Ezt olvasta már?

0

A Pécs-Somogyban élők több buszt kérnének

Hétvégente a Pécs-Somogyban élők a ritkán közlekedő helyi járatok miatt nemigen tudnak kimozdulni. Többször kérték a menetrendi változtatást – hiába.

 

Kétóránként járnak csak a buszok hétvégente Pécs-Somogyba – az ott élők évek óta kérik, hogy sűrítsék a járatokat. Hisz így, akinek nincs autója, szombat-vasárnap nemigen tud kimozdulni. Legutóbb 160 aláírással ellátott levelet küldtek a helyi közlekedési társasághoz – kérésük azonban, mint lapunkhoz eljuttatott írásukban is panaszolták, ismét süket fülekre talált. Felháborítónak tartják az elutasítást, hisz – mint írják – ebben a kerületben is adófizető és helyi buszbérlettel rendelkező polgárok élnek. Azzal is megelégednének, ha hétvégente legalább óránként közlekedne Pécs-Somogyra is járat – szerintük ez a 14-es vonalán kis kitérő biztosításával megvalósítható is lenne.

A Biokom Nkft. kérdéseinkre adott válasza szerint a hétvégi utasszám nem indokolja Pécs-Somogyba a járatok gyakoribb közlekedését. Az új, vagy betérő járatok üzemeltetése által keletkező többletköltséget nem fedezné az azokon realizálható minimális bevételnövekedés. Hangsúlyozzák, hogy az utasok által fizetett viteldíjból és a társasághoz érkező támogatásokból gazdálkodva kiemelt feladatuk a rendelkezésre álló erőforrásokat a lehető leghatékonyabban felhasználni, ezért bármilyen járatbővítés esetén szükséges vizsgálni annak megtérülését, pénzügyi hatását.

Több kérésnek is már eleget tettek

Voltak igények, amiknek már eleget tett a közlekedési cég: pl., hogy hétvégén Somogyba 19.50 után ne csak 22.50-kor induljon autóbusz a főpályaudvarról – tavaly november eleje óta a 20.50-kor induló 14-es járatot igény esetén Somogy érintésével közlekedtetik szabad- és munkaszüneti napokon. A kérést is teljesítették, hogy hétvégén Somogyból este is be lehessen jutni a városba busszal: március óta a Petőfi-aknáról 21.25-kor induló 14-es járat Somogy érintésével jár. Hétköznapokon szeptember 1-je óta több a buszjárat: reggel és délután már Uránvárosból is elérhető Somogy átszállás nélkül.

bama.hu

Ez a régi videó a pécsi 14-es járat útvonalán készült. Pécs-Somogy és Pécs-Vasas település részeket köti össze a Pécs keleti végében található Budai Állomással.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Döntött az EU: búcsút inthetünk a vizes és üdítős hatos pakkoknak, eltűnhet a zsugorfólia

Az Európai Unió új csomagolási szabályai komoly változásokat hoznak az italgyártásban. A cél az egyszer használatos műanyagok...

Látványos napfogyatkozás lesz hamarosan Magyarországon – ekkor kell kémlelni az eget

Augusztus 12-én látványos részleges napfogyatkozás látható Magyarországon. A ritka jelenség kora este, közvetlenül napnyugta előtt éri...

Eladni vagy beszámíttatni éri meg jobban a használt autót? Ezt nem kötik az orrodra a kereskedők

A használt autó beszámítás vagy a privát eladás éri meg jobban? Elmondjuk, mit hallgatnak el a kereskedők, és mit mutat a valóság!

Félelmetes részletek derültek ki az egyik legismertebb bolygóról

Új háromdimenziós szimulációk szerint a Vénusz óriási hasadékvölgyei viszonylag fiatalok, így a bolygó belsőleg ma is aktív lehet.

Kozmikus parittyák: kiderült, hogyan repülhetnénk egy fekete lyuk hátán keresztül az univerzumon

Két fekete lyuk katasztrofális összeolvadása során keletkező gravitációs hullámok akár másodpercenként több ezer kilométeres...

10 „nagymamás hobbi”, ami csökkentheti a szorongást és nyugodtabbá teheti a mindennapokat

A kötés, a kertészkedés vagy a sütés ma már nem csak a nagymamák kedvenc időtöltése. Ezek a hagyományos hobbik segíthetnek...

Sorra dobálják ki a régi kádakat: ez az új trend teljesen megőrjít mindenkit

A kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején még rendkívül divatosak voltak a dobogóra épített, nagyméretű fürdőkádak,...

Meddig marad zárva a Hormuzi-szoros? Egy elemző szerint 2027-ig is elhúzódhat a válság

A Kpler árupiaci elemzőcég szerint a Hormuzi-szoros teljes újranyitása akár 2027-ig is késhet, ami tartósan magas olajárakat...

Romlottan kerülhetett a boltokba ez a sajt, termékvisszahívást rendelt el a hatóság

Újabb termékvisszahívásról adott tájékoztatást a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH). Egy bio, kesudió alapú,...

Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után

Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A...

Zseniális trükk: így duplázhatod meg a fűszernövények hozamát.

Nyár közepén egy egyszerű ollóval csodát művelhetsz: a bazsalikom, rozmaring és kakukkfű rendszeres, szakszerű visszavágásával...

0

Sport

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Bulvár

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

0






0