A Fidesz frakció közleménye: félre a mellébeszéléssel, ideje Pécsért dolgozni
A Fidesz közgyűlési frakciója közleményben reagál a polgármester vádjaira, a közleményt változtatások nélkül közöljük.
Két éve vádaskodik és mutogat visszafelé Péterffy Attila, ahelyett, hogy Pécset építené
„Míg más városok, köztük baloldali települések is fejlődnek, gyarapodnak a magyar kormány segítségével és együttműködésével, addig Pécs egyhelyben toporog, és még mindig az előző városvezetés beruházásait, projektjeit adogatják át sorban a város jelenlegi vezetői. Büszkélkedve pózolnak a kamerák előtt a szalagátvágásokkor, de mindeközben köszönet helyett fáradtságot nem kímélve ügyködnek a korábbi vezetők minden alapot nélkülöző lejáratásán.
A baloldali pécsi városvezetésnek ugyanis egyetlen politikai „teljesítménye” van: a folyamatos hazudozás, a politikai boszorkányüldözés, gyűlöletkeltés, árokásás, amely során még a saját szövetségeseiket sem kímélik, ha veszélyben érzik magukat.
Teljesen nyilvánvaló, hogy jog mögé bújtatott politikai boszorkányüldözés zajlik Pécsett „átvilágítás” és „elszámoltatás” címszóval. Most azonban – hogy már önálló honlapot szenteltek a témának a városvezetők – új szakaszába lépett a pécsi városvezetés intézményesített hazudozása, amit azonban a Fidesz-frakció üdvözöl. Üdvözöljük, mert ebből már talán a laikusok számára is érthetővé válik, hogy eredmények helyett csak vádaskodás; érdemi munka helyett csak kontárkodás folyt Pécsett átvilágítás címén, amiért közel 100 millió forintot tett eddig zsebre egy olyan ügyvédi kör, amelyik Péterffy Attilát segítette a hatalomba. Élükön Bodnár Imrével, aki még a baloldalnak sem kellett politikusként, leléptették a politikai pályáról, ezért még több bosszúvágy, gyűlölet és sértettség él benne, mint eddig bármikor.
Álláspontunk, és az eddigi tények alapján Péterffy Attila az „átvilágítással” fizeti ki volt tanácsadóit, akik tízmilliókért cserébe képtelenebbnél-képtelenebb vádakat fogalmaznak meg, amelyeket rendre visszadobnak a hatóságok, bíróságok. Vaktöltényekkel lövöldöznek tehát; ez immár bárki számára világos lehet. Eddig 26 „ügyet” „tártak fel”, bármiféle komolyan vehető eredmény nélkül. Ugyan különféle jogi trükkökkel tudják még húzni az időt, de ez nem fog menni a végtelenségig. Ha rajtuk múlna, akkor évekig másról sem szólna a baloldali baráti média, mint ezekről a kitalált ügyekről. Nincs ugyanis más, amit Péterffy Attila képes lenne felmutatni.
Azt kérjük Péterffy Attilától, hogy alattomos és átlátszó időhúzás, mellébeszélés, hazudozás és a haverok zsebének tízmilliókkal való tömködése helyett végre kezdjen el Pécsért és a pécsiekért dolgozni. Ne árkokat ásson, hanem építse a várost, mert ezzel bízták meg a pécsiek. Bodnár Imrét, és a haveri ügyvédeket pedig bocsássa útjukra, hátha találnak maguknak hasznosabb elfoglaltságot is, amely esetleg gyarapítja is a pécsiek közösségét, nem pedig az egymás iránti gyűlöletet próbálja meg a végtelenségig felkorbácsolni.”
Pécs, 2021. 10. 21.
Fidesz frakció
Tisztelettel,
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése
Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportja
hírek innen, onnan
Megállt májusban a drágulás
A fogyasztói árak májusban az előző havihoz képest nem változtak – tette közzé a KSH. Az előző év azonos hónapjához képest is...
A Tisza Párt átrajzolná a magyar településképet, kezdődik a vita - Az Országgyűlés ülése
Újra ülésezik az Országgyűlés.
Trump Netanjahunak: Bibi, jobb, ha óvatos vagy, különben hamarosan magadra maradsz
Trump az utóbbi napokban kiújult harcok után beszélt az izraeli miniszterelnökkel, akit óvatosságra intett, mondván: nagyon közel állnak...
Nyílt pályázaton keresi a Miniszterelnökség a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal új vezetőjét
Előnyt jelent a közvagyon-gazdálkodási és korrupcióellenes szakmai gyakorlat.
Hajszálon múlt, hogy áthajtsanak a motoroson, miután elesett az M7-es kellős közepén
Annak ellenére, hogy a másik motorral, amelyik majdnem áthajtott rajta, továbbmentek, gyorsan érkezett a segítség.
Meglepő a friss inflációs adat: ezt senki nem látta jönni
A fogyasztói árak átlagosan 1,8%-kal haladták meg az előző év azonos hónapjának értékeit májusban a Központi Statisztikai Hivatal...
Sokkal több beteg vár műtétre, mint egy évvel ezelőtt
35 623 beteg torlódott fel.
Ezt sokan várták, vége lehet! 9-kor kezdik, már ma meglépheti a parlament
Több fontos kérdésben döntenek.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről tárgyal a parlament
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről és a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról tárgyal az...
Több országgyűlési képviselő is felvette a babaváró hitelt
Több képviselőnek is van külföldi ingatlanja, és politikai oldaltól függetlenül páran felvették a babaváró hitelt. Ez derül ki az...
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Bulvár
Óriási közlést tett 10 perce Magyar Péter. Ez sok embert mélyen érint
Hatalmas fordulat következik be.
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott
A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
"Jó lennék benne" - nem hiszed el, ki pályázik Sulyok Tamás helyére
El tudja magát képzelni a pozícióban.
blogmorzsák
Légitársasági topvezetők tapsoltak, amikor kizsákmányolásról beszélt
Kemény beszéddel köszönt le Willie Walsh.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






