Korábbi cikkeink
Koronavírus-áldozatok: ismét megdőlt a napi csúcs
Véradásra buzdítja a fiatalokat a vöröskereszt
Átlépte a százmilliárd forintot a babakötvénybe fektetett összeg
Lélegeztetőgépre került egy tanár Pécsett, sokan karanténba vonultak
Mintha Pécsett élne: Iványi Dalma nagyon jól érzi magát Győrben!
Pécsen is megjelent a tigrisszúnyog
Elhunyt szeretteikre emlékeznek az emberek hétvégén
Bőséggel terem a 450 éves szőlőtőke Pécsen
Közel 350 ezren vettek részt az idei Európai Sporthéten
November 2-től nagyon figyeljen a maszkviselésre, 1 millió is lehet a büntetés
Biztonságosan tervezhetők a téli belföldi kirándulások
Kína a jövőben sem zárkózna el a világtól, de a belföldi piacra helyezi a hangsúlyt
Halálos áldozatokat szedett és tetemes anyagi károkkal járt a Zeta hurrikán az amerikai Délen
Az MLSZ nagy érdeklődésre számít a novemberi mérkőzéseken
Már a zenei karrierjén dolgozik a Cannes-ban befutott pécsi fiú
Együttműködik a Pécsi Tudományegyetem és a Pannon Egyetem
A DK elnöke, Gyurcsány Ferenc járt a pécsi városházán
Volvo-ügy: A Mindenki Pécsért frakciók közös közleménye
Új galériát nyitott Szekszárdon az egyetemi kar
Mini busójárást rendeznek pénteken Mohácson
Sajtóközlemény: ÚJABB ELTERELŐ HADMŰVELETBE KEZDETT A BALOLDALI VÁROSVEZETÉS PÉCSETT
Politikusok neveit sorolták a pécsi Volvo buszbeszerzés első tárgyalásán
Áll a bál a pécsi és az egri színházban: ki legyen az új direktor?
Művészek vannak karanténban, ezért elmaradnak az előadások a Pécsi Nemzeti Színházban
Női kosárlabda NB I - Simán nyert a Győr a Pécs ellen
A magyarok kétharmada takarékoskodik
Egy kanadai játékgyártóhoz kerül a Rubik-kocka
Férfi kosárlabda NB I - Győzelemmel rajtolt a Pécs
Emberhátrányban is sikerült a pécsieknek a továbbjutás
Több ezer pécsi lakásban kell lecserélni a mellékvízmérőt
Nemzetközi borturisztikai díjat nyert a Taste Hungary
A járvány ellenére is nőtt az embercsempészek és a migránsok száma
Halottak napja: a katasztrófavédelem a tűzmegelőzésre figyelmeztet
Elkezdte a jegyárak visszatérítését a Pécsi Nemzeti Színház
Újabb kerékpárutakkal bővült Pécs
Kilenc évre ítélték a pécsi szórakozóhelynél késelő férfit
Állami kitüntetést kapott Vincze Brigitta, a Pécsi Balett volt magántáncosa
Több ezer nézőt vonzott a X. Mozinet Filmnapok
Állami kitüntetéseket és egészségügyi díjakat adtak át
Megszűnhet a helyi családokat segítő, ingyenes taxi
Összeütközött két autó a 6-oson
Csaknem nyolcszázmillió forintból fejlesztették a pécsi Kertváros közlekedését
Toroczkai sarokba akarta szorítani a pécsi jobbikos önkormányzati képviselőt, Fogarasi Gábort
Pécsi Elios-ügy, semmi fejlemény
Félmilliót kap a nyomravezető a budapesti trafikrablás ügyében, videó
Változnak a pécsi parkolási szabályok
hírek innen, onnan
Jakupcsek Gabriella és Máté Gábor válása zűrös időszak volt: megcsalás vetett véget a házasságuknak
Jakupcsek Gabruella és Máté Gábor 1999-ben 16 év után váltak el. A viszonyuk ilyen manapság.
Figyelmeztető számok érkeztek a logisztikai szektorból: közel minden második cég gyengült
A növekedés nagyon eltérően érinti a logisztikai szereplőket.
Pénzügyi csoda várhat erre a 3 csillagjegyre augusztusban – végre fellélegezhetnek
Az asztrológiai előrejelzések szerint augusztus több csillagjegy számára is kedvező fordulatokat hozhat, ám három jegy különösen...
Van, ami már soha nem változik, maradt a Lungo Drom elnöke a bujkáló Farkas Flórián
A szebb napokat látott Lungo Drom megismételt kongresszusán nagyjából két tucat ember elég volt ahhoz, hogy Farkas Flóriánt újra...
Kitálalt a magyar író a kötelező olvasmányokról: "ezzel a művel majdnem keresztbe törték minden érdeklődésemet az olvasás iránt"
Bár egy korábbi konszenzus szerint éppen a kreatív iparágak vannak biztonságban a technológia térnyerésétől, ez az állítás több...
Nagy bejelentést tett Zelenszkij
Kijevi technológiával épülhet dróngyár az Egyesült Államokban az ukrán és az amerikai fél legújabb védelmi megállapodása értelmében.
Itt a TV2 bejelentése
Vadonatúj, itthon még sosem látott epizódokkal érkezik július 27-én A pokol konyhája 24. évada a TV2 Séfre. Gordon Ramsay legendás...
Ezt a 10 használt autót viszik most a magyarok – meglepő, ki került az élre
Soha nem látott lendületben van a magyar használtautó-piac. Az év első hat hónapjában közel félmillió személyautó cserélt gazdát,...
Döbbenetes részletek Orbán Gáspár csádi katonai missziójáról: irgalmatlanul sok pénzért haltak volna meg nagyon sokan?
Újabb részletek láttak napvilágot a magyar állam egyik legtitokzatosabb vállalkozásáról Afrika Száhel-öezetében. A Magyar Hang több,...
Mind utáltuk ezt a ruhadarabot az általánosban, most visszatért és imádják a nők
Ha valamit kötelező viselni, az általában nem lesz túl népszerű a divatban. Azonban a nosztalgia sokszor azokat a dolgokat is megszépíti,...
Balaton: itt a jelentés az árvaszúnyogok kirajzásáról
A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kiadta az előzetes helyzetjelentést az árvaszúnyogokról.
Sport
Gulácsi Péter szenzációs átigazolásával van tele az internet
LaLiga, BL, here we go.
Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta
Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.
A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool
Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.
Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók
Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.
Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon
Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
Hiába a Mol, nincs annyi pénz, mint a Fradinál - Dárdai kimondta, mitől lehet élcsapat az Újpest
Aki nem vezér, zseni vagy melós, annak nincs helye Újpesten.
Hazatér az NB I-be az egyik legtöbbet emlegetett magyar légiós
Ez komoly meglepetés.
Gyorshajtáson kapták, és pozitív lett a kokaintesztje a vb-n szereplő futballistának
50 kilométer/órával túllépte a megengedett sebességhatárt.
Kereshet új klubot – közölte José Mourinho a Real Madrid sztárjával
Máshol rendszeresen játszhatna.
Eldőlt: A Real Madrid a foci-vb legjobb játékosát is megszerzi
A Real Madrid és a játékos is döntött.
Bulvár
Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson
Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.
Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is
Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.
Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből
Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.
Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató
A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.
Népharag zúdult a fiatal lányra, mert nem adta át a kifizetett helyét a repülőn: a munkahelyéről is kirúgták miatta
Egy gyerek szeretett volna az ablak mellett ülni.
Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el
Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.
Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István
Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld
Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást
Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához
Takarítónőnek utaztak ki Németországba, másnap reggeltől valóságos pokol lett az életük
Öt fő ellen emeltek vádat.
Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal
Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.
Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát
Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.
Gulácsi Péter szenzációs átigazolásával van tele az internet
LaLiga, BL, here we go.

- Politikusok neveit sorolták a pécsi Volvo buszbeszerzés első tárgyalásán
- Áll a bál a pécsi és az egri színházban: ki legyen az új direktor?
- Művészek vannak karanténban, ezért elmaradnak az előadások a Pécsi Nemzeti Színházban
- Női kosárlabda NB I - Simán nyert a Győr a Pécs ellen
- A magyarok kétharmada takarékoskodik
- Egy őskori madárcsalád gigászi tagjainak eddig feltárt legrégebbi maradványait fedezték fel az Antarktiszon
- Egy kanadai játékgyártóhoz kerül a Rubik-kocka
- Férfi kosárlabda NB I - Győzelemmel rajtolt a Pécs
- Emberhátrányban is sikerült a pécsieknek a továbbjutás
- Több ezer pécsi lakásban kell lecserélni a mellékvízmérőt
- Forgalomkorlátozás a Mecsek Rallye idején
- Ezek az utolsó darabok - ne maradj le!
- Nemzeti gyásznap: mi lesz nyitva, mi lesz zárva?
- Forgalomkorlátozás Magyarürögben
- Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
- Technikai okok miatt pénteken korábban bezár a Millennium Üzletházban működő bérletpénztár
- Gyakrabban közlekednek a pécsi Tüke Busz Zrt. 34-es járatai az Állatkertek Éjszakája
- Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal
- Változik a pécsi Tüke Busz Zrt. bérletpénztárainak nyitva tartása július 1-jétől
- Katasztrófavédelem: kilenc vármegyében folytatódik a szúnyogirtás





