115 ezer ember élte a "csak szabadon"-t
Kellemes időjárással, nagyobb malőröktől és balesetektől mentesen, aktívan és kiemelkedő közösségi szellemben zajlott le a 43. EFOTT, amely minden eddiginél erősebb lineup-ot mutatott fel. A Velencei-tó parti rendezvényre kora szombaton lépett be a százezredik látogató.
„Folyamatosan duzzadt a látogatók száma, a hétvégére egyre több egyetemista koron túli, sőt családosok is csatlakoztak hozzánk, vasárnapra pedig megérkeztek hiperebbnél extrább motorjaikkal a rockerek is. Tavaly 111 ezren voltunk, ami akkor rekordnak számított, így az idei fesztiválon újabb csúcsot állítottunk” – nyilatkozta Maszlavér Gábor fesztiváligazgató, megköszönve stábjának is a kitartó munkát.
Az EFOTT pénteki napján a nagyszínpadot John Newman uralta, aki koncertje után belekóstolt a „csak szabadon” életérzésbe, és stábjával együtt hajnalig bulizott a fesztiválon: „Ugyanolyan ember vagyok, mint bárki más, ugyanúgy érzek, sírok és nevetek” – mondta a Love me again alkotója, akinek kijelentését igazolja, hogy legextrább kérése 18 db fekete törölköző volt a backstagebe. Szombaton talán a Halott Pénz és Majka&Curtis koncertjén gyűlt össze a legnagyobb tömeg, a vasárnapi, rockra dedikált napot pedig a Tankcsapda és a Volbeat koronázta.
Napközben 200 féle programlehetőség állt a fesztiválozók rendelkezésére, többek között különböző turisztikai programok, mozi, kiállítók által szervezett játékok, bűnmegelőzési szervek aktivitásai, 30 féle sporttevékenység, társasjátékok, nagykivetítős VB nézés, vitorlázás, dodgem, bungee jumping, szimulátorok, szabadulószoba, de még párnacsata és játszóházas gyermekprogramok is. A fiatalok több tucatnyi karrierlehetőségről tájékozódhattak, de olyan információkra is adódott lehetőség, mint hogy hogyan célszerű startupot indítani vagy éppen játék közben milliomossá válni.
A 6 napos fesztivál nagyobb balesetektől mentesen zárult: „Az EFOTT idén is megkaphatná a „biztonságos fesztivál” elismerést, a mentősöknek szerencsére nem sok dolguk akadt a rendezvényen, és ezek a feladatok sem nyúltak tovább egy-egy boka- vagy csuklósérülés ellátásán. A nap okozta égések tekintetében azért nagyobb óvatosságra inteném a fiatalokat” – jelentette ki Orosz Csaba, a rendezvény biztonságért felelős szakembere.
Hogy jövőre is Velencén rendezik-e meg az EFOTT-ot, még kérdés, a fesztiváligazgató tájékoztatása szerint a 2019-es helyszínről és a következő házigazda intézményről csak jövő év elején tudnak majd biztosat nyilatkozni.
hírek innen, onnan
„Nemzeti ellenzék” – Levelet írt a Fidesz tagjainak Orbán Viktor
A távozó kormányfő szerint most liberális kormányzás jön, amely előtt meg kell védeni 16 év vívmányait.
Nemcsak lelki teherrel, végtagmegnagyobbodással is járhat a főleg nőket sújtó krónikus betegség
A lipödéma egy gyakran félreértett,elsősorban nőket érintő krónikus betegség, amelyet sokszor egyszerű elhízásnak gondolnak, miközben...
Taccsra tett maffia – Magyar Hang-ajánló
Interjú Thuróczy Szabolccsal, Jámbor Andrással, Gémesi Györggyel, Vida Kamillával. „Innentől kezdve csak Magyar Péterre szavazunk” –...
Öt nappal a világbajnokság után már kezdődik is az NB I új idénye
A hazai labdarúgó-élvonal küzdelmei május 23-ig tartanak.
Nem mindenhol lesz ingyenes a parkolás Május 1-jén
A legtöbb fizetős övezetben ezen a napon nem kell parkolási díjat fizetni, de nem minden helyen él az ünnepi díjmentesség.
Jelentős visszatérítéseket kapnak a magyarok, 10 milliárdos összegről van szó
Mutatjuk a részleteket.
Egy magyarországi bringaút is bekerült Európa legjobb kerékpáros útvonalai közé
Bemutatjuk kontinensünk legnépszerűbb kerékpáros útvonalait.
Praktikus ötletek anyák napjára
Anyák napja közeledtével sokan keresnek olyan ajándékot, ami túlmutat a klasszikus virág-csoki pároson, és valódi törődést fejez ki....
Így vélekedik a „Vége van, kicsi”-incidensről utólag Menczer Tamás, akinek Orbán Viktor azt javasolta, ne vegye fel a mandátumát
Menczer Tamás megindokolta, miért nem ül be az Országgyűlésbe annak ellenére, hogy a Fidesz listájának 36., bejutó helyéről mandátumot...
Igazságtalan? A férfiak 52 hónappal kevesebb nyugdíjat kapnak, mint a nők
Miközben a nyugdíjak kapcsán gyakran szóba kerül a bérszakadék, a számok egy másik, megdöbbentő egyenlőtlenségre is rámutatnak. A...
A szakértők egyetértenek: Miért ne nyomtasd ki a nyugtádat az ATM-nél?
A digitális világban élünk, az adataink védelme fontosabb, mint valaha. A banki tranzakciók, a megtakarítások és a személyes...
Anyák napja nem csak egy nap – 5 apró szokás, ami egész évben erősíti a kapcsolatot
Az alábbi öt apró szokás segíthet abban, hogy kapcsolatotok egész évben meghitt és megerősödött maradjon, ne csak anyák napján.
Sport
A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után
Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.
Megint berobbant a végére a Fradi időzített bombája
Ismét a szezon legfontosabb szakaszában kapta el a fonalat Lenny Joseph, a Ferencváros francia támadója, aki a Paks elleni vasárnapi mérkőzésen duplázott, és ezzel újra kulcsszereplővé lépett elő a bajnoki hajrába
Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!
Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss
BL: Káprázatos első félidőt hozott a PSG-Bayern szuperrangadó
Öt gól esett az "előrehozott döntő" első félidejében.
Mint két nehézsúlyú bokszoló, úgy püfölte egymást a PSG és a Bayern a Bajnokok Ligájában
Kilencgólos első meccs, de semmi nem dőlt el.
BL-elődöntő: Űrfoci és 9 gól a PSG és a Bayern München klasszikusán - videó
5-4-re győzött a PSG kedden, a Bayern München elleni első, felejthetetlen Bajnokok Ligája-elődöntőn.
Focitörténelem: Megszületett az új lesszabály első gólja egy profi bajnokságban - videó
A kanadai liga idei szezonjában nem les az, ami mindenhol máshol az.
Berágott Lipcseire az NB I-es rekorder: "Nem keresett, nem akart a szemembe nézni 14 év után" - lapszemle
Sorsfordító időszakáról beszélt a Blikknek a korábbi 25-szörös válogatott, NB I-es rekordtartó kapus, Végh Zoltán, akinek pályafutása után nem mindennapi fordulatot hozott az élet. Lapszemle.
Kisvárdai „nadrágszíj”: Révész Attila az egész NB I-re ráijesztett
Cipetics és Jovicsics távozása önmagában is hír, de a döntés valódi üzenete túlmutat a klubon.
Na végre: Tyson Fury és Anthony Joshua egymás ellen fog bokszolni
Ez már nem csak pletyka, itt a hivatalos bejelentés.
Élő: PSG-Bayern BL-elődöntő, beindult a gólgyártás
Luis Díaz újra főszereplő lehet a PSG ellen?
NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos
Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.
Bulvár
Ez a tenyérnyi gyümölcs a hosszú élet titka. Magyarország bővelkedik benne.
Az egészség megőrzése a mindennapok sűrűjében gyakran a háttérbe szorul, pedig egyetlen apró változtatás is óriási hatással lehet testi-lelki jóllétünkre. Az alma, egyszerű és hétköznapi gyümölcsként, val
Újabb csapás érheti szerdán Orbán Viktort, frakciója akár az eddigi uniós támogatását is elveszítheti
1,58 milliárd forint léte a tét.
Elképesztő fordulat az olajpiacon. Az egyik olajhatalom döntése sokkalta az OPEC-et
Mi történt? A Reuters azt írja, hogy az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéből (OPEC). A hírt az ország energiaügyi minisztere, Suhail Mohamed al-Mazrouei jelentette be. Részletek.
Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket
A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.
„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?
Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.
Példátlan módon halt meg egy postai dolgozó – egy 40 éves nő az áldozat
Tragikus közlekedési baleset rázta meg az USA egyik közösségét, aminek következtében életét vesztette egy postai dolgozó, miután járműve felborult, és maga alá szorította.
Mi történik a TV2-nél? A nézők nem hittek a szemüknek a dupla vetítés után
Érdekes dolgot vehettek észre a nézők a TV2-n főműsoridőben.
Rendkívüli üzenet érkezett hajnalban Donald Trump-tól – ebből nagy baj is lehet
Az USA első embere több mint egyértelmű üzenetet küldött Iránnak.
Meghalt egy négytagú család, miután görögdinnyét ettek
Egy fiatal család, egy nő, egy férfi és két lányuk halt meg, miután feltehetően szennyezett ételt fogyasztottak.
Azonnali közleménnyel jelentkezett a rendőrség – ez történt
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Budapesti Közlekedési Központ együttműködésével átfogó közlekedésrendészeti ellenőrzést hajtott végre a főváros több forgalmas útvonalán, aminek középpontjában a buszs
Sürgős riasztást adott ki az OTP, nem maradt hátra sok idő, minden ügyfelet érint
Fontos figyelmeztetés jelent meg az OTP oldalán.
Sajtótájékoztatót tartott a kamatdöntésről Varga Mihály, mire erős menetelésbe kezdett a forint. Mutatjuk, miket mondott
A jegybank elnöke Orbán Viktorról és az euró bevezetéséről is beszélt. Mi történt? A 444 azt írja, hogy a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa változatlanul, 6,25 százalékon hagyta az alapkamatot, amely február

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






