Ezt olvasta már?

0

A Tüke Busz Zrt. sajtóközleménye

A Tüke Busz Zrt. vezetése értetlenül áll a Társaságnál jelenlévő kisebbik szakszervezet elnökének, Dobi Istvánnak a sajtóban közzétett újabb, már sokadik, hamis állításokat és csúsztatásokat tartalmazó, a munkavállalókat megtévesztő közleménye előtt.

A Tüke Busz Zrt. nem tudja értelmezni a szakszervezeti elnök sajtón keresztül történő üzengetését. A Tüke Busz Zrt.-nél jelenleg bértárgyalások zajlanak, az érdekképviseleti szervezetek az ezzel kapcsolatos álláspontjaikat, javaslataikat, felvetéseiket e keretek között, tárgyalások során tudják hivatalosan a Munkáltatóval közölni. Ezzel szemben Dobi István már sokadszorra, a Munkáltatót megkerülve a sajtón keresztüli üzengetést választotta.

A Tüke Busz Zrt.-nél eddig két tárgyalási fordulóra került sor. Az első, 2019. november 28. napján tartott bértárgyalás alkalmával Dobi úr, miután a Társaság jogi képviselőjét becsmérlő szavakkal illette, a tárgyalás közepén kivonult. A második, 2020. január 24-én tartott bértárgyaláson előzetes írásbeli meghívás ellenére nem jelent meg, ezzel döntésképes képviselet nélkül hagyva az általa képviselt munkavállalókat. A SZAKSZ részéről a 2020. január 24-én jelenlévők kizárólag tanácskozási joggal rendelkeztek, döntési, képviseleti jogkörrel nem.

A legutóbbi bértárgyalás a szakszervezetek részéről megjelentekkel békés, konstruktív mederben zajlott, a Munkáltató kifejezte határozott szándékát, hogy a kulcsfontosságú munkavállalóknak az ágazatban versenyképes fizetést biztosítson. Ehhez képest a bértárgyaláson meg nem jelent szakszervezeti elnök 2020. január 28-án újból, immár sokadszor, indokolatlanul és a sztrájkjoggal való visszaélés határait súrolva sztrájkkal fenyegette meg a Tüke Busz Zrt. vezetését és Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatát a sajtón keresztül. Tette ezt annak tudatában, hogy ezzel a pécsi lakosok számára egyik legfontosabb közszolgáltatás ellátásának biztonságát sodorja veszélybe.

A Társaság vezetése határozottan visszautasítja a SZAKSZ elnöke részéről tett, a Pécs Megyei Jogú Város Polgármesterét és a Tüke Busz Zrt. igazgatóságának elnökét hazugsággal illető vádakat. A tulajdonos Önkormányzat és a Tüke Busz Zrt. vezetése között folyamatos egyeztetés zajlik a lehetséges béremelés mértékéről és módjáról. A Társaság menedzsmentje valóban felhatalmazást kapott a bértárgyalások folytatására a tulajdonosától, valóban felhatalmazást kapott 3 éves bérmegállapodás megkötésére, valóban vannak elképzelések arra vonatkozóan, hogy milyen bérelemeket szükséges, vagy lehetséges változtatni és némelyeknél valóban vannak konkrét, számokat is tartalmazó elképzelések. A teljes béremelési csomag azonban még jelenleg is kidolgozás és egyeztetés alatt van, azok számszerű pénzügyi kihatásait még mind a tulajdonossal, mind a Magyar Államkincstár munkatársaival, valamint a kialakítandó városi költségvetés lehetőségeivel egyeztetni szükséges. Ebből eredően a Társaság vezetése felelősen konkrét javaslatot a szakszervezetek részére eddig még nem tudott tenni. Így sem a Polgármester, sem a Tüke Busz Zrt. igazgatóságának elnöke nem vezette félre a munkavállalókat és nem mondott valótlant a bértárgyalásokon.

Dobi úr pontosan tudja, hogy az országban még sehol nem került sor bérmegállapodás aláírására az ágazatban, még abban a városban, Veszprémben sem, ahol egyébként egyedüli érdekképviseleti jogosultsággal rendelkezik. Dobi úr pontosan tudja, hogy 2020. január 31-ig sehol sem fog sor kerülni bérmegállapodás aláírására, még abban a városban, Veszprémben sem, ahol egyébként egyedüli érdekképviseleti jogosultsággal rendelkezik. A bérmegállapodás 2020. január 31-ig történő megkötését egyedül Pécsen követeli, azt sem a tárgyalóasztal mellett.

Felhívjuk Dobi István elnök urat arra, hogy a bértárgyalásokkal kapcsolatosan tevékenységét a törvényes keretek között folytassa, tartózkodjon a sajtón, illetve médián keresztül történő üzengetésektől és a munkavállalók megzavarására alkalmas állítások közzétételétől.

Pécs, 2020. január 29.

A Tüke Busz Zrt. vezetése







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Sosem látott új laptop jön a Lenovótól: a világon először tintasugaras nyomtatású OLED képernyője van

Alapjaiban változhat meg az OLED kijelzők luxuskategóriás megítélése, miután a Lenovo bemutatta a világ első olyan laptopját, amelynek...

Három mondattal elintézte Magyar Péter a reagálást Orbán Viktor tusványosi beszédére

Látványosan jelezte a miniszterelnök, hogy mennyire nem tartja említésre méltónak az elődje beszédét.

Török Gábor: Nem könnyű, talán nem is érdemes elemezni Orbán beszédét

A politikai elemző szerint a volt miniszterelnök semmi újat nem mondott, de legalább egy valamiért bocsánatot kért.

Őrületes bejelentést tett Donald Trump: harmadszor is elnök akar lenni

Donald Trump amerikai elnök humorral és csípős megjegyzésekkel fordult a sajtó képviselőihez a Fehér Ház tudósítóinak vacsoráján,...

Orbán Viktor prédikációja: kifosztás, pszichológiai vizsgálat, gazdasági veszély, Hitler is szóba jött

Bűncselekmény, amit a kormány elkövet, ennek akkor lesz jelentősége, amikor majd visszaállítjuk a jogállamiságot – mondta Orbán Viktor...

Orbán Viktor szerint a fiatalok fogják apasztani is a Tiszát

Azt reméli, hogy a Fidesz egyszer fel fog értékelődni még.

A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe

A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.

30 éves korom után jöttem rá, mit jelent valójában boldognak lenni

Sokan attól tartanak, hogy harminc felett kifutnak az időből, pedig éppen ez az életszakasz hozhatja el azt az önismeretet és...

Kiskorodban sokat hallottad ezt a mondatot? Teljesítménykényszert is okozhat

Ami gyerekként ártatlannak tűnő dicséretnek hangzik, az felnőttkorban komoly teljesítménykényszert eredményezhet.

Döbbenetes bejelentést tett élő adásban az énekesnő: rákot találtak nála

Sokáig nem beszélt nyilvánosan arról, min megy keresztül. Most azonban elárulta, milyen betegséggel küzd, és azt is, hogyan alakult át...

Újabb sztrájk lehet a Hannon Systems Hungary székesfehérvári és pécsi telephelyén

A Hanon Systems Hungary Kft. székesfehérvári és pécsi telephelyén működő sztrájkbizottság és a munkáltató között 2026. július...

0

Sport

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen

A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Hoppon marad a Real Madrid, ebbe a csapatba tart Enzo Fernández

Az argentinok sztárjáért 120 millió eurót fizetnének.

Bulvár

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát

Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem

Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz

Eltűnik a 6-os kiszerelésű zsugorfóliás csomagolás a boltokból – Erről döntött az Európai Unió

Az Európai Unió új csomagolási szabályozást fog bevezetni, így eltűnik a zsugorfóliás 6-os csomag.

Tragédia árnyékolja be a Magyar Nagydíjat: 21 évesen meghalt az egykori F3-as autóversenyző

Megrázó tragédia árnyékolja be a most hétvégi Forma–1-es Magyar Nagydíjat: mindössze 21 éves korában elhunyt Zdeněk Chovanec. Az egykori F3-as tehetség, aki korábban a magyar Tóth László csapattársa is volt, v

Újabb támogatási botrány: Orbán Viktor, Hankó Balázs és Lezsák Sándor is érintett

A Magyar-Turán Alapítvány Orbán Viktornak írt köszönőlevele újabb kérdéseket vet fel a 2025-ben odaítélt több száz millió forintos állami támogatás körül. A dokumentum szerint a szervezet a volt miniszterelnö

„Számomra tabu, hogy előbb megkérdezzem” – Kötelező vagy gond, ha a partner engedélyt kér valamire?

Valakinek teljesen természetes, másoknak eszébe sem jut – de vajon hol a határ az autonómia és a párkapcsolati tisztelet között? Olvasóink tapasztalatai meglepően sokszínű képet festenek.

Thaiföldön ragadva: egyetlen másodperces hiba miatt rohadhat börtönben a 18 éves fiú

Minden fiatal álma a délkelet-ázsiai hátizsákos túra, de a 18 éves Loukas számára horrorfilmmé vált az utazás. Egy biztonsági ellenőrzésnél elkövetett banális figyelmetlenség miatt most akár 5 év börtönt is

Majka elnézést kért Bohár Dánieltől: „Nem érdemled meg, hogy egyedül te fuvolázz”

Újabb fordulatot vett Majka és Bohár Dániel nyilvános szócsatája. Miután a jobboldali influenszer reagált a Campus Fesztiválon elhangzott beszólásra, a rapper péntek este a Facebook-oldalán válaszolt neki.

0






0