Ezt olvasta már?

0

A Vízmű a Tettye Forrásházé lett (Sajtóközlemény)

Lezárult az átmeneti korszak

Mától a Pécsi Vízmű vagyona felett gyakorlatilag a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. rendelkezik - jelentette ki dr. Szabó Iván, a Pécsi Önkormányzat által megbízott ügyvéd.

A közgyűlés szünetében tartott sajtótájékoztatón az ügyvéd elmondta, a képviselőtestület jóváhagyta, hogy a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. megvásárolja a CIB Bank Zrt.-től a Pécsi Vízművel szemben fennálló követelésállományát. Mindez azt jelenti, hogy a TETTYÉ-t mától megilletik mindazok a jogok, amelyek eddig a bankot biztosították, ennek megfelelően a Pécsi Vízmű Zrt. valamint annak leányvállalatainak (Aquainvest Kft, Uranus Kft, Sió-Víz Kft, Dunaág Kft, Vár-Vi-Za Kft és a Tamási Vízmű Kft ) vagyonát terhelő zálogjogok, váltók és számlafoglalások a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. tulajdonába kerültek.


„A Gazdasági Társaságokról szóló 2006. évi IV törvény 30.§ (3) bekezdése alapján, mint a legnagyobb hitelező képviselője felszólítom Nyirati Istvánt, mint a fizetésképtelen helyzetbe került Pécsi Vízmű Zrt vezető tisztségviselőjét, hogy a mai naptól fogva a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján járjon el, ellenkező esetben csődbűncselekmény miatt teszünk ellene feljelentést, és saját személyes vagyonával kell felelnie” – jelentette ki az ügyvéd a sajtó előtt.

Winkler Tamás, a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a követelésvásárlásra azért volt szükség, hogy megmentsék Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának és a leányvállalatokban részes önkormányzatok vagyonának legalább egy részét.


Dr. Szabó Iván

Tekintettel arra, hogy a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt-nek inkasszós joga van a Pécsi Vízmű Zrt. minden számlájára, ezért az esetleg tévesen a Pécsi Vízmű Zrt-nek befizetett vízdíjak is a TETTYÉ-hez folynak be ezentúl – mondta Winkler Tamás.

- Ettől függetlenül mindenkinek azt javasoljuk, hogy a Tettyének fizessen a vízfogyasztás után, ez ugyanis megkönnyíti és meggyorsítja az ügyfelek felé történő elszámolást – tette hozzá Winkler Tamás.

Szabó Iván közölte, az elkövetkező napokban mindent el fognak követni azért, hogy az Önkormányzat tulajdonát képező vagyonelemeket biztosítsák, és a Pécsi Vízmű Zrt fizetőképességét helyreállítsák. Ennek érdekében haladéktalanul tárgyalásokat kezdeményeznek a többi hitelezővel.

- Mindennek azonban a kiindulópontja a gazdasági bűncselekmények gyanújába keveredett menedzsment távozása – jelentette ki.

Tettye Forrásház Zrt. – a pécsiek szolgáltatója

Pécs, 2009. november 5.







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

6 könyv, ami annyira beszippant, hogy észre sem veszed, hogy hajnal lett

Ha elmerülünk egy izgalmas könyvben, akkor szó szerint megszűnik körülöttünk a valóság, és elveszítjük az időérzékelésünket!...

Penny konyháját dicsérik most a tervezők – Kaley Cuoco stílusos, kulináris menedéke

A Big Bang Theory bájos és vagány Penny-je, Kaley Cuoco soha nem félt a merész lakberendezési döntésektől – és a konyhája talán a...

Dua Lipa úgy értelmezte újra a meztelenruhát, ahogyan ahhoz még senkinek nem volt bátorsága

Bár csak jövő héten lesz a születésnapja, máris megkezdte az ünneplést Dua Lipa, nem is akárhogyan: vőlegényével, Callum Turnerrel és...

Árulónak bélyegezték a magyar szabadságharc hősét

Tízezrek életét mentette meg, de közben nemzedékek haragját vívta ki.

A tanévkezdés miatt idén még a tavalyihoz képest is mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk a szülőknek

Idén tovább emelkedhetnek a beiskolázás költségei, és minden második családban előre spórolnak az őszre, hogy ki tudják gazdálkodni a...

Ismeretlen nő holttestére bukkantak Szentgotthárdon – Nagy erőkkel nyomoz a rendőrség

Női holttestet találtak Szentgotthárdon. Az áldozat személyazonossága egyelőre ismeretlen, a rendőrség nyomozást indított az ügyben.

Ön szerint elfogadható, hogy a megunt házi kedvencekkel etessék meg a ragadozókat az állatkertben?

A legtöbb kisállattartó családtagként tekint a kedvencére: dédelgeti, kényezteti és természetesen gondoskodik arról, hogy a legjobb...

Még innen is? Tovább drágulhat a csoki

Az Elefántcsontparti Kávé és Kakaó Tanács (CCC) 1,3 millió tonnáról 1,2 millió tonnára csökkentette a 2025/26-os fő termési szezon...

Bejelentést tett az RTL a Fradiról

Drukkerek százezrei aggódnak, valóban nézhetik-e a Fradi meccseit.

Már a mesterséges intelligencia is segíti az Otthon Start hitel igénylőit ennek a banknál

A Gránit Bank virtuális ügyintézője, a Gránit Guru az Otthon Start iránt érdeklődőket is támogatja, éjjel-nappal válaszol kérdésekre...

120 dolgozó mondott fel - HR-krízisben az oktatás irányítása

Az Oktatási Hivatalban súlyos HR-krízis alakult ki: 2025 első félévében 120 dolgozó mondott fel, ami jelentősen veszélyezteti az oktatás...

Dráma a tengeren Ibiziánál, porig égett egy 28 méteres luxusjacht

Egy 28 méter hosszú luxusjacht, a Da Vinci a Földközi-tenger mélyére süllyedt az Ibizához közeli vizeken, miután tűz ütött ki a...

0

Sport

A Liverpool távozófélben lévő angol középpályása ragaszkodik a magyarokhoz?

Harvey Elliott egyre közelebb áll ahhoz, hogy az RB Leipzig játékosa legyen. A jelek szerint képtelen elszakadni a magyar futballistáktól…

Döbbenetes kiütés – megvan, kivel játszik az európai főtábláért a Fradi

A Qarabag erődemonstrációt tartott a Shkendija ellen, egy korábbi Ferencváros-játékos is betalált.

Lewandowski meglepő vallomása: Igent mondtam a Manchester Unitednek

Robert Lewandowski, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona csatára elárulta, hogy 2012-ben kis híján aláírt a Manchster Unitedhez.

A megbüntetett Djokovicsot Monteneg-róban, félreérthetetlen körülmények közt leplezték le

A sérüléstől és US Open-kihagyástól tartó szerbek aligha ebben reménykedhettek.

Donnarumma kitálalt és elköszönt, ide igazol – ügynöke és a PSG edzője is üzent

Luis Enrique a kupadöntő előtt megmagyarázta, miért kellett távoznia az Európa-bajnok kapusnak, de a kapus menedzsere nem hisz neki.

Ezt posztolta Kubatov Gábor a Ferencváros BL-továbbjutása után

Az FTC elnöke a Facebook-oldalán üzent a zöld-fehérek továbbjutása után.

A sztárcsatár eldöntötte, elhagyja klubját, hogy a Liverpoolhoz szerződjön

Távozását kéri az együttesétől, jöhet az új átigazolási rekord.

Az exfradistákkal felálló azeriek már most lebecsülik a Ferencvárost

A Qarabagról lehetnek közelmúltbeli emlékei a magyar bajnoknak, megvannak a BL-párharc pontos időpontjai.

Megsérült Fazekas Máté a vb-n, az édesapja a helyszínre sietett

Az U19-es magyar kézilabda-válogatott Németország ellen játssza a vb-negyeddöntőt.

Bolgár vád: a játékvezető fosztotta meg a Ludogorecet a továbbjutástól – videóval

Bulgáriában nehezen viselik a kudarcot, a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében a Ferencváros otthonában elszenvedett 3–0-s vereségért és azzal párosuló kiesésért nemcsak a Ludogorecet, hanem a spanyol játék

Az élesen bírált MLSZ reagált arra, hogy a Fradi magyarokkal tarolt a BL-ben

A ferencvárosi szurkolók az 1995-ös Bajnokok Ligája-csoda óta nem láthattak a Ludogorec ellenihez hasonlót.

Bulvár

Kegyetlen gúnynevet aggattak Mészáros Lőrincre, ezentúl így becézhetik majd

Egyre csak dúlnak az indulatok, ez már nyílt támadás.

Tarjányi Péter: Hazugság, ezt most tényleg nem értem Orbán Viktortól

A biztonságpolitikai szakértő szerint valótlan a miniszterelnök állítása, amely szerint Oroszország megnyerte a háborút.

Lepatkányozta a Fideszt, kitiltották Magyarországról, most alapított egy Tisza-szigetet

Többször is nekiment a kémbotrányba keveredett férfi Orbán Viktornak.

Nem kapott engedélyt Bige László gyára, a kormányhivatal tíz kilométeres távolságban figyelmeztet veszélyre

Több száz ember munkája kerülhet veszélybe. A Nitrogénművek tulajdonosa hosszú ideje a kormány kritikusa.

Hatalmas ukrán engedmény – ez a váratlan lépés vethet véget a háborúnak?

Ukrajna kész átadni az Oroszország által birtokolt területeket – Volodimir Zelenszkij elnök enyhített álláspontja a pénteki, Trump-Putyin alaszkai béketárgyalás előtt három nappal jelent meg – írja a The Telegr

Hatalmas tűz van Európa legnagyobb atomerőművénél, komoly veszély fenyegethet

Helyi felvételek alapján füstbe borult a zaporizzsjai atomerőmű, miután annak közelében tűz ütött ki.

Kicsavarták a Fidesz kezéből a csoda-fegyverét? – Meglepődik, hogy a Meta kinek is „segített” a kampánytiltással

2025 októberétől a Meta – a Facebook és az Instagram anyavállalata – megszünteti a politikai, választási és társadalmi ügyekről szóló fizetett hirdetések megjelenítését az Európai Unióban. A változás idő

Vujity Tvrtko: „Most már sírva könyörgök”

Vujity Tvrtko Facebook-oldalán ismét határozott figyelmeztetést tett közzé az úgynevezett „afrikai levélcsalókkal” kapcsolatban.

Meglepő dolgot pedzeget Magyar Péter: lehet, hogy nem ő lesz a Tisza miniszterelnök-jelöltje?

Magyar Péter kedden a Gazeta Wyborcza nevű lengyel lapnak adott interjút, amelyben az orosz–ukrán háborúról és a lehetséges miniszterelnök-jelöltjeikről is beszélt.

„Elég volt, nem büntetem magam a lángosért.” – Idő kellett, hogy ne görcsöljek a diétámon

Több éve glutén- és tejérzékeny vagyok. Nem divatdiétázom, az egészségemért teszem, és igen, minden falatnál tudatos odafigyelésre van szükségem. Tudom, milyen az, amikor nem lehet csak úgy enni bármilyen pizzát

0






0