Ezt olvasta már?

0

50 milliót kap a magyar olimpiai bajnok

15 millió forintos emelést kaptak a jövő olimpiai bajnokai a kormánytól, de minden helyezett sokkal jobban jár.

 

 

Bár a tokiói olimpia idén elmaradt, a kormány elérkezettnek látta az időt arra, hogy megnövelje az olimpiai bajnokok és helyezettek állami jutalmának mértékét. A versenyzői pénzjutalmak a nyári és a téli olimpiák esetében ezentúl így néznek ki:

 

Aranyérem 50 millió forint

Ezüstérem 35,7 millió forint

Bronzérem 28,5 millió forint

IV. helyezés 21,5 millió forint

 

De még a nyolcadik helyen végzett versenyző is kap 2,8 millió forint állami jutalmat. Mindez jelentős emelést jelent, hiszen egy olimpiai bajnok eddig 35 millió forintot kapott, az ezüstérem 25 millió forintot, a bronzérem 20 millió forintot ért. Míg a nyolcadik helyezett 2 millió forintot kapott a teljesítményéért.

Paralimpiai versenyszám esetén eddig a versenyzői eredményességi támogatás összege az olimpiai versenyszám esetére meghatározott összeg 50 százaléka volt. Ezt is módosítja a kormány, hiszen önálló jutalmazási listát kaptak a nyári és téli paralimpiai játékok legjobbjai. Itt az olimpiai bajnok 17,5 millió forintot kap. Vagyis marad az 50 százalékos arány, csak éppen a régi táblázat alapján.

Az olimpiai versenyszámban elért világbajnoki vagy Európa-bajnoki cím is többet ér a jövőben. Eddig a világbajnok kétmillió forintot kapott, ez 6,2 millió forintra ugrik, míg az Európa-bajnok az eddig egymillió forint helyett 3,7 millió forintot várhat a gratuláció mellé.

forrás: privatbankar.hu







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Megugrott a prémium utasbiztosítások népszerűsége a magyarok körében

Napi 780 forintba került átlagosan a biztonság a nyaralás alatt.

7 évig tartó szerencse és bőség jön, dőlni fog a pénz ehhez a 3 csillagjegyhez

Egy új, hétéves időszak kezdődhet számukra, amely nagyobb biztonságot, stabilitást és jóval nyugodtabb életet hozhat.

Pósfai Gábor bejelentette: szigorítják a távoltartási és közlekedési szabályokat

A belügyminiszter egyeztetéseket kezdeményez a kapcsolati erőszak és a közlekedésbiztonság szigorításáról. A tervek között a...

Nyomoz a rendőrség az Eximbank ellen

Az Eximbankhoz kapcsolódó ügyek adják a kormányzati vizsgálatokban érintett, több mint 2100 milliárd forintnyi közpénz több mint felét.

Szabó Andrea: Indul a tanév, de szabad-e politizálni az iskolában?

Működhet az iskola minidemokráciaként? Miért rossz a diákönkormányzatok megítélése? Szabó Andrea írása.

Hivatalos: így küzdenek Vitézy Dávidék a lakhatási válság ellen

Bérlakások és kollégiumi férőhelyek épülhetnek, de az állami lakásügynökség koncepciója is készül.

Hatalmas bejelentést tett Kapitány István, ez lesz a szélenergia jövője Magyarországon

A kormány 2030-ig legalább 4000 megawattnyi kapacitás pályáztatását tervezi.

Tovább nő a feszültség – újabb támadás érte a Hormuzi-szorosban áthaladó egyik tartályhajót

Ismét kiéleződött a feszültség a Hormuzi-szorosban, miután azonosítatlan lövedékek találtak el egy kereskedelmi tartályhajót.

Szélsőségek nyara: hóekékkel tolták el a 20 centis jégréteget a vihar után

Az ausztriai Wagrain utcáit vastag jégréteg borította, a tűzoltók órákon át dolgoztak a viharkárokon.

Új műsorvezető a TV2-nél: ő lesz a Házasság első látásra online riportere – videó

Agukrisz, a népszerű ismerkedési szakértő és párkapcsolati tanácsadó hivatalosan is csatlakozott a TV2-n futó Házasság első látásra...

Dől a pénz a Budapest Airportból, a NER emberei még mindig ott ülnek a vezetésben

A kormányváltás után is a Nagy Márton által kinevezettek ülnek a Budapest Airport igazgatóságában Mi történt? Rekordévet zárt a...

Nem bírta tovább, kimondta Puskás-Dallos Bogi. Ezt gondolja Tóth Gabiról

Puskás-Dallos Bogi idén már Tóth Gabi helyén foglal helyet a Megasztár zsűrijében, és úgy tűnik, nem akarja követni elődje...

0

Sport

Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc

A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.

A Manchester Citynél végleg lemondtak a magyar válogatott tehetségéről, idegen országból próbálhat üzenni Marco Rossinak

Korábban az egyik legtehetségesebb magyar támadónak látszott, egyre nagyobb bajban van.

Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára

Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.

Mit csinál a Liverpool? Barcola után mindenkit megvesznek az utolsó napon!

Andoni Iraola erős kerettel dolgozhat. Soroljuk a neveket.

„Kezelnél végre, és abbahagynád a hülyéskedést?” – botrányt okozott egy teniszező, aki nem értette, miért nem kap ápolást

A szabályok értelmében a görcs miatt nem jár orvosi időkérés, de ő fájdalmakra panaszkodott. Aztán kiesett a US Openen.

El a kezekkel Kele Jánostól!

Kollégánkat az egyik FTC-s szurkolói csoport fenyegeti.

Tovább gyűrűzik a botrány Héder Barna körül: kényszertörlés alatt áll az egyik cége

A korábbi népszerű televíziós műsorvezető súlyos pénzügyi problémák középpontjába került.

Rekordösszegért adhatja el a Ferencváros az egyik legjobb játékosát

Sajtóhírek szerint világhírű klub érdeklődik.

Kisebb pánik Esbjergben, jövőre távozhat a világ legjobb kézilabdázója

Henny Reistad még nem hosszabbított Esbjergben, édesapja állítólag már keresi neki a megfelelő csapatot.

Bulvár

Belülről hullik szét a Tisza, de Magyar Péter menti, ami menthető: „Világos, hogy Lőrincz megbukott”

Súlyos vezetői válság és belső pozícióharcok bénítják a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumot. Panyi Miklós szerint Lőrincz Viktória megbukott, utóda Stumpf Péter lehet.

Kipróbáltam a japán rendrakási módszert – egy hónap alatt többet tanultam magamról, mint vártam

Azt hittem, a KonMari-módszer csupán néhány praktikus rendszerezési ötletet ad majd – egy hónap után viszont egészen más lett a véleményem. Nemcsak a lakásom lett átláthatóbb, hanem arra is jobban figyeltem, mi a

„Használata egyáltalán nem javasolt” – Velkey közzétette a Szijjártóék által beszerzett lélegeztetőgépek minősítését

Az államtitkár posztja alapján a korábban Szijjártó Péter vezette tárca a „jó” kategóriába sorolta a „használatra alkalmatlannak” minősített lélegeztetőgépeket is. 

Nem a rizs és nem is a bulgur: ezt a különleges köretet edd, ha fogyni akarsz

Fogyókúra idején sem kell teljesen száműznöd a köreteket, csak érdemes olyan alapanyagot választanod, amely tápláló és rostban is gazdag.

Halálos Legionella-járvány tört ki Ausztriában: A magyar hűtőtornyok és vízrendszerek is veszélyben lehetnek

Harminckét megbetegedésnél és három halálos áldozatnál tart a Linzben kirobbant Legionella-járvány. Szakértők figyelmeztetnek: a magyarországi rendszerekre is veszélyt jelent az aeroszol és a kánikula.

Egy repülőút után jelentkezett az első furcsa jel, kilenc hónap múlva kapott diagnózist a 22 éves anya

Kilenc hónap telt el az első furcsa tünet és a diagnózis között: az orvosok egy ritka daganatos betegséget állapítottak meg nála.

19 évesen lett a saját testvérei anyja a fiatal nő, aztán érkezett az újabb meglepetés

Egy fiatal kaliforniai nő mindössze 19 évesen olyan hihetetlen döntést hozott, ami az egész életét megváltoztatta. Mára büszke, ötszörös édesanya lett.

Kiderült, hogy átlagosan hány évet töltenek nyugdíjban a magyarok

A Magyar Államkincstár kiadta a vonatkozó adatokat.

Brutális jégeső tarolhatja le az országot: 6 vármegyére adtak ki riasztást

Zivatarok veszélye miatt tíz vármegyére adtak ki figyelmeztető riasztást. Helyenként erős széllökések és intenzívebb jégeső is előfordulhat.

Tegnap késő este fontos nyilatkozatott tett a Tisza, amely évekre meghatározhatja a magyar média helyzetét

Megnevezte hat jelöltjét a Tisza a közmédia és a Médiatanács testületeibe Állítsa be a Médiapiacot elsődleges forrásként a Google-ben!› A Tisza Párt nyilvánosságra hozta jelöltjeit a Független Közmédia Test

0






0