Köztéri programok a zene világnapján
A zene világnapján, október 1-jén az elmúlt évek hagyományait folytatva spontán örömzenélésre várják a szervezők a budapestieket. A kezdeményezéshez idén Európa Kulturális Fővárosa, Pécs is csatlakozott.
A Zeneakadémia parkolója mellett Budapest több pontján, így a Nyugati téri és a Blaha Lujza téri aluljáróban a legkülönbözőbb műfajokat képviselő profi zenészek - többek között Szakcsi-Lakatos Béla, Kelemen Barnabás, a Kaláka, a Makám, a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok és az Új Generáció - töltik meg zenével a köztereket - közölte a Hungarofest Klassz Zenei Irodája az MTI-vel.
A Deák Ferenc téren a Kamaszfesztiválosok tartanak délelőtt kihelyezett ének órákat, délután pedig diákzenekarok játszanak. A Liszt Ferenc téren felállított központi színpadon - ahol 11 órától 19 óráig folyamatosan szól a zene - Várdai István gordonkaművész, a zene világnapja nagykövete is fellép és tart virtuóz bemutatót.
A programhoz kapcsolódva a www.azenevilagnapja.org oldalon regisztrálhatnak azok, akik október 1-jén szívesen adnak ad hoc koncertet egy szokatlan, általuk kiválasztott helyen: az utcán, egy boltban, egy vendéglátóhelyen vagy épp a munkahelyükön. Akik a saját koncertről készült videót feltöltik az oldalra, ajándékokat nyerhetnek.
Pécsett a nap során a művészek egymás produkciójába kapcsolódva, a "zenei stafétát" egymásnak adva lépnek színpadra a szünet nélküli, 5-6 órás örömzenélés során a Kossuth téri háromszintes óriás színpadon. Az Örömzene Örömtánc televíziós tehetségkutató verseny felfedezettjei mellett olyan nevek lépnek színpadra, mint Ágoston Béla, Balázs Elemér Group, Csík Zenekar, Falusi Mariann, Ferenczi György és a Rackajam, Lovasi András, Mókus és a Fabula Rasa, Nikola Parov, Novák Péter, a Pécsi Szimfonietta, Szalóki Ágnes, a Kaji Jag és Etnoromból Balogh István, Künstler Ágnes, a csíkszeredai Role, valamint a Duna Művészegyüttes.
A pécsi helyszínen világpremierre is sor kerül: a Roots and Routes európai tehetséggondozó program hazai fiataljai egy másfél éves projekt keretében állították össze a műsort, amelyet első alkalommal a pécsi Európai Kulturális Fővárosa program keretében láthat a közönség. Ezt követően a mozdulatművészeti szín-játékot angol, belga, olasz és romániai fesztiválokra viszik az előadók.
A pécsi műsor nyitásaként és zárásaként a nap dala csendül majd fel, amely a nap szellemének megfelelően egy eredeti népdal többféle stílusú átdolgozása (eredeti népzene, jazz, blues, funky, világzene, roma). A mintegy 15 perces produkcióban az est szinte valamennyi zenésze, énekese, előadóművésze közreműködik.
A nap dalára neves koreográfusok közreműködésével készülnek el a nap tánca koreográfiák. Az eseményt megelőző időszakban Novák Péter közreműködésével pécsi iskolákat, munkahelyeket járnak végig, hogy a hétköznapi emberek tánctudását figyelembevevő, könnyen megtanulható koreográfiát minél több gyermeknek, fiatalnak és felnőttnek megtanítsák.
Yehudi Menuhin hegedűművész 1975-ben kezdeményezte a zene világnapját azzal a céllal, hogy a városok zenei eseményeket rendezzenek, a zenészek pedig a koncerttermeken kívül is spontán zenéljenek.
MTI

- Pécsi edző győri sikerei
- Az erdészek száz évre előre gondolkodnak
- Rizikós volt a rájátszás a pécsi kéziseknél
- Meghosszabbított nyitva tartás a pécsi Okmányirodában
- Günzer Tamás bora nyerte a XVIII. Szegedi Borfesztivál fődíját
- Kiugróan magas marad a fiatalok munkanélküliségi rátája idén
- Pécsi vívóhírek - Kardos Kata győzelme
- Mi is az a pécsi Science Building?
- Böröcz és a pécsi Belénessy Csaba harcába belerokkanhat az MTI
- Eurovíziós Dalfesztivál - Első elődöntő a Compact Discóval kedden
- Változik a vonatok közlekedési rendje a szombati munkanap-áthelyezés miatt
- Elhunyt Angster József
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Közös tereink – Uránváros
- Pályázati felhívás a Kultúrkert üzemeltetésére
- Előadás a szarvasgombáról
- Zárul, de folytatódik a Special Pécs projekt
- Elhunyt Páldi Ede
- Karbantartási munkák Pécs kisvízfolyásain
- Belváros, kedvellek! – Belváros, like!
- Fenntartható, zöld is - kék is…
- Pünkösdi zarándokvonatok 2008–2012.
- Gyorsjelentés az erdőtüzekről — az erdők védelmében






