Pécsi Napilap - A Duna alacsony vízállása miatt nem járnak szerdától a D11-es hajók Budapesten

Ezt olvasta már?

0

A Duna alacsony vízállása miatt nem járnak szerdától a D11-es hajók Budapesten

A Duna folyamatos apadása, valamint alacsony vízállása miatt szerdától bizonytalan ideig nem közlekednek a D11-es hajójáratok Budapesten - közölte a Budapesti Közlekedési Központ kedden az MTI-vel.


hirdetés

A 11-es helyett azok indulási idejében is a D12-es hajók indulnak el, de az Újpest, Árpád út és a Meder utca kikötőket nem érintik, az utasok a hajók helyett az Árpád útnál az Újpest-Városkapu, míg a Meder utcánál a közeli Gyöngyösi utca állomáson a 3-as metrót választhatják.

Ezeket a megállókat sem a D12-es, sem a hétvégén közlekedő D13-as járatok nem érintik.








0
0
0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Villas-Boas bízik Bale maradásában

A széls egyre közelebb kerül a Real Madridhoz.

Milliárdokat költenek a pártok - Tanácstalan politikusok ülnének a Parlamentben?

Adatok kerültek nyilvánosságra a frakciók szerződéseiből.

Bálint Toncsi gyereket várt Bogdán Csabától

Toncsi 19 évesen biztos volt benne, hogy Bogdán Csabi lesz a férje, sőt teherbe is esett a férfitól.

Ez komoly büntetéstől mentheti meg Önt is!

Pünkösd vasárnap sem pihennek a traffipaxok Pécsett. A rendőrség nyilvánosságra hozott telepítési terve szerint az alábbi helyeken és idősávokban kell mérsékelten nyomni a gázt a megyeszékhelyen.

Szombaton adta be a Fidesz az új törvényjavaslatokat - hétfőn már szavaznak

Benyújtották szombaton a parlamentnek a választási eljárásról szóló törvényt módosító javaslatot, valamint az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló törvényjavaslatot.

Merítsen energiát gyógynövényekből

Bár évek óta úgy tűnik, hogy a tél után rögtön a nyár jön, a tavasszal jelentkező energiahiány megmarad. Bágyadtságunknak és aluszékonyságunknak, sőt sokszor fejfájásunknak is az úgynevezett tavaszi fáradtság az oka.

Új színt hoz a mozikba egy magyar vállalkozás

Az utóbbi két évtizedben szinte teljesen hiányzó európai közönségfilmekkel, elsőként olasz mozisikerekkel lép piacra júniustól egy magyar vállalkozás, amely eddig mozik üzemeltetésével foglalkozott.

A cövekjelentés jutalma

Mindig úgy aggódok, ha valamelyik kormányközeli szervilizmus politológus hülyét csinál magából, és az ügybuzgalomban eltéved a Fenséges Tomport övező betyárkörte mezőben. Mer'hogy legalább megéri? Mármint a közvéleményt tudósítani...

Állandó halálfélelemben él - ma már be meri vallani Paris Hilton

Most először mesélt arról, miért kerítette hatalmába a halálfélelem.

Földrengés volt Heves megyében

Az elmúlt három hónapban ez volt a harmadik földmozgás a térségben.

A Microsofthoz fordult a YouTube miatt a Google

Alig néhány héttel azután, hogy hosszú várakozás után megjelent a Windows Phone-ra készített YouTube-alkalmazás, a Google a Microsofthoz fordult, hogy a szoftveróriás vegye le a kínálatából a programot.

Sport

Kilencedik helyen zárt a salzburgringi időmérőn Michelisz Norbert

Michelisz Norbert a kilencedik helyen zárta a túraautó világbajnokság salzburgringi versenyének időmérő edzését, amely elég furcsa körülmények között ért véget. A Zengő Motorsport pilótája kiegyensúlyozottan versenyzett, a szabade...

Sofron István a német elitligába szerződik

Eldőlt a magyar jégkorong-válogatott csatárának, Sofron Istvánnak sorsa. A már tavaly is kis túlzással fél Európa által körül udvarolt gólerős játékos a következő idényt már nem Fehérváron kezdi meg, hanem a német elitligás Krefel...

A Veszprém a huszonegyedik, a Szeged a harmadik bajnoki címéért hajt

A Pick Szeged fennállása harmadik bajnoki címéért hajt a ma kezdődő kézilabda bajnoki fináléban, amely az egyik fél második sikeréig tart. Az ellenfél az örök rivális Veszprém, amely története 21., sorozatban hatodik bajnoki elsős...

Egy félidőn át partiban volt a Szeged a Veszprémmel

A címvédő MKB Veszprém nyerte a férfi kézilabda NB I bajnoki döntőjének első mérkőzését. A veszprémiek 33-23-ra verték a Pick Szegedet, amely egy félidőn át komoly nyomást tudott gyakorolni a bajnokra. A második játékrészben aztán...

Audikat kapnak Győrben a győztesek?

Katarina Bulatovic aláírt a női kézilabda BL-győztes Győr csapatához, érkezik Bódi Bernadett is, s újabb egy évre marad a védekezés Görbicz Anitája, a francia Raphaelle Tervel mondta a klub elnöke a DIGI Sport Reggeli Start című ...

"Gyerünk gyerekek, gyerünk, az isten szerelmére!" - A sydneyi kajak négyes a Re-...

Mondják, a nosztalgia felmelegít. Nekünk sincs más célunk a Re-Playerrel, mint ahogy William Parrish, azaz Sir Anthony Hopkins mondta a Ha eljön Joe Blackben egy csipetnyi borzongást, egy leheletnyi sóhajt, vagy némi nevetést cs...

Skaliczki győzelemmel búcsúzna Szegedtől

Szombaton elkezdődik a két győzelemig tartó MKB VeszprémPick Szeged férfi kézilabda bajnoki döntő. Az alapszakaszban elért jobb helyezésének köszönhetően a veszprémiek élvezhetik a pályaelőnyt, ami azt jelenti, a csongrádiaknak le...

Videó: elborult C. Ronaldo agya, fejbe akarta rúgni ellenfelét

Törlesztésért állították ki Cristiano Ronaldót a tegnap esti Király Kupa hosszabbításában, miután egy erősebb szerelés után estében ellenfele fejét akarta lerúgni. A kiállítást követően a két kispad is egymásnak ugrott. A kupát vé...

Juhász Roland szerint mindenki a Vidi ellen mutatná meg

Ma este fél hétkor a Kaposvár ellen lép pályára a Videoton labdarúgó csapata. A fehérváriak előtt csupán egy cél lebeg, legyőzni a Rákóczit és megőrizni a tabellán elfoglalt második helyet. Juhász Roland szerint ez így első ránézé...

Videó: Ronaldo és Mourinho sem vette át ezüstérmét az elvesztett Király-kupa utá...

A La Sexta spanyol tévécsatorna felvételein jól látszik, hogy sem Cristiano Ronaldo, sem pedig José Mourinho nem vette át ezüstérmét az Atlético Madrid ellen elszenvedett kupadöntő után. A Realt a díjak átadásakor Aitor Karanka ké...

A Fradi nyerte az örökrangadót Győrben

A Ferencváros 2-0-s győzelmet aratott Győrben az MTK Budapest felett a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában, a szombati örökrangadón.

Bulvár

Mindennap iszod, pedig cukorbeteg lehetsz tőle - Tudod, mi az?

Te hány kólát, gyömbért vagy más cukros üdítőt iszol naponta vagy akár hetente?

A világ legveszélyesebb tengerpartja - sokkoló videó!

A nyaralást egy becsapódó repülőgép zavarhatja megtémakör: Egyebek, kategória: Egyebekfejlesztő: Baleset a tengerpartonméret: 0 kB(teljes, idegen nyelvű)

Szeretnéd tudni, ki voltál előző életedben? - Három árulkodó dolog

Nem is gondolnád, milyen könnyen közelebb juthatsz a válaszhoz, ki voltál előző életedben.

Súlyos baleset Hajdúéknál

Aggódik Hajdú Péter, akinek sofőrje súlyos autóbalesetet szenvedett. Mint a Blikk megtudta a férfi hosszú évek óta dolgozott a Frizbi műsorvezetőjének.

Nem szégyenlősködött! Palvin Barbi egy szál bugyiban mutatta meg magát - Képek!

Palvin Barbi merész képeken pózol egy magazin felkérésére.

Napi horoszkóp május 18, szombat - számítson gyökeres változásokra az életében!

Napi horoszkópunk segítségével válaszokat kaphat, ha bizonytalan a szerelemben, párkapcsolatában, vagy a munkájával kapcsolatban.

Trafik: Havas Henrik élő adásban kért bocsánatot Varga Miklóstól

Az előadóművész pedig a műsor végére revideálta véleményét trafikügyben.

Kiderült Alex titka

Előzményes oka van annak, hogy Nyíregyháza felé autózom megtekinteni Játékország magyarhoni fellegvárát. Az előzmény pedig emberöltőnyi: a történet 1932-ben kezdődik, vagy tán még egy kicsit előbb is

C. Ronaldo orrba rúgta ellenfelét, elszabadultak az indulatok - videó!

A spanyol Király Kupa döntőjének hosszabbításában Cristiano Ronaldo egy ellene elkövetett szabálytalanság után törlesztett nagyon csúnyán: "ollózó" mozdulattal arcon rúgta Gabit, akinek vérzett az orra. A portugál futballista piro...

Videó: rácsukódott a kertkapu a Lamborghinire

És nem is akárkijére: Kanye West Aventadorját egy barátja hozta el a szervizből, a végállomás Kim Kardashian háza volt. A gonosz kertkapu azonban túl gyorsan csukódott, így a bal oldalon keletkezett mély karcok miatt lehet visszav...

blogmorzsák

Tíz indok, amiért a röghöz kötés elfogadhatatlan

Számos érv és ellenérv született már a témában. Ez a poszt az ellenérveket sorakoztatja fel.

Egy életre rokkant marad

Egy anya kálváriája a fiával, akinek a daganatát későn vették észre, így a szövődmények miatt örökre ágyhoz kötött beteg marad.

A Kedvesem a világhírért küzd

ByeAlex a döntőben tizenhetedikként fogja előadni a magyar dalt.

Ebben az országban már csak jobb- és baloldal létezik

Nincsenek munkanélküliek, megváltozott munkaképességűek, hátrányos helyzetűek, csak Orbán hívek, vagy mocskos kommunisták.

Beckham nagy pénzek kapujában

A visszavonuló David Beckhamnek nem kell tartania a jövőtől, sőt, szakemberek szerint most jön el számára a Kánaán.

Útnak kellett indulni

Eljutottunk oda, hogy minden hónapot
50 ezer forint mínusszal kezdtünk.
A helyzet tarthatatlanná vált, ezért elindultunk.

Kubatovosították
a trafiknyertesek listáját

Orbán Viktor, Lázár János alkotmányt sértenek, amikor kijelentik, hogy százas nagyságrendben nyertek baloldaliak is trafikkoncessziót.

0