1961. január 3-án tartotta első bemutató előadását a Pécsi Balett
1961. január 3-án tartotta első bemutató előadását a Pécsi Balett BALETTEST 1961 címmel a Pécsi Nemzeti Színházban.
Eck Imre három koreográfiájával mutatkozott be akkor a társulat: Az iszonyat balladája Szokolay Sándor zeneművére, a Változatok egy találkozásra Vujicsics Tihamér, a Concerto a szivárvány színeire Hidas Frigyes muzsikájára készült.
Az Esti Pécsi Naplóban így írt Bertha Bulcsú 1961. január 5-én a bemutatóról: “Tegnap este, több hónapos készülődés után bemutatkozott Eck Imre balettegyüttese. Az első képeknek döbbenetes hatása volt, Szokolay Sándor első akkordjai, a három Csukaszürke mozgása meghatározta az új magyar balett tartalmát, eszmeiségét, művészi színvonalát. Pillanatok alatt megteremtették a bemutató, de egyben a korszerű balett légkörét is. Eck Imre koreográfiája nem a látványt helyezte előtérbe, hanem a gondolati tartalmat. (…) Kiemelkedő volt Bretus Mária, Eck Imre, Tóth Sándor és Árva Eszter szereplése. Igazán nagy tehetségnek Bretus Mária és Tóth Sándor ígérkezik, akik nemcsak mozgásukkal, hanem arcjátékukkal is sokat ki tudtak fejezni. De emlékezetes marad Fodor Antal, Fülöp Zoltán, Esztergályos Cecília, Veöreös Boldizsár és Uhrik Dóra szereplése is. A korszerű balett sikert aratott Pécsett.”
A jelenlegi társulat szeretettel és tisztelettel ápolja az elmúlt 6 évtized hagyatékát, szívükben őrzik az egykori tagok, alkotók, közreműködők, valamint az elhunytak emlékét. Régóta készülnek a jubileumi évre. A járványhelyzet viszontagságaival dacolva, folyamatosan újraterveznek, hogy a Pécsi Balett nevéhez méltó módon ünnepeljék meg e korszakalkotó együttes születésének évfordulóját és az elmúlt 60 év sikereit, történelmüket.
Magyarország tánctörténetének mérföldköve volt a Pécsi Balett megalakulása. A tánc a pillanat művészete, ezért különösen nagy boldogság, hogy immár 60 éve prosperál hazánk első modern balett együttese. Tánctörténeti érdekesség Uhrik Teodóra pályája, aki alapító tagként, jelenleg ügyvezetőként – mint egy szimbolikus híd – összeköti a múltat a jelennel.
2021 tavaszára a Nemzeti Kulturális Alap és az EMMI támogatásával számos programmal készül a Pécsi Balett. Március végén egy jubileumi gálaest keretében mutatják be Az iszonyat balladáját, teljesen új koncepcióval, Zachár Lóránd koreográfiájával.
Az est második részében vetítik le először a Több mint balett című filmet, melyet a Pécsi Balettről készített a Filming in Pécs csapata. Ugyancsak pécsi művészek bevonásával készül egy jubileumi kiadvány, továbbá tervben van egy nagyszabású bemutató Vasarely címmel, mely a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Müpa szervezésében valósul meg.
2021 őszén a 15. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó keretében mutatják be az Ádám és Éva című balettet. Vincze Balázs az önálló Pécsi Balett alapító igazgatója, jelenlegi művészeti vezető meghatározó alkotója a társulat elmúlt másfél évtizedének, a jubileumi év produkcióit ő álmodja majd színpadra rendezőként, ill. rendező-koreográfusként.
Optimális esetben a régi tagokkal és a pécsi táncrajongókkal együtt ünnepelnek majd a Pécsi Nemzeti Színházban, ill. a Müpában. Ha a járványhelyzet nem engedi, akkor online, ill. ősszel valósítják meg a programokat. Az biztos, hogy semmi sem marad el, mert ünnepi pillanatokra most különösen nagy szüksége van mindenkinek.
Kövessék a Pécsi Balettet a közösségi médiában, hogy időben értesülhessenek az ünnepi év eseményeiről.
Forrás: Pécsi Balett
hírek innen, onnan
Ki nyerne meg egy NATO és Oroszország közötti háborút? – Megválaszolta a NATO európai főparancsnoka
A NATO európai erőinek főparancsnoka szerint az észak-atlanti szövetség jelentős katonai erőfölénnyel rendelkezik Oroszországgal...
Sáfrány Emese alig hagyta el a kórházat, újra infúzióra került – fotó
Sáfrány Emese kijött az egyiptomi kórházból, 14 infúzió beadása után, saját felelősségére távozott az intézményből, amikor az...
Lőrincz Viktória a szolidaritási hozzájárulásról: minimum 15 százalékos csökkentés lesz, de lobbizom Kármán Andrásnál
Szolidaritási hozzájárulásból minimum 15 százalékkal kevesebb összbevétellel tervez a kormány jövőre, de Lőrincz Viktória szerint ez...
10 éves jóslatot igazoltak a magyar csillagászok, a galaxisok közepéről kilökődött óriás fekete lyukak nyomait sikerült azonosítani
Magyar kutatók statisztikai bizonyítékot találtak arra, hogy a galaxisok közepében található szupernagy tömegű fekete lyukak egy része...
Kerkez lekerült az Ukrajna ellenségeit listázó oldalról
A HVG szerint a magyar külügy járhatott közben.
Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés
A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült...
Minden társát kiejtették az Árulókban: Vasvári Vivien hidegvérrel zsarolt új partnert
Kováts Dávid kiesése után a magára maradt játékos nyílt közvélemény-kutatással mérte fel a terepet a többiek között. Választottja...
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági...
Magyar Péter: fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából
Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő...
Nyomtatott formában is újraindult a Népszabadság
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
Kiderült a határidő lejártával: Így döntött az ügyészség Pócs János ügyében
Lejárt a határidő, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség döntött: az ATV.hu információi szerint bűncselekmény gyanújának hiányában nem...
Van 3 ok, amiért veszélyes az a kényelem, amit a telefonját wifi-hotspotként használva élvez
Nyilvános helyeken, például repülőtereken vagy a metrón, a biztonsági kockázatok miatt ritkán érdemes felcsatlakozni az ingyenes...
Sport
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a milliárdokat kereső sztársportoló: elvégezte az akadémiát és rendőrnek állt
Valóra váltotta a gyerekkori álmát.
Újabb dermesztő részletek derültek ki Gulácsi Péterék elleni fegyveres rablásról: 73 millió forintos vagyonnal léptek meg az elkövetők
A támadók 40 percet töltöttek a kapus és családja ingatlanában.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír
Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége
Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.
„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben
Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját
Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Újra lecsap a PSG, 70 millió euróért vinnék a Barca-sztárt
Luis Enrique ezúttal egy védőt nézett ki magának.
Bulvár
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van
A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n
Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek
Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka
Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi
A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.
Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek
Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.
Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”
Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország
Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek
A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.
Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés
Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!
Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol
Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...
blogmorzsák
8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod
Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?
Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb
Igaz, a története majdnem száz éves.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






