Ezt olvasta már?

Körmendre látogatnak a pécsi kosarasok

Új centerünk, Ryan Wrigtht papírjai rendben vannak, így ő már pályára léphet a pénteki bajnokin, Simon Kristóf azonban bokasérülés miatt minden bizonnyal kihagyja ...

0

A DRB-ügyfelek kártalanítását szerdán kezdi meg az OBA

Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) szerdán elindítja és 20 munkanapon belül, legkésőbb március 31-ig befejezi a DRB bankcsoport betéteseinek kártalanítását, miután a Magyar Nemzeti Bank elrendelte a csoporthoz tartozó bankok felszámolását - közölte az OBA kedden az MTI-vel.


hirdetés

A Buda Regionális Bank, a Dél-Dunántúli Regionális Bank, a Dél-Dunántúli Takarék Bank, valamint az Észak-magyarországi Regionális Bank ügyfelei egyenként legfeljebb 100 ezer eurónak megfelelő összeget, azaz legfeljebb 30 millió 461 ezer forint kártalanítást kaphatnak az OBA-tól, függetlenül attól, hogy magánszemélyről vagy vállalkozásról van szó.

Az érintett bankok betéteseinek nincs teendőjük, a kártalanítást automatikusan megkapják az OBA-tól, amely a betéteseket a következő napokban levélben fogja értesíteni. A kártalanítással kapcsolatos információk megtalálhatóak lesznek az országos, valamint a fiókhálózat által érintett megyei napilapokban, emellett az ügyfelek éjjel-nappal hívhatják az OBA telefonos ügyfélszolgálatát a 06-40-918-918-as kedvezményes tarifájú kék számon.

Tóth István, az OBA kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta: az alap e héten csütörtök-péntekre összesíti, hogy hány érintett ügyfél van, és mekkora a követelésük.

Az OBA közleménye szerint a százezer forintig terjedő kártalanítási összeget házhoz viszi majd a Magyar Posta, az efölötti összegekről pedig értesítést kapnak a betétesek, amelyből tájékozódhatnak az átvétel módjáról.

Magánszemélyek a 100 ezer és 2,5 millió forint közötti kártalanítási összeget postahivatalokban, a 2,5 és 5 millió forint közötti összeget OBA Betétbiztosítási Kártyával OTP bankfiókban vagy bankautomatából, illetve postán vehetik majd át. Ötmillió forint felett az OBA által megnevezett takarékszövetkezeti fiókban rendelkezhetnek az ügyfelek a kártalanítási összegről, ez lehet betétlekötés, átutalás vagy készpénzfelvétel.

Jogi személyek, egyéb szervezetek és az egyéni vállalkozók összeghatártól függetlenül a kifizetési elszámolásban megjelölt takarékszövetkezeti fiókban vehetik majd fel a kártalanítás összegét.

A Magyar Nemzeti Bank hétfőn közölte, hogy visszavonta a DRB bankcsoporthoz tartozó kisbankok tevékenységi engedélyét.

Windisch László, a jegybank felügyeleti alelnökének hétfői tájékoztatása szerint az OBA-nak meglesz a kellő fedezete a betétesek kártalanítására, mivel az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa hétfőn arról is döntött, hogy elegendő jegybanki forrást biztosít e célra.

Az alelnök közölte azt is, hogy a kártérítés maximális 30 millió forintos plafonja bőséges fedezetet nyújthat a lakossági károsultaknak, hiszen a négy érintett kisbanknál az átlagos betétösszeg nagysága ennek csak a töredékét teszi ki. A DRB bankcsoportnál - a vállalati és intézményi ügyfelekkel együtt - bő 123 ezer betétet kezeltek mostanáig.








Lassan sorompóba lépnek a pécsi polgármesterjelöltek. Ön kit választana?








0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Bereczki Zoltán: "Nem zárom ki, hogy újra apa legyek"

Új házában van helye egy új családnak.

Snoop Dogg részvényes lesz a 2,5 milliárd dolláros svéd unikornisban

A rappernek nem ez az első befektetése, korábban a Reddit közösségi weboldalba és az Eaze nevű marihuána-házhozszállító cégbe szállt...

A 911-es Porsche alatt is van élet, és mázlista, aki ezt élheti

Olcsóbbak, mint a 911-es. De kisebbek, könnyebbek, és olykor élvezetesebbek is. Jó recept.

Szakképző központtá alakítanak egy kollégiumot Tatabányán

Tatabányán megkezdődött az ország egyik legkorszerűbb eszközökkel felszerelt szakképzési központjának létrehozása, melyet 2,4...

Kisebb tömeg sztrájkolt a győri Audi gyárudvarán

Nem sikerült megállapodni a 2019-es bérekről. 

Pintér volt cége őrzi az állami légiirányító épületét

A Civil Biztonsági Szolgálat 1,4 milliárd forintos szerződést kötött a HungaroControllal.

Visszatér Berki Krisztián

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász kétéves kihagyás után tavasszal ismét versenyezhet.

Ír diákok jöttek tanulni a Csokonai Színházba

Debrecen - Kéthetes szakmai gyakorlaton vett részt az írországi IT Sligo kilenc színművészetet és díszlettervezést tanuló harmadéves...

Ez kell ahhoz, hogy tökéletes alakod legyen

Bárdos Ildikó és Lotfi-Schadi Réka kettlebellel és medicinlabdával tud kiváló formában maradni. A videóban elmondják, hogy hogyan.

0

Sport

Kizárhatják a Barcelonát a Király-kupából

A Levante elleni mérkőzésen pályára lépett egy olyan játékos, aki eltiltott volt.

A szíve viszi a kéziválogatottat, de valakinek most elő kell lépnie, mert baj lesz

Elfogytunk, pedig most jönnek a fontos meccsek, és ha nem lesz egy statisztából gyorsan főszereplő, elúszik az olimpia.

Vereség Svédországtól, egy pontot viszünk a középdöntőbe

A magyar férfi kézilabda-válogatott 33-30-ra kikapott a svéd csapattól.

Vállalkozóként is sikeres a magyar válogatott focista

Egymilliárdos bevétele van évente Szalai Ádámnak.

Így folytatja a világbajnokságot a kézilabda-válogatott

A csoportkör után következik a középdöntő, ahol három meccse lesz a magyar válogatottnak.

Újabb győzelmével Egyiptom a középdöntőbe jutott a kézi-vb-n

Az afrikai csapat a harmadik helyen végzett a magyarok csoportjában.

Kizárhatják a Barcelonát a Király-kupából

A Real Madrid sorsára juthat a címvédő katalán csapat.

Emberségből jelesre vizsgázott az MU klasszisa

A spanyol futballista nemes gesztusától hangos a nemzetközi sportsajtó.

Válogatott focistát igazolt a Ferencváros

A Pogontól érkezett védő már együtt készül a fővárosi csapattal a beleki edzőtáborban.

0

Bulvár

Nézd, kivel futott össze Palik László Dominikán

Az Exatlon Hungary forgatásai festői helyszínen, Las Terrenas-ban zajlanak. Palik László nemcsak a fantasztikus kilátást élvezi, hanem új cimborára is lelt ott! ˝Ő a legújabb barátom itt Dominikán˝ - írta a közös fotójukhoz.

Élve falta fel egy 700 kilós krokodil az őt etető tudóst - videó

A tragédia egy indonéz gyöngykagylófarmon történt, miközben hússal etette az állatot a gondozója.

Zacher: Sem dolgozni, sem életet menteni nem engednek vissza

Az országos hírű toxikológus azt mondja, dolgozna, de már nem kellek. Mióta otthagyta a Honvédkórházat, mentőzik, és fiataloknak tart előadást a drogfogyasztás veszélyeiről.

Így lehet repedésmentes a sült hurka és kolbász - megfejtettük a rejtélyt

Víz vagy zsír aláöntésével, villával vagy fogpiszkálóval kiszúrva, esetleg minden nélkül hurkát és kolbászt sütöttünk, minden módszert tesztelve. Jöjjön az ítélet.

A kislányom lassan megöli magát, nekem pedig nincs erőm, hogy megállítsam őt ebben

A Whisper oldala olyan szülők vallomásait gyűjtötte össze, akiknek a gyereke valamilyen étkezési rendellenességgel anorexiával, bulimiával küzd, vagy küzdött. Szívszaggató vallomások következnek.

Nagy riadalmat okozott Ambrus Attila gyereke

A Viszkis rabló kisbabája még meg sem született, de eléggé feladta a leckét az orvosoknak és szüleinek egyaránt.

Megszólalt a szexuális zaklatással vádolt színésznő

Félmeztelenül provokálta a kolléganőjét.

A vírusos tüdőgyulladás tünetei

Hogyan lehet eldönteni, hogy valaki vírusos tüdőgyulladásban szenved? Milyen tünetek utalnak a betegségre? Máshogyan kezelhető a vírusos eredetű tüdőgyulladás, mint a bakteriális? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.

Miért tabusítjuk túl sokáig a világ legtermészetesebb dolgát? - A szüzesség elvesztése

Ennek így kell lennie? Vagy beszélhetünk erről máshogy is?

Két román buszt szedtek ki a forgalomból Ausztriában

Az osztrák rendőrség műszaki szakértők bevonásával teherautókat és autóbuszokat ellenőrzött Dél-Burgenlandban, kilenc jármű továbbhaladását súlyos műszaki hiányosságok miatt megakadályozták - írja az orf.at

Ezeken a tengerpartokon pofozgatni kell magunkat, hogy ébren vagyunk-e

Mennyivel jobb lenne most zúzmara helyett izzadtságcseppeket törölgetni egy türkizkék vizű pálmafás strandon a világ melegebbik felében... Mutatunk hozzá öt lehetőséget.

blogmorzsák

Európa végre szem­be­száll Orbánnal

Brüsszel azt üzeni a Fidesznek, hogy vagy viselkedtek polgári, civilizált demokrata módjára, vagy mondjatok búcsút a pénzünknek.

Enervált arabok az Alpokban

„Megnéztem Zell am Seet, mivel úgy hallottam, hogy mostanság ez az arab világ nagy kedvence, sikk ide jönni.“

Bemutathatunk a téli szürkeségnek

Zakatoló dobmunkák, inszomniás lányok és független filmes fesztiválaz eheti programajánlóban.

Jeff Goldblum bebizonyítja, hogy a stílus nem kor kérdése

Megnyerő, elegáns és merész - hogy csinálja?

Rutinos vagy peches?

Az ember, akinek már a második aldis kapszulás kávégépe purcant ki, de nem ezért írt!

Lejtmenetben a használtimport

Egyre kevesebben vásárolnak külföldről hasz­nált autót. Mutatjuk az okokat.

Beszéljek-e a gyereknek az ADHD/Asperger/SPD diagnózisáról?

Sok szülőben merül fel a kérdés, hogy elmondja-e a gyerekének, hogy ő más?

John harmadjára is visszatért és dolgozik

John Wick egyetlen menekvése, hogy a 3. felvonásban még több rosszfiút tesz hidegre.

Nehéz ez a macskaélet

Egy cica sose pihenhet eleget, nem csoda, hogy sokszor úgy alszanak el, ahogy éppen a fáradtság éri őket.

Nagy bajban lehet a NER, ha elkezdett félni egy vidéki gimnazista lánytól

Nagy Blanka "bűne" nem csupán az, hogy fiatal, hogy nő, és nem kedveli Orbán Viktor országlását, hanem az is, hogy vidéki.

Négy jól ismert retro sláger, amely valójában feldolgozás

Ezeket a dalokat bizonyára te is ismered, de azt is tudod, hogy kiktől származnak?

0






0