A fővárosban is legyőzte a Csatát a PEAC-Pécs
Sikerült, amit elterveztünk: a fővárosban is legyőztük a Csatát, így negyedik helyen zártuk az alapszakaszt! Szombat este fokozatosan lendültünk játékba, és végül a negyedik negyedben eldöntöttük a mérkőzést és biztos győzelmet arattunk az NKE FCSM Csata otthonában.
Nehezen lendültünk játékba a számunkra oly fontos találkozón, amit Horváth és Jovanovic révén jobban kezdtek a házigazdák (4-0). Két perc telt el, mire az első dobáskísérletünk a gyűrűben landolt, Julie Vanloo kezdte meg nálunk pontok gyártását, két triplájával tartottuk magunkat (8-6). Eleinte nem akartak a bejátszásaink eljutni centerünkhöz, Sarah Imovbioh-hoz, igaz, ő sem kezdett a legkoncentráltabban… Nem is csoda, hogy a negyed derekán Alyssia Brewer váltotta őt az ötös poszton. Döcögött a játékunk a folytatásban is, Lelikék pedig elléptek 10 ponttal, amelyből kilenc megmaradt a negyed végén is (22-13).
Összeszedettebbé vált a játékunk, fokozatosan zárkóztunk fel, Sarah Imovbioh is egyre jobb hatásfokkal értékesítette a bejátszott labdákat, hol közelről, hol büntetőből (13. perc 24-22). Nem sokat kellett várni arra sem, hogy a vezetést is átvegyünk, Wentzel Nóra hárompontosa után egy jó védekezésünket követően szintén a 6,75-ön túlról Tetemondova volt eredményes (26-28). Jól dobtak azonban a házigazdák, Jovanovic és Angyal tripláival tartották magukat, sőt nem sokkal később a javukra fordították a mérkőzést ismét (39-34). Jól jött Simon Zsófi találata a dudaszó pillanatában, amit a játékvezetők levideóztak, hogy kettőt vagy hármat ért, és mivel hárompontos volt, így kétegységnyi hátrányban mehettünk a nagyszünetre (39-37).
Kiegyenlítettünk a harmadik negyed elején, de nagyobb előnyre nem tudtunk szert tenni, fej-fej mellett haladtak a csapatok, a Csatánál különösen Lelik és Jovanovic játszott ponterősen. Felváltva vezetett hol a PEAC-PÉCS, hol pedig a NKE FCSM Csata, ebben a periódusban mi három triplát is bedobtunk, Katarina Tetemondová, Simon Zsófi és Ruják Nóri is betalált kintről. A negyed végén levágtunk egy huszáros hajrát 58-56-ról 58-61 lett a harmadik tíz percet követően az állás, 3 ponttal vezettünk.
Nem adták fel a csatások, Barnai duplája, majd Radócz triplája ismét előnyhöz jutatta Tursics Krisztián tanítványait. Sarah Imvbioh pillanatai következtek a palánk alatt, ekkor még rendre egalizáltak a fővárosiak, de amikor 65-65-nél Alyssia Brewer hármasa is behullott, egy olyan lendületet adott nekünk, amivel végleg kezünkbe vettük az irányítást és a vezetést már nem is adtuk ki a kezünkből. Julie Vanloo 6,75-ön túli találatával tíz pont fölé növeltük az előnyünket (70-81), gyakorlatilag végleg eldöntve a mérkőzést. Ezzel a sikerünkkel bebiztosítottuk az alapszakasz negyedik helyünket, így szerdán 18 órától hazai pályán kezdjük meg a két győzelemig tartó negyeddöntőt a ZTE NKK ellen.
NKE FCSM Csata – PEAC-PÉCS 75-81 (22-13, 17-24, 19-24, 17-20)
Csata: Horváth 6/3, Lelik 21/9, Nagy-Bujdosó 3/3, Jovanovic 20/9, Lang 8. Csere: Angyal 6/6, Barnai 8, Austria -, Mányoki -, Radócz 3/3. Edző: Tursics Krisztián
PEAC-PÉCS: Vanloo 11/9, Wentzel 7/3, Simon 9/6, Tetemondova 10/6, Imovbioh 23. Csere: Brewer 16/3, Gémes-Sarok 2, Tenyér -, Ruják 3/3. Edző: Meszlényi Róbert, Ábrahám Márta
Forrás: peacpecs.hu
hírek innen, onnan
Madridi rémálom: a legjobb meccse után szenvedett súlyos sérülést a Real sztárja
A nyáron igazolt játékos idén már nem játszhat.
Putyinnál volt, most az ukránokhoz megy az amerikai megbízott: vajon közelebb kerülünk a háború végéhez?
Steve Witkoff amerikai különmegbízott Miamiban tárgyal Rusztem Umerovval, az ukrán nemzetbiztonsági tanács vezetőjével.
Meglepő számok: a legkevesebbet keresők költenek idén a legtöbbet karácsonyra
A karácsonyi ajándékvásárlás sokaknak öröm, másoknak viszont kimondottan megterhelő élmény.
50 méterről zuhant a halálba a 19 éves diáklány: az anyja SMS-ei nem hatották meg a nyomozókat - Fotók
Egy egyetemi bulin járt aznap, majd váratlanul meghalt. Kétségbeesett anyja válaszokat keres és megdöbbentő dolgokat állít.
Törvénymódosítással betonozná be a Fidesz Sulyok Tamást
Nem hagyja magát a nagyobbik kormánypárt, és arra készül, hogy egy esetleges kormányváltás ne hozhasson magával államfőcserét is. A...
Lil G brutális pánikbetegséggel küzd: „Olyankor úgy érzem, meg fogok halni.”
Lil G komoly mentális betegséggel küzd.
Gyorsabban öregedne az ember a Marson, mint a Földön – meg is van a válasz a miértre
Amerikai kutatók számolták ki, pontosan hogyan telik az idő a Marson.
Lesz-e idén fehér karácsonyunk?
A hosszú távú időjárás-előrejelezésekben nagy fokú a bizonytalanság, de az Időkép megtette tétjeit.
Bereczki Zoltán különös sugallatra úszott meg egy autóbalesetet
Bereczki Zoltán felidézett egy évekkel ezelőtti történetet, melyre a mai napig nem talál választ.
A magyarok fele feszült a karácsonyi ajándékok miatt: ez mégis fontos marad
Az emberek érzelmei erősen megoszlanak a felmérés szerint.
Hidegben egy jó akkumulátor biztonságosabb is - téli meglepetések
Közelednek az ünnepek nyüzsögnek a bevásárlóközpontok, piacok, sűrűsödnek a rokonlátogatások és megtelnek a sípályák, valamint a...
Molnár Anikó megmutatta, hogyan él demens édesanyjával
„Néha nagyon kiborulok.”
Sport
Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel
Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.
A női kézi-vb legdögösebb lányai
Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r
Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei
Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.
A kiesett románok össze-vissza beszélnek a magyar válogatottról
Bianca Curment szerint nem félelmetes a magyar csapat.
Arne Slot ezúttal nem dicséret miatt emlegette Szoboszlai Dominiket
A holland szakvezető keserű, de igazságos végeredményről beszélt a szerdai kudarc után.
Gyászol a magyar kézilabda: elhunyt az ország egykori legjobbja, a Veszprém bajnoka
Az egykori világválogatott Éles József is a barátját gyászolja, aki az utóbbi években vízóra-leolvasóként is dolgozott.
A szurkolók megverték a futballistákat, leköpték a sportigazgatót, de az edzőt így sem tudták elüldözni
Óriási a balhé a francia csapatnál, de az edző nem hátrál meg.
Virgil van Dijk visszavágott interjújában
A Liverpool szerda este 1-1-es döntetlent játszott a Sunderland ellen. A vendégek gólja Virgil van Dijk hibájából született, bár ő maga nem így látja. Egy érdekes interjúban visszavágott.
Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott
Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.
Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után
A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben
Szoboszlai megszólalt a Liverpool újabb kínja után, nincs benne sok köszönet
A magyar középpályás őszintén beszélt az érzéseiről a Sunderland elleni szenvedés után.
A Győr legyőzte az újoncot, és már második az NB I-ben
Bepótolták a labdarúgó NB I (Fizz Liga) 5. fordulójának elhalasztott mérkőzését: az újonc Kazincbarcika Mezőkövesden fogadta a Győrt, a két csapat történelmének első élvonalbeli mérkőzését a vendég ETO 3
Bulvár
Ő lehet Orbán Viktor utóda? Döbbenetes dolgot szúrtak ki a miniszterelnök videóin
Szakértő elemezte a kialakult helyzetet.
Rendszerhiba miatt elveszett a Németh Szilárd alapítványa ellen indított 534 milliós per tárgyalási anyaga
Az állami NISZ Zrt. videós rendszere csak 10 percet rögzített a több órás tárgyalásból.
Szabó Győző elárulta, pontosan milyen betegségben hunyt el Kálloy Molnár Péter
December elsején, 55 esztendős korában elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész, a magyar színház- és filmrajongók egyik régi nagy kedvence, Martin Lawrence, Rowan Atkinson és Jack Black állandó magyar hangja. A hí
„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont
„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v
Ez a világ 10 legkoszosabb városa, magyar is van köztük
Sok európai város nem a tisztaságáról híres.
Bevallottam a pasimnak, hány férfivel voltam: ő ledöbbent, de én még jobban a reakcióján
Spoiler: nyilván nem repesett a boldogságtól. De mikor számolunk már végre le a mindent nyitó kulcs és mindenre nyíló zár mítoszával?
Vége, ennyi volt. Négy év után kirúgták Pindroch Csabát a Magyarország, szeretlekből
Most érkezett a hír, már nem ő lesz a műsorvezető. Vajon mi áll a háttérben?
Óriási balhé Budapesten, egymás torkának estek az emberek a főváros intézkedése miatt
Az aluljárók kapcsán robbant ki a vita.
Elmondta egy 11 éves kislány a nagy-mamájának, hogy gyilkolni fog a nagypapája, ha elárulja, milyen szörnyűségeket művel vele
12 év fegyházat kapott a 11 éves unokáját erőszakoló férfi.
Brutális árakkal nyitott meg az új élelmiszerlánc Magyarországon
Bár sokan Mere néven várták, végül Basket Plusz néven nyitott meg a rendkívüli olcsóságáról elhíresült üzletlánc.
Török Gábor: Nem vagyok biztos abban, hogy a Fidesz jelenlegi helyzetében ez a legjobb stratégia
A Fidesz ugyanis nem a Tisza által vállalt tervekkel vitatkozik.
blogmorzsák
Nem lehet segíteni annak, aki nem akarja
"Okos ember, kreatív, életrevaló, tényleg sokra vihetné, mégse sikerül neki soha semmi. És nem hiszi el, hogy a pia miatt. Én se hittem el soha senkinek..."

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






