Ezt olvasta már?

0

20 százalékot is alkudhat, aki készpénzzel vesz ingatlant

Másfél év múlva ismét a csúcson lehet az ingatlanpiac

Több mint 50 százalékkal esett vissza az elmúlt egy évben az ingatlan adásvételek száma és az érdeklődők szintjén is jelentős volt a csökkenés. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa közölte, most az tud igazán jó vételt nyélbe ütni, aki készpénzzel vásárol, ebben az esetben ugyanis akár 20-30 százalékot is lehet az alkudni.

A szakember arra számít, hogy egy-másfél év múlva lendül fel újra a piac.

Az ideális ingatlanpiaci forgalomhoz az optimizmus és a jó hitelezés kettősére lenne szükség, de jelenleg egyik sem adott. A vevők jellemzően kivárnak, a kamatkörnyezet még mindig csak közelít az egészséges szinthez, emiatt pedig 70 százalékot esett vissza a hitelezés reálértéken az elmúlt időszakban.

Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa elmondta, a tranzakciószámok országszerte jelentősen visszaestek, jóval kevesebbszer csörög az eladók telefonja. Ez a trend ugyanakkor nagy lehetőséget jelent mindazok számára, akik készpénzért vásárolnának új ingatlant.

„Elég jól járnak ezekben a hónapokban azok, akiknek nincs szüksége hitelre az ingatlan megvásárlásához. Tapasztalataink szerint több mint 20 százalékot is le lehet alkudni egy lakás árából, ha valaki készpénzzel állít oda a tulajdonoshoz. A 36 milliós áron kínált, sztenderd kétszobás panellakásokra például jellemzően 30 milliós ajánlatok érkeznek, és vannak olyan érdeklődők, akik megnéznek 50 ilyen típusú ingatlant és azt veszik meg, ahol ezt az engedményt meg is kapják” – mutatott rá.

Hozzátette, előfordult olyan helyzet is, amikor egy 100 millió forintért kínált, felújítandó ingatlanból 30 millió forintot elengedett az eladó leginkább azért, mert az árat egy összegben, azonnal megkapta.

Gadanecz Zoltán kérdésre válaszolva kifejtette, arra számít, hogy egy-másfél év múlva lendül fel az ingatlanpiac, ennyi idő után tapasztalható majd a lakások újabb értéknövekedése.

„A kormánynak feltett szándéka lehet jövőre, hogy az életszínvonalon javítsanak, ezért élénkíthetik a lakástámogatásokat. Ha az uniós pénzek megérkeznek, az az ingatlanpiacot is felélénkítheti” – mutatott rá.

Mindent összegezve úgy fogalmazott, aki most vásárol ingatlant, az hosszú távon nagyot kaszálhat az üzleten, hiszen amint stabilizálódik a piac, úgy nő majd az adott ingatlan értéke is. Akár 40 százalékot is tudnak keresni majd azok, akik a közeljövőben vesznek, jó alkuval lakást.







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Trump túl messzire mehetett: sorra fordítanak hátat neki európai szélsőjobbos szövetségesei

A venezuelai elnök elrablása és a grönlandi fenyegetés kiverte a biztosítékot. Még a legkeményebb európai szövetségesei is nyíltan...

Heti horoszkóp: a Rák külföldi úton fordíthatja meg a sorsát, a Baknál szakítás és békülés is esélyes, a Halak az egyik barátjába lesz szerelmes

Kedves Vízöntő! A testi és lelki melegség iránti igényed felerősödik, ezért különösen fontos most a közelség és az érzelmi...

Megjött Trump meghívója: Orbán Viktor a gázai béketanácsba is beülhet

Szijjártó Péter jelentette be a hírt, aki szerint Donald Trump továbbra is békepárti.

A csehek ellopták a magyar ételt, igazi szörnyet adtak a világnak

Előbb a Benes-dekrétumok, most meg ez a botrányos tett. Mi következik?

Korcsolyázás a Balatonon: így mehetsz rá a jégre biztonságosan

Kilenc év után ismét befagyott a Balaton, a rendőrség hivatalosan is közölte, hogy a tó déli partján már biztonságosan rá lehet menni...

Orbán Viktor levelet kapott Trumptól.

Orbán Viktor a Facebookon jelentette be, hogy Donald Trump felkérte arra, hogy Magyarország csatlakozzon a gázai Béketanács munkájához,...

Herceg Erika 10 évvel ezelőtti fotójáról sosem mondanád meg, hogy ő van a képen

Sok külföldi és magyar sztár ült fel a legújabb Instagram-trendre a napokban, köztük van Herceg Erika is, aki 24 óráig elérhető...

Orbán Viktort is meghívta Trump a Gázai béketanácsba

A testületbe meghívást kapott több politikai vezető, köztük az argentin elnök, az Európai Bizottság első embere és az albán...

0

Sport

Kipukkadt a magyar válogatott, ezt maga a kapitány ismerte el

Két nap alatt kétszer kapott ki az Egyesült Államoktól a női vízilabda-válogatott.

Ezt már a Liverpool-szurkolók sem bírják cérnával, Szoboszlai szóba sem került

Arne Slot újra magyarázkodni kényszerült, miután csapata nem bírt az újonc Burnley-vel.

Súlyos büntetést kapott a magyar kézist leütő lengyel játékos

Wiktor Jankowski az első meccs 34. percében kapott piros lapot, és könnyen lehet, hogy ennyi volt számára az Eb.

Tóth Alex hajnali utazása: nem Bournemouth-ba indult

Továbbra sem ismert, az FTC kivel pótolja a két meghatározó futballistát, Tóth Alexet és Varga Barnabást.

Kikapott az olimpiai döntős a férfi kézi Eb-n

A szegedi légiós kettő, a veszprémi öt góllal járult a sikerhez.

Szoboszlai hatalmas hibája után ítéletet hozott a Liverpool edzője

A Liverpool 45 éve nem látott kudarcot kerülne el a Premier League-ben.

Füttyszóval indult és zárult a Real Madrid hazai bajnokija, Mbappé és Vinícius is gúnyolódott

A második félidőben húsz lövéssel próbálkozott a csapat Álvaro Arbeloa madridi bemutatkozásán.

Balhé a kézilabda Eb-n: a torna sztárja beleszállt az edzőbe, földrengés jöhet

A kínos kudarc „olyan kézilabda-földrengést okozhat, amelynek következményei beláthatatlanok”.

Döbbenetes edzői baki után a kézilabda Eb egyik esélyese a kiesés szélén

Két válogatott már bejutott a legjobb tizenkettő közé.

Szoboszlai tizenegyest rontott a Premier League-ben, a Liverpool botlott

A kapusnak nem volt esélye, de így sem tudott betalálni tizenegyesből Szoboszlai Dominik.

Egy éve Kecskemétre készült, ha nincsenek az amerikaiak, talán sosem lesz rekorder

A zöld-fehérek nem lehetnek elég hálásak a New York Citynek, sem a futballista bizonyítási vágyának.

Az Újpestet lenyomva, 3 millió euróért találhatta meg Varga utódját az FTC

Szlovén források szerint eldőld a kérdés, klubrekordot dönt a magyar bajnok.

Bulvár

Példátlan fordulatot vett a dorogi hókotró-autó ügye, itt a vége, az ország ezt örökre megjegyzi

Az extrém időjárás és a rengeteg hó a legtöbbeknek bosszúságot okozott, azonban vannak olyan emberek, mint Péter, aki nemcsak magáért, hanem mindenkiért tett Dorogon és a környéken.

A holnapi nap brutális lesz, és senki sem lesz kivétel alóla

Január harmadik hétfőjét az év legnyomasztóbb napjának tartják, ami könnyedén maga alá temethet minket. Ne hagyd, hogy ez történjen!

Mínusz 20 fok, ónos eső: nem kegyelmez az időjárás az ország ezen részének

Nem örülhettünk sokáig az enyhülésnek ,extrém formában térhet vissza a hideg hazánk egyes részein.

Lőtávolságra a világháború: felkészül Norvégia, Putyin támadását várhatják

Trump Grönland-mániája dominóhatástól való félelmeket kelt Észak-Európában: az agresszív amerikai külpolitika nyomvonalán Putyin kihasználhatja, hogy megfeszült a NATO-szövetség – európai védelempolitikai sza

Teljesen kiakadt Szijjártó Péter az RTL-re, miután beszámoltak arról, hogy honvédségi géppel utazott Belgrádba

A szóvivője szerint a gyorsaság és a biztonság volt a fő szempont, de a költségeket nem árulta el. Gáspár Evelin megmutatta, milyen reggelit szolgáltak fel a rövid repülőúton.

Orbán Viktortól ezt kapta születésnapjára Tóth Gabi, kíméletlenül lecserélték

Január 17-én ünnepelte születésnapját a magyar énekesnő, azonban amit a miniszterelnöktől kapott ajándékba arra igazán nem számított.

Titkos orosz kórház áll Magyarország közepén, a látványtól azonnal padlót fogsz

Valami egészen különlegeset felejtettek itt, hátborzongató a hidegháborús látvány.

0






0