5 év a komlói pedofil informatikusnak
Bizarr homoszexuális játékot űzött két fiatallal a komlói Sz. Attila, akit öt évre ítélt Pécsi Városi Bíróság. Egy 13 és egy 15 éves fiúval játszadozott perverz módon, így elégítette ki beteg pedofil vágyait. A gyerekek ajándékokért és luxusutakért cserében tűrtek.
Frissítve:
A hétfői tárgyaláson végül öt évet szabott ki Sz. Attilára a bíró. A férfi és ügyvédje felmentésért fellebbezett, az ügyész súlyosbításért. A másodfokú tárgyalásig szeretett volna szabadlábra kerülni, de a bíróság az ügyész indítványára fenntartotta az előzetes letertóztatást, mert fent áll a szökés elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye.
----------
Análgolyó, ostor, vibrátor, korbács, nádpálca, kötél, nadrágszíj - csak néhány dolog azok közül, amit egy komlói pedofilnál foglalt le a rendőrség. Sz. Attila számítástechnikai vállalkozó két fiút rontott meg rendszeresen 2005 és 2008 között. Mindent bizonyítanak azok a videó és film felvételek, amit a harminc éves férfi számítógépén találtak a nyomozók. Sz. Attilla ismert pécsi informatikus mindent rögzített amit a fiatalokkal művelt komlói, az erre a célra átalakított sötét garázsban.
| A tárgylás (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre) |
Az első fiút 13 évesen vezette be a bizarr szexualitás rejtelmeibe. Kötözős, verős szexet játszatott vele, ahogy pár évvel később élettársánek 15 éves fiával is, akivel homo-pornót nézett és rendszeresen közösült. A beteg örömökért cserébe ajándékokkal kedveskedett a gyerekeknek, akiket jutalomként egyebek között Tunéziába és Törökországba is magával vitt. Az esetben a legfurcsább, hogy összejött második áldozata édesanyjával is, akitől egy kislánya született. A férfi szinte mindent beismert, azonban azzal védekezik, hogy a gyerekek önszántukból játszadoztak vele.
| Ilyen dolgokat foglat le a rendőrség - a képek illusztrációk (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre) |
A Pécsi Városi Bíróság utolsó tárgyalási napján az ügyész fegyházbüntetést indítványozott, ami a cselekmény alapján életfogytig is tarthat, megrontás, szemérem elleni erőszak, és kiskorú veszélyeztetése miatt. A vádlott ügyvédje terjengős védőbeszédében méltányos ítéletet kért, szerinte Sz. Attila szexuális identitása már egy modern, felvilágosult világ terméke, ami nem feltétlenül bűncselekmény, másrészt a gyerekek önszántukból vettek rész ezekben a játékokban. A pszichológus szekértő szerint az alacsony sorban élő szegény gyerekek számára, kevésbé számított rossznak elviselni a játékokat, mert az ezért járó jutalom magasan kárpótolta őket.
A Pécsi Városi Bíróság hétfőn hirdeti ki ítéletét. A tárgyalás végén Attila egy kérvényt nyújtott be, hogy kapcsolatot tarthasson legjobb barátjával, aki nem más mint a szintén börtönben lévő A. István, aki 2008-ban agyonverte majd bebetonozta a Provident pénzbehajtóját.
PNL/FG
hírek innen, onnan
Újabb részletek derültek ki a bledi várnál lezuhant magyar kisfiú tragikus balesetéről
Ahogy a Kiskegyed is megírta, egy magyar gyerek súlyosan megsérült, miután lezuhant a szlovéniai bledi vár közelében. A 24.hu úgy...
Magyar Péter sajnálja, hogy nem volt nyilvános a hétvégi kormányülés
Harmadik alkalommal tart rendkívüli ülést az Országgyűlés a Tisza-kormány megalakulása óta. Hétfőn és kedden is zajlik a parlamenti...
Ashley és Mary-Kate Olsen 40 évesen is gyönyörűek, friss fotó készült az ikerpárról
A 90-es és kétezres évek legismertebb ikerpárja már jó ideje felhagyott a filmezéssel, Mary-Kate és Ashley Olsen végül a divat...
Szabó Rebeka: A mandátumkorlátozás nem szerepelt a Tisza Párt programjában
A volt országgyűlési képviselő szerint alapvető demokratikus jogokat érintő kérdésről nem szabad széles körű társadalmi vita...
Panyi Szabolcs: Továbbra is érvényben van a Hernádi Zsolt ellen kiadott európai elfogatóparancs
A Mol-vezér ügye több mint tíz éve húzódik, de az újságíró úgy tudja, hamarosan a Tisza által ígért rendszerváltás áldozatává...
Szárad a Tisza
A valaha mért legalacsonyabb vízállás volt ma a Tiszán. A Balaton sincs jó állapotban.
Izrael elismert egy népirtást, kiakasztva Törökországot
Az izraeli kormány vasárnapi ülésén egyhangúlag jóváhagyta az első világháború idején az Oszmán Birodalomban elkövetett örmény...
Keressük a legdurvább izzadásokat és hőségriadózókat!!
Hőségriadózók figyelem! Várjuk a meredekebbnél meredekebb sztorikat és az őrültebbnél őrültebb képeket a melegrekord alkalmából.
Körözött Ferrarit találtak a magyar–szerb határnál
A tompai határátkelőnél figyeltek fel a feltűnő járműre.
Bekeményít a Netflix
Jelentős szigorítást vezet be a Netflix: a streaming szolgáltató minden profilhoz külön e-mail címet kérhet, ami sokak számára...
Baranyában két tóparti strandon ajánlott, egy helyen nem ajánlott a fürdőzés
A szabadvízi strandok vízminőségét az illetékes kormányhivatal a fürdési szezon előtt és a szezon ideje alatt is folyamatosan...
Sport
A foci-vb nyerőembere elsírta magát, a riporter csak 4 szót ejtett ki a száján
Kanada már a foci-vb nyolcaddöntőjében van, drámai izgalmakat láthattunk tegnap este.
Döntött a Liverpool FC: szabadon távozhat a csapat klasszisa
Közölték vele a döntést.
Megvan az FC Barcelonát elhagyó Robert Lewandowski új csapata
A lengyel eldöntötte, mit akar.
Három csemegével folytatódik a foci-vb – Itt a mai nap programja
Beindul a kieséses szakasz a futball-világbajnokságon.
Az olasz felnőttfilmes kiakasztott mindenkit, új kedvencet választott a foci-vb-n
Az olasz hölgyemény szó szerint bedobta mindenét a siker érdekében.
Megbosszulja Mbappét a PSG: ingyen szerezné meg a Real Madrid csillagát
Egy évet kivárnak, aztán akcióba lépnek.
92. perces gól döntött a foci-vb kieséses szakaszának első meccsén
Elsőként Kanada jutott be a futball-világbajnokság legjobb 16 csapata közé.
200 millió euró az asztalon, ezt a két játékost veszi meg a Real Madrid
José Mourinho egyértelmű kéréssel állt Florentino Pérez elé.
Itt a foci-vb csoportkörének álomcsapata!
Kicsit, na jó, inkább nagyon fejnehéz a csapat, de hát olyan pazar támadóteljesítményeket látunk a tornán, hogy nem volt szívünk kihagyni egyiküket sem.
Madridban tárt karokkal várják Szoboszlai Dominiket, 150 millió eurót sem sajnálnának érte
Ő lenne a kulcs, hogy a Real újra a régi fényében csillogjon.
Halálosan megfenyegették és bűnözőként kezelték a foci-vb-ről kieső kapitányt
Dél-Koreában óriási a népharag, miután a foci-válogatott leszerepelt a vb-n.
Az FC Barcelona 70 millió eurót fizet a Premier League egyik legnagyobb csillagáért
Alex Scott csatlakozhat Hansi Flick csapatához.
Bulvár
A nagy medence már lejárt lemez – Inkább ezt választják most a kerttulajdonosok
A wellness-boom már a kertekbe is betört, ahol a jakuzzis medence, azaz a „spool” hódít. Ez a hibrid megoldás ideális választás lehet mindazoknak, akik a kertjükben szeretnének pihenni, de nem akarnak hatalmas medenc
Ekkor érkeznek pontosan az első zivatarok és a lehűlés, 30 fok alá esik a hőmérséklet - Időjárás-előrejelzés
Hatalmas lehűlés várható a hidegfront érkezése után, teljes lesz a felfrissülés.
„Marika néni azt mondta, azért sírok az iskolában, mert a szüleim túlságosan szeretnek”
Vajon miért fáj olyan sok kislány hasa reggelente? Miért szédülnek, émelyegnek, panaszkodnak fejfájásra, miközben a környezetük gyakran csak legyint: érzékenyek, túlreagálják, majd kinövik? Egy személyes törté
Kitálalt az orvos: ez a rák 5 jele, amit senki se vesz komolyan
Érdemes ezekre odafigyelni.
Elhunyt a Tenkes kapitánya gyönyörű színésznője: híres lánya tudatta halálhírét
Vajda Márta Jászai-Mari díjas színésznő életének 83. évében hunyt el.
Kiara Lord melltartó nélkül állt kamerák elé, őrjítő szettet villantott a felnőttfilmes
Kiara Lord újabb videóval jelentkezett az Instagramon. A felnőttfilmesként ismert influenszer melltartó nélkül állt kamerák elé.
A 43 éves Tatár Csilla bikiniben bombanő: olyan az alakja, mint egy modellnek
Tatár Csilla elképesztően fest pöttyös bikinijében, követői nem győzik dicsérni a 43 éves műsorvezetőt.
36 évig volt híres színésznő hazánkban: most szakácsként dolgozik egy ausztriai hotelben
Nádasi Erika először Németországban próbált szerencsét, végül azonban férjével együtt Ausztriában kötöttek ki.
Tökéletes házasságban éltem, és alig vártam, hogy vége legyen
Sokáig azt hittem, velem van a baj, mert papíron mindenem megvolt. Mégis rettenetesen boldogtalan voltam, és évekig bűntudatban éltem emiatt.
A legújabb fermentált csodaszerek, amik gyorsan rendbe teszik a bélflórádat
A fermentálás egy ősi technológia, aminek lényege, hogy az élelmiszerek természetes mikroorganizmusok segítségével erjednek.
A kaukázusi ország, ahol a vendég, a turista Isten ajándéka – Irány Georgia.
„Most akkor Európába vagy Ázsiába megyünk?” – a kérdés Georgia (régi nevén Grúzia) esetében nemcsak földrajzi, hanem kulturális és politikai értelemben is felmerül. Kóbor kutyák, végtelen vendégszeretet,
Átalakul a legfenyegetőbb bűnözői hálózatok „ökoszisztémája”: két év alatt több mint 500 új szereplő jelent meg az Európai Unióban
A szervezett bűnözés továbbra is fenyegető, alkalmazkodóképes és Európa-szerte mélyen beágyazott – derül ki az Europol jelentéséből, amely több mint 700 bűnözői hálózatot vesz sorra.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






