Ezt olvasta már?

0

A PTE többletkiadása eléri majd a 10 milliárd forintot

Hiller: egyre nehezebb helyzetben az alapítványi fenntartásba került felsőoktatási intézmények

Az alapítványi fenntartásba került felsőoktatási intézmények egyre nehezebb helyzetére hívta fel a figyelmet Hiller István, az MSZP választmányának elnöke csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

A szocialista országgyűlési képviselő felidézte, hogy a felsőoktatási intézmények döntő többségét, a vidéki tudományegyetemek mindegyikét a kormánypárti többség alapítványi fenntartásba adta és azok élére kuratóriumot nevezett ki. Arra hivatkoztak, hogy ez az igazi autonómia, és nemhogy csökken, hanem nő az egyetemek szabadsága. Ez azonban nem igaz - mondta a volt oktatási miniszter, aki szerint a válság miatt ez nagyon gyorsan igazolást is nyert.

Kijelentette: az alapítványi fenntartású egyetemek nem képesek az államtól való független működésre, és különösen igaz ez a drámai gáz- és áramárak mellett.

Megjegyezte: sorra érkeznek a jelzések az egyetemi vezetőktől, akik segítséget kérnek az állami költségvetéstől, mert önállóan nem tudják megoldani a mostani helyzetet. A Pécsi Tudományegyetem már augusztus végén jelezte, hogy a többletkiadása eléri majd a 10 milliárd forintot. Hiller István számításai szerint a felsőoktatásban a többletkiadás legalább 50 milliárd forint lesz, amit az intézmények önállóan nem tudnak majd kigazdálkodni.

Kitért arra, hogy több helyen az őszi és tavaszi szüneteket csoportosítják át, vizsgaidőszakot szerveznek át, vagy átállnak az online oktatásra, de ez csak "gyógytapasz". Az online oktatásról már a járvány alatt kiderült, hogy jelentős színvonalcsökkenéssel jár, egyes esetekben - például az orvosképzésben a laborgyakorlatoknál - lehetetlen - mondta.

Hozzátette: ezzel párhuzamosan a felvételi rendszer átalakítását is kilátásba helyezték, megkönnyítve a felsőoktatásba való bejutás feltételeit. Ez önmagában helyes lépés lenne - mondta az ellenzéki politikus, de azt feltételezi, hogy ezzel a válság egyik várható legsúlyosabb hatását, a munkanélküliségét orvosolnák. Elemzők azzal számolnak, hogy sokan veszítik majd el munkájukat, illetve a pályakezdők nehezebben helyezkednek el. A változtatással "felszívná" a felsőoktatás a potenciális munkanélküliek egy részét, átmenetileg csökkentve arányukat, de a több hallgató több forrást is igényel - jegyezte meg.

Hiller István megoldásként távol-keleti országok és Finnország példáját hozta, ahol paradigmaváltás történt, és befektettek az oktatásba. "Mélyen hiszünk abban", hogy Magyarországnak is ezt kell tennie, ez a kiút - fogalmazott.

A korábbi oktatási miniszter kezdeményezte, hogy parlamenten kívül és belül kezdődjön oktatási-gazdasági vita Magyarország jövőjéről, civil és szakmai szervezetek, szakszervezetek részvételével. Legyenek fórumok, ahol ez a téma napirendre kerül, ez valóban a nemzet érdekében álló konzultáció! - hangsúlyozta.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Drasztikus hőlépcső csap le vasárnap az országra: a szakorvos elárulta, kiknél okozhat súlyos rosszullétet a hirtelen fordulat

Megdőlnek a hosszútávú prognózisok A rövid távú meteorológiai adatok jelentősen felülírják a korábbi hosszútávú kilátásokat,...

Leszólították Majkát az utcán, és habozás nélkül elárulta, minek köszönheti valójában a hatalmas vagyonát

A vakszerencse mítoszának lerombolása az utcán A hazai könnyűzenei és televíziós piac egyik legismertebb alakját,...

Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia

Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de...

Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót

Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában...

Magyarország is csatlakozott a hat blokkoló tagállam közé, éles vita bontakozott ki az EU-csúcson

Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján az energiaárak letörését célzó egyeztetés háromórás csatározássá alakult az...

EL/KL: Három légiósunk is 3-0-s sikernek örülhetett, az utolsó percekben állt a tabella élére a Juventus - eredmények

A Ferencváros leendő Európa Liga ellenfelei közül már csak a Juventus maradt 100%-os.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett

Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...

Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"

Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.

Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek

Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0