Ezt olvasta már?

0

2-0, a Liverpool nyerte a BL-t

A Tottenham Hotspurt verték könnyen egy gyenge Bajnokok Ligája-döntőben. Már a 2. percben betalált Szalah, a kegyelemdöfést a csere Origi vitte be három perccel a vége előtt. Megszakadt Klopp rossz sorozata, a Spursnek nem jött össze az első.

 

Az angol bajnokság május 12-én véget ért, így bőséges szünet után érkezhetett a meccsre mindkét csapat, a Tottenham és a Liverpool is, rápihenhettek rendesen. Az idő arra is elég volt, hogy Harry Kane, a Spurs legjobbja felépüljön, bár április 9 óta nem játszott, Pochettino edző a kezdőbe tette. Az Ajaxot mesterhármasával kiverő Lucas Moura nem került a kezdők közé. A Liverpoolnál újra összeállt a Mané-Szalah-Firmino-támadósor, utóbbi szintén meggyógyult.

Skomina játékvezető sípszava indította el a meccset, majd állította meg mindössze 25 másodperc után. Mané beadása Sissoko mellkasáról a védő felemelt karjára pattant, a bíró azonnal befújta a büntetőt. Kicsit videózhattak a háttérben, mert Szalah elég sokat állt a labda mögött, de Skomina annyira biztos volt a dolgában, hogy vissza sem nézte a felvételeket. Pedig megtehette volna, a döntés nagyon szigorú volt. Szalah simán berúgta, 1-0-ra vezetett a Liverpool a 2. percben.

A Poolt nagyon megnyugtatta a gól, teljesen le- és visszaállt, a Tottenhamet sem pörgette fel nagyon, tudták, ha kitámadnak, az ellenfél gyors csatáraival azonnal megkontrázza őket. Így támadgattak, de kicsit sem mertek kinyílni, gólhelyzetig sem jutottak.

A 10. percben Szon cselezgetett a büntetőterületen belül, a 20.-ban rosszul vette át Kane nagy kiugratását - ezek voltak a lehetőségeik a szünetig. A Liverpool a 38. percben mozdult ki saját térfeléről, Robertson magas, de középre tartó lövését tolta fölé Lloris.

Az első félidő legnagyobb eseménye a 11-esen kívül egy beszaladó nő látogatása volt a pályán, a biztonságiak gyorsan elkapták, és lekísérték. A BL-döntők történetének egyik leggyengébb félidejét láthattuk, az egyik csapat nem akart, a másik nem mert futballozni, a második félidőre odázták a döntést.

 

A pihenő után sem lett színvonalasabb a játék, a Tottenham az első órában kaput sem talált. Az 53. percben Szalah lövését blokkolták a 16-oson belül, majd szinte rögtön utána Dele Alliét a másik 16-oson. A 65. percig valójában nem volt gólhelyzet a Bajnokok Ligája döntőjén.

 

Jól látszott, hogy a két csapat túlontúl jól ismeri egymást a Premier League miatt, a szezonban kétszer játszottak, mindkétszer a Liverpool győzött. A 68. percben jött végre egy jó lehetőség, Milner lőtt 16 méterről, 20 centivel a Tottenham kapuja mellé. lloris csak nézte, esélye sem lett volna a lapos labdára.

 

A Spurs a 70. percben kezdett kinyílni, de csak beadásokig jutott, és azonnal meg is futotta őket a Pool Szalahhal, akinek visszagurított labdája el is jutott az érkező Manéhoz, de csak hosszan tudta átvenni, kirúgták előle a védők. A 80. percben jött az első igazi gólhelyzet a mérkőzésen, Szon talált kaput 22 méterről, Alisson védett, majd a kipattanóval a csereként beállt Lucas Mourát azonnal megjátszották, felpörgette magának - vagy felpörgött a labda -, a levegőben megrúgta, de pont középre, Alisson ezt is simán védte.

 

A 84. percben veszélyes helyről kapott szabadot a Spurs, Milner rúgott bele a felugró Rose-ba, Eriksen rácsavarta, Alisson ezt is kitolta. Ez már a Spurs negyedik kaput találó lövése volt, szemben a Liverpool két pontos próbálkozásával, amelyből az egyik a büntető volt. A 87. percben eldőlt a meccs: egy szöglet utáni kavarodás végén a második félidő elején, Firmino helyére beállt Origihez került a labda, aki 14 méterről laposan kilőtte a bal alsó sarkot, 2-0 a Liverpoolnak.

 

Az ötperces hosszabbítást simán lepörgette a Liverpool, összességében könnyedén nyerte 6. BEK, illetve BL-trófeáját. Jürgen Klopp, a Liverpool edzője előző hat döntőjét elveszítette - már a Poollal is hármat -, de most megszakadt a rossz sorozata. Harmadik BL-fináléja volt, az első 2013-ban elment neki a BVB élén, a Bayern ellen, a második tavaly, már a Liverpollal a Real Madrid ellen.

 

FC Liverpool (angol)-Tottenham Hotspur (angol) 2-0 (1-0)

Madrid, Wanda Metropolitano Stadion, 67 ezer néző, v.: Damir Skomina (szlovén)

gólszerzők: Szalah (2., 11-esből), Origi (87.)

 

Liverpool:

Alisson - Alexander-Arnold, Matip, Van Dijk, Robertson - Henderson, Fabinho, Wijnaldum (Milner, 62.) - Mané (Gomez, 90.), Szalah, Firmino (Origi, 58.)

 

Tottenham Hotspur:

Lloris - Trippier, Alderweireld, Vertonghen, Rose - Sissoko (Dier, 74.), Winks (Moura, 66.) - Alli (Llorente, 81.), Eriksen, Szon - Kane

 

A Tottenham elbukta története első BL-döntőjét, egészen simán. Pochettino semmit sem kockáztatott, aztán túl későn kezdték meghúzni a meccset, ami meglehetősen gyenge 90 perc volt.

forrás:index.hu







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

„Mit is tehetnék?” – megszólalt a balatoni problémáról Siófok polgármestere

A polgármester szerint sok minden a városvezetés felelőssége, de a jelenlegi probléma nem sorolható ide.

A Fideszből kapott gratulációt a Tisza-frakció

Navracsics Tibor gratulált a kormánypártnak az alkotmánybíró-jelöltjükhöz, akit kiváló választásnak tart.

Virág Andrea: Orbán Viktor hülyének nézi a fiatalokat

Útmutatást ígért, de csak homályos párhuzamokkal tarkított helyzetleírást adott a saját táborának Orbán Viktor Tusványoson mondott...

Ezért a hajápolási módszerért végtelenül hálásak lesznek a tincseid a szakértő szerint

Ahogyan az összes sejted, úgy a hajszálaid is gőzerővel dolgoznak a megújuláson az éjszaka folyamán. A Schwarzkopf senior...

Tömegbunyó miatt fordult vissza egy brit repülő Tenerifére

Tíz embert tartottak a szigeten a spanyol hatóságok, a többiek újra felszállhattak Liverpool felé.

„Nincs ingyenebéd vagy ingyenvacsora” – Forsthoffer Ágnes nemet mondott a füredi Anna-bálra, a politikai kiváltságokat bírálta

Forsthoffer Ágnes bejelentette, hogy visszautasítja a balatonfüredi Anna-bál fővédnöki felkérését és a neki szánt tiszteletjegyeket. A...

Szövetséget köt a Ford és a Geely

A Ford európai vezére szerint az európai környezet „örökre megváltozott”, ezért olyan lépések jönnek, amikre senki sem számított.

Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat

Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás...

Az emberek elkezdték vízben áztatni a mandulát: Azt állítják, hogy ez segít megoldani egy nagy problémát

Sokak szerint duplán kell áztatni a mandulát, hogy tökéletes legyen. De valóban segít?

Ez Európa egyik legszebb nyári úti célja – tökéletes, ha szeretünk strandolni és jókat enni

Kristálytiszta vizű öblök, hegyoldalba kapaszkodó falvak, gótikus paloták és olyan helyi fogások várnak Mallorcán, amelyekért...

0

Sport

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen

A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Hoppon marad a Real Madrid, ebbe a csapatba tart Enzo Fernández

Az argentinok sztárjáért 120 millió eurót fizetnének.

A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye

A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját

Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.

Bulvár

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát

Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem

Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz

Thaiföldön ragadva: egyetlen másodperces hiba miatt rohadhat börtönben a 18 éves fiú

Minden fiatal álma a délkelet-ázsiai hátizsákos túra, de a 18 éves Loukas számára horrorfilmmé vált az utazás. Egy biztonsági ellenőrzésnél elkövetett banális figyelmetlenség miatt most akár 5 év börtönt is

Budapesten minden negyedik, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csak minden nyolcadik lakosra jut egy regisztrált vállalkozás

Magyarországon 2026. március végén az egy évvel korábbival megegyező számú, 1,8 millió vállalkozás szerepelt a nyilvántartásban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

„Azt hittem, csak barátok” – A nap, amikor rájöttem, hogy a férjem mást szeret

Évekig hittem, hogy a férjem és Niki között csak barátság van – mígnem egyetlen hétköznapi pillanat mindent megváltoztatott.

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

Majka elnézést kért Bohár Dánieltől: „Nem érdemled meg, hogy egyedül te fuvolázz”

Újabb fordulatot vett Majka és Bohár Dániel nyilvános szócsatája. Miután a jobboldali influenszer reagált a Campus Fesztiválon elhangzott beszólásra, a rapper péntek este a Facebook-oldalán válaszolt neki.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

0






0