0
Pécsinapilap » Archívum
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.

További cikkek a rovatban: Friss hírek


 Kettős baleset Győrnél, teljes útzár az 1-es főúton

 Kisbusz ütközött kamionnal Mezőberényben, a 47-es főúton

 Szöul szerint az észak-koreai számlák kínai zárolása súlyos csapás Phenjanra

 Egyetlen diákja maradt egy fukusimai iskolának

 Kerékpárost gázoltak halálra Szegeden

 Két ember sérült meg balesetben Borsodban

 Növekvő kínai export, ellentmondó értékelések

 Kigyulladt egy sorház Fenékpusztán, kitelepítették a lakókat

 Magyar Telekom: jelentősen csökkent a nettó eredmény az első negyedévben

 Sakk Eb - Almási remizett, Berkes először győzött

 Az idén már hat áldozata van a metil-alkohol mérgezésnek Csehországban

 Andor László: reform kell az euróövezetben

 A berzéki emberölésben hirdettek ítéletet

 Budapesti és csíkszeredai vendégjátékon a Tomcsa Sándor Színház

 Tíz százalékkal nagyobb területen termelnek dinnyét 2013-ban

 Tavares: a jelentés többről szól, mint Magyarország

 Ezúttal a Győrnek kerültek sokba a szurkolói

 Vádat emeltek a volt nagykövet, a volt államtitkár és volt MNV-dolgozók ellen

 Kisautókat gyűjtenek autósok a beteg gyerekeknek

 Japán miniatűr faragványokat mutat be egy budapesti kiállítás

 Clevelandben elfogtak három fivért, akik egy évtizeden át tartottak fogva három nőt

 Netanjahu: a zsidó emberek ma már meg tudják védeni magukat

 Schäuble: német-francia együttműködés nélkül nincs haladás az EU-ban

 Barokk ékszerek a kismartoni Esterházy-kastélyban


 Idén megkezdődik az amerikai rakétapajzs romániai bázisának kiépítése

 Kiemelkedő munka folyt a kutatóhelyeken

 Törökországba utazik Kövér László

 Gazdaságpolitikai fordulatot sürget az E14-PM

 Kézírással másolja Jakab király Bibliáját

 A francia kormány új médiatörvényt készít elő a közmédia függetlenségének visszaállítására

 Tűzifával üzérkedő vállalkozásokra csapott le a NAV Észak-Alföldön

 Dátumra számít a júniusi EU-csúcson a szerb kormányfő a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez

 A tartalomszolgáltatók Koltay Andrást javasolják a médiahatóság elnökének

 Közös szlovák-magyar természetvédelmi program a határ mentén

 Nem vesz részt a brit uralkodó a nemzetközösség csúcstalálkozóján

 Autósüldözés után fogtak el egy cigarettacsempészt Szatmárban

 Az olasz 5 Csillag Mozgalom mégsem mond le a parlamenti fizetésről

 Török kamionost kábítottak el és raboltak ki Hevesben

 Lőfegyverrel bukott le egy ukrán férfi a beregsurányi határállomáson

 Anyát és lányát ütötte el a vonat Újszásznál, az anya meghalt

 Letartóztatták az ETA hat tagját Franciaországban

 Soltész: egyszerűbb igénylést tesz lehetővé a segélyek összevonása

 Bonnie Tyler: van esélyünk

 Elektronikusan igényelhető a török vízum

 Csikós Miklós festőművész centenáriumi kiállítása Hódmezővásárhelyen

 Andreotti nem akart állami temetést

 Földi Imre 75 éves

 Az NGM ma tájékoztat az államháztartás központi alrendszerének áprilisi helyzetéről

 Tisztújítást tart a Pedagógusok Szakszervezete

 Törvénytervezetet nyújtott be a felkelők felfegyverzéséről egy befolyásos amerikai szenátor



0
0
0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Nézze meg Cannes legszebb ruháit!

A legszebb celebnők feketébe, fehérbe, vörösbe vagy ezek kombinációjába öltöztek Cannes-ban, nézze meg őket!

NGM: 35 milliárd volt az áprilisi hiány

Az államháztartás központi alrendszerének hiánya áprilisban 35 milliárd forint volt, az első négy hónapban a deficit 528,6 milliárd forintot tett ki, ami az éves módosított előirányzat 60 százaléka - közölte végleges adatait szerd...

Egyre többen hagyják el Magyarországot

Felgyorsult az utóbbi években a Magyarországról történő kivándorlás növekedése a tükörstatisztikák, vagyis a fogadó országokban bevándorlóként regisztrált magyar állampolgárainak száma alapján - közölte a Központi Statisztikai Hiv...

Százharminc éves torpedót talált egy delfin

A fegyverből csupán ötven darab készült 1870 és 1889 között.

Világsiker előtt: életet menthet a magyar fejlesztés

Gyermeknap alkalmából az UNICEF Magyar Bizottsága mobiltelefon alkalmazást fejlesztett ki, amely segítséget nyújt az erőszak áldozatává vált gyerekeknek.

Vasárnap Szegeden is lehet majd államilag csajozni

Április közepén még kérdéses volt az időpont, szerdára azonban kiderült: május 26-án a Lehner téren lesz a szegedi Táncos párválasztó, azaz állami szinglibuli. A közel kétórás eseményen a néptánctól a hip-hop-ig képviseltetik magu...

A szegedi termálvízkészlet tönkretételétől fél az LMP

Aggasztónak tartja az LMP a vízgazdálkodási törvény a termálvíz energetikai célú hasznosítására vonatkozó módosítását mondta Szél Bernadett, a párt társelnöke szerdán Szegeden. A politikus sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a term...

Négy meccsre eltiltották Dzsudzsákot

Dzsudzsák Balázst négy meccsre eltiltotta az Orosz Labdarúgó Szövetség, mert csapata, a Dinamo Moszkva hétvégi bajnoki mérkőzésén kiállították.

Szélesedik a Godolphin botrány

A tavalyi St Leger bajnoka, az amerikai tenyésztésű Encke is aközött a hét újabb ló között van, melyek Mahmood Al Zarooni tréner keze alatt dolgoztak, és melyek pozitív tesztet produkáltak szteroidokra jelentette be a Brit Lóvers...

Változnak a zálogjogi szabályok

A bizalmi elemet magában hordozó biztosítékok csaknem teljes tilalmát mondja ki az új polgári törvénykönyv (Ptk.), így megszűnnek a biztosítéki céllal kötött opciós-, engedményezési- vagy adásvételi szerződések - mondta Bodzási Ba...

A rendőrség felkészült a balatoni szezonra

Minden feltétel biztosított a közrend és a biztonság garantálására az idei turisztikai szezonban a Balaton és a Velencei-tó környékén - jelentette ki Papp Károly országos rendőrfőkapitány a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizo...

Négy meccsre elmeszelték Dzsudzsákot

Dzsudzsák Balázst négy meccsre eltiltotta az Orosz Labdarúgó Szövetség, mert csapata, a Dinamo Moszkva hétvégi bajnoki mérkőzésén kiállították.

Sport

Michelisz Norbi szerint nem lassúak voltak, hanem taktikáztak

Érdekes, és összességében sikeres hétvégén van túl Michelisz Norbert. A túraautó-világbajnokság ausztriai versenyén a Salzburgringen rengeteg magyar szurkoló előtt az időmérő edzésen megbüntették, majd a versenyen az első futamb...

Hősiesen küzdött a Pick Szeged, de a Veszprém a bajnok

A Pick Szeged hazai pályán 26-24-re kikapott az MKB Veszprémtől a férfi kézilabda bajnokság döntőjének második mérkőzésén, ezzel a címvédő veszprémiek sorozatban hatodik, egyben történetük 21. bajnoki címét nyerték meg. A vereségg...

Dzsudzsák állítólag újabb kérőket kapott

Dzsudzsák Balázst, a Dinamo Moszkva szélsőjét a Bayer Leverkusen és a West Ham United is leigazolná a nyáron - közölte az orosz Izvesztyija beszámolóját idézve a samsungsport.hu.

Tragédia a magyar hegymászó expedíción, huszonegyedszer bajnok a Veszprém - A na...

Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.

Skaliczki László: nem sikerült tökéletesre a szeged búcsú

Tegnap este egy korszak végérvényesen lezárult a Pick Szeged kézilabda csapatának életében. A Veszprém elleni bajnoki döntő második mérkőzésén a címvédő 26-24-re legyőzte a szegedieket, ezzel története 21. bajnoki címét szerezte m...

A Manchester Citybe igazolna a Barcelona középpályása

Egyáltalán nem biztos Thiago Alcantara jövője az FC Barcelonánál - ezt maga a játékos jelentette ki a spanyol RAC1 rádióműsorában. A kivásárlási ára 90 millió euró, a Manchester City készen állna leigazolni.

Bajban a magyar mászók a Kancsendzöngán

Kollár Lajos, a Magyarok a világ nyolcezresein expedícióvezetőjének mai jelentése szerint a sikeres csúcsmászás után a legyengült Erőss Zsolt és Kiss Péter bajba kerültek ereszkedés közben a Kancsendzöngán, és valószínűleg mentést...

A jégkorong-válogatott támadója elhagyja Svédországot

Közös megegyezéssel szerződést bontott a magyar jégkorong-válogatott támadója, Hári János és a svéd Modo csapata. A játékos több jégidőt szeretett volna, valamint úgy gondolta, hogy a környezetváltozás is jó hatással lesz a játéká...

Orbán a BL-döntőn találkozhat Merkellel

Szombaton a futballtörténelem első német-német BL-döntőjét rendezik. A Bayern München és a Borussia Dortmund a Wembleyben találkozik, hogy eldőljön, melyik csapat nyeri a 2012/13-as Bajnokok Ligája-szezont.

ÉLŐ: Pick Szeged - MKB Veszprém, bajnoki döntő, 2. mérkőzés

Egyetlen győzelem választja el az MKB Veszprém csapatát zsinórban hatodik, összességében pedig 21. bajnoki címétől. A címvédő ismét a Pick Szegeddel csap össze, ezúttal idegenben. A magyar bajnoki döntő visszavágóját folyamatosan ...

Elképzelhető, hogy lezuhant az egyik magyar a Kancsendzöngán

Elképzelhetőnek tartja, de megerősíteni nem tudja a Kiss Péter hegymászó lezuhanásáról szóló hírt a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció szóvivője.

Bulvár

A magyar műsorvezető legjobb barátnője férjétől várt gyereket - Meglepő részlete...

Bálint Antónia nem kímélt senkit, kiteregette a szennyest.

Erről számoltak be, akik visszatértek a halálból - Megvan a magyarázat a jelensé...

Az agy oxigénhiányos állapotához köthetőek a tapasztalások.

Ilyen csúnya hálószobát még életedben nem láttál! - Képeken a 7 legízléstelenebb

Kétséges, hogy ezekben a hálószobákban jól lehet aludni.

Ő Rékasi Károly titkos szerelme

A színész a 16 évvel fiatalabb kolléganőjébe szeretett bele, miatta hagyta el 29 év házasság után feleségét. Détár Enikő a végsőkig harcolt a kapcsolatukért, de nem tudta megtartani párját.

Fontos szigorítás lépett életbe: az adófizetést már nem lehet megúszni

Május végén a társas vállalkozásokra több feladat is hárul: a társaságiadó-bevallás mellett május 31-ig a beszámolójukat is közzé kell tenniük, s a kapcsolt vállalkozások közti ügyletekről transzferár-dokumentációt is készíteni ke...

Mikor minősül munkaidőnek az utazás ideje?

A munkába járás ideje általában nem minősül munkaidőnek. De vannak kivételek.

Rajtakapták az énekesnőt: egyre kínosabb az ügy

Ez csalás volt, ő pedig csaló, mondták ki a rajongók.

Milliókat fenyeget Sztálin betegsége

A világon az egyik leggyakoribb halálok a szív- és érrendszeri megbetegedés, amely hazánkban is két és fél millió embert érint. Az ebből következő stroke már az ókori görögöknél is előfordult, de szélütést kapott Sztálin, Voltaire...

Mik a cukorbetegség tünetei?

A 2-es típusú cukorbetegek száma folyamatosan nő a felnőttek és a gyerekek körében is. Akinek van érintett családtagja, vagy észreveszi magán a felsorolt tüneteket, jól teszi, ha kivizsgáltatja magát. Melyek a cukorbetegség tünete...

Kósa: minden trafikút Hódmezővásárhelyre vezet

A trafikügy újabb fejezeteként egy 81 négyzetméteres bajai lakásba 25 céget jegyeznek be hamarosan. Ezek együttesen 90 trafik működtetését végzik a jövőben. A lakás tulajdonosa kapcsolatban áll a hódmezővásárhelyi Tabán Trafik Zrt...

Öt jó tipp műfogsort viselőknek

Amíg a tudósok ki nem találják, hogyan lehet új fogakat növeszteni - vannak próbálkozások-, addig kénytelenek vagyunk műfogakkal, protézissel megoldani a foghiányt. Néhány jó tanáccsal segítünk ezek gondozásában, hogy minél jobban...

Mire gyűjt a magyar? Íme a top megtakarítási célok

A gyermekek jövőjének biztosítása a legfontosabb megtakarítási célok közé tartozik; ezen belül messze kiemelkedik az iskoláztatási költségek fedezése - derül ki a MetLife kutatásából. Ennek ellenére, bár a megkérdezettek több mint...

blogmorzsák

Magyarország Orwellesít

Az 1984 világában is elhitte, vagy legalábbis elfogadta mindenki a jelmondatokat igazságnak.

Keresztbe tehet az Xbox One
az Apple TV-nek

Nem ugyanezt tervezi a pletykák szerint piacra dobni az Apple, ötszörös áron?

A XI. kerület telepata jegyzője

Ráadásul van olyan cinikus, hogy noreply@-os
e-mail címről küld válaszleveleket.

Ajándék lónak ne nézd a fogát

Az új ingyenes alkalmazás, a Photoshop Express letölthető a Windows Store-ból.

Ki kinek adhat és kitől kaphat vért?

Véradások kapcsán egy gyakran elhangzó fogalom az „univerzális donor” kifejezés.
Mit jelent ez a gyakorlatban?

A tanárok nem hisznek a kormánynak

A Fidesz a köznevelés területén szembemegy
a szakmai és a választói igényekkel.

"Légy vele boldog te köcsög!"

A legérzékenyebb alkalmazott a Sparban.

A Z világháború előzetese

Ha eddig nem lett volna világos, hogy a film javarészt vértelen lesz, a PG13-as besorolás
több mint árulkodó.

Szőrös, izzadt faszik rockolnak

A Turbo zenekar lompos, loncsos és loboncos tagjait egy forró stúdióba zárták. Mi sült ki ebből?

SP édeshármasa

Az egyik bula az ágyban hentereg, a másik a sarokban üvölt, a harmadik meg csak néz bután. Ilyen egy fotózás a Címlaplányban.

Buci is coming

Az István, a király jubileumi előadása kapcsán láthatóan beindult a PR gépezet.

„Nagyon szeretek Robival dolgozni”

Interjú Bánfalvi Eszterrel, a Nemzeti Színház távozó színészével.

0






0