Ezt olvasta már?

Halálos motorbaleset történt Alsómocsoládon

Árokba hajtott és meghalt egy motoros vasárnap reggel Alsómocsoládon - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.


9 év után újra a csúcson a BUX!

Több mint nyolcezer ponttal emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 2016-ban, a BUX kilenc év után új csúcsot ért el ebben az évben. - Budapesti Napilap -


hirdetés

A BUX 32 003,05 ponton zárta a 2016-os évet, 33,79 százalékkal, 8082,4 ponttal magasabban a 2015.évi záró értékénél.A BUX kilenc év után idén november 7-én döntötte meg először a korábbi csúcsát, amelyet még 2007.július 23-án ért el 30 118 ponton.

November és december folyamán újabb és újabb rekordokat állított fel az index, majd december 28-án 32 025,60 ponton érte el eddigi legmagasabb záróértékét.Az éves legalacsonyabb záróértékén, 22 536,03 ponton február 11-én állt a BUX.

A tőzsde forgalma is emelkedett, az azonnali piac éves forgalma 2016-ban mintegy 2400 milliárd forint volt, míg 2015-ben 2225 milliárd forintot tett ki.Az összforgalmon belül a részvények adásvétele 2282 milliárd forintot ért el 2016-ban, 6,7 százalékkal haladta meg a 2015.évit.A vezető részvények árfolyama is jelentősen nőtt 2016-ban.A tőzsde részvénykapitalizációja 6584 milliárd forintra emelkedett a 2015-ös év végi 5067 milliárdról.

Az OTP árfolyama egy év alatt 40 százalékkal, 2400 forinttal emelkedett, a bankpapír 8400 forinton zárta a 2016-os évet.A Mol 44,76 százalékkal, 6380 forinttal erősödött 2016-ban, 20 635 forinton zárt az év utolsó kereskedési napján.A Richter 6210 forintos év végi záróára 12,95 százalékkal, 712 forinttal magasabb a 2015-ösnél.

A Magyar Telekom árfolyama egy év alatt 22,66 százalékkal, 92 forinttal 498 forintra nőtt.A Budapesti Értéktőzsdére 2016-ban egy új részvényt, az ingatlanforgalmazó Duna House Holding részvényeit vezették be.Új kötvénykibocsátóként jelent meg a Wingholding, az Erste Jelzálogbank, valamint az Eximbank.Távozott viszont a parkettről a Synergon, a Norbi Update, a Libri-Shopline és a Visonka.

 

Forrás: MTI







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Curtis szerint Majka után is van élet

Mutatjuk, kivel dolgozik a jövőben.

Aggódnak a rajongók: Sokkoló fotót posztolt a magyar sztár

Cinthya Dictator mindig kitalál valamit, de most sokakat megijesztett.

Tízezer lépés a gyermekekért: több mint ötszázan sétáltak Szegeden - fotók

Országos jótékonysági sétát szervezett a hétvégén az Amway Hungária 11 helyszínen a rászoruló gyermekekért. Szegeden a Gemma...

Milyen betegség a sarcoidosis?

A sarcoidosis egy jóindulatú betegség, amely a szövetek között hoz létre elváltozást. A sarcoidosist gyakran véletlenül fedezik fel. A...

Nagy visszatérés: saját műsort kap a szexi hangú magyar énekesnő

Rácz Kati a budapesti éjszakai élet koronázatlan királynője, a hetvenes évektől a kilencvenes évekig zenéje felcsendült a város összes...

Ő a legősibb állat, 558 millió éve élt

A Dickinsonia-fosszíliák jelentik az összekötő kapcsot a baktériumok uralta ősi világ és a nagy állatok világa között Bővebben......

Az amerikai Comcast cégé lehet a Sky televíziós vállalat

A Comcast szombaton tétet emelt és bejelentette, hogy részvényenként 17,28 fontot fizetne a londoni tőzsdén jegyzett Sky részvényéért.

Két autó ütközött a 83-as főút koroncói elágazásánál - három könnyebb sérült

Rendőri irányítás mellett félpályán halad a forgalom.

Jelek, hogy a barátod csak kihasznál

Jobb, ha elbúcsúzol tőle, mielőtt még összetörné a szívedet!

0

Sport

Egy amerikai tehenészfiú birkózta le a verhetetlennek hitt orosz óriást

A Karelin-Gardner sztori az egyetemes sport egyik leghihetetlenebb története. Ahogy Gardner egész élete az.

Magyar-szlovák közös közlemény a pénteki huligánakció után

A hoki nem háború, hanem fesztivál, írják a szlovák huligánok akcióját elítélő sportvezetők.

Maszkos szlovákiai huligánok vertek nőket és gyerekeket Miskolcon - videóval

A DVTK Jegesmedvék-HKM Zvole jégkorong-meccsen tört ki a balhé, akit értek, ütöttek a családi szektorban.

Csodanap a Bundesligában: gálázott a Hertha, Sallai 7 perc alatt gólt lőtt

Történelmi bemutatkozás Freiburgban, Dárdaiék vezetik a bajnoki tabellát!

A videobíró segítette győzelemhez a Real Madridot

A Lopetegui-csapat továbbra is veretlen, a francia világbajnok vezette győzelemre az Atléticót.

Megunta a szakállat: alig lehet ráismerni Messire - fotók

Hosszú idő után levágta szakállát Lionel Messi, a Barcelona 31 éves sztárcsatárja.

Puskás-díjas gól Angliából, ennél tökéletesebb lövés nincs

Az Aston Villa szurkolók egy ideig nem felejtik a csodát, aminek szemtanúi lehettek.

Továbbra is hibátlan a Liverpool, botlott a Manchester United

A címvédő Manchester City a Cardiff vendégeként győzött 5-0-ra.

Joshua ezúttal is KO-val védte meg vb-címeit

A nehézsúlyú bokszvilágbajnok álmosan kezdett, de a hetedik menetben kiütötte Povetkint.

Sallai Roland történelmi bravúrral mutatkozott be a Bundesligában

A magyar válogatott szélső gyorsan letette a névjegyét a Freiburg csapatában.

0

Bulvár

Döbbenetes fordulat: önként jelentkezett egy férfi, hogy bevallja, ő a soroksári gyilkos

A gyilkosság elkövetésével a rendőrség egy most is börtönben ülő férfit gyanúsít.

Szomorú hírt közölt Kállay-Saunders András

Váratlan bejelentést tett Kállay-Saunders András. Nagyon sajnálja, és rajongói megértését kéri.

Szoboszlói fürdőtörténelem: nagy robajjal tört fel a 72 Celsius-fokos termálvíz

Hajdúszoboszló korabeli városvezetése nagyon gyorsan felismerte, hogy hatalmas lehetőséget jelenthet számukra az 1925 őszén feltört termálvíz.

300-900 ezer forintot ér egy kód annak, aki jól írja meg

Hetedik alkalommal rendezi meg az NNG a C++ Grand Prix-t. A programozóversenyen tavaly bebizonyosodott, hogy a tapasztalat nem minden harmadik helyen egy középiskolás csapat végzett.

Egy amerikai tehenészfiú birkózta le a verhetetlennek hitt orosz óriást

A Karelin-Gardner sztori az egyetemes sport egyik leghihetetlenebb története. Ahogy Gardner egész élete az.

Mikor ne együnk szőlőt?

A szőlő is lehet tiltott gyümölcs. A szőlő egyike lehet a nem kívánt gyümölcsöknek. Most kiderül, miért tiltakozhat ellene a szervezet.

Török Gábor: ezek az új fiúk egy pillanat alatt Orbán hátába döfik a kést, ha az az érdekük

A magyar miniszterelnök lett Emmanuel Macron Gyurcsány Ference - vélekedett Török Gábor az ATV-nek és a Népszavának adott interjúiban. A politológus szerint Merkel és Macron ugyan az orbánizmust átemeli, de Orbán nélkül. Török továbbá úgy vélte, a kormányfő távolabb került az európai döntési pozícióktól és ezt egy új, szélsőjobboldali frakcióban már sehogyan sem kaphatja meg.

10 dolog, amit teljesen elvesztettünk, amióta van internet és mobil

Mutatunk tíz alapvető szokást, amiben felnőttünk, de többé már nem létezik, a digitális kor ugyanis elsöpörte.

5 csillagjegy, akinek Tilos visszamennie az exéhez

A próbálkozásnak keserű vége lesz

Lesz egy új kapcsoló a Gmailben, érdemes lesz átpöccinteni

A tavasz nagy ráncfelvarrással érkező egyik funkció az "okos válaszok" volt, ami azonban sokkal inkább zavarja a felhasználókat, mintsem örülnének neki.

0






0