Ezt olvasta már?

0

A PTE hallgatója képviselte Magyarországot az ENSZ közgyűlésén

Mint arról júniusban beszámoltunk, Sparks Jason, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar (PTE ÁOK) hatodéves hallgatója egy háromfordulós kiválasztási folyamaton vett részt az ENSZ magyar ifjúsági küldött pályázatán, amin az indulók között ő bizonyult a legsikeresebbnek.

A Bíráló Bizottság egyhangú többséggel szavazta meg őt győztesnek. Jason szeptemberig betanuló pozícióban volt, kötelező gyakorlatokat végzett a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumában, jelenleg pedig már túl van első nagy megmérettetésén. New York-ban, az ENSZ-közgyűlés 74. ülésszakán, a Harmadik Bizottságban (Szociális, Humanitárius és Kulturális Ügyekért Felelős Bizottság) szólalt fel, képviselve Magyarországot, illetve a magyar fiatalokat.

Ötperces beszédében a preventív életmód fontosságára, illetve a fiatalkorban elkezdett egészség- és környezettudatos oktatásra hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta, hogy a prevenció különböző területeken alkalmazott, nagyon egyszerű tevékenységekből áll, ugyanakkor nagyon összetett és logikus láncot követ. A kezünkben van bizonyos történések megakadályozása, mielőtt még a testünket, illetve a bolygónkat kellene gyógyítani. Ebben az oktatás szerepe döntő fontosságú. Arra kérte az ülés résztvevőit, hogy vigyék haza azt a szlogent, ami úgy szól: „Prevenció a gyógyítás előtt!”

A mentális egészség világnapjára (október 10.) való készülődés keretében számos megmozdulás történt világszerte. Jason egy olyan kísérőrendezvényt szervezett az ENSZ-székházban, amelyen a résztvevők megismerkedhettek a mentális egészség, illetve az immunizáció fontosságával. A "Prevenció a gyógyítás előtt: Fiatalok szerepe az egészséges társadalmak kialakításában" című kísérőrendezvényt Bogyay Katalin, Magyarország ENSZ-nagykövete nyitotta meg, beszédében hangsúlyozva Magyarország úttörő szerepét a történelem során az egészségügyben. A vendégelőadók között szerepelt dr. Nata Menabde, az ENSZ WHO ügyvezető igazgatója, és dr. Willibald Zeck, az UNICEF újszülöttek, serdülők egységének vezetője és egészségügyi tanácsadója. A fiatalok hangjaként az ír és a román ifjúsági küldöttek szólaltak fel. Az eseményt egy diszkusszió követte, ahol kérdéseket tehettek fel az előadóknak a résztvevők, végül egy interaktív játékkal zárult a program. Jason szerint az üzenetek közül az egyik legfontosabb az volt, hogy sok betegség hátterében lelki folyamatok állnak, ezért a problémáinkról beszélni kell, és ha látjuk, hogy a társunk segítségre szorul, ne féljünk segítséget nyújtani, mielőtt túl késő lenne. A másik pedig arról szólt, hogy ha szülőkké válnak, a gyermekeiknek adandó kötelező oltásokat ne tagadják meg, mert megóvhatják őket számos súlyos betegségtől.

Jason háláját fejezte ki azért, hogy felkészülése során sok segítséget kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumától, a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól, a New York-i Magyarország Állandó ENSZ Képviseletétől, illetve a pécsi orvoskar oktatóitól, dr. Füzesi Zsuzsanna professzortól és dr. Berényi Károlytól.

 

Erről a linkről lehet elérni Sparks Jason beszédének felvételét:

https://drive.google.com/file/d/1d2nsCi0ag9PrbIdwNphDmYW-WQS4nFu1/view?usp=sharing







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Nyugdíjasok bolti kedvezményéről döntöttek - hol jár nyugdíjas-diszkont?

A bevásárlásból, egy új szemüveg árából, de még az otthoni vírusvédelem költségéből is lefaraghatnak a nyugdíjasok. Több...

Drasztikus hőlépcső csap le vasárnap az országra: a szakorvos elárulta, kiknél okozhat súlyos rosszullétet a hirtelen fordulat

Megdőlnek a hosszútávú prognózisok A rövid távú meteorológiai adatok jelentősen felülírják a korábbi hosszútávú kilátásokat,...

Leszólították Majkát az utcán, és habozás nélkül elárulta, minek köszönheti valójában a hatalmas vagyonát

A vakszerencse mítoszának lerombolása az utcán A hazai könnyűzenei és televíziós piac egyik legismertebb alakját,...

Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia

Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de...

Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót

Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában...

Magyarország is csatlakozott a hat blokkoló tagállam közé, éles vita bontakozott ki az EU-csúcson

Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján az energiaárak letörését célzó egyeztetés háromórás csatározássá alakult az...

EL/KL: Három légiósunk is 3-0-s sikernek örülhetett, az utolsó percekben állt a tabella élére a Juventus - eredmények

A Ferencváros leendő Európa Liga ellenfelei közül már csak a Juventus maradt 100%-os.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett

Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...

Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"

Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.

Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek

Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0