Ezt olvasta már?

0

100 éve született Pécsett László Károly

László Károly foglalkozási meghatározását illetően lexikális adataiban a következők szoktak szerepelni: író, szerkesztő, lap- és könyvkiadó, műgyűjtő, műkereskedő, pszichoanalitikus, de még színésznek is titulálják.

Aki ismerte, aki tud róla, az mind bizonyíthatja, hogy ahogy mondani szokták: „megosztó személyiség” volt. Óriási műveltségű, öntörvényű ember, aki az életnek élt – de mellette sok értékeset alkotott.

Bár életéből csak 21 évet töltött Pécsett, mindig baranyainak vallotta magát és az itteni gyökereiből táplálkozott.

A születési anyakönyvi kivonata szerint, László Károly 1923. július 16-án reggel 4 óra 2 perckor született Pécsett, az Irgalmasok utcája 4. szám alatti házban, hiszen akkortájt az anyák még többnyire otthon szültek. A család néhány év múlva átköltözött az utca 8. szám alatti házába, s így kis Karcsinak ez lett az otthona. Hetvenéves kora körül erre így emlékezett vissza: „Családi házunk, mely emlékeimben palotaként élt, ma már egy kis egyemeletes, tipikus neoklasszicista ház a XIX. század végéről - amilyen alkalmasint mindig is volt.”

Amikor édesapja 1911-ben falusi jegyzői állást vállalt,

Löwenbein-ről Lászlóra változtatta a nevét. 1918-tól kezdett bőrkereskedéssel foglalkozni, amiből lassan, fokozatosan kellően meggazdagodott. László Károly anyai nagybátyjáról, dr. Greiner Józsefről a családi legendárium azt állította, hogy ő volt „a város esze". Mint ügyvéd, Baranya megyében ő kezelte a legtöbb nagybirtokot és ezáltal szoros kapcsolatba került a nagybirtokosokkal. László Károly 15 éves korában a pécsváradi temetőben rátalált dédapja, Greiner Márton sírjára. A gimnazista fiú számára a besüppedt, magyar és héber feliratos fehér sírkő tudatos találkozást jelentett ősei zsidó múltjával.

László Károly így emlékeztt vissza pécsi diákkorára: „Zsidó elemibe jártam, majd a szüleim beírattak a ciszterci rend Nagy Lajos gimnáziumába, mely Pécs központjában, a Széchenyi téren volt található. E gimnáziumban a tanulóifjúság körülbelül 5 százaléka „más vallású” volt. Az iskolában azt a szót, hogy zsidó soha nem hallottam említeni.” 1936-ban, mint cisztercita cserkész részt vehetett a hollandiai dzsemborin. Ekkor nemzeti viseletben magyar néptáncokat adtak elő Vilhelmina királynő előtt. Serdülő korában nagy lelkesedéssel járta a baranyai falvakat, hogy népművészeti tárgyakat gyűjtsön.

1941-ben kitűnő eredménnyel tette le az érettségi vizsgát, majd sikerült beiratkoznia a pécsi jogi karra. Mivel ekkor már a zsidó férfiakat munkaszolgálatra hívták be, igen fontos volt az egyetemi státus - mert az időleges mentességet biztosított. A jogi kari felvételije érdekében a ciszterci gimnáziumi osztályfőnöke, Böröcz Marcell többször közben járt az egyetemen. Így két éven át biztonságban volt. Római jogból le is tette a szigorlatot. - Előre ugorva az időben. László Károly, a hálás tanítvány, 2000. november 25-én dr. Böröcz Marcell emlékére tanulmányi díjat alapított, - a magyar, latin, illetve francia nyelvből kiválóan tanuló diákok jutalmazására.

Nem sok idővel a németek 1944. március 19-i bevonulása után a zsidókat Pécsett is gettóba terelték. A László családnak is mindenét hátra hagyva kellett elhagyni a házukat, és a város elkülönített részébe költözni. László Károly a róla készített filmben azt mondta: „Kalandként fogtam fel. Hosszú unalmas élet után, végre valami változás”. A deportáló vonat 1944 július 3-án őt is elvitte az ismeretlenbe.

Hozzátartozói közül sokan elpusztultak Auschwitzban, de neki - mint ő maga mondta, kizárólag a szerencse révén, - ugyan csont-, bőrre fogyva, de sikerült életben maradnia. „Az addigi élet teljesen megváltozott. Csak a túlélés volt a cél, s ennek érdekében érzelmeket nem engedhetett meg magának az ember, viszont meg tudott keményedni.” A deportálásáról és a körülményekről irodalmi műben emlékezett meg: 1955-ben német nyelven jelent meg a Ferien am Waldsee, Erinnerungen eines Überlebenden, mely később magyarul, Esterházy Mátyás fordításában - Tóparti nyaralás. Egy túlélő visszagondol címmel került kinyomtatásra.

A kalandos szabadulás után 1945. június 13-án már Budapesten volt és július 5-én érkezett Pécsre. Megállapíthatta, hogy a Pécsről elhurcolt mintegy 1000 zsidó férfiből csak tizenketten tértek vissza. Olyan reménytelennek látta régi boldog életének helyszínét, hogy augusztus 4-én már (örökre) elhagyta a várost, azzal a céllal, hogy a Svájcba már korábban kijutott nővére segítségével ott új életet kezdhessen. Szeptember 10-én lépte át a svájci határt, s hamarosan megérkezett életének második és immár végleges otthonába, Baselbe.

A pécsi vonatkozások után - László kibontakozott gazdag életéről e helyen csak röviden szólunk. Baselben három évet járt az orvosi egyetemre, de abbahagyta („én semmit nem fejezek be az életemben”). Pszichoanalízissel kezdett foglalkozni és a Zürich-ben élő Szondi Lipót tanítványának szegődött. Talán ez a szellemi kanyarulat vezette a szürrealizmushoz. Ennek megfelelően az általa 1957-ben alapított PANDERMA folyóirat első számban többek között Arp, Ball, Breton, Duchamp, Man Ray és Picabia írásai jelentek meg.

A 60-as évektől kapcsolódott be a művészet nemzetközi vérkeringésébe. Párizsba, Londonba járt, majd egyre gyakrabban New Yorkba. Érdekes és jelentős emberekkel, mint például Allen Ginsberg, Andy Warhol, Christo valamint Robert Mapplethorpe került szoros kapcsolatba.

Magyarországra először 1966-ban jött, majd egyre többször látogatott haza. László Károly az 1970-es években azért lett „közismert” Magyarországon, mert az újságcikkek sora foglalkozott „a bázeli gyűjtő haza akarja ajándékozni a gyűjteményét” hírrel. Mint köztudott, elsősorban Pécsre, a szülővárosára gondolt, de a hivatalos szervekkel hosszan elnyúló tárgyalások nem vezettek eredményre. Talán jobb is, mert ugyan 2006 augusztusában Veszprémben, a művek bemutatására felújított Dubniczay-palotában megnyílt a László Károly Gyűjtemény állandó kiállítás, de mivel a jogviszonyt letéti szerződés szabályozta, a gyűjtő halála után nem sokkal a kiállítás megszűnt létezni.

Előzőleg 1996-ban a Műcsarnok összes termében került sorra a László-gyűjteményt bemutató kiállítás, melyről vaskos kötetet is kiadtak. A közönség sok szokatlan műtárgyat láthatott, hiszen a gyűjtő egyik mondása „Az, amit mindenki gyűjt, az nem egy fontos funkció, amit mások elfelejtenek, azzal érdemes foglalkozni” erősen érvényre jutott.”

A mindenre nyitott és kíváncsi emberre vallott, hogy többször tett nagy utazásokat Távol-Keleten, - Thaiföld, Kambodzsa, India, Nepál, Bali szigete és nagy nehézségek árán Tibetben is - a helyiek életének, kultúrájának alapos tanulmányozása céljából.

Számtalan határozott és különleges kinyilatkozásából álljon itt kettő: „Nagyra becsülöm az anonim művészetet. Első sorban a román katedrálisokra, szobrokra gondolok. Ma ez a grafitti. Itt nem érdekli a művészt, hogy az ő neve maradjon fenn” - „A világ minden információja manipulált”.

A háború előtti magyar avantgárd művészek népszerűsítése céljából 1983-ban Bartha Miklóssal együtt adta ki a Die ungarischen Künstler am Sturm könyvet.

A különleges ember különleges sorsáról külföldön Der Sammler Carl Laszlo címmel szép könyv jelent meg, - és Der Kultsammler címmel film is készült róla. De itthon is megismerhető lett, hiszen a KAPU Stúdió 2000-ben portré filmet készített róla, melyet a közszolgálati és más csatornák ismételten levetítettek, majd a 2008-ban elkészült Gömör Tamás „László Károly, a konzervatív forradalmár” dokumentumfilmje: http://vimeo.com/20827141 - melyet a következő évben a Filmszemlén vetítettek le.

91 éves korában, 2013. november 8-án halálozott el a svájci városka, Mammern - Schloss Klinik nevű rehabilitációs intézetében. Mivel 1996 óta Veszprém Tiszteletbeli Polgára címet viselhette, díszsírhelyet kapott a várostól, ahová a Köves Slomó által celebrált szertartás során november 13-án helyezték végső nyugalomra.

Gömör Béla







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett

Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...

Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"

Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.

Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek

Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...

Zöld csillagot azonosítottak a kutatók, mely elpusztult világok törmelékének köszönheti a színét

Egy friss kutatás szerint a fehér törpéknek nevezett csillagmaradványok világa sokkal színesebb, mint eddig sejtettük.

Putyinék bajban: már 7 százalék fölé ugrott az infláció Oroszországban

Már most túlnőtt az éves inflációs célon a friss mutató.

Most jobb, ha vigyáz a pénzére ez a 2 csillagjegy: könnyen megcsappanhat a pénztárcájuk

Most két csillagjegynek is érdemes visszafognia a költekezést, mert a következő időszak könnyen próbára teheti a pénztárcájukat. Egy...

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

EL: Hosszas VAR-ozás előzte meg a Fradi második gólját, a Plzen csak a hajrában tudott szépíteni - videó

Kristoffer Zachariassen duplájával hazai pályán is sikerrel indított a Fradi a főtáblán.

Második meccsét is megnyerte a Fradi az EL-ben

Az Üllői úton 2-1-re verték a cseh Plzent, a 36 csapatos tabella 7. helyén állnak.

Tovább írja sohasem látott tündérmeséjét a Ferencváros a nemzetközi porondon

„Szokás szerint” az ezúttal duplázó Kristoffer Zachariassen volt az El-hős.

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0