Ezt olvasta már?

0

A fiatalok több mint harmadának van megtakarítása

A fiatalok több mint harmadának van megtakarítása, a legnagyobb részük lakásra gyűjt - derül ki a K&H negyedéves, a 19-29 éves fiatalok elégedettségét mérő jóléti index felméréséből.

A közlemény szerint a fiatalok 83 százalékának van bankkártyája, 74 százalékuknak saját folyószámlája is. Ezzel szemben hitele, banki megtakarítása, életbiztosítása és befektetése keveseknek van, pedig a trend szerint takarékoskodnak.

A felmérésből kiderül: a fiatalok 37 százaléka rendelkezik megtakarítással, a megtakarítók 21 százaléka már a hónap elején félreteszi a kitűzött összeget, míg a hónap végén megmaradt pénzt a fiataloknak csak a 19 százaléka spórolja meg. A megkérdezettek 29 százaléka alkalmanként, 31 százalékuk pedig soha nem tesz félre pénzt. Hozzátették, utóbbiak aránya 2014-ben még 38 százalék volt.

A megtakarítások átlagos összege 767 ezer forint körül van, amely nagyjából megfelel a három negyedévvel ezelőttinek. Az aktív dolgozók megtakarítása átlagosan egymillió forint, a diákoké 307 ezer forint, a munkanélkülieké 669 ezer forint, míg a gyesen vagy gyeden levők 152 ezer forintot takarítanak meg - ismertették.

A felmérés szerint a fiatalok 39 százaléka a megtakarításból lakást szeretne vásárolni, majdnem ugyanennyien - 38 százalék - általános tartalékot képeznének, ötödük autóra és utazásra gyűjt, ennél kevesebben családi eseményre, oktatásra, nyugdíjra tesznek félre.

A felmérés rámutat arra is, hogy lakáshitele jellemzően csak a 26 éven felülieknek van, a fiatalabbak nem vesznek fel kölcsönt és nem fektetnek be.

A jóléti index negyedévente vizsgálja a fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait, kitér többek között a lakhatásra, a munkára, az előrelépési lehetőségekre, az oktatásra és a családra. A Free Association által 2017 márciusában végzett kutatásban háromszáz 19-29 éves fiatal vett részt, akik a magyarországi városi lakosságot reprezentálták nem, korcsoport, régió, település típus és iskolai végzettség alapján.

 

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ezért haragszik Horváth Csengére a nevelőapja, Vajtó Lajos

Vajtó Lajos szerint nem azzal foglalkozik a nevelt lánya, amivel kellene.

Gyászolnak a szurkolók: elhunyt a legenda, aki történelmet írt a válogatottal

Szomorú hír rázta meg a skandináv futballvilágot. Elhunyt az a legendás edző, aki egy egész válogatott aranykorszakának lett...

Hiperszelekció: a jelenség, ami miatt a zenék, a filmek és a trendek is egyformává válnak

Mintha minden új dal ismerős lenne, a filmek ugyanazokat a fordulatokat ismételnék, a közösségi oldalakon pedig újra és újra ugyanazok a...

Két hosszt leúszott a Szamosban a szabolcsi autótolvaj, miközben a rendőrök elől menekült

Két autót ellopott, háromszor pedig fizetés nélkül távozott a benzinkútról.

Vége a home office-nak? Meglepő dolog csábíthatja vissza a dolgozókat az irodába

Ingyen kávé, ebéd, utazási támogatás – a munkáltatók számos eszközzel próbálják visszacsábítani a dolgozókat az irodába. Egy...

Újszülöttet hagytak egy telefonfülkében: 32 évvel később olyat tett, amitől az egész világ meghatódott

Az egész 1994. április 30-án, kora hajnalban történt Nyugat-Londonban. Egy védtelen, újszülött csecsemőt hagytak egy hideg...

Csak egy ártatlan mozdulat, amely azonban nagyon fájhat a pénztárcánknak

Mindenki ismeri a szituációt: halad a városban vagy az autópályán, kicsit koszos a szélvédő, így gondolkodás nélkül rácsapunk az...

Vészjósló számok jöhetnek Brüsszelből, de Magyarország állja a sarat

A legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körkép szokás szerint az Eurostat által ma délelőtt közzéteendő harmonizált...

Putyin fenyegetést küldött, Trump beszólt Kijevnek - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan...

Lövöldözés egy amerikai általános iskolában: három gyerek és egy tanár is meghalt

Az elkövetőt egy helyi civil vette üldözőbe és lőtte le.

Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai

Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai - írja az economica.net gazdasági hírportál.

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak

Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

0






0