Ezt olvasta már?

0

A VOSZ szerint megszorítás, a kereskedők üdvözlik

Széll Kálmán Terv 2.0

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint megszorítás az új adócsomag, az ÁFEOSZ-Coop Szövetség ugyanakkor üdvözli a kereskedelmi szektort is érintő különadók kivezetését.

Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára kedden az MTI-nek elmondta: értékelhető és elfogadható törekvés, hogy a kormány fő célként a költségvetési hiány 3 százalék alatt tartását tűzte ki célul, a programból ugyanakkor nem látszik, hogy hol a "kitörés", vagyis hogy mi alapozza meg a gazdaság és a munkahelyek számának bővülését.

Kifejtette: munkáltatói szempontból elfogadhatók a strukturális reformokat jelentő kiadáscsökkentő intézkedések, így például a közösségi közlekedés átalakítása vagy a gyógyszerkassza rendszerezése, ugyanakkor a bevételnövelő intézkedésekkel - új adók bevezetése - a kormány a hiánycél elérésének érdekében háttérbe szorítja a gazdaság dinamizálását.

Dávid Ferenc szerint az idei és jövő évi gazdasági növekedésre, valamint a munkanélküliség, a beruházások, az infláció, és a háztartások fogyasztásának alakulására vonatkozó előrejelzések is ezt támasztják alá.

A VOSZ elnöke hangsúlyozta, hogy ha a beruházások és a belső fogyasztás visszaesik, a gazdaság pedig "takaréklángon" van, akkor "mitől lennének új munkahelyek". A telefonadótól, és a pénzügyi tranzakciós illetékről is úgy vélekedett, hogy az visszalépést jelent a mobilitásban, a modern technika használatában, és a banki transzferek megadóztatása abba az irányba viszi el a kisvállalkozókat, hogy ismét "vegyék elő a készpénzt". Dávid Ferenc azt is elmondta, hogy szerinte a konvergenciaprogram olyannyira "kifeszíti" a 2013-as költségvetést is, hogy nem látszik, hol lesz forrás az élő munkára rakódó terhek csökkentésére.

A Széll Kálmán Terv második része mind a vállalkozások, mind a lakosság számára megszorítást jelent, a kérdés csak az, hogy "melyik mennyit tol át a másikra" - vélekedett Dávid Ferenc. Hozzátette, hogy az új adókkal immár több adó van, mint a kis adók 2010-es kivezetése előtt, így nő a vállalkozások adminisztrációs terhe. A kisvállalkozások adózásának egyszerűsítéséről úgy vélekedett, hogy az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) csak akkor érdemes megszüntetni, ha az új adózási forma meg tudja sokszorozni a jelenlegi eva-kört. Hozzátette, hogy ennek részleteit - például hogy milyen kulccsal vezetnék be az új adót - még nem ismerik.

Dávid Ferenc szintén rámutatott arra, hogy a kormány a munkaadói érdekképviseletekkel nem beszélte meg a tervezett lépéseket.

Zs. Szőke Zoltán, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége (ÁFEOSZ-COOP Szövetség) elnöke elmondta, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) következő, várhatóan jövő heti ülésének napirendjén szerepel a konvergenciaprogram megvitatása.

Kifejtette: mivel Magyarországon kevesen fizetnek sok adót, ezért ők korábban is egy olyan adórendszer bevezetését javasolták, amellyel nő a közös teherviselés, vagyis széles bázist érintően vezessenek be alacsony adókulcsokat.

Az elnök szerint ennek mind a pénzügyi tranzakciós illeték, mind a telefonadó megfelel. Elmondta, üdvözlik a kereskedelmi szektort is érintő különadók kivezetését, valamint azt is, hogy a kormány olyan lépéseket tesz, amellyel - összhangban az EU elvárásaival - 3 százalék alatt tudja tartani az államháztartási hiányt. Zs. Szőke Zoltán úgy fogalmazott, ha ez a feltétele a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötendő megállapodásnak, akkor ezek a lépések a vállalkozások számára is elfogadhatók.

 

mti







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Gasztroenterológus tanácsa az örök fiatalsághoz

Tíz évvel fiatalabbnak érzi magát, amióta figyel a bélrendszerére.

Bejelentések, vizsgálatok, költségek: ezt tudni jelenleg az azbesztügyről az ÉKFM szerint

Hamarosan elkészül a tárcaközi munkacsoport jelentése az azbesztkrízisről. Csak a laboratóriumi vizsgálat több mint tízmillió forintba...

Röhögve reagáltak az edzőt váltó Real 150 milliós kamuajánlatára, örökre megváltozik a foci a vb-n - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Zavargások kezdődtek Belfastban, miután egy szudáni férfi az utcán próbált meg lefejezni egy embert

A szudáni férfi menekültként, legálisan tartózkodott Észak-Írországban.

Barátságos gyógyvizes strandot rejt ez az 1131 lakosú nyugat-dunántúli község

Múlt héten megkezdődött a nyári szezon a Petőházi Strand és Termálfürdőben, ahol a strandolás mellett gyógyvizes kikapcsolódásra is...

A világ legidősebb orvosa elárulta: ez a 3 dolog a hosszú élet titka

Howard Tucker, akit a Guinness-rekordok könyve korábban a világ legidősebb praktizáló orvosaként tartott számon, 103 éves koráig élt. A...

Egy újszerű elemmel bővül az unió legújabb szankciós csomagja

Az Oroszország ellen bevezetni tervezett immár 21. szankciós csomagban az Európai Unió az orosz gazdaságot, az ország energiaszektorát,...

Robbanószerkezetet kapott az orosz BMW

Robbanószerkezet lépett működésbe egy gépkocsiban a Moszkva melletti Balasihában, a jármű vezetője életét vesztette – közölte az...

Új szóvivője van az Országos Mentőszolgálatnak: 22 év után távozik Győrfi Pál - ő lesz az utódja

Az új szóvivő 2018-ban, az első női mentőápolók egyikeként csatlakozott az Országos Mentőszolgálathoz.

Soha nem látott módon eszkalálódhat az iráni háború: kegyetlen lépésre készülhet Trump, lángba borul a Közel-Kelet?

Néhány perccel Trump bejegyzése előtt Mohammad Gálibáf, az iráni parlament elnöke fenyegető hangvételű üzenetet tett közzé az X...

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

0






0