Ezt olvasta már?

0

A fiatalok mehetnek a pécsi női kosarasoktól

Ugyan még csak néhány hete ért véget a női kosárbajnokság, mindkét baranyai kötődésű klubnál bőszen kell dolgozni a jövőn. Nem utolsósorban azért, mert európai porondra léphetnek ki, ha biztosított az anyagi háttér.

Ebben a PEAC-Pécs szurkolói lehetnek biztosabbak, hiszen a csapat megalakulásakor deklarált cél volt az európai kupaszereplés, ennek jegyében indultak el az elmúlt szezonban az Adria-ligában is. A PINKK Pécsi 424-nél nem titkoltan a szponzorkeresés jegyében telnek a hetek, hiszen az Európa-kupás szereplés újabb tízmilliókkal terheli a büdzsét. (Bár felreppent, hogy a Győr esetleges visszalépése miatt az Euroligában is ürülne egy magyar hely, információink szerint a kisalföldiek vállalnák a megmérettetést Európa legjobbjai között.)

A pénzügyi hátteret egyébként sem árt gondosabban tervezni, hiszen jövőre egy tízcsapatos magyar-szlovák bajnokságot tervez a szövetség, amely legalábis az utazási költséget tekintve a PINKK Pécsi 424-et és a PEAC-Pécset érintené leginkább, a Sopron, a Győr és a Miskolc ugyanis sokkal közelebb fekszik északi szomszédunkhoz. Nem mellesleg ezzel Európa legerősebb női bajnokságát sikerülne tető alá hozni négy euroligás indulóval (Kassa, Rózsahegy, Sopron, Győr) és öt Európa-kupás szereplővel (Somorja, Pöstyén, Diósgyőr és a két pécsi csapat).

Mindkét pécsi kötődésű gárdánál gőzerővel folynak a tárgyalások a játékoskeretet illetően. A PEAC-Pécsnél azt tudni, hogy Balla Dorottya, Csutorás Fanni és Szamosi Amadea sikeres érettségije után külföldi ösztöndíjban bízik, így kiesnek, Nagy-Bujdosó Nóra gyermeket vállalna, vagyis gyengülne a keret. A légiósokat tekintve is számíthatunk változásokra a PEAC-nál, hiszen Jaeschke a szezon végére kipukkadt, Dusanovics inkább az olcsósága miatt volt vonzó, Barbour pedig éppen a véghajrában esett ki betegsége miatt.

A PINKK Pécsi 424-nél viszont az angol Stewart személyében jó és mgfizethető játékosra leltek, Dorogobuzova és Brumermaine jövője viszont erősen kérdéses. Mint ahogy a csapat szívének tartott Iványi Dalmáé is, aki a válogatott mellett másodedző lesz, de még egy szezont vállal játékosként is. A PINKK Pécsi 424-nél szeretnék megtartani a magyar magot, ami például a válogatott Ruják Nóra és Sarok Nikolett esetében igencsak dicséretes terv. Kováts Nóráról annyit lehet tudni, ha bentmaradnak a férfi pólósok az élvonalban és férje, Ágner Zoltán jövőre is pécsi szerződést kap, akkor szívesen rábólint a komlói pécsiek ajánlatára.

Ami megnyugtató, mindkét gárdánál biztos az edzői poszt, Djokics Zseljko és Roberto Hernandez dolgozhat továbbra is a csapatoknál.

Azt már csak elvakult női kosárszurkolók teszik fel kérdésként, mi lenne, ha költségvetésileg és játékosállományt tekintve a két csapatot egybegyúrnák. Pillanatnyilag egyik oldalról sem látszanak a közeledés jelei.

M. Z.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Bevallotta Orbán Viktor, hogy mennyivel lett vagyonosabb

Orbán Viktor miniszterelnökként havi bruttó 5 millió forintos fizetést kapott.

Hatalmas változtatást ígér a Tisza-kormány, de már a törvény előkészítése is egy hónappal tovább tart

Megszüntetik a végrehajtói kart, amelynek utolsó előtti elnöke a korrupciós ügybe keveredett Schadl György volt.

Átvilágítják a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara működésének átvilágításáról döntött a kormány.

Magyar Péter lefejezte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt

Azonnali hatállyal, Ruff Bálint javaslatára.

Lannert Judit: A teljesen szabad tankönyvválasztás megteremtése hosszabb időt és átfogó szakmai előkészítést igényel

Első lépéseként nyilvános felhívást tettek közzé annak érdekében, hogy a jelenlegi tankönyvkínálat új kiadványokkal,...

Éjszaka mentették fel a fontos hivatal vezetőjét

Magyar Péter miniszterelnök felmentette tisztségéből Gaál Szabolcs Barnát, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét - derül ki a...

Máig sincs átfogó hivatalos szabályozás itthon az elektromos rollerekre

A szervezet ismertette: iparági becslések alapján 100-120 ezer elektromos roller van forgalomban Magyarországon, amelyek 10-15 százaléka...

Kiadták a figyelmeztetést, brutális viharok csapnak le ezekben a megyékben – Máshol azonban 34 fok is lehet

Az országban kedden többfelé várhatók záporok és zivatarok, ennek ellenére azonban a hőség sem hagy alább. Hazánk egyes területein...

Brutális vihar csaphat le a VB nyitómeccsén, kiadták a riasztást

A jelenlegi előrejelzések alapján viharos idő várható Mexikóvárosban a labdarúgó-világbajnokság nyitómérkőzése alatt.

Visszaállítja a kormány a szolgálati nyugdíjat a rendvédelemben?

A rendvédelmi dolgozók szolgálati nyugdíjáról is szó volt a kérdések során az Országgyűlésben hétfőn este.

Az erdélyi háziasszonyok titka: ettől lesz igazán tökéletes a padlizsánkrém

Krémes, füstös, könnyű és ellenállhatatlan – a jó padlizsánkrém igazi nyári klasszikus. Mégis van egy apró részlet, amin meglepően...

Toto Wolff ultimátuma: George Russell alatt sokkal forróbb a talaj, mint azt bárki hinné

George Russell már a 2027-es Mercedes-üléséért küzd szerződése egy záradéka miatt?

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen

A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön

Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa

Új trendet teremtett a globális túlkínálat.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

0






0