A BKV-t fogadja a KozármislenySE hazai pályán
Megkezdődik a 2012/2013-as NB II-es bajnokság. Labdarúgóink hazai környezetben a BKV Előre együttesét látják vendégül.
hirdetés
Tavaly télen komoly pénzügyi nehézségek adódtak a BKV gárdájánál, sokáig az indulásuk is kérdéses volt, de végül vállalták a tavaszt, amely annyira jól sikerült, hogy viszonylag simán bennmaradtak, és végül 35 ponttal a 11. helyen zártak.
Érdekesség, hogy amíg a rendezett ősz mellett 14 pontot gyűjtöttek, addig a nehézségek közepette tavasszal 21-et!
A fővárosi gárda kerete jelentősen átalakult a nyáron.
Távozott:
Vezér Ádám – Monor
Miklósvári – Cegléd
Fazakas – Sopron
Baranyai – Sopron
Szabó V. – Mezőkövesd
Házi B. – Kaposvár
Csikós – Sopron
Selei – Monor
Érkezett
Horváth G. – Vecsés
Menyhért – Pápa kölcsönbe
Enyingi – Pápa kölcsönbe
Madar M. – Vecsés
Michel V. – Vác
Gáspár B. – REAC
Ismerősünk is akad az Előre keretében, korábbi játékosunk Eszlátyi István aki nyáron Egerben és Siófokon is próbajátékon szerepelt, de végül maradt együttesénél.
Érdemes tudni hétvégi ellenfelünkről, hogy tavasszal a 21. fordulóban Szapor Gábort Menczeles Iván váltotta. Az általa tavasszal irányított mérkőzéseken 4 győzelem, 4 döntetlen és 2 vereség szerepelt a BKV csapatának neve mellett, amely nem rossz mutató.
A BKV Előre is lejátszotta első tétmeccsét, Magyar Kupa mérkőzésen a 71. percig vezettek az SZTK otthonában, és végül csak a 88. percben kapott góllal lett 2-1 a Szigetszentmiklósnak.
A BKV jócskán felülmúlta a várakozásokat és helyzeteket kialakítva, jó játékot bemutatva akár meglepetést is okozhatott volna a jóval esélyesebbnek tartott SZTK Erima otthonában.
Csapatunk egy zaklatott felkészülést követően érkezett meg a bajnoki nyitányra, és mondhatni nincs kész még a gárda. A sok nehézség ellenére Márton Gábor ismét kiváló munkát végzett a fiatalokkal és már a Veszprém elleni kupameccsen is látható volt, hogy továbbra is megköveteli a játékot labdarúgóitól.
Bizakodásra adhat okot a múlt heti mérkőzés, melyet a vezetőedző is örömmel látott. A rengeteg gyakorlás, a fiatalos lendület a sok rövidpasszos játék talán idén is célra vezethet.
Együttesünk átlagéletkora 21,8 év. A két legrutinosabb labdarúgó a 29 éves Koller és a 32 éves Sólyom nélkül a többi játékos átlagéletkora csupán 20,6 év.
Azt mindenképpen kijelenthetjük, hogy NB II-es csapatunk még erősítésre szorul, hiszen ha nincs sérült és eltiltott, akkor is szűk a keret.
Mivel a szezon hosszú, így mindenképpen szükséges új játékosok igazolása. Reméljük, hogy minél előbb sikerül véglegesíteni a keretet és a találgatások, feltételezések helyett teljes kerettel tudunk készülni.
Addig is bízhatunk, hogy a játékosok a múlt hetihez hasonló jó játékkal és nagyszerű akarással lépnek pályára és reméljük, hogy hazai környezetben győztes meccsel sikerül elkezdeni a bajnokságot.
Hajrá Kozármisleny!
hírek innen, onnan
Földrengés volt Heves megyében
A Richter-skála szerinti 3-as erősségű földrengés rázta meg a Heves megyei Tenk település körzetét. Személyi sérülésről, illetve károkról nem érkezett bejelentés - közölte vasárnapra virradóra az Országos Katasztrófavédelmi Főigaz...
Megremegett az olajpiac - Évek óta csalhatnak a cégek az olajárral?
A nemzetközi bankrendszert megrázó, tavalyi LIBOR-botrányhoz hasonló fenyegeti az olajpiacot, miután az Európai Bizottság versenyfelügyeleti szerve
Kiesett a fülkéből, húsz métert zuhant
Egy szabálytalan személyautóst akart kikerülni egy autópálya-hídon az ausztrál kamionos. Egyenesen csoda, hogy túlélte a húszméteres zuhanást.
Napi horoszkóp május 19, vasárnap - számítson gyökeres változásokra az életében!
Napi horoszkópunk segítségével válaszokat kaphat, ha bizonytalan a szerelemben, párkapcsolatában, vagy a munkájával kapcsolatban.
Szétszéled a kieső pécsi csapat
Eldőlt, hogy a pécsi férfi kézisek kiesnek az első osztályból, a legjobb játékosokra - már ha kieső csapatnál vannak ilyenek - máris nagy a kereslet. Vannak akiket első osztályú klubok vinnének, akad, akire a szomszédból vetettek ...
Mi történik ma Pécsett? május 19.
Wattican Punk Ballet (ARM) - A lehengerlő örmény geg-tánc-punk testvérpáros, az egykori legendás Deti Picasso koncertje. - A koncert 23:50 órakor kezdődik.
Figyelmeztet a bank: két hét maradt az árfolyamrögzítésre
Az árfolyamgát egy átlagos hitel esetében akár százezres megtakarítást és havonta akár több tízezer forinttal nagyobb pénzügyi mozgásteret jelenthet az adós számára.
Gran Turismo 6: Egy kicsit több
Íme a Gran Turismo 6 első hivatalos trailerének hosszabb változata. A játék karácsonykor kerül ki a boltok polcaira.
Michelisz Norbert: Borult a rajtrács! Büntetés hegyek!
Sajnos Norbi is kapott egy 12 helyes rajtbüntetést az első futamra. Meg a többiek is! Tarquini 24 hely, és 6000 Euro a többit nem sorolom. A hírek szerint a sorozat szervezője felháborodott a versenyzők Q2-ben mutatott magatartása...
400 lóerőn innen és túl: AMG-ket fogtunk tesztre
A MercedesBenz szerencsére gondoskodott arról, hogy a megzabolázás tudománya mellett az élményekben is elmélyedhessünk. Ehhez pedig az AMG sportrészleg aktuális modelljei asszisztáltak: a CLS Shooting Brake 63 AMG, az SL 63 AMG, a...
Gigászi csata és győzelem Salgótarjánban
Konecranes-Salgótarjáni KSE KTE Duna Aszfalt 50-63 (15-11, 16-15, 6-16, 13-21)
Csíksomlyói búcsú - KÉPÖSSZEÁLLÍTÁS
Semjén Zsolt örvendetesnek tartotta, hogy évről évre nagyobb tömegek zarándokolnak ki a Somlyó-hegy nyergében tartott egyházi szertartásra.
Sport
Kilencedik helyen zárt a salzburgringi időmérőn Michelisz Norbert
Michelisz Norbert a kilencedik helyen zárta a túraautó világbajnokság salzburgringi versenyének időmérő edzését, amely elég furcsa körülmények között ért véget. A Zengő Motorsport pilótája kiegyensúlyozottan versenyzett, a szabade...
A Veszprém a huszonegyedik, a Szeged a harmadik bajnoki címéért hajt
A Pick Szeged fennállása harmadik bajnoki címéért hajt a ma kezdődő kézilabda bajnoki fináléban, amely az egyik fél második sikeréig tart. Az ellenfél az örök rivális Veszprém, amely története 21., sorozatban hatodik bajnoki elsős...
Egy félidőn át partiban volt a Szeged a Veszprémmel
A címvédő MKB Veszprém nyerte a férfi kézilabda NB I bajnoki döntőjének első mérkőzését. A veszprémiek 33-23-ra verték a Pick Szegedet, amely egy félidőn át komoly nyomást tudott gyakorolni a bajnokra. A második játékrészben aztán...
Audikat kapnak Győrben a győztesek?
Katarina Bulatovic aláírt a női kézilabda BL-győztes Győr csapatához, érkezik Bódi Bernadett is, s újabb egy évre marad a védekezés Görbicz Anitája, a francia Raphaelle Tervel mondta a klub elnöke a DIGI Sport Reggeli Start című ...
"Gyerünk gyerekek, gyerünk, az isten szerelmére!" - A sydneyi kajak négyes a Re-...
Mondják, a nosztalgia felmelegít. Nekünk sincs más célunk a Re-Playerrel, mint ahogy William Parrish, azaz Sir Anthony Hopkins mondta a Ha eljön Joe Blackben egy csipetnyi borzongást, egy leheletnyi sóhajt, vagy némi nevetést cs...
Skaliczki győzelemmel búcsúzna Szegedtől
Szombaton elkezdődik a két győzelemig tartó MKB VeszprémPick Szeged férfi kézilabda bajnoki döntő. Az alapszakaszban elért jobb helyezésének köszönhetően a veszprémiek élvezhetik a pályaelőnyt, ami azt jelenti, a csongrádiaknak le...
Videó: elborult C. Ronaldo agya, fejbe akarta rúgni ellenfelét
Törlesztésért állították ki Cristiano Ronaldót a tegnap esti Király Kupa hosszabbításában, miután egy erősebb szerelés után estében ellenfele fejét akarta lerúgni. A kiállítást követően a két kispad is egymásnak ugrott. A kupát vé...
Juhász Roland szerint mindenki a Vidi ellen mutatná meg
Ma este fél hétkor a Kaposvár ellen lép pályára a Videoton labdarúgó csapata. A fehérváriak előtt csupán egy cél lebeg, legyőzni a Rákóczit és megőrizni a tabellán elfoglalt második helyet. Juhász Roland szerint ez így első ránézé...
Videó: Ronaldo és Mourinho sem vette át ezüstérmét az elvesztett Király-kupa utá...
A La Sexta spanyol tévécsatorna felvételein jól látszik, hogy sem Cristiano Ronaldo, sem pedig José Mourinho nem vette át ezüstérmét az Atlético Madrid ellen elszenvedett kupadöntő után. A Realt a díjak átadásakor Aitor Karanka ké...
A Fradi nyerte az örökrangadót Győrben
A Ferencváros 2-0-s győzelmet aratott Győrben az MTK Budapest felett a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában, a szombati örökrangadón.
A Videoton nyert és három ponttal megelőzte az MTK-t
A Videoton 2-1-re legyőzte a vendég Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján.
Bulvár
Mindennap iszod, pedig cukorbeteg lehetsz tőle - Tudod, mi az?
Te hány kólát, gyömbért vagy más cukros üdítőt iszol naponta vagy akár hetente?
A világ legveszélyesebb tengerpartja - sokkoló videó!
A nyaralást egy becsapódó repülőgép zavarhatja megtémakör: Egyebek, kategória: Egyebekfejlesztő: Baleset a tengerpartonméret: 0 kB(teljes, idegen nyelvű)
Összetörte a rajongók szívét! A férfiakhoz is vonzódik a jóképű énekes - Nem tit...
Duncan James elárulta, egy férfi táncossal jött össze.
Szeretnéd tudni, ki voltál előző életedben? - Három árulkodó dolog
Nem is gondolnád, milyen könnyen közelebb juthatsz a válaszhoz, ki voltál előző életedben.
Mintha ikrek lennének! Megszólalásig hasonlít a magyar énekesnő és a hollywoodi ...
Nem csak Hilary Duffnak van magyar hasonmása.
Nem szégyenlősködött! Palvin Barbi egy szál bugyiban mutatta meg magát - Képek!
Palvin Barbi merész képeken pózol egy magazin felkérésére.
Trafik: Havas Henrik élő adásban kért bocsánatot Varga Miklóstól
Az előadóművész pedig a műsor végére revideálta véleményét trafikügyben.
Kiderült Alex titka
Előzményes oka van annak, hogy Nyíregyháza felé autózom megtekinteni Játékország magyarhoni fellegvárát. Az előzmény pedig emberöltőnyi: a történet 1932-ben kezdődik, vagy tán még egy kicsit előbb is
C. Ronaldo orrba rúgta ellenfelét, elszabadultak az indulatok - videó!
A spanyol Király Kupa döntőjének hosszabbításában Cristiano Ronaldo egy ellene elkövetett szabálytalanság után törlesztett nagyon csúnyán: "ollózó" mozdulattal arcon rúgta Gabit, akinek vérzett az orra. A portugál futballista piro...
Videó: rácsukódott a kertkapu a Lamborghinire
És nem is akárkijére: Kanye West Aventadorját egy barátja hozta el a szervizből, a végállomás Kim Kardashian háza volt. A gonosz kertkapu azonban túl gyorsan csukódott, így a bal oldalon keletkezett mély karcok miatt lehet visszav...
Narancsszínű figyelmeztetés: itt heves zivatarok lehetnek
Az esernyőt is viheti a vihar.
ByeAlex divatot teremtett Malmőben
ByeAlex nagy népszerűségnek örvend a svédek körében, nem csak a Kedvesem című daláért rajonganak az Eurovíziós Dalfesztiválra látogatók, de sapkájával és szemüvegével is divatot teremtett.
blogmorzsák
Tíz indok, amiért a röghöz kötés elfogadhatatlan
Számos érv és ellenérv született már a témában. Ez a poszt az ellenérveket sorakoztatja fel.
Egy életre rokkant marad
Egy anya kálváriája a fiával, akinek a daganatát későn vették észre, így a szövődmények miatt örökre ágyhoz kötött beteg marad.
A Kedvesem a világhírért küzd
ByeAlex a döntőben tizenhetedikként fogja előadni a magyar dalt.
Miért csak csirkefalatok és halrudacskák, tészta és sült krumpli?
Miért annyira fantáziátlanok az éttermek,
ha a gyerekekről van szó?
Ebben az országban már csak jobb- és baloldal létezik
Nincsenek munkanélküliek, megváltozott munkaképességűek, hátrányos helyzetűek, csak Orbán hívek, vagy mocskos kommunisták.
Beckham nagy pénzek kapujában
A visszavonuló David Beckhamnek nem kell tartania a jövőtől, sőt, szakemberek szerint most jön el számára a Kánaán.
Útnak kellett indulni
Eljutottunk oda, hogy minden hónapot
50 ezer forint mínusszal kezdtünk.
A helyzet tarthatatlanná vált, ezért elindultunk.
Kubatovosították
a trafiknyertesek listáját
Orbán Viktor, Lázár János alkotmányt sértenek, amikor kijelentik, hogy százas nagyságrendben nyertek baloldaliak is trafikkoncessziót.

- Kosibáék a 32 között vegyes párosban
- Pécsi klub is kapott élvonalbeli licencet
- Mindkét Szuperdöntőben ott van a kínai válogatott
- A Benfica tartja magát esélyesebbnek a Chelsea ellen
- Egervári meghívja Lovrencsics Gergőt a válogatottba
- Ladányi: nem jók nekünk az ellenfelek
- A Benfica és a Chelsea is először nyerhet
- Benczés nem helyezésekben gondolkodik az NBI-ben
- Orbán: béremelés a háziorvosoknak és a tanároknak
- "Pécs ledarálja a Siófokot"
- Beolvad a Tettye Forrásház Zrt.-be a Pécsi Vízmű Zrt.
- Fidesz: folytatódik a rezsicsökkentés politikája
- A baloldalon totális a káosz
- Orbán: Európa problémája a gyengülő versenyképesség
- Újabb részletek a pécsi pénzváltós gyilkosságról
- Új bűnmegelőzési program indult egy Pécsi iskolában
- Schmitt még küzd a doktorijáért
- Szili Katalin: az együttműködés erősíti a nemzetet
- Pollenhelyzet - Tovább csökkent a terhelés az esőzésnek köszönhetően
- Pécsett is hódít a Rukkola
- Vándorgyűlést rendez a történelmi társulat
- Legyen újra természetes az uránvárosi KRESZ-park és környéke!
- A környezettudatosságot népszerűsítő kampánysorozat indul csütörtökön
- Török segítség Pécs oszmán építészeti értékeinek ápolására
- Sikerrel zárult a pécsi akció
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Aszpik - Alkotói piac
- Forgalmi rend változások Pécsett
- Elhunyt Székely György színháztörténész
- Kocsis Zoltán egyelőre nem vezényel és zongoraestet sem ad Pécsen
- Expedíciózz a háztartásban! - Ismét Pécsen





