Ezt olvasta már?

0

AMC: pályázat a magyar borkultúra népszerűsítésére

A Bormarketing Bizottság javaslatára az Agrármarketing Centrum (AMC) nyílt pályázati felhívást tesz közzé a 2011-ben Magyarországon megvalósuló, a magyar borkultúrát, borászatokat, borokat népszerűsítő "helyi kisprojektek" megvalósítására - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium pénteken.

Az AMC nettó 100 millió forintot különített el kifejezetten azzal a céllal, hogy a kistermelők projektjeit támogassa. A részvétel alapfeltétele, hogy a rendezvényeken minimum 10 borászat termékei vegyenek részt. Pályázni 30 százalék önrész megléte mellett társkiállítóként helyi, regionális, valamint országos rendezvényeken való megjelenés támogatására, valamint publikáció, kiadványkészítés költségeinek támogatására lehet.

A közlemény szerint az elmúlt időszakban a borászati szakma megosztottsága és a szervezetek közötti megegyezés hiánya átgondolatlan döntésekhez és a közösségi bormarketing ellehetetlenüléséhez vezetett. Égetővé vált a probléma orvoslása, hiszen az ágazat hosszú távú fejlesztésével és célzott, hatékony, közösségi marketingkommunikációs tevékenységgel a bor a magyar agrárium egyik referenciatermékévé válhat.

A bor forgalomba-hozatali járulék megfizetésének, kezelésének és felhasználásának szabályairól szóló rendeletmódosítás november 22-én lépett hatályba. A rendelet nyomán létrejött egy új felépítésű Bormarketing Bizottság, amelynek tagjai borász- és marketing szakemberek közül kerültek ki.

A jogszabály módosításával a tárca célja, hogy a közösségi bormarketing források hatékonyabb felhasználásával a magyar bor piaci helyzetét megerősítse, a pályázati rendszert átláthatóvá tegye, így mindenki számára nyilvánvalóvá válik: az állam fokozott felelősséget vállal a források hatékony felhasználásáért.

A korábbi évek tapasztalatai azt mutatták, hogy a bormarketing tevékenységben kevés forrás jutott a bormarketing alapból a kis volumenű projektek támogatására, ezért a kistermelők kevés eséllyel pályázhattak támogatásért. Az Agrármarketing Centrum 100 millió forintot különített el kifejezetten azzal a céllal, hogy a kistermelők erőfeszítéseit támogassa. A pályázati kiírást az AMC weboldalán teszi közzé.

A szakmai bírálatot a Bormarketing Bizottság végzi, azt követően, hogy az AMC formailag átvizsgálta a pályázatokat. A döntést - a benyújtásra előírt határidő lejártát követő 30 napon belül, a szakértői testület által felállított rangsor alapján – a miniszter ellenjegyzését követően az AMC hozza meg.

A pályázatok elbírálásakor kizárólag olyan szakmai tényezők a meghatározók, amelyek alapján nyilvánvaló a sikeres és színvonalas megrendezés.


MTI







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Nem csak a testszag árulkodhat: 8 apró jel, amiből mások észrevehetik, hogy nem zuhanyzott

Igen kellemetlen, ha mások is észreveszik, ha picit elhanyagolta a tisztálkodást.

Rendkívüli bejelentés – Győrfi Pál már nem lesz szóvivő az OMSZ-nél

Jelentős személyi változást jelentett be az Országos Mentőszolgálat, mely saját közleménye szerint jelenleg a megújulás időszakát éli.

Magyar Péter egy új 50 oldalas törvénycsomagot jelentett be

Magyar Péter szerint még kedden este benyújtaná a kormány azt a nagy korrupcióellenes és átláthatósági törvénycsomagot, amelynek...

„Meg kell torolnunk!” – Bosszút forralhat Donald Trump, miután az irániak lelőttek egy amerikai helikoptert

Az Egyesült Államok válaszlépésekre készül, miután Irán lelőtt egy amerikai katonai helikoptert a Hormuzi-szoros közelében –...

Magyar Péter bejelentette: újra felkeresi Sulyok Tamást, négyszemközt beszélne vele

Magyar Péter miniszterelnök az ATV Egyenes Beszédben adott interjút Rónai Egonnak, egy hónappal az új parlament megalakulása után....

Vitézy Dávid: pazarló beruházás épül a Duna fölött Mohácsnál

A mohácsi Duna-híd lehet az új Budapest-Belgrád vasútvonal. Ennek a beruházásnak a megtérülésére sincs esély belátható időn belül,...

„Kéz-láb remegett” – Hatalmas sokk érte a kiránduló Vogyerák Anikót és kisfiát, azonnal menekülniük kellett

Igazi túlélőtúrává változott az ATV műsorvezetőjének családi programja. Vogyerák Anikó a kisfiával indult el a természetbe, ám a...

0

Sport

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?

A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

0






0