400 milliárd forinttal kevesebbet kapunk Orbán Viktor miatt
"Orbán Viktor szégyenteljes, bűnös könnyelműsége, felelőtlensége, hazardírozása, önzése miatt Magyarország szegényebb lesz.
A Demokratikus Koalíció közleménye
Budapest, 2024. december 29., vasárnap (OS) - Gyurcsány Ferenc: Orbán 400 milliárdos kárt okozott az országnak, a miniszterelnöknek mennie kell!
Ennyi pénzt vesztünk el végérvényesen december
31-én, ennyi pénz nem gazdagítja az országot, nem teszi könnyebbé,
jobbá az önök életét" - fogalmazott mai online sajtótájékoztatóján
Gyurcsány Ferenc.
A Demokratikus Koalíció elnöke elmondta, azzal, hogy az
Orbán-kormány nem teljesíti az uniós pénzek folyósításához szükséges
feltételeket, fejenként 40 ezer forinttal lettünk szegényebbek.
"2005-ben, amikor én voltam a miniszterelnök, kereken egymilliárd
euróval, mai áron éppen 400 milliárd forinttal többet hozott haza az
akkori kormány, míg az Orbán-kormány 400 milliárddal kevesebbet hoz
haza. A kettő között 800 milliárd a különbség, azaz fejenként 80
ezer forint. Ez a különbség bal és jobboldal között. Ők viszik, mi
hozzuk" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: ennek a
kormánynak az évvel együtt kitellett az ideje, és reméli, hogy
nemcsak egy új év, de egy új kor is jön a jövő évben.
DK Sajtóiroda
Kiadó: Demokratikus Koalíció
hírek innen, onnan
A kenyér ára, a Fidesz ereje, és Magyar Péter, aki a Fidesz bástyáira pozicionálta magát
Tizenöt év stabil Fidesz-kormányzás után Magyar Péter olyat tudott csinálni, amit a korábbi ellenzék nem: valódi ellenfele lett Orbán...
Tűz ütött ki a szerb parlament előtt, egy 70 éves férfit gyanúsítanak a lövöldözéssel
A lövöldözésben egy ember megsérült. A szerb elnök szerint terrortámadás történt.
Történelmi bejelentést tett a Mol - Jön az átalakulás!
A Mol-csoport 2025. november 27-ére rendkívüli közgyűlést hív össze, melyen a vállalatcsoport új, holding típusú szerkezetéről hoznak...
Sziget megmentése: Vitézy Dávid egyeztetést kezdeményez minden frakcióvezetővel
A Podmaniczky Mozgalom vezetője bírálta, hogy a főpolgármester nem tárgyalt az ügyben. A DK-s Déri Tibor pedig arról írt, hogy a...
AZ UralkodÓ Eszmék: Rövid visszatekintés, mielőtt a történet véget érne
A politikai eszmékben gazdag európai emberiség fénykora a reneszánsztól a XIX. század végéig tartott, és 1914. június 28-án ért...
Zacher Gábor: Ha miniszterhez riasztanak, akkor nem a politikust látom, csak egy beteg embert
Mi a legnagyobb baj a magyar egészségüggyel? Miért volt felesleges eltiltani a fiatalokat az energiaitaloktól? Nézze meg Ön is a Kultúrtáj...
Klebelsberg Központ: progresszív irány a tanárok teljesítményértékelése
A teljesítményértékelésben részt vett pedagógusok csaknem 85 százaléka kapott évközi béremelést - mondta el az InfoRádióban a...
Új világrend a divatban: a kreatív igazgatók generációváltása és a hatalmi erőviszonyok újrarendezése
A divatiparban sosem látott átalakulás zajlik: 2026 tavaszán annyi luxusmárka mutatta be új kreatív igazgatóját, hogy a szakma csak...
Mi a teendő hányás, hasmenés esetén? Ezek a házi gyógymódok segíthetnek
A hányás és hasmenés gyakran hirtelen támad, és bár kellemetlen, legtöbbször otthon is kezelhető.
Félelmetes vírus csapott le Európában, a legrosszabbtól tartanak a hatóságok
Madárinfluenza-járványt azonosítottak Belgium északi részén, egy pulykatelepen.
Így kerülte el a katasztrófát a latin-amerikai gazdaság
Az Egyesült Államok támogatása megakadályozta, hogy Argentína leminősítést kapjon.
Fegyverkezik Európa: történelmi szövetség alakult
Finnország, Svédország, Norvégia és Dánia pilóta nélküli repülőgépek és a hozzájuk kapcsolódó technológiák közös...
Sport
Fájdalmas büntetést kap klubjától a labdaszedőt fellökő Fradi-kapus
„Elragadta hév, de ez akkor sem engedhető meg.”
Mi a jó ég történik a Liverpoollal?
Hétvégén zsinórban a negyedik meccsét veszítette el a Liverpool, ezzel 11 éve nem látott gödörbe került a csapat. Mi változott a szezonkezdethez képest? Változott bármi? Ez már komoly hullámvölgy? Ezekre a kérd
Óriási pofonba szaladt a Ferencváros az Európa-ligában
A portugál Benfica a 36. percben eldöntötte a mérkőzést.
Meghibásodott a Szoboszlaiékat Frankfurtba szállító repülőgép, törölték a keddi programot
A magyar középpályás lett volna Arne Slot párja a szerdai mérkőzést felvezető eseményen.
Marco Rossi kimondta a zord igazságot: nincs értelme a rájátszásról beszélni
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya figyelmeztető üzenetet küldött.
Hatot rúgott a Barcelona; már a negyedik percben villant a piros a Bajnokok Ligájában
Kiütéssel folytatta a Bajnokok Ligája főtábláját a Barcelona, míg a Kajrat Almati–Pafosz-találkozón gól nélküli döntetlen született.
Disznóól a Duna Arénában, méltatlan, ami történt – kiakadt a legendás magyar úszóedző
Cseh László korábbi edzője, Turi György adott hangot felháborodásának a budapesti úszóverseny után.
Drámai győzelmet aratott a magyar válogatott
A magyar U18-as labdarúgó-válogatott egy 91. percben szerzett góllal aratott 1-0-s győzelmet a bosnyák korosztályos csapat felett a Telkiben rendezett szerdai felkészülési mérkőzésen. A győztes találatot a cserekén
Slot otthon hagyta az egyik sztárját, újabb csapás a Liverpool csapatára
Szoboszlai Dominikék nehéz helyzetben várják az Eintracht Frankfurt elleni ma esti BL-meccset.
Bajban a Liverpool, kulcsjátékosa nem tudja vállalni a Bajnokok Ligája-mérkőzést
A Manchester United elleni derbin sérült meg.
„Ez tönkreteszi Szoboszlait” – Arne Slotot bírálták Angliában
Chris Sutton, korábbi Premier League-győztes csatár Szoboszlai Dominikról is beszélt a BBC Sport Monday Night Club podcastjében.
Fájdalmas büntetés vár Gróf Dávidra, amiért fellökte az újpesti labdaszedőt
Az FTC vezérigazgatója kijelentette, hogy a rutinos kapus szerződésében is vannak olyan tételek, amik fájnak.
Bulvár
Kitört az üzemanyagválság: maximálták, mennyi benzint lehet venni
Mennyiségi korlátozást vezettek be az üzemanyagokra Oroszországban az egyre súlyosabb ellátási zavarok miatt.
Havonta találkozott Semjén Zsolttal a szexuális zaklatással vádolt Hilarion metropolita a volt asszisztense szerint
Semjén Zsolt felesége állítólag receptet is kért az egykori asszisztenstől.
Egyre többen teszik ezt a radiátor tetejére, különleges hatása van télen
Most már mindenhol működnek a radiátorok a hajnali mínuszok miatt. A többség bevetett egy trükköt is egy olyan dologgal, ami szinten mindenkinek van otthon.
Megmutatták Rubik Ernő 2 milliárdos házát belülről, ilyet még nem láttál soha
Most bárki beköltözhet a legendás magyar feltaláló egykori villájába, a luxustól és a méretektől garantáltan eldobod az agyad.
Kitört a botrány Vlagyimir Putyin gépe miatt – Moszkva terrorral vádolja Varsót
Mélyponton a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok.
A magyar színész 17 évig sztár volt a tévében: 61 évesen villanyszerelőkkel dolgozik
Gazdag Tibor ma a színészet mellett villanyszerelőkkel és még egy másik pályán is dolgozik.
Halott felesége titkos holmijai között kutakodott a gyászoló férfi: majdnem elájult attól, amit felfedezett
A feleség rákbetegségben hunyt el, az összetört szívű özvegy pedig épp a nő személyes holmijait szemrevételezte, amikor valami igazán hátborzongatóra bukkant.
Csak férfiakkal bújt ágyba a jóképű színész, de a Dallas Pamelája elcsábította: később egy nővel alapított családot
Anthony Perkinsnek Victoria Principal volt az első nő az életében.
Ez a reggeli a 100 évig tartó élet kulcsa - Nem a tojás vagy a zabkása a kutatók szerint
A hosszú élet szakértője, Dan Buettner elárulta, mi a tökéletes reggeli kombináció, ha hosszú, egészséges életet szeretnél élni.
Földrengés rázta meg Magyarországot az éjjel, és nem kicsi
0 óra 50 perckor földrengés rázta meg Csongrád-Csanád vármegye területét.
Itt a lengyelek rendkívüli bejelentése a budapesti Putyin-Trump csúcs előtt, kemény ami következik
Annyira azért nem lesz egyszerű megszervezni a találkozót.
Óriási változás jöhet a rendelőkben: ezekkel a betegségekkel nem kell majd szakorvoshoz menni
A háziorvosok jogkörének bővítése meggyorsíthatja az ellátást.
blogmorzsák
Nagy csigatészta teszt
Legújabb vaktesztünkön a vasárnapi húsleves elmaradhatatlan részét, a csigatésztákat értékeltük.
Ilyen zenét Magyarországon senki más nem tud
Szombaton Dalmata Daniel est a Magyar Zene Házában!
A dark mezőny újabb tagja
A Dead Bees In Bourbon ezekkel a szerzeményekkel megállná a helyét a Fekete Zaj Fesztivál délutáni műsorsávjában is
22+2 kuponos kínai kütyü akár karácsonyra is!
Ezek olyan kínai kütyük, amiket te is elfogadnál!


- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.