A „Mindenki Karácsonyfája” - legyen valóban mindenkié!

Lakossági, közösségi felhívás karácsonyfadíszek készítésére

A karácsony egyházi és családi ünnep is, mely üzenetében a közös emberi értékre való figyelést, törődést és mindezek gyakorlására való felhívást hordozza. Adventkor és szenteste lelkünk is, testünk is ünneplőbe öltözik, s szeretteink felé fordulunk.

Az ünnepi készülődés szerves része a családi otthon feldíszítése éppúgy, mint az utcák, terek ünnepi kivilágítása, dekorációk kihelyezése, karácsonyfák állítása közintézményekben, közterületeken.

Pécsett az idei esztendőben három Mindenki Karácsonyfája kerül felállítása a következő köztereken: Széchenyi tér, Szilárd Leó park, Apáczai Csere János körtér.

Szeretnénk, ha az egyik karácsonyfa Pécs Város lakossága elképzelései, igénye szerint díszítené a városrészt. Idén az Apáczai Csere János körtéren felállítandó fára esett a választásunk, amely megkapja a maga „hivatalos öltözetét”, de lehetőséget biztosítunk arra, hogy az itt élők saját készítésű díszeikkel fejezzék ki együtt gondolkodásukat, együvé tartozásukat.

Kérjük, a díszek készítésénél vegyék figyelembe a következőket:

- A díszek természetes, illetve környezetbarát anyagok felhasználásával készüljenek!

- Méretük min. 25 cm legyen, különben kevéssé észrevehető a fán.

- A dísz legyen viszonylag könnyű és időjárásálló!

- Alakja és színei kötődjenek a karácsonyi hagyománykörhöz!

- Készülhet „hagyományos” dísz, füzér vagy masni, a lényeg, hogy dróttal rögzíthető legyen.

- Személyenként, ill. közösségenként - lehetőség szerint - egy dísz készüljön!

- A díszen kerüljön feltüntetésre a készítő neve és e-mail címe!

Az ÖKOVÁROS-ÖKORÉGIÓ Alapítvány az elkészült alkotásokat 2011. november 30-áig várja a Civil Közösségek Házában található irodájában (7624 Pécs, Széchenyi tér 17., udvari rész) 8.00 és 14.00 óra között, illetve a díszek leadhatóak a BIOKOM Kft. recepcióján (7632 Pécs, Siklósi út 52.) a nap 24 órájában.

A díszek fotói megtekinthetőek lesznek az alapítvány honlapján (www.okovaros-okoregio.hu) a készítők megnevezésével együtt. További információ: info@okovaros-okoregio.hu, 72/211-004, 06-30-524-5415

 

Várjuk mindenki karácsonyfadíszeit, és ünnepeljünk együtt!

ÖKOVÁROS-ÖKORÉGIÓ Alapítvány







Kedves Mokuji! Ez egy hónappal ezelőtti cikk. Mi is a probléma vele?




0


Ki nyeri meg az UEFA-bajnokok ligája döntőjét szombaton Münchenben?









0
0
0
0






0