A gyermekek életkora alapján is differenciálni lehetne a családi pótlék összegét
Felmerült annak a lehetősége, hogy a családi pótlék rendszere úgy változna meg a készülő "sarkalatos törvényben", hogy a gyermekek életkora alapján is differenciálni lehetne annak összegét - olvasható a családháló.hu internetes portálon.
hirdetés
Az oldal, kormányhoz közeli forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt által kidolgozandó javaslatban számos jelenlegi jogszabályt megerősítenek a családtámogatások stabilitásának fenntartása érdekében, de néhány újdonság bevezetése is várható.
Úgy tudják, hogy a tervezet szövegezésénél komoly hangsúlyt fektettek az apa szerepének hangsúlyozására, ezzel is kiemelve, hogy egy gyermek életében hasonló jelentőséggel bír az apa és az anya személye. Ezért a gyermekek után járó pótszabadságok rendszerét átalakítanák az apák komolyabb bevonása érdekében.
Azt is tervezik, hogy az eddigieknél erősebb munkavédelmi szabályok védik majd a gyermeket vállalókat, akár a munkába visszatérő anya kérésére történő, a gyermek 3 éves koráig tartó kötelező részmunkaidős foglalkoztatás biztosításával.
Átalakításon eshet át a családi pótlék intézménye is. Felmerült esetleges opcióként az életkor szerinti differenciálás lehetősége.
Külföldi minták alapján szó esett egy olyan verzióról is, hogy a családi pótlék csak bizonyos ideig járna (akár 3-5 évig) a gyermek születése után, s ezt követően csak akkor részesülne ilyen támogatásban a család, ha megszületik a kistestvér. Ezt azt indokolná, hogy egy kétkeresős család komolyabb erőfeszítés nélkül el tud tartani egy gyermeket.
A családi pótlék továbbra is minden gyermek után járna, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ma is lehetősége van egy rá nem szoruló családnak lemondani erről az összegről, ugyanakkor ennek kérvényezése természetesen nem túl gyakori.
Értesüléseik szerint a különböző juttatások elnevezésében is változások lesznek, például a segélynek koránt sem tekinthető terhességi gyermekágyi segély (TGYÁS) neve valószínűleg meg fog változni.
A tervek szerint a jelenlegi szabályozásban szereplő "terhes" szót minden esetben "várandósra" cserélnék a 2012. január 1-jén életbe lépő új törvényben - ezzel is mintegy deklarálva, hogy a gyermekvállalás ne teher, hanem öröm legyen.
forrás:mti
hírek innen, onnan
Mi pontosan a hepatitis?
Sok tévhit kapcsolódik a hepatitishez, és rengeteg félelem. Ragályos vagy csak drogokkal terjed? Szex útján terjed-e? Aki elkapja, belehal?
Így lépett át a Veszprém a Szegeden
A második félidőben mutatott teljesítményével kiütéses, 33-23-as győzelmet aratott a Veszprém a Szeged ellen a férfi kézilabda NB I döntőjének első felvonásán. A SportKlub összefoglalójában kiderül, hogy hogyan!
A Yahoo megveszi a Tumblr blogplatformot
A Yahoo igazgatósága úgy döntött, hogy felvásárolja a Tumblr blogplatformot - közölte vasárnap internetes kiadásában a The Wall Street Journal.
Madárbarát kert jött létre a kispesti Forrásházban
Május 17-én tartották a Forrásház madárbarát kertjének projektzáróját számolt be a XIX. kerület hivatalos honlapja. A Kispesti Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ tavaly ősszel, az önkormányzattól kapott pályázati for...
Pepe Pellegrini célkeresztjében
Pepe lett Pellerigni fcélpontja a Manchester City csapatához.
Hír TV: megvonják a III/III-as ügynökök nyugdíjpótlékát
Több mint száz egykori III/III-as ügynöktől, illetve örökösétől vonja meg a kormány a nyugdíjpótlékát - tudta meg a Hír Televízió Rétvári Bencétől, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárától. A csatorna...
Egyre meghatározóbb a csempészáru a dohánypiacon
Harmincmillió forint értékű csempészett cigarettát találtak a rendőrök egy kisbuszban Uszka és Tiszabecs között - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője vasárnap az MTI-vel. Berki Bia...
Trafikmutyi után tankönyvmutyi?
A tankönyvellátás rendszerének átalakításával a Fidesz először monopolhelyzetbe hozta az állami Könyvtárellátót, majd a terjesztés árrését az eddigi átlagos 12 százalékról a nem kis példányszámú tankönyvek esetében 20 százalékra e...
Rothadt fa koalíciónak nevezte megbuktatóit Feldmájer Péter
Rothadt fa koalíciónak nevezte megbuktatóit Feldmájer Péter. A Mazsihisz leváltott elnöke a Hír Televízió Versus című műsorának azt mondta: az ellene szavazó küldöttek közül többeket korábban elítéltek vagyon elleni bűncselekménye...
Elrabolt állampolgárok - Abe Sindzó tárgyalna
Tokió tárgyalni akar Észak-Koreával az általa elhurcolt japánok sorsának rendezése érdekében.
Rengeteg szokás kapcsolódik ehhez az időszakhoz
A pünkösd egyházi ünnep, a Szentlélek eljövetelének emlékét ünnepli meg. Sok népszokás kapcsolódik ehhez a naphoz, ilyen a pünkösdölés és a pünkösdi király megválasztása is.
Sport
Micheliszt megbüntették, szabálytalan a Honda, borult minden
A WTCC-sorozat osztrák nagydíjának időmérője után örültünk egy kicsit, hiszen Michelisz Norbi a 9. lett, ami a második futamon első soros indulást jelentett volna. Ugyanakkor a Q2-ben történtek miatt a versenybíróság rekordbünteté...
A viszontagságok ellenére Michelisz a Salzburgringen is dobogóra állt
Minden jó, ha a vége jó, Michelisz Norbert szempontjából pedig végül is majdnem tökéletesre sikeredett a túraautó-világbajnokság ausztriai versenyhétvégéje. Majdnem, ugyanis az időmérőt követő büntetések miatt az első versenyt a 1...
Húzd meg! Hátizomerősítés fegyenc- és egyéb módra
Támadjunk több szögből, ne hanyagoljuk el a mozgásirányokat! Evezés, pull egy kézzel, súllyal vagy súly nélkül.
Nyert a Vidi, karnyújtásnyira a bajnoki ezüst
A Videoton 2-1-re legyőzte a vendég Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján. A székesfehérváriak tökéletesen használták ki legfőbb riválisuk, az MTK botlását, így hatalmas lépést tettek a bajnoki ...
Magyar bokszoló a WBO interkontinentális öv birtokosa!
Kecskeméten rendezte meg soron következő profi boksz gáláját a Ferobox Event csapata a Messzi István Sportcsarnokban. Az izgalmas sporteseményt a létesítmény telt házas közönsége mellett a Sport 1 Televízió nézői is élőben nézhett...
Tanult és vb-meccset nézett Svédországban a MOL Liga korábbi sztárja
Jánosi Csaba idén év elején döntött úgy, hogy felhagy az aktív játékkal és a folytatásban edzőként próbálja átadni a fiataloknak, amit ő az elmúlt évtizedekben a jégen megtanult. Jelenleg a Vasas utánpótlásedzője (U10 és U12), val...
Videó: kiszórták a brutális szabálytalanság után balhézó Dzsudzsákot
Piros lapot kapott Dzsudzsák Balázs a Dinamo Moszkva Alanyija Vlagyikavkaz elleni meccsén, miután ő is belekeveredett egy tömegjelenetbe egy brutális szabálytalanság után a meccs 87. percében.
Edzője szerint Babos Timi az utóbbi időben jól, és egyenletesen teljesít
Babos Tímea legutóbb Johannesburgban nyert versenyt. A tornagyőzelemmel 12 helyet javított világranglistás helyezésén, így ezen a héten már ismét a legjobb százban, a 99. találta magát. Mindez a siker mellett azt is jelenti, hogy ...
Videó: élete gólját ollózta, nem adták meg
Szenzációs ollógólt lőtt Hadnagy Attila a román másodosztályban szereplő Botosani játékosa. Egy középre ívelt labdát juttatott zseniális mozdulattal a jobb felső sarokba, azonban a bírók les miatt
Kozák Danuta hosszú idényre készül
Remekül szerepeltek az elmúlt hétvégén a magyar versenyzők Szegeden, a kajak-kenu Világkupa-sorozat idei első viadalán. A csapat mint a legeredményesebb nemzet - 18 érmet - hat aranyat, nyolc ezüstöt és négy bronzot gyűjtöttek a ...
Bulvár
Ez aztán furcsa fordulat! Mégis ByeAlex nyerte a nemzetközi versenyt
Bár a kihirdetett eredmények szerint a 10. lett ByeAlex, kiderült, mégis ő a nyertes.
Időjárás - Vihar mossa el az estét
Csalóka lesz a mai nap! Délelőtt és délután is kellemes nyári idő várható. Délután azonban egy hidegfront érkezik.
Pucéran pózolt a várandós Britney - Címlapon a sztárkismama
Celebek körében nagy divat ledobni a textilt várandósan. Nézegesd meg a képeket!
70 éves a vagyonát szegényekre hagyó magyar milliárdos
70 éves lett május 14-én az egyik leggazdagabb magyar, Demján Sándor, aki Etyekre költözött székely családban nőtt fel, és vagyonának 95 százalékát hagyja a szegényekre.
Csodanövény a szorongás ellen
A kutatást vezető Dr. Jerome Sarris elmondta, hogy a mostani, mérsékelt hatékonyságú gyógyszerek mellett új módszerekre van szükség. "A növényi hatóanyagú készítmények tapasztalataink szerint lehetséges alternatívát jelentenek a k...
Nagyon kínosan érezte magát! Az énekesnő fél feneke kilógott a bőrnadrágból
Rihanna megbánta, hogy a szűk bőrnadrágot vette fel.
Lecsapott a vihar: szupercella Nagyatád felett, fotó
Felhőszakadás, jégeső kíséretében csapott le a vihar Somogyra is, Nagyatád felett egy észlelő egy szupercellát kapott lencsevégre.
"Meg is ölhetlek, rendőr vagyok" - feljelentés a rendőrök ellen
Megverték és embertelenül bántak vele a rendőrök - ezt állítja egy komlói nő. Azt mondja, hogy máig nem érti, miért vitték be a rendőrségre. A nő az eset miatt feljelentést tett a rendőrök ellen a Baranya Megyei Főügyészségen.
Tizedik lett ByeAlex így fogadta az eredményt
Tizedik lett ByeAlex az Eurovíziós Dalversenyen. 84 pontot szerzett a magyar fiú. Eddig csak kétszer szerepeltünk jobban a versenyen.
Botrány és káromkodás az Eurovízió után - videó
Míg a magyarok bekerültek a legjobb tíz közé, az idei Eurovíziós Dalversenyen, addig más esélyesnek tartott országok előadói hátul végeztek. Így szokott ez lenni, ám nem mindenki bírta leplezni a csalódottságát. Nézzétek csak!
Micheliszt megbüntették, szabálytalan a Honda, borult minden
A WTCC-sorozat osztrák nagydíjának időmérője után örültünk egy kicsit, hiszen Michelisz Norbi a 9. lett, ami a második futamon első soros indulást jelentett volna. Ugyanakkor a Q2-ben történtek miatt a versenybíróság rekordbünteté...
Videó: klicskói pofonok az autópálya közepén
Jól jegyezd meg, hogy fájni fog, ha rossz ember előtt kezdesz fékezgetni az autópályán. Vagy bárhol. Jusson eszedbe mindig ez a videó, ha keménykednél, nem éri meg. Ugye, hogy jobb, ha veszünk egy nagy levegőt és szépen továbbmegy...
blogmorzsák
Inkompetencia felsőfokon
A VIII. kerületi önkormányzatnak több hónapos csúszással sem sikerült az üres telkek közösségi célú hasznosítását megszervezni.
Forog a Downton Abbey negyedik évada
Íme néhány fotó az egyik legnépszerűbb brit sorozat forgatásáról.
A befektetés hét alapszabálya
Ezeket kövesd, ha nem akarod, hogy átverés áldozata legyél.
Álmodj, kérj, és ő valóra váltja!
Oravecz Nóra hisz a pozitív gondolat erejében, és abban, hogy bármit el tudunk érni. Ha pedig nem, ő valóra váltja: kívánságokat teljesít.
A New York-i bundagyanú
A liga történetének egyik legnagyobb botránya az 1946-os döntő előestéjén pattant ki.
Pusztatúrpásztótól a lovagi címig
Korda Sándort a mai napig olyan szinten tisztelik Angliában, hogy az európai Oscar-díj kiosztó gálán a legjobb filmnek járó díjat róla nevezték el.
Piri szerint a világ
Így fotózik egy két és fél éves gyerek.
Melyik 15 vasútvonal lesz olcsóbb?
Alacsonyabb műszaki szintet nyújtó vonalakon
15 százalékos díjcsökkentés várható.
Turistaúton Észak- Koreában
Idén tavasszal egy hetet töltött a BBC tudósítója és operatőre a világ legorwellibb államában, ebből született egy elképesztő, fél órás dokufilm.
Napház Miamiban
A tervek szerint szállodaként, kaszinóként és kiállítóhelyként is funkcionáló, hajóval is könnyen megközelíthető épület a tengerben állna.
Dave Grohl a Rolling Stones koncertjén
A Foo Fighters vezére a Beatles- és Led Zeppelin-tagok után most már Mick Jaggerékkel is zenélt.
Az arab világ belső törésvonalai
A konfliktusok egyik fő forrása, hogy a Közel-Keleten nem tud kinőni olyan hatalom, amely kvázi hegemón helyzetbe kerül.

- További forinterősödést hozhat, ha lesz török kamatvágás
- Erősödött a forint délelőtt
- Kritikusabbak lettünk az egészségügyi szolgáltatásokkal
- Nem került vissza a Richter a MSCI-be
- A Big data követi lépteinket!
- Halló, itt a jövő. A Kulcs-Soft már mobilra tart
- Kétmilliárdos alternatív-energetikai beruházás a Mátrai Erőmű ipari parkjában
- Műholddal figyelik a vaddisznókat a Balaton-felvidéken
- Megverte a Pécset, még életben a Siófok
- Orbán: béremelés a háziorvosoknak és a tanároknak
- "Pécs ledarálja a Siófokot"
- Beolvad a Tettye Forrásház Zrt.-be a Pécsi Vízmű Zrt.
- Fidesz: folytatódik a rezsicsökkentés politikája
- A baloldalon totális a káosz
- Orbán: Európa problémája a gyengülő versenyképesség
- Újabb részletek a pécsi pénzváltós gyilkosságról
- Új bűnmegelőzési program indult egy Pécsi iskolában
- Schmitt még küzd a doktorijáért
- Pollenhelyzet - Tovább csökkent a terhelés az esőzésnek köszönhetően
- Pécsett is hódít a Rukkola
- Vándorgyűlést rendez a történelmi társulat
- Legyen újra természetes az uránvárosi KRESZ-park és környéke!
- A környezettudatosságot népszerűsítő kampánysorozat indul csütörtökön
- Török segítség Pécs oszmán építészeti értékeinek ápolására
- Sikerrel zárult a pécsi akció
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Aszpik - Alkotói piac
- Forgalmi rend változások Pécsett
- Elhunyt Székely György színháztörténész
- Kocsis Zoltán egyelőre nem vezényel és zongoraestet sem ad Pécsen
- Expedíciózz a háztartásban! - Ismét Pécsen





