0
Pécsinapilap » Archívum
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.

Korábbi cikkeink


 Százmilliókra bírságolta és a fogyasztók kompenzálására kötelezte a GVH a Telekomot


 OGY - Emelkedhet a főpolgármester és a polgármesterek díjazása

 Több milliárdos fejlesztéssel nemzetközi repülőtér lehet a pécsi


 6849 új fertőzöttet regisztráltak kedden


 Otthagyja a Demokratikus Koalíciót a volt pécsi alpolgármester

 Aranyat, ezüstöt, bronzot és értékes helyezéseket hoztak a pécsi vívók a felnőtt Vidékbajnokságról

 Mélyszegénységben élő gyerekeknek gyűjt az evangélikus egyház

 Siker Pécsett – Megszüntették a vírus fertőzőképességét

 Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérei a Pécsi Sörfőzde Zrt. kapcsán akaszkodtak össze


 A Tiszakécske győzelmet aratott a Pécs ellen


 A pécsi önkormányzati cég nevét használta fel, így csalt ki több mint tízmillió forintot

 Nyolcvanötmillió forint értékű kokaint foglaltak le a rendőrök Siófokon


 Kővári szerint a jelenlegi pécsi városvezetés két év alatt egyetlen projektet sem indított

 Kokaint szállított a pécsi drogfutár

 Több mint tízezer új fertőzöttet igazoltak, elhunyt 191 beteg


 Bronzérmet szerzett a pécsi junior párbajtőrcsapat

  Börtönből szabadulva ölt a pécsi férfi

 Nem ment el a pécsi buszper büntetőtárgyalására a város volt polgármestere és alpolgármestere


  A Dorog 2–1-re nyert a Pécsi MFC ellen

 Hideg idő és többször havazás is várható a héten

 Rogán: a gyerekekre irányuló LMBTQ-propagandát a leghatározottabban visszautasítjuk

 Korrupciós bűncselekmény miatt letartóztattak egy bv-őrmestert és társát

 Már nem Dárdai Pál a Hertha vezetőedzője


 Magyarországon még nem detektálták az omikron variánst

 Hiába vezetett, nem tudott nyerni a Debrecen

 Karantén vár a dél-afrikai országokból érkező magyarokra

 Átadták a PEAC megújult műfüves focipályáját Pécsen


 Márton Gábor csapata öt gólt kapott

 A pécsi Márton Gábor meggyógyult és ott lehet az MTK kispadján

 Drogkereskedelem miatt hét embert vettek őrizetbe Bács-Kiskunban

 Ősbemutatóval indítja az újévet a Szegedi Nemzeti Színház

 Koronavírusban pusztult el a Bükkben befogott szervál

 Azsztalitenisz: Szécsényen játszik a Pécs , a Komlóiak az éllovasal küzdenek meg

 Ismét világklasszis rock ’n’ roll táncosok töltik meg a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokot


 Döntetlent játszott a Pécsi MFC és a Szeged-Csanád

 Netrisk.hu: már csak egy hét maradt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések cseréjére

 Élő tv-sportközvetítések - Csütörtök, péntek

 Elfogták a Pálhalmáról megszökött rabot


 Visszavitt házi szexvideó, jachton prostikkal hempergő Borkai – politikai szex-botrányok Magyarországon

 Sikkasztott pénzből tippmixezett egy kecskeméti nő

 200 millió forintért semmisítik meg az 5 milliárd forintnyi lejárt PCR-teszteket

 Több mint 12 ezer új fertőzöttet regisztráltak kedden

 A Pécsi Tudományegyetem is ott lesz a Planet Budapesten!


 Péterffy elbukta a perét Vicze Csilla ellen

 Péterffy: Tovább harcolok a pécsi közbeszéd megtisztításáért

 Milyen elvárásoknak kell megfelelnie a bejárati ajtónak?

 Kettős gyilkosság Szegeden: álmukban csapott le az áldozatokra

 Drónnal és civil autókkal csaptak le a rendőrök Somogy megyében, rengetegen fennakadtak

 Eltörte egy férfi karját egy biztonsági őr a kaposvári pályaudvaron

 Kosárlabda: Nyert Pécsen a Sopron


0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel.

Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer...

A rejtélyes ok, amiért a levendulaágyásod vonzza a méheket, elűzi a szúnyogokat.

A levendula nemcsak kertünk dísze, hanem igazi titkos fegyver is: míg a méhek bolondulnak érte, a szúnyogok menekülnek a közeléből....

Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz

A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...

Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?

Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.

Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét

A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését

Ezeket a sneakereket szeretik legjobban a magyarok

A sneakerkultúra Magyarországon is évről évre erősebb, és vannak olyan modellek, amelyek szinte minden generáció kedvencei közé...

Bódog: "Kevesen fognak nyerni az Újpest ellen", Szélesi nem ezt kérte - edzői értékelések

Bódog Tamás és Szélesi Zoltán értékelte a szezon első bajnokiját.

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

0






0