Legfrisebb hirdetesek | Új hirdetes feladása




0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

F. Scott Fitzgerald unokájának tetszik A nagy Gatsby

A Baz Luhrmann által készített legújabb A nagy Gatsby adaptáció megkapta a legnagyobb elismerést, amit csak lehet.

Japán eladások: rekord mélységben

Alig 73 ezer konzol fogyott az előző héten.

35 milliárd forint volt a hiány áprilisban

Az államháztartás központi alrendszerének hiánya áprilisban 35 milliárd forint volt, az első négy hónapban a deficit 528,6 milliárd forintot tett ki, ami az éves módosított előirányzat 60 százaléka - közölte végleges adatait szerd...

Idén még nem volt ilyen erős a forint

Tovább erősödött szerdán a forint és elérte idei legerősebb árfolyamát.

Fókuszban a déli hunok fővárosa

A déli hunok idén 1600 éve alapított fővárosába, az északnyugat-kínai Senhszi tartomány Tungvancseng nevű településére készül egy szakmai konferenciára Obrusánszky Borbála történész, keletkutató, aki Kínában nyilatkozott az MTI-ne...

Felderítetlen emberölési ügyek a szocializmusban

Az ORFK munkatársai 1969 augusztusában a Belügyminisztérium II. főcsoportfőnöksége számára jelentést készítettek a felderítetlen emberölési ügyekről és emberölési kísérletekről.

Megölte az FBI a bostoni robbantó barátját

Agyonlőtt az FBI egy csecsen származású férfit Floridában. A férfit egy nappal korábban kihallgatták a bostoni robbantás miatt.

Itthon is elérhető a facebookos ingyenhívás

Már a magyar okostelefonosok is használni tudják a Facebook mobilkliensébe épített telefonfunkciót. A Free Call gombbal indítható hívásokat wifin praktikus bonyolítani.

Idén elmarad Orbán Viktor születésnapi víziója

Nem itthon és nem munkával ünnepli a születésnapját jövő héten Orbán Viktor, de majd csak utólag árulja el, hová utazik. A miniszterelnök május 31-én lesz ötvenéves, az eddigi években ezen a napon nyilvános előadásokon vagy rádiói...

Kampányfinanszírozás - A DK nemmel szavaz a javaslatra

A Demokratikus Koalíció (DK) képviselői tartalmi és formai okokból is elfogadhatatlannak tartják a kampányfinanszírozásról szóló törvényjavaslatot, arra nemmel fognak szavazni - jelentette be szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján...

Várandós nő sérült meg a hármas karambolban

Egy kilenc hónapos terhes nő sérült meg, mikor három autó karambolozott a 7-es főút agárdi szakaszán - értesült a HavariaPress.

Sport

Michelisz Norbi szerint nem lassúak voltak, hanem taktikáztak

Érdekes, és összességében sikeres hétvégén van túl Michelisz Norbert. A túraautó-világbajnokság ausztriai versenyén a Salzburgringen rengeteg magyar szurkoló előtt az időmérő edzésen megbüntették, majd a versenyen az első futamb...

Hősiesen küzdött a Pick Szeged, de a Veszprém a bajnok

A Pick Szeged hazai pályán 26-24-re kikapott az MKB Veszprémtől a férfi kézilabda bajnokság döntőjének második mérkőzésén, ezzel a címvédő veszprémiek sorozatban hatodik, egyben történetük 21. bajnoki címét nyerték meg. A vereségg...

Dzsudzsák állítólag újabb kérőket kapott

Dzsudzsák Balázst, a Dinamo Moszkva szélsőjét a Bayer Leverkusen és a West Ham United is leigazolná a nyáron - közölte az orosz Izvesztyija beszámolóját idézve a samsungsport.hu.

Tragédia a magyar hegymászó expedíción, huszonegyedszer bajnok a Veszprém - A na...

Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.

Skaliczki László: nem sikerült tökéletesre a szeged búcsú

Tegnap este egy korszak végérvényesen lezárult a Pick Szeged kézilabda csapatának életében. A Veszprém elleni bajnoki döntő második mérkőzésén a címvédő 26-24-re legyőzte a szegedieket, ezzel története 21. bajnoki címét szerezte m...

A Manchester Citybe igazolna a Barcelona középpályása

Egyáltalán nem biztos Thiago Alcantara jövője az FC Barcelonánál - ezt maga a játékos jelentette ki a spanyol RAC1 rádióműsorában. A kivásárlási ára 90 millió euró, a Manchester City készen állna leigazolni.

Bajban a magyar mászók a Kancsendzöngán

Kollár Lajos, a Magyarok a világ nyolcezresein expedícióvezetőjének mai jelentése szerint a sikeres csúcsmászás után a legyengült Erőss Zsolt és Kiss Péter bajba kerültek ereszkedés közben a Kancsendzöngán, és valószínűleg mentést...

A jégkorong-válogatott támadója elhagyja Svédországot

Közös megegyezéssel szerződést bontott a magyar jégkorong-válogatott támadója, Hári János és a svéd Modo csapata. A játékos több jégidőt szeretett volna, valamint úgy gondolta, hogy a környezetváltozás is jó hatással lesz a játéká...

Orbán a BL-döntőn találkozhat Merkellel

Szombaton a futballtörténelem első német-német BL-döntőjét rendezik. A Bayern München és a Borussia Dortmund a Wembleyben találkozik, hogy eldőljön, melyik csapat nyeri a 2012/13-as Bajnokok Ligája-szezont.

ÉLŐ: Pick Szeged - MKB Veszprém, bajnoki döntő, 2. mérkőzés

Egyetlen győzelem választja el az MKB Veszprém csapatát zsinórban hatodik, összességében pedig 21. bajnoki címétől. A címvédő ismét a Pick Szegeddel csap össze, ezúttal idegenben. A magyar bajnoki döntő visszavágóját folyamatosan ...

Elképzelhető, hogy lezuhant az egyik magyar a Kancsendzöngán

Elképzelhetőnek tartja, de megerősíteni nem tudja a Kiss Péter hegymászó lezuhanásáról szóló hírt a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció szóvivője.

Bulvár

A magyar műsorvezető legjobb barátnője férjétől várt gyereket - Meglepő részlete...

Bálint Antónia nem kímélt senkit, kiteregette a szennyest.

Örökre elment a legendás magyar filmes! Az ő alkotásain nőttünk fel - 74 éves vo...

Elhunyt Gémes József legendás rajzfilmtervező- és rendező.

Erről számoltak be, akik visszatértek a halálból - Megvan a magyarázat a jelensé...

Az agy oxigénhiányos állapotához köthetőek a tapasztalások.

Ilyen csúnya hálószobát még életedben nem láttál! - Képeken a 7 legízléstelenebb

Kétséges, hogy ezekben a hálószobákban jól lehet aludni.

Ő Rékasi Károly titkos szerelme

A színész a 16 évvel fiatalabb kolléganőjébe szeretett bele, miatta hagyta el 29 év házasság után feleségét. Détár Enikő a végsőkig harcolt a kapcsolatukért, de nem tudta megtartani párját.

Fontos szigorítás lépett életbe: az adófizetést már nem lehet megúszni

Május végén a társas vállalkozásokra több feladat is hárul: a társaságiadó-bevallás mellett május 31-ig a beszámolójukat is közzé kell tenniük, s a kapcsolt vállalkozások közti ügyletekről transzferár-dokumentációt is készíteni ke...

Mikor minősül munkaidőnek az utazás ideje?

A munkába járás ideje általában nem minősül munkaidőnek. De vannak kivételek.

Rajtakapták az énekesnőt: egyre kínosabb az ügy

Ez csalás volt, ő pedig csaló, mondták ki a rajongók.

Milliókat fenyeget Sztálin betegsége

A világon az egyik leggyakoribb halálok a szív- és érrendszeri megbetegedés, amely hazánkban is két és fél millió embert érint. Az ebből következő stroke már az ókori görögöknél is előfordult, de szélütést kapott Sztálin, Voltaire...

Öt jó tipp műfogsort viselőknek

Amíg a tudósok ki nem találják, hogyan lehet új fogakat növeszteni - vannak próbálkozások-, addig kénytelenek vagyunk műfogakkal, protézissel megoldani a foghiányt. Néhány jó tanáccsal segítünk ezek gondozásában, hogy minél jobban...

Mik a cukorbetegség tünetei?

A 2-es típusú cukorbetegek száma folyamatosan nő a felnőttek és a gyerekek körében is. Akinek van érintett családtagja, vagy észreveszi magán a felsorolt tüneteket, jól teszi, ha kivizsgáltatja magát. Melyek a cukorbetegség tünete...

Kósa: minden trafikút Hódmezővásárhelyre vezet

A trafikügy újabb fejezeteként egy 81 négyzetméteres bajai lakásba 25 céget jegyeznek be hamarosan. Ezek együttesen 90 trafik működtetését végzik a jövőben. A lakás tulajdonosa kapcsolatban áll a hódmezővásárhelyi Tabán Trafik Zrt...

blogmorzsák

Magyarország Orwellesít

Az 1984 világában is elhitte, vagy legalábbis elfogadta mindenki a jelmondatokat igazságnak.

Keresztbe tehet az Xbox One
az Apple TV-nek

Nem ugyanezt tervezi a pletykák szerint piacra dobni az Apple, ötszörös áron?

A XI. kerület telepata jegyzője

Ráadásul van olyan cinikus, hogy noreply@-os
e-mail címről küld válaszleveleket.

Ajándék lónak ne nézd a fogát

Az új ingyenes alkalmazás, a Photoshop Express letölthető a Windows Store-ból.

Ki kinek adhat és kitől kaphat vért?

Véradások kapcsán egy gyakran elhangzó fogalom az „univerzális donor” kifejezés.
Mit jelent ez a gyakorlatban?

A tanárok nem hisznek a kormánynak

A Fidesz a köznevelés területén szembemegy
a szakmai és a választói igényekkel.

"Légy vele boldog te köcsög!"

A legérzékenyebb alkalmazott a Sparban.

A Z világháború előzetese

Ha eddig nem lett volna világos, hogy a film javarészt vértelen lesz, a PG13-as besorolás
több mint árulkodó.

Szőrös, izzadt faszik rockolnak

A Turbo zenekar lompos, loncsos és loboncos tagjait egy forró stúdióba zárták. Mi sült ki ebből?

SP édeshármasa

Az egyik bula az ágyban hentereg, a másik a sarokban üvölt, a harmadik meg csak néz bután. Ilyen egy fotózás a Címlaplányban.

Buci is coming

Az István, a király jubileumi előadása kapcsán láthatóan beindult a PR gépezet.

„Nagyon szeretek Robival dolgozni”

Interjú Bánfalvi Eszterrel, a Nemzeti Színház távozó színészével.