0
Pécsinapilap » Archívum
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.

Korábbi cikkeink


 Hétvégén a szokásosnál is nagyobb lehet a forgalom a tranzitútvonalakon

 Amerikai zeneszerző nyerte a Pannónia Stúdió nemzetközi versenyét

 A foltos szalamandra az év kétéltűje 2019-ben

 Szakértő: tisztul a kép Szíriában

 Januárban sem tétlenkedik a NAV

 A PTE a második legzöldebb magyarországi egyetem

 Összefogásra hívja a baloldalt Mellár Tamás

 Két autó karambolozott a 6-os főút pécsi szakaszán


 Pécs első hivatalos polgármesterjelöltje: Kővári János

 Egyre több nyugdíjasnak éri meg dolgozni

 Szakjogász: az unió jó irányba próbálja terelni az internetes hekkereket

 Sokfelé lesz erős, viharos a szél

 Pécsi center a legjobbak között

 Ingyenesen parkolhatunk városszerte


 A világelső dartsos, Michael van Gerwen behúzta 3. világbajnoki címét

 Gólyatöcs lett a 2018-as év madara

 Barnai helyett Brewer a PEAC-Pécsnél

 A Fidesz pécsi irodájára is kiragasztották az ellenzéki követeléseket

 Érdemes odafigyelni a 2019-es jogszabályi változásokra

 Emelkedik a gyed és a diplomás gyed összege, megjelenik a gyod

 Szokatlan körülmények között lett a vörösszárnyú keszeg az év hala közönségszavazás győztese

 Közgazdász: az összes makro mutató jól alakult 2018-ban

 Tüntetéssel indul az év Pécsen


 Íme Mellár Tamás válasza a budapesti főpolgármesterséggel kapcsolatban

 Sarkvidéki levegő érkezik az ország fölé

 Elhunyt Larry Roberts, az internet egyik alapító atyja

 Így csobbantak Orfűn a bátrak - képek

 Országszerte csaknem 3000-szer riasztották a mentőket

 Huszonöt tűzesetet okozott tűzijáték

 Két halálos közúti baleset történt Szilveszterkor

 Miskolcon éjfél után nyolc perccel született az első baba

 Ilyen volt 2018 a Pécsi Állatkert szemszögéből


 A Tiszaszentmártoni Tanoda megpróbálja jobbá tenni a hátrányos gyermekek életét

 Uniós kerékpárút egyesítette Nyírpazonyt és Kabalást, amelyet a 4-es főút vágott ketté

 A pécsi Mellár Tamás is lehet a baloldali összefogás főpolgármester jelöltje

 Nincs olyan pirotechnikai termék, amit kézből kell lőni

 Nem bírtak a hajdúságiakkal a pécsiek

 Felborult egy kisbusz Pécshez közel


 Téliesre fordul az időjárás az új év első hetében

 Világszerte felértékelődik a közösségi média szerepe

 Ónos esőre figyelmeztet három nyugati megyében az OMSZ

 Jövőre tovább nő az internetes adathalász támadások száma

 Többmilliós támogatást kapott négy pécsi egyesület

 Poloskát vadászott vezetés közben, árokba borult

 Fadoronggal verte ismerősét egy férfi Pécsen


 Iparszövetség: a vállalkozói környezet kedvezően alakult az idén

 Gyermekmentő búvárok, terrortámadások sérültjeit segítők és élsportolók a brit uralkodó újévi kitüntetési listáján

 Szilveszterkor biztonságos, zárt helyen kell tartani a háziállatokat

 Végrehajtás alá került egy pécsi vagyonkezelő cég


 Legendás elnökét gyászolja az Arsenal


0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért

Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.

Mit jelent valójában az, hogy AA vagy AAA elem? Sokan rosszul tudják

Az AA és AAA elemek szinte minden háztartásban megtalálhatók, mégis kevesen tudják, mit jelentenek valójában a rajtuk látható betűk....

Török Gábor: Az elszámoltatás nem lehet négy évre szóló politikai termék

Nem hiszek abban, hogy négy év múlva is az lesz majd a választási kampányban, hogy milyen bűnöket követett el a Fidesz 2010 és 2016...

Kell egy ház az óceán partján? Itt a műalkotások versenyre kelnek a panorámával

Egy óceánparti lakásban általában a panoráma viszi a főszerepet. Ebben a floridai otthonban azonban akadnak komoly kihívói. A Jaime...

Aranyos, 100 éves Fordra vágysz? Tessék.

Itt egy tökéletes állapotú, vidám Ford T-modell pickup, amire te is tehetsz majd ajánlatot.

Így érhetett volna el közel 100 százalékot a Tisza Párt - ebben a rendszerben alig lenne más rajtuk kívül a parlamentben

Újra vitatéma lett a parlamentben a választási rendszer megváltoztatása. Magyar Péter kedden azt állította, pártja a mandátumok 90-95...

A férfi, akit derékig lenyelt egy megvadult víziló, mégis túlélte - az orvosok sem hitték el, pedig igaz

A rajzfilmek és a plüssjtákok alapján a vízilovat a legtöbben egy pufók fejű, aranyos és békés kedves állatnak, mesefigurának...

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

Bár a modern sztárpárok többsége naponta váltja lájkokra a magánéletét a közösségi médiában, a magyar válogatott csapatkapitánya...

Fekete-Győr András a Fidesz-kongresszusról: A győri Ceaușescu-pillanat már intő jel volt, de ez a röpirat és Orbán beszéde együtt minden kétséget eloszlat

A politikus a közösségi oldalán értékelte a Fidesz kongresszusát, ahol szerinte a volt miniszterelnök megnyilvánulásai a valóságtól...

Vitnyédi migránstábor: reagált a vagyonkezelő Magyar Péter leleplezésére

A vitnyéd-csermajori ingatlan oktatási célokat szolgál jelenleg – közölte a kormány által a Fidesz hazugságaként feltárt...

Jövő héten bárkit megállíthatnak: országos razzia kezdődik az utakon – ezt ellenőrzik

Országos közúti ellenőrzésre készül a rendőrség 2026. június 15. és 21. között. A Roadpol éves ellenőrzési terve alapján az ittas...

Így válhat Budapest a magyar gazdaság motorjává – a több pénz önmagában nem megoldás

Budapest pénzügyei rendezésének nem a feltétel nélküli forrásbővítés a kulcsa, hanem az érdekeltségi rendszerek átalakítása. A...

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Bulvár

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

Fertőzött felvágottat árulhatott a Lidl, azonnal visszahívják az összeset, meg ne edd!

A Lidl visszahívja a Dulano Artländer szelet egyik tételét, miután felmerült a gyanú, hogy a szalámiban Shiga‑toxint termelő E. coli baktérium lehet jelen.

0






0