A Pécsi Kulturális Központ programjai
A III. Pécsi Tanuló Fesztivál programja keretében Dénes Anett, „A hozzánk tartozó” című könyvét mutatja be. Anettal és az olvasókkal a könyvről, érzésekről és tapasztalatokról Tóth Zoltán beszélget. Pletser Ádám, a fiatal Civil Kurázsi Egyesület, valamint az iGenerációért Egyesület elnöke Mi is az a Cutler? címmel tart előadást.
A III. Pécsi Tanuló Fesztivál programja keretében Dénes Anett, „A hozzánk tartozó” című könyvét mutatja be. Anettal és az olvasókkal a könyvről, érzésekről és tapasztalatokról Tóth Zoltán beszélget. Pletser Ádám, a fiatal Civil Kurázsi Egyesület, valamint az iGenerációért Egyesület elnöke Mi is az a Cutler? címmel tart előadást. A fizikai és lelki tréning jegyében bemutatkozó foglalkozásokon vehetnek részt az érdeklődők Hágen Zsuzsa vezetésével, ahol a Zenit tornát és a Táncba merülő programot is ki lehet próbálni. A Szenior Örömtáncot most az unokákkal közösen tartjuk.
„Három az Egyben” címmel Szabó Sipos Barnabás színművész, festőművész interaktív előadásával kísért kiállításának megnyitó ünnepségére készülünk, és már lehet regisztrálni az önismereti, képzőművészeti workshopjára is, melyre elég csupán a megfelelő nyitottság és érdeklődés. Előképzettség, és kézügyesség nem szükséges.
A Kerekítő 10. éves jubileumi rendezvényén dr. Harmatné Horesnyi Mária zenepedagógus, óvónő, pedagógia tanár várja az érdeklődőket. A Nevkó Baba-Mama Klubban Gellért Lívia gyermekpszichológus ad tippeket a gyermekek és anyák szorongásának oldására.
Arad napja Pécsett programunk kiállítással, könyvbemutatóval, színházi előadással és szabad téri koncerttel, a XIV. Honvéd Téri Napok három napon keresztül pedig Irodalmi Kávéházzal, konferenciával, és színes fesztiválprogrammal várja az érdeklődőket.
Internetező Nagyik Klubja, más a haladók részére ad internetes ismereteket, a Kreátor Klubunkban pedig a Lego szerelmesei találkozhatnak.
Egészség és divat címmel Orbán Jolán irodalmár előadását hallhatjuk. A testi-lelki gyógyító folyamatokhoz hozzájárulva - a mostani Meditációs alkalmunkon - az elválás fájdalmára nézünk rá Herczeg Carmen Lucia és Fogolyán Kristóf fuvolaművész segítségével. A Tai-chi és csikung foglalkozást Világi Gergely - Kung Fu és Tai chi világbajnok mester vezeti. A Pyrgos Görög Táncházban, Takács Katalin segítségével táncot tanulhatunk.
Szeretettel, sok érdekes és színes programmal várjuk a kicsiket és a nagyokat! Jó böngészést kívánunk!
szeptember 21. szombat 17:00
Pyrgos Görög Táncház
Görög-Magyar Barátság Napja alkalmából
Tánctanítás, Takács Katalin vezetésével.
PKK Apáczai Művelődési Ház aula (Pécs, Apáczai Csere János körtér 1/D.)
Ingyenes program!
szeptember 23. hétfő 18.00
Három az Egyben - Szabó Sipos Barnabás színművész, festőművész
interaktív előadásával kísért kiállításának megnyitó ünnepsége
PKK Belvárosi Közösségi Tér (7621 Pécs, Király u. 9.); +36 20 434 9021
Információ: 30/227-8208
A belépés díjtalan.
szeptember 24. kedd 9.00, 13.00, 17.00
A színek élete - Betekintés egy élő világ titkaiba
Képzőművészeti önismereti workshoppok - Szabó Sipos Barnabással
PKK Belvárosi Közösségi Tér (7621 Pécs, Király u. 9.); +36 20 434 9021
Regisztráció szükséges: 30/227-8208
Részvételi díj: 7.900 Ft
Szepterber 25. szerda 18.30
A III. Pécsi Tanuló Fesztivál programja
Dénes Anett - A hozzánk tartozó
könyvbemutató előadás
Tóth Zoltán beszélget Anettal és a könyv legfiatalabb olvasóival: Kerekes Zorával (16), Sónyák Darinkával (17) és Vörös Esztivel (17). Bogárdi Aliz muzsikál.
PKK Patacsi Művelődési Ház (7634, Pécs Fő utca 20.)
A belépés díjtalan.
Szeptember 28. szombat 14:00-17:00
Meditáció
Téma: Az elválás fájdalma.
Tartják: Herczeg Carmen Lucia és Fogolyán Kristóf fuvolaművész.
PKK Belvárosi Közösségi Tér (7621 Pécs, Király u. 9.), +36 20/434-9021
A belépés díjtalan.
szeptember 24. kedd 8.00-9.30
Rendszeres Tai-chi, csikung gyakorlási lehetőség
Világi Gergely - Kung Fu és Tai chi világbajnok mester vezetésével
Pécsi Kulturális Központ (Pécs, Dr. Veress Endre utca 6.)
Belépőjegy: 1500 Ft
szeptember 26. csütörtök 18:00
Egészség és divat – Orbán Jolán irodalmár előadása
PKK Belvárosi Közösségi Tér (7621 Pécs, Király u. 9.), +36 20/434-9021
A belépés díjtalan.
szeptember 27. péntek 10:00-10:40
A III. Pécsi Tanuló Fesztivál programja
10. JUBILEUMI KEREKÍTŐ
dr. Harmatné Horesnyi Mária zenepedagógus, óvónő, pedagógia tanárral
A nagymamáinktól örökölt játék- és dalkincsünk felevenitése...
PKK Patacsi Művelődési Ház (7634, Pécs Fő utca 20.)
Szeptember 27. péntek 18.00-19.00
A III. Pécsi Tanuló Fesztivál programja
Bemutatkozó foglalkozások a fizikai és lelki tréning jegyében Hágen Zsuzsával.
Zenit torna: Intenzív testmozgás- nyújtással vezetett meditációval
Táncba merülő: önfeledt tánc, szabad áramlás
PKK Patacsi Művelődési Ház (7634, Pécs Fő utca 20.)
A program díjmentes!
szeptember 28. szombat 10:00-12:00
Kreátor Klub - Minden ami Lego
Pécsi Kulturális Központ (Pécs, Dr. Veress Endre utca 6.)
Belépőjegy: 500 Ft
szeptember 24. kedd 9:30-11:00
Nevkó Baba-Mama Klub
Gellért Lívia gyermekpszichológus: Szorongó gyermek, szorongó anya, tippek szorongásoldásra
PKK Apáczai Művelődési Ház (7632 Pécs, Apáczai Csere János körtér 1/D.)
szeptember 25. 15:00-17:00
Internetező Nagyik Klubja. Haladók részére!
PKK Apáczai Művelődési Ház (Pécs, Apáczai Csere J. körtér 1/D.9
A belépés díjtalan
Szeptember 26. csütörtök 13.00 óra
A III. Pécsi Tanuló Fesztivál programja
Mi is az a Cutler?
Pécsi Kulturális Központ (Pécs, Dr. Veress Endre utca 6.)
A belépés díjtalan.
szeptember 26. csütörtök 17:00 órától
A III. Pécsi Tanuló Fesztivál programja
Szenior Örömtánc az unokákkal
PKK Patacsi Művelődési Ház (7634, Pécs Fő utca 20.)
Ingyenes program!
Szeptember 26. csütörtök 17.00
ARAD napja Pécsett
Pécsi Kulturális Központ (Pécs, Dr. Veress Endre utca 6.)
A belépés díjtalan.
szeptember 27-29. péntektől-vasárnapig
XIV. Honvéd Téri Napok
Irodalmi Kávéház, konferencia, fesztiválprogram
PKK Apáczai Közösségi Ház (Pécs, Tolsztoj u. 10.)
hírek innen, onnan
Ki nyerne meg egy NATO és Oroszország közötti háborút? – Megválaszolta a NATO európai főparancsnoka
A NATO európai erőinek főparancsnoka szerint az észak-atlanti szövetség jelentős katonai erőfölénnyel rendelkezik Oroszországgal...
Sáfrány Emese alig hagyta el a kórházat, újra infúzióra került – fotó
Sáfrány Emese kijött az egyiptomi kórházból, 14 infúzió beadása után, saját felelősségére távozott az intézményből, amikor az...
Lőrincz Viktória a szolidaritási hozzájárulásról: minimum 15 százalékos csökkentés lesz, de lobbizom Kármán Andrásnál
Szolidaritási hozzájárulásból minimum 15 százalékkal kevesebb összbevétellel tervez a kormány jövőre, de Lőrincz Viktória szerint ez...
10 éves jóslatot igazoltak a magyar csillagászok, a galaxisok közepéről kilökődött óriás fekete lyukak nyomait sikerült azonosítani
Magyar kutatók statisztikai bizonyítékot találtak arra, hogy a galaxisok közepében található szupernagy tömegű fekete lyukak egy része...
Kerkez lekerült az Ukrajna ellenségeit listázó oldalról
A HVG szerint a magyar külügy járhatott közben.
Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés
A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült...
Minden társát kiejtették az Árulókban: Vasvári Vivien hidegvérrel zsarolt új partnert
Kováts Dávid kiesése után a magára maradt játékos nyílt közvélemény-kutatással mérte fel a terepet a többiek között. Választottja...
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági...
Magyar Péter: fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából
Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő...
Nyomtatott formában is újraindult a Népszabadság
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
Kiderült a határidő lejártával: Így döntött az ügyészség Pócs János ügyében
Lejárt a határidő, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség döntött: az ATV.hu információi szerint bűncselekmény gyanújának hiányában nem...
Van 3 ok, amiért veszélyes az a kényelem, amit a telefonját wifi-hotspotként használva élvez
Nyilvános helyeken, például repülőtereken vagy a metrón, a biztonsági kockázatok miatt ritkán érdemes felcsatlakozni az ingyenes...
Sport
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a milliárdokat kereső sztársportoló: elvégezte az akadémiát és rendőrnek állt
Valóra váltotta a gyerekkori álmát.
Újabb dermesztő részletek derültek ki Gulácsi Péterék elleni fegyveres rablásról: 73 millió forintos vagyonnal léptek meg az elkövetők
A támadók 40 percet töltöttek a kapus és családja ingatlanában.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír
Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége
Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.
„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben
Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját
Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Újra lecsap a PSG, 70 millió euróért vinnék a Barca-sztárt
Luis Enrique ezúttal egy védőt nézett ki magának.
Bulvár
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van
A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n
Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek
Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka
Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi
A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.
Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek
Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.
Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”
Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország
Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek
A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.
Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés
Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!
Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol
Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...
blogmorzsák
8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod
Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?
Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb
Igaz, a története majdnem száz éves.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






