A felsőoktatás centenáriumát ünnepelték Szegeden
A felsőoktatás szegedi indulásának századik évfordulóját ünnepelték a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szenátusülésén szombaton.
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára ünnepi beszédében emlékeztetett rá, bár a szegedi egyetem fennállásának századik évfordulóját köszöntik, de az intézmény 440 éves története egészen Báthory István erdélyi fejedelemig tekint vissza, és ebből az 340 éve Kolozsvárhoz kötődik.
Száz éve, a vesztes háború és a trianoni országcsonkítás után a tudományos munka folytatásának infrastrukturális feltételei elvesztek, szervezeti keretei szétbomlottak. Azóta nagyszerű pályát futott be az egyetem, számos kiemelkedő tudóst és szakembert bocsátott ki, elismertséget szerzett külföldön és megbecsülést belföldön - mondta a politikus, kiemelve, ez József Attila, Radnóti Miklós, Szent-Györgyi Albert és Karikó Katalin egyeteme.
A szegedi a trianoni diktátum után talpra álló fiatalok egyeteme, és az 1956-ban legelőször szabadságot követelő magyar ifjak alma matere is - közölte az államtitkár.
Schanda Tamás rámutatott, az SZTE ma élen jár a felsőoktatás megújításában, az innovációs teljesítmény növelésében
A magyar felsőoktatás idén korszakhatárhoz ért: a kormány történelmi léptékű fenntartási és fejlesztési támogatásokkal, a fenntartói és finanszírozási modell átfogó korszerűsítésével segíti az egyetemi, tudományos szféra erősödését. Az modellváltás az eddiginél rugalmasabb és kiszámíthatóbb működési környezet teremet, ezzel növeli a képzések színvonalát. A felsőoktatás lehet a magyar gazdaság fő hajtóereje - hangsúlyozta a politikus.
Az egyetemek számára a jövő évtől hozzáférhetővé váló mintegy ezermilliárd forint fejlesztési forrás Klebelsberg Kunó miniszterségének idejéhez mérhető lehetőségeket nyit meg az intézmények előtt - mondta Schanda Tamás.
A kormány az intézmények fenntartására és fejlesztésére az uniós átlag több mint kétszeresét, a GDP csaknem két százalékát szánja jövőre. Magyarország ezzel európai éllovasnak számít majd. A hazai kutatás-fejlesztési ráfordítások szintje tavaly rekordot döntött, a 771 milliárd forint a bruttó nemzeti össztermék 1,6 százalékát tette ki. Az egyetemi kutatás-fejlesztés és innovációs költségek és beruházások összege tavaly lépte át először a 100 milliárd forintot - közölte az államtitkár.
Az SZTE számára is rendkívüli kitörési lehetőséget jelent a világszínvonalú kutatási infrastruktúra, a szegedi lézerközpont. A létesítmény új utakat nyit a fizikában, az anyagtudománytól, az orvostudományon át, a környezetvédelemig számos területen hozhat páratlan eredményeket - hangsúlyozta a politikus.
A Gerard Mourou Nobel-díjas francia fizikus részvételével megtartott ünnepi szenátusülésen átadták az egyetem Senator Honoris Causa és a Doctor Honoris Causa kitüntetői címeit, a Pro Universitate-, a Klebelsberg Kunó-, a Pro Laudanda Promotione-díjakat, valamint az Év kutatója, az Év fiatal kutatója, a Kiváló PhD-témavezető elismerő okleveleket és a Csengery János-emlékérmet.
MTI
hírek innen, onnan
Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett
Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...
Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"
Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.
Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek
Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.
Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét
Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...
Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell
A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...
Zöld csillagot azonosítottak a kutatók, mely elpusztult világok törmelékének köszönheti a színét
Egy friss kutatás szerint a fehér törpéknek nevezett csillagmaradványok világa sokkal színesebb, mint eddig sejtettük.
Putyinék bajban: már 7 százalék fölé ugrott az infláció Oroszországban
Már most túlnőtt az éves inflációs célon a friss mutató.
Most jobb, ha vigyáz a pénzére ez a 2 csillagjegy: könnyen megcsappanhat a pénztárcájuk
Most két csillagjegynek is érdemes visszafognia a költekezést, mert a következő időszak könnyen próbára teheti a pénztárcájukat. Egy...
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
EL: Hosszas VAR-ozás előzte meg a Fradi második gólját, a Plzen csak a hajrában tudott szépíteni - videó
Kristoffer Zachariassen duplájával hazai pályán is sikerrel indított a Fradi a főtáblán.
Második meccsét is megnyerte a Fradi az EL-ben
Az Üllői úton 2-1-re verték a cseh Plzent, a 36 csapatos tabella 7. helyén állnak.
Tovább írja sohasem látott tündérmeséjét a Ferencváros a nemzetközi porondon
„Szokás szerint” az ezúttal duplázó Kristoffer Zachariassen volt az El-hős.
Sport
Nem lehetnek nézők a Grúzia-Magyarország meccsen - de a szurkolók már tudják, hogy járjanak túl az UEFA eszén
Lesújtott az UEFA a magyar válogatott szurkolóira.
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.
A lehető legrosszabb hírt kapta Mourinho: kiderült, hogy Vinícius Júniort hány meccsre tiltották el a hajhúzós piros lap miatt
A brazil szélső nem játszhat a Barcelona elleni klasszikuson sem.
Rolex órákat és Hermès táskákat is elloptak a fegyveres rablók Gulácsi Péterék lakásából
Fegyvert szegeztek a focista felé, hogy nyissa ki a széfet.
A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak
Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Mourinhóba és Viníciusba is beleszállt az olasz foci nagyszájú megmondóembere
Antonio Cassano ezúttal sem fogta vissza magát.
A futball 10 csodagyereke, aki még azelőtt kiégett, hogy kihozta volna magából a maximumot és feljutott volna a csúcsra
Nem könnyű a következő Messinek, Pelének vagy Maradonának lenni.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál, hogy ne fordulhasson elő olyan, mint a 2026-os vb-n
Az UEFA szerint átlépték ezzel a vörös vonalat.
Hősies küzdelem a pálya szélén: madarakat nézett az edző, csak a sajtós dekoltázsát ne kelljen.
A videó már bejárta az egész világot.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Bulvár
Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját
Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár
Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.
Lángokban áll az oktatási minisztérium, egy másikba betörtek, elszabadultak az indulatok Albániában
Kaotikus állapotok uralkodnak Tiranában.
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót
Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.
Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon
Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján
Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés
Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről
Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






