Ezt olvasta már?

0

17 megyére adott ki figyelmeztetést az OMSZ!

Országszerte köd várható, csak Vas és Győr-Moson-Sopron megyében lesznek jók a látási viszonyok az utakon.ött köd, amely csak lassan szűnik meg, napközben helyenként tartósabban is rosszak maradhatnak a látási viszonyok, olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat oldalán.

A délutáni, esti órákban északkeleten (főként Borsodban) ónos szitálás, gyenge ónos eső előfordulhat.

A csúcshőmérséklet általában 0 és +5 fok között valószínű, azonban a Dunántúl nyugati felén több fokkal enyhébb lesz az idő. Késő este 0 és +7 fok között alakul a hőmérséklet, Sopron környékén akár 10 fok is lehet.

Csütörtökön melegfront érkezik, amely esőt is hoz, főleg a középső országrészben. Szilveszterkor pedig kifejezetten enyhe, szinte tavaszias lesz az idő az előrejelzés szerint, az ország nyugati felén akár 15 fok is lehet majd.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Megszólalt Trump a francia zavargásokról: a migráció összetörte az egykor nagy országot

Donald Trump amerikai elnök is csatlakozott azok sorához, akik véleményt nyilvánítanak a franciaországi zavargásokról. Trump szerint a...

Öt nap alatt bukott meg a kormányszóvivő – A televízió emelte fel, és a televízió okozta a vesztét

Mindössze öt napig maradt hivatalában Donald Trump új sajtótitkára, Katie Zacharia szóvivő, akinek távozása komoly kérdéseket vetett...

„Keresztényként szégyellem magam” – Hodász András a hit nevében elkövetett politikai akcióról

Az egykori pap azt furcsállja, hogy a tüdőrákkal diagnosztizált pápáért nem jutott eszébe imát szervezni a KDNP-nek. A törpepártot...

Egyre súlyosabb a helyzet Albániában, megszólalt a miniszterelnök

Az albán miniszterelnök visszautasította a lemondását követelő diákok követeléseit, és külföldi beavatkozást emleget a zavargások...

A magyar kormány háttérből irányította a Rongyos Gárda felkelését

Így sikerült megtartani valamennyit a Trianonban elszakított nyugati területekből.

Takács Péter szerint személyesen Magyar Péter miatt születik kevesebb gyerek az országban, a miniszterelnök visszavágott a vádra

Közvetlen összefüggést látott a Tisza Párt megjelenése és a demográfiai törés között A fideszes országgyűlési...

Súlyos daganatműtét után gyalog sétált ki a klinikáról XIV. Leó, a kijáratnál pedig váratlan találkozó várta

Gyalog sétált ki a klinika csarnokán az egyházfő A héten megműtött XIV. Leó klinikai állapota...

Forradalom a fociban: Megérkezett a digitális piros és sárga lap! - videó

Már az egyszerű lapokat is elérte a digitalizáció.

Újabb hírrel jelentkezett XIV. Leó pápa az egészségi állapotáról

Túl vagyok ezen a kényes szakaszon, most fokozatosan végzem majd munkámat Isten és imáitok segítségével – mondta XIV. Leó az...

Összeomlott a gyászhír hallatán: Osváth Zsolt megtörte a csendet a tragédia után

Mélyen megrázó, szívbe markoló vallomással jelentkezett a közösségi oldalán Osváth Zsolt.

0

Sport

32 percig sem tartott Szoboszlai Dominik váratlan visszatérése

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányát hamar le kellett cserélni a Brentford elleni bajnokin.

Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen

A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.

Hansi Flick szavai után távoznia kell az FC Barcelona csillagának

A játékos karrierjét tartja szem előtt a vezetőedző.

Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben

A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpoolba, de nagyjából félóra után le kellett cserélni

A combhajlitó-sérüléssel bajlódó Szoboszlai félóra játék után elhagyta a pályát.

Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól

Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.

Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár

A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.

Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek

Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.

Dráma Brentfordban: pyrrusi győzelem, Szoboszlai Dominik sérülése beárnyékolja a vendégsikert

Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.

Bulvár

„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá

Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.

Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h

Elképesztő számmal döbbentette le az uniós vezetőket Zelenszkij: ennyi ukrán kényszerülhet Európába, ha Oroszország győz

Akár 20 millió ukrán is Európába kényszerülhet, ha Oroszország megnyeri a háborút – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij az uniós vezetők tegnapi brüsszeli csúcstalálkozóján. A háború kitörése óta hatmilli

A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak

Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.

Rendkívüli bejelentés Németországból – áttörték a lipcsei repülőtér kerítését, lezárták az egyik kifutópályát

Áttörték a kerítést a lipcsei repülőtéren, a német rendőrség lezárta az északi kifutópályát és vizsgálatot indított.

Kevesen eszik, pedig nagyszüleink kedvelt gyümölcse az emésztés legjobb barátja

Az eperfa terméséből, illetve leveleiből kivonható egyes anyagok a bélbaktériumokra igen kedvező hatást gyakorolnak, ami miatt azok olyan anyagok termelésébe fognak, amik az emésztésnek és az anyagcserének is nagyon

Dühöngve dörömbölt a szomszéd ajtaján a hajnali zaj miatt, de amit odabent talált, arra senki sem készíthette fel

Sándor fáradtan dörzsölte a halántékát. A panelház vékony falain keresztül már zsinórban harmadik éjjel szűrődött át ugyanaz a fájdalmasan akadozó zongoradallam. Kling... klonk... kling... majd egy dühös, diss

Történelmi vereséget szenvedett Orbán Viktor politikai szövetségese

Az ellenzéki pártok és helyi koalíciók nyerték a csehországi részleges szenátusi választásokat. Andrej Babiš miniszterelnök kormánypártja, az ANO története során először egyetlen mandátumot sem tudott szerezni

Káosz és pusztítás: leégett a városháza, összeomlott az óratorony – Macron kemény megtorlást ígér

Mintegy 550 ezer tüntető vonult utcára Franciaországban a megélhetési válság miatt. Limoges-ban leomlott a 143 éves városháza óratornya, miután a tüntetők felgyújtották az épületet. Emmanuel Macron sz ...

Panyi Szabolcs: Valaki Budapestről segítette az orosz katonai hírszerzés halálos merényletét, megnevezem, kicsoda

Az oknyomozó újságíró a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a 2014-es csehországi lőszerraktár-robbantások ügyében újabb részleteket hoz nyilvánosságra. Állítása szerint az orosz katonai hírszerzés a

0






0