Ezt olvasta már?

0

A hajrában dőlt el a hetényiek sorsa - videó

A vártnak megfelelően nagy csatát hozott a Hosszúhetény – Lovászhetény összecsapás a labdarúgó NK Építők Baranya megyei II. osztályban, hiszen a második helyezett fogadta az elsőt.

Már a nyolcadik percben egy szép jelenetnek tapsolhattak a nézők, a hazaiaktól ugyanis Mesnyi Tibor ollózott egyet mintegy 13 méterről, Grund Richárd kapus szerencséjére a labda éppen középre tartott, így könnyedén ölelhette magához. A 27. percben a vendégektől Prigli Gergő Zsolt volt szemfüles, jól vette észre, hogy Ernszt János kint tartózkodik a kapujából, emelése azonban fölé ment.

Hat perccel később Prigli lövésre szánta el magát, a labda a bal alsó sarok mellett suhant el. A 37. perc meghozta a találkozó első gólját, Prigli szabadrúgása csattant a kapufán, a kipattanót Guzi Szabolcs segítette a gólvonal mögé, 0-1. Az 54. percben közel járt az egyenlítéshez a Hosszúhetény, Kaprényi Péter lőtt egy kapufát, majd három perccel később Mesnyi lövése ment mellé.

A 66. percben még inkább feléledtek a hazai remények, miután Guzi rátartott ellenfele lábára a középpályán, megkapta második sárga lapját, mehetett zuhanyozni.Beszorította kapuja elé a vendégeket a Hosszúhetény, a 69. percben Kaprényi eresztett el egy lövést éles szögből, tíz perccel később pedig egyenlítettek a hazaiak, miután egy bal oldali szögletet követően Nánási Istvánról saját kapujába pattant a labda, 1-1.

A 86. percben Novák Balázs lövése szállt fölé, és amikor már szinte mindenki elkönyvelte a döntetlent, a 92. percben érkezett Kaprényi, és lövésével megszerezte a három pontot a Hosszúhetény. Hosszúhetény – Lovászhetény 2-1.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Új forródrót létesül az Egyesült Államok és a rivális nagyhatalom között - Túl veszélyessé vált a mesterséges intelligencia

Közvetlen kommunikációs csatornát és állandó párbeszédet hoz létre az Egyesült Államok és Kína a mesterséges intelligenciával (MI)...

Bámulatos lyukfelhő rajzolódott ki pénteken Sopronnál

A műholdképen is lehetett látni a jelenséget, amit általában egy repülő okoz.

„Az összes pénzem elvették”, írta egy nő a Facebookon, ezután jött a fordulat

A Tolna vármegyei rendőrség hivatalból rendelt el eljárást az interneten terjedő állítások nyomán. A kihallgatott nő végül elismerte,...

Nem csak a balszerencsén múlt, a statisztika árnyalja a magyar válogatott ukránok elleni vereségét

Ezt mondják a számok és az osztályzatok Marco Rossi válogatottjának kudarcáról.

Rendkívüli lépésre kényszerültek a szakemberek a bajba jutott hazai tónál

Folyamatosan figyeli a Velencei-tó vízminőségét az az automata mérőbója, amelyet a szélsőséges időjárás és a drasztikusan csökkenő...

Beindult a pofonofon

A francia harmadosztályban játszó Olympique Nimes mindkétszer legyőzte 1996 őszén a KEK-ben a Kispest-Honvéd csapatát.

„Ez az egész már egy szappanoperára kezd hasonlítani” - Szikora Róbert kiakadt Fenyő Miklós emléktáblája miatt

A januárban elhunyt énekes emlékére október elsején avatnak márványtáblát a Pozsonyi úton. Az ünnepélyes esemény időpontját a...

Újabb 40,7 milliárd forint indul a gazdákhoz

Több mint 22 ezer termelőnek indított újabb előlegutalásokat a Magyar Államkincstár. Az alaptámogatás és az újraelosztó támogatás...

Evakuációt rendelt el Kijev, újra felmerült a béke lehetősége - Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken úgy nyilatkozott, hogy az ukrajnai háború lezárására tett valamennyi javaslat továbbra is napirenden...

Alig mutatkozhattak be új helyükön a most visszahívott nagykövetek

Ugyanis mindegyiküket 2025 végén vagy 2026 elején nevezték ki, bizonyára nem számítva az Orbán-kormány bukására.

0

Sport

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka

A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.

0






0