A Benfica tartja magát esélyesebbnek a Chelsea ellen
Szerda este a labdarúgó Európa-liga fináléjában a portugál Benfica a 2012-es Bajnokok Ligája-győztes Chelsea-vel csap össze. A portugálok vezetőedzője, Jorge Jesus szerint – bár az angol gárda számít esélyesnek –, csapatának minden esélye megvan a győzelemre.
„Az elmúlt évek eredményei alapján, jogosan lehet a Chelsea-t megjelölni a csütörtöki összecsapás esélyeseként, de egy döntő, az döntő és a Benficának minden esélye megvan, hogy győztesen hagyja el a pályát holnap este. Véleményem szerint az El két legjobb csapata jutott be a fináléba" – így Jorge Jesus, a Benfica vezetőedzője.
Játékosai hasonlóan bizakodóak.
„Ez a Chelsea már nem olyan, mint az egy évvel ezelőtti. Fiatalabb lett a csapat, s most már nincs kimondott húzóember. Ráadásul más stílusban futballoznak. Nem véletlenül jutottak be a döntőbe. Nyilván, Lampard kiváló játékos, aki el tud dönteni egy-egy meccset, de a Chelsea csapatként erős, mindenkire oda kell figyelnünk. A döntő rendkívül különleges, de nem gondolom, hogy rendkívül ideges lennék. Izgatott igen, de nem ideges, játszottam már fontos meccseken" – mondta Ola John, a Benfica játékosa.
„Jól felkészültünk, a szombati Porto elleni zakó óta teljes mértékben erre a mérkőzésre köncentráltunk. Előre tekintünk, nem pedig vissza. Egész idényben fantasztikus volt a hangulat az öltözőben, büszke vagyok, hogy részese lehettem. Történelmet írhatunk egy olyan nagy klub játékosaiként, mint a Benfica. Megérdemeljük ezt a sikert, az elmúlt években rengeteget fejlődtünk minden téren" – vélekedett a brazil Luisao, a portugál gárda csapatkapitánya.
A két csapat szerda este 20.45-től az Amszterdam Arénában csap össze az Európa-liga döntőjében.
Az, hogy itt lehetünk, mutatja, jól végeztük a dolgunkat – kezdte mondandóját Rafa Benítez, a Chelsea ideiglenes menedzsere az amszterdami sajtótájékoztatón. – Nem gondolom, hogy lenne favoritja a döntőnek. Jorge Jesus jó edző, remek idényt fut a Benfica. Úgy vélem, érdekes finálé vár ránk. A legfontosabb, hogy bízzunk saját sikerünkben, de ez persze az ellenféltől is függ. Nyilvánvalóan győzni akarunk."
A spanyol szakember továbbá elmondta, Eden Hazard játékára biztosan nem számíthat szerda este, míg John Terryről a meccs napján dönt a stáb.
„Az előző évből meríthetünk erőt és ötletet. Visszagondolva, a BL-döntőben talán mi voltunk az esélytelenebbek. Szerepeltünk már néhány fináléban, s mindig rájössz, hogy az apró momentumok azok, amik eldöntik a végkimenetelt. A Benfica jó csapat, csakúgy, mint tavaly a Bayern München volt. A szezonunk sikeressége a holnapi meccsen fog eldőlni, de nem mondanám, hogy túlteljesítettük volna céljainkat. Ettől függetlenül ezt a döntőt meg akarjuk nyerni mindannyian. A Chelsea-ért" – mondta Frank Lampard, a Chelsea angol középpályása.
„Valóban voltak céljaink idén, de nem tudtuk mindet valóra váltani – reagált csapattársa szavaira Petr Cech, a londoni klub cseh kapusa. – A holnapi viszont roppant fontos találkozó lesz számunkra. Ez a Benfica még erősebb lett tavaly óta, amikor a BL-ben legyőztük. Tele van tehetséges, gyors játékosokkal. Nem számít hogyan nyerjük meg a döntőt, amíg tényleg meg is nyerjük azt."
hírek innen, onnan
„Miért pirosodik ki az arcbőröm nyáron?” – Ezekkel a tünetekkel bőrgyógyászhoz kell fordulni
Az erős nyári napsütésben sokan tapasztalják, hogy kipirul az arcuk vagy az orruk. Tartósan fennálló panaszokkal érdemes orvoshoz...
Magyar Péter felmentette tisztségéből a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét
Ruff Bálint javaslatára.
Ezt a két dolgot soha ne öntsd a kávédhoz: a szakértők figyelmeztetnek
Van egy óriási hiba, amit a legtöbben teljesen gyanútlanul követnek el.
Charles Leclerc öccse szívdöglesztő pasi: a 25 éves Arthur is autóversenyző
Charles Leclerc öccse hasonlóan jóképű, mint maga a Forma-1-es pilóta.
Már a Kreml is elismeri: tarolnak az ukrán drónok, fordulhat a kocka - Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden
Már Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő is elismeri, hogy az ukrán mélységi dróncsapások komoly fejtörést okoznak az orosz...
ASAP Rocky Budapest 2026: jegyárak, helyszín, parkolás és minden fontos tudnivaló egy helyen
Hivatalosan is érkezik a 2026-os világturné, már elindult a jegyértékesítés.
Libabőrös leszel ettől az Alfa 155-östől
Az olasz SGT Automobili retrófuturisztikus gépet építetta Giulia QV alapjaira.
88 milliós megtakarítás, 20 forintos részvény: megjelent Magyar Péter első miniszterelnöki vagyonnyilatkozata
Hétfő este vált nyilvánossá Magyar Péter immár kormányfőként tett vagyonnyilatkozata. Ebből többek közt az is kiderül, hogy mennyit...
Bejelentették a hírt Orbán Viktorról, ez már biztos
Itt a következő lépés.
Nagyon súlyos figyelmeztetést kapott Izrael – az USA kiszállhat
Donald Trump közölte Benjámin Netanjahuval, hogy Izrael elveszítheti az amerikai támogatást, ha folytatja a háborút Irán ellen.
Így szabadulj meg a drága banki sms-értesítésektől
Sms helyett kérj inkább a banki mobilalkalmazásban ingyenes push üzenetet a tranzakciók után. Nem minden banknál lehetséges, de a...
Csibészbecsület és versenyszféra
Képviselői vagyonnyilatkozatok, Radnai Márk embere, Rogán Cecília médiacége, parlamenti vita és tüntetés Sulyok mellett a 444 napindító...
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen
A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.
Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t
Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Olaszországba igazolt a magyar bajnok ETO FC játékosa
Esélyt kaphat a Serie A-ban.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
Óriási közlést tett 10 perce Magyar Péter. Ez sok embert mélyen érint
Hatalmas fordulat következik be.
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták
A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners
15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott
A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.
Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön
Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa
Új trendet teremtett a globális túlkínálat.
A 68 éves nő frizurája előtte-utána képeken: ezerszer fiatalosabb lett a rövid fazonnal
Évtizedeket letagadhatna új hajkoronájával.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






