25 év alatt épített nemzetközi divatmárkát a pécsi tervező: így csinálta
Még 1994-ben egy pécsi alagsori műhelyben indult az a kreatív vállalkozás, ami a KLOÉ nevet viseli és azóta országos és nemzetközi szinten is ismert márkává nőtte ki magát, legyen szó esküvői ruháról vagy mindennapi darabokról.
Alapítóját, arcát és a divattervezőt (akiről a márka a nevét is kapta), Klotz Editet akkor is ugyanaz vezérelte, mint ma: az az öröm, amit egy-egy kézzel készített ruha adhat, ami számára az igazi ajándék. A folyamatosan változó gazdasági környezetben azonban nem könnyűek a mindennapok, ám a hitelesség, megbízhatóság, pontosság, korrektség és minőség örök érvényű garanciát biztosít a sikerhez.
HelloVidék: Mit jelent számodra a divattervezés?
Klotz Edit: Nem csak munka, hanem kikapcsolódás, öröm, hobbi és hivatás is egyben, mert mindig itt van velem és benne van a lelkem. Nem túlzás azt állítani, hogy ez az egész életem a család mellett. Amikor egy-egy ruhát tervezek, akkor belegondolok annak a helyzetébe, aki viselni fogja, de felteszem azt a kérdést, hogy én magam szívesen viselném-e vagy sem. Akár esküvői ruhát, akár alkalmi ruhákat vagy hétköznapi viseleteket tervezek, minden darabba beleadok egy kicsit magamból.
Hogyan születik meg a „tökéletes kollekció”?
Amikor új kollekciót tervezek, akkor abszurd módon a sok év tapasztalata kissé korlátozza a szárnyaimat, mert nagyon fontos szempont az, hogy a termék mindig eladható legyen. Ilyenkor a szemem előtt látom azokat a hölgyeket, akik nap mint nap betérnek hozzánk. Látom az arcukat, az alakjukat és ismerem a kéréseiket. Ezek fontos alapokat jelentenek, és csak ezután csempészem bele a kollekcióba az új trendeket. Azt látom, hogy a nők elég szolidan öltözködnek, ezért nagyon nehéz újdonságokat belevinni. A legnagyobb kereset manapság a praktikus, kényelmes, nem gyűrődő ruhákra van, amiket a vevőim többször fel tudnak venni, és lehetőleg többfajta öltözéket lehet belőle összeállítani.
Miért fogtál bele annak idején?
Az 1990-es évek elején magyar divattervező olyan ritkának számított, mint a fehér holló. Leginkább a ruhakészítés ragadott meg, mint egy olyan, kreatív munka, ami során elindulunk egy sík anyagból, és a formák, ötletek alapján lesz belőle valami nagyon különleges és egyedi. Már több mint húsz éve tudtam, hogy a divattervezéssel szeretnék igazán foglalkozni, amikor a karrieremre gondoltam. Egyrészt szerencsés vagyok, mert a nagymamámtól és a keresztanyámtól kitűnő kézügyességet örököltem, akik mindketten női szabóként dolgoztak. Már kislányként rengeteg időt töltöttem el náluk. Varrtam, ismerkedtem az anyagokkal és a szakmával. A legelső pillanattól kezdve beleszerettem. Hihetetlenül jó érzés, amikor átadhatom az elkészült ruhadarabot. Fantasztikus, amikor látom mások örömét.
Egy vállalkozás beindítása mindig rengeteg befektetett pénzzel, energiával és idővel jár. Te ezt hogy élted meg?
Nagyon fiatal voltam még, amikor kitaláltam, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. A megfelelő iskolák és képzések azonban soha nem elegendőek. Valahogy el kell indulni, amihez nem elég a szakértelem, hanem tőkére, kezdő támogatásra és óriási bizalomra van szükség. Nekem az a szerencsés helyzet jutott, hogy édesanyám lett a legnagyobb támogatóm, aki megvásárolta az első varrógépeimet. Kibéreltünk egy kertvárosi lakótelepi biciklitárolót, onnan indult minden. Édesanyám addig támogatott és segített, amíg önállóan meg nem álltam a helyem. Én magam termeltem ki a rezsidíjat, a bérleti díj és a befizetendő járulék összegét, ami eleinte apránként, de növekedett.
Mennyi idő után jött először az igazi siker?
Egészen pontosan emlékszem arra a napra. Még a biciklitárolóban dolgoztam és már kettő éve láttak el olyan apró, kisebb megbízásokkal, mint a cipzárbevarrás, nadrág szárának felvarrása és hasonlók. Egy közeli ismerősöm közben az esküvőjét tervezte, és hatalmas bizalmat szavazott nekem. Biztos volt benne, hogy meg tudom varrni a cseppet sem szokványos esküvői ruháját. Akkoriban a klasszikus vonalak számítottak divatosnak, ő pedig egy elöl rövidebb, hátul hosszabb fazonra vágyott. Elvállaltam a munkát, miközben annyira izgultam, hogy éjszakánként még aludni sem tudtam tőle. Szerettem volna megtervezni és megvarrni neki az álomruháját. Amikor elkészült, pont olyan lett, mint amilyenre a menyasszony vágyott és jól is érezte magát benne. Annyira különleges és egyedi ruhát viselt, hogy sokan megkérdezték tőle, hogy hol vásárolta. Ettől kezdve már minden sínre került: egyre többen rendeltek tőlem és én szívesen teljesítettem a kívánságaikat.
A mai nehézkes gazdasági környezetben hogyan tudsz egyedi maradni, miközben kiszolgálod az aktuális trendeket?
Magyar tervezőként megvannak a sajátos jegyeim és azok az apró technológiai megoldásaim, amitől exkluzív és különleges lesz egy ruha. Én elsősorban nem az aktuális trendeket, hanem a vevőim igényeit igyekszem a legjobb tudásom szerint kiszolgálni. Azt tapasztalom, hogy mi magyarok mindig úgymond le vagyunk egy kicsit maradva, mert ami megjelenik a divat világában, azt nálunk körülbelül két évvel később fogják keresni az üzletekben. Ezért is olyan fontos, hogy mindig valamit ki kell találni és újat adni.
Mennyire nehéz fenntartani egy ilyen kreatív vállalkozást?
Ez a vállalkozás a családom mellett az életem és a szerelmem, de eleinte nagy kérdést jelentett, hogy hogyan tudom úgy fenntartani, hogy ebből meg is lehessen élni. Szerencsémre a családom másik fele és a támogató férjem mindig vállalkozóként dolgozott, így hoztam magammal egy kis „vállalkozói vénát”. Aztán ezt összegyúrtam a kreativitásommal. Az elmúlt több mint húsz év alatt soha nem dolgoztam mással, mint minőségi anyagokkal. A terveimet a legnagyobb gondossággal és odafigyeléssel készítem el, és a ruhák szeretettel, aprólékos kézimunkával nyerik el a végső formájukat. Ragaszkodom ehhez.
Milyen sikerekre vagy ma legbüszkébb?
Nagyon büszke vagyok az egész múltamra, ahogy a biciklitárolóból indulva egy ilyen szép szalonná nőtte ki magát a vállalkozásom. Több mint tíz éve ugyanazokkal a munkatársakkal dolgozom. Olyanok vagyunk, mint egy kis család, talán ezért is hatékony és sikeres a vállalkozás.
Mit tartasz a legnagyobb értéknek ma a vállalkozásodban?
Hitelesség, megbízhatóság, pontosság, gazdasági korrektség, minőség. Alapvető fontosságú, hogy a vevő nem léphet ki úgy az ajtón, hogy nem elégedett.
Forrás: hellovidek.hu
hírek innen, onnan
Egy éve van hátra: szörnyű hír jött a hercegről
Megdöbbentő részletek kerültek napvilágra.
Orbán kiírta, hogy ma egy nagy megállapodást írnak alá
A minimálbér korábban tervezettnél alacsonyabb emelésére kerül pecsét.
A magyar énekes felesége felismerhetetlenre fogyott: csillogós estélyiben, mintha nem is ő lenne a címlapon
Jellinek Tina csak úgy ragyogott Emilio mellett lányuk esküvőjén, címlapfotó is készült róluk.
Kéthónapos rekordot döntött az euró, a forint számára fontos fordulat jöhet
A forint csütörtök reggel is stabilan mozog a legutóbbi, többéves csúcshoz közeli szinteken, miközben a globális devizapiacon tovább...
Hatalmas lehetőségeket lát Indiában a legnagyobb orosz bank
A Sberbank egyik vezetője Vlagyimir Putyin indiai látogatása előtt közölte: a legnagyobb orosz bank az indiai ipari import és a...
Leállás lesz a mobilfizetési rendszerben, sok mindenkit érint
A parkolással, az e-matricával és a mobiljeggyel is meggyűlhet a baja a felhasználóknak az érintett időszak alatt.
Házasság első látásra: Kármen és Dani elmondták, együtt maradtak-e a műsor után
A műsor fináléjában egyedül ők döntöttek úgy, hogy házasok maradnak.
Így készíts elegáns ajtódíszt fillérekből: drága dizánjerdarabnak tűnik majd
Meseszép, aranyló ünnepi kopogtató készülhet egy egyszerű alapanyagból.
Ez a vírus okozta a tömeges megbetegedést a XIII. kerületi óvodákban
A laboratóriumi és élelmiszer-biztonsági vizsgálatok alapján a calicivírus okozta csaknem 600 ember megbetegedését, a konyhák...
Hatalmas rekord: csúcsra ért a lakáshitel októberben
„Októberben 257,57 milliárd forint összegben kötöttek a magyarok lakáshitel szerződést. Ekkora még sosem volt a volumen egyetlen...
Új lendületet adhat a szerb tüntetéseknek a drámai üzemanyag-helyzet
Nem hosszabbították meg a Szerbiai Kőolajipari Vállalat működési engedélyét, ezért leáll az ország kőolaj-finomítója – ezt kedden...
Reggel már nem ébredt fel, elhunyt a The Blues Brothers legendás zenésze
Fia osztotta meg a tragikus hírt.
Sport
„Jelentős anyagi kárt okozott" – az Újpest jogi eljárást indít André Duarte ellen
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos oldalán közölte, hogy André Duarte jogellenesen bontotta fel munkaszerződését, így a klub megindította a szükséges jogi eljárásokat.
Ezért tiltották el Kós Hubertet az Európa-bajnokságtól, klasszisunk nagyon hiányzik
Bob Bowman nem engedte haza olimpiai bajnokunkat az Eb-re, helyette mást talált ki neki.
Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei
Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.
Szalah döntheti el Szoboszlai sorsát Liverpoolban
Mire megy a címvédő a Premier League idei meglepetéscsapatával?
Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott
Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.
Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel
Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.
Rákbeteg a legendás futballista, gyűjtés indult a méregdrága gyógykezelésre
300 000 euró, csaknem 120 millió forint a terápia ára.
A Győr legyőzte az újoncot, és már második az NB I-ben
Bepótolták a labdarúgó NB I (Fizz Liga) 5. fordulójának elhalasztott mérkőzését: az újonc Kazincbarcika Mezőkövesden fogadta a Győrt, a két csapat történelmének első élvonalbeli mérkőzését a vendég ETO 3
A női kézi-vb legdögösebb lányai
Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r
Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után
A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben
Ez volt a Slot-korszak vége? Az újonc is megtréfálta Szoboszlai Dominikékat
A válogatott csapatkapitánya négy lövéssel és két kulcspasszal jelentkzett, sikert ez sem ért.
A Liverpool legendája szerint hiba lenne Szalahot a kezdőcsapatba nevezni
Mint ismert, Mohamed Szalah nem került be a Liverpool kezdőcsapatába a West Ham United ellen 2–0-ra megnyert mérkőzésen. A klub legendája, Steve Nicol elismerően nyilatkozott Szoboszlai Dominikról, ellenben Mohamed Szal
Bulvár
Ő lehet Orbán Viktor utóda? Döbbenetes dolgot szúrtak ki a miniszterelnök videóin
Szakértő elemezte a kialakult helyzetet.
Elmetszette lánya zaklatójának a nyakát egy édesapa a HÉV-megállóban, vádat emeltek ellene
A zaklatót szeméremsértéssel és garázdasággal vádolták meg.
Varga Barnabás távozik a Fraditól, megírták mennyit fog keresni az új klubjánál - Igaza van a szakértőnek?
A magyar válogatott és a Ferencváros sztárja a legjobban kereső focistánk lehet.
Rendszerhiba miatt elveszett a Németh Szilárd alapítványa ellen indított 534 milliós per tárgyalási anyaga
Az állami NISZ Zrt. videós rendszere csak 10 percet rögzített a több órás tárgyalásból.
Több mint 250 dolgozóját mérgezte meg a HR-igazgató, aki a mai napig HR-esként dolgozik és nem vonták felelősségre
A férfi mérgezett kávéval és teával kínálta áldozatait, majd visszaélt vele, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerültek a nők. A HR-igazgatót a lebukása után sem ítélték el jogerősen, és a mai napig a szakmában
Magyar Péter: Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak, kiderült, hazudtak a Szőlő utcai rémről szóló jelentésükben
A Tisza Párt vezetője szerint a kormány cinikusan hazudott a magyarok szemébe. A politikus szerint menniük kell, miután kiderült, hogy kiskorú fiúkat is molesztálhattak az intézményben.
A hálapénz helyett újabb „ügyeskedés" terjed az egészségügyben
„Az oligarchák még mindig ott vannak, tevékenykednek, és csatornázzák a betegutakat.”
Nem a liszt, a cukor vagy a só az: ez az összetevő igazi méreg a testnek
Miközben figyelünk arra, hogy kerüljük a fehér lisztet, a túlzásba vitt sózást vagy a cukros süteményeket, gyakran elfelejtjük: van egy jóval alattomosabb összetevő, amit szinte minden nap fogyasztunk — és ez az,
„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont
„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v
Magyar Péter: Orbán Viktorék azt hazudták az országnak, hogy nem volt kiskorú sértettje a Fidesz által kinevezett Szőlő utcai rémnek
Az intézetvezető tanúvallomások szerint kiskorú fiúkat molesztált.
Kálloy Molnár Péter egy hónapig nem azt a kezelést kapta, amit kellett volna – mondta egy közeli barátja
Az Alma együttes vezetője szerint a színész februárban fordult orvoshoz, de csak később derült ki a súlyos betegsége. A család és a barátok végig bíztak a felépülésében, november második felében azonban össze
Akkorára nőtt a feszültség a Moszkvában fordító magyar tolmács egyesületében, hogy lemondott az elnök
Vaspál Veronika nem szeretett volna közzétenni közleményt a történtekről, a board többsége viszont nem akar hallgatni.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






