Ezt olvasta már?

0

A hajrában úszott el a a PMFC győzelme

A PMFC NB III-as labdarúgócsapata kétszeri vezetése ellenére 2-2-es döntetlent játszott hazai pályán az Iváncsa KSE gárdájával.

Az NB III Közép-csoport 18. fordulójában a PMFC tavaszi első hazai mérkőzése alkalmával fogadta szépszámú közönsége előtt az Iváncsa KSE gárdáját. A találkozót a piros-feketék kezdték aktívabban, ami főleg a helyzetek számában is megmutatkozott. A 6. percben Kálmán Szilárd szabadrúgása szállt el veszélyesen a vendégkapu felett, nem sokkal utána pedig Fujsz Richárd éles szögből leadott lövését tolta ki Dániel Csaba.

Bő húszpercnyi játékot követően aztán megszerezte a vezetést a piros-fekete együttes. A 21. percben a Danijel Romic ellen elkövetett tizenhatoson belüli szabálytalanság miatt Tamási Patrik játékvezető 11-est ítélt a mecsekalajaik javára. A büntetőt Koller Krisztián végezte el, akinek lövését a vendégek kapusa elsőre kivédte, a kipattanót viszont már a védtelenül maradt hálóba passzolta a házigazdák csapatkapitánya, 1-0!

Túl az első harminc percen aztán a világoszöld mezes vendégek előtt adódott egyenlítési lehetőség, ám Kovács Benedek és pécsi védők együttes erővel útját állták a bal alsóba tartó labdának. Nem sokkal ezután Juhász László közeli lövését védte be kis híján Dániel Csaba, akinek még a gólvonal felett sikerült megfognia a labdát. Újabb komolyabb helyzet már nem alakult ki, a pécsiek így egygólos előnnyel mehettek szünetre.

A fordulást követően sem változott sokat a meccs képe, jobbára Vas László tanítványainak akarta szerint folyt a találkozó. A 48. minutumban Geiger Norbert életerős lövése a keresztlécről pattant fölé. Az összecsapás végéhez közeledve felpörögtek az események, a 76. minutumban Büki Baltazár szabadrúgása nyomán talált utat a labda a hazai hálóba, 1-1. Egy percre rá Geiger Norbert közeli góljával viszont ismét vezetéshez jutott a PMFC.

Az izgalom viszont a továbbiakban sem hagyott alább, a 86. percben a játékvezető kezezés miatt a vendégeknek ítélt büntetőt, Kovács Benedek azonban kivédte Büki Baltazár 11-esét. Ezzel úgy tűnt, megszerzi szezonbeli első győzelmét a pécsi együttes, ám a drámai véghajrában és egy 93. percben szerzett igencsak szerencsésnek mondható találattal 2-2-es döntetlenre mentette a találkozó végeredményét az Iváncsa KSE csapata.

 

NB III Közép-csoport, 18. forduló

Pécs, PMFC Stadion, 400 néző. Vezette: Tamási Patrik.

PMFC – Iváncsa KSE 2-2 (1-0)

Gsz.: Koller (21. – büntetőből), Geiger (77.), ill. Büki (67.), Hujber (93.)

 

PMFC: Kovács – Valkovszki, Romic, Katona, Varga – Kálmán (Kónya, 62.), Koller (Péter, 91.), Erdős, Fujsz (Kiss, 67.) – Juhász, Geiger. Vezetőedző: Vas László.

Iváncsa KSE: Dániel – Balogh, Szellák (Berényi, 61.), Hujber, Varga, Szauter (Miklósvári, 74.), Pribék, Cseszneki, Aradi, Madarász, Büki. Vezetőedző: Domján Attila.

 

Forrás: pmfc.hu







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Putyinnál volt, most az ukránokhoz megy az amerikai megbízott: vajon közelebb kerülünk a háború végéhez?

Steve Witkoff amerikai különmegbízott Miamiban tárgyal Rusztem Umerovval, az ukrán nemzetbiztonsági tanács vezetőjével.

Meglepő számok: a legkevesebbet keresők költenek idén a legtöbbet karácsonyra

A karácsonyi ajándékvásárlás sokaknak öröm, másoknak viszont kimondottan megterhelő élmény.

50 méterről zuhant a halálba a 19 éves diáklány: az anyja SMS-ei nem hatották meg a nyomozókat - Fotók

Egy egyetemi bulin járt aznap, majd váratlanul meghalt. Kétségbeesett anyja válaszokat keres és megdöbbentő dolgokat állít.

Törvénymódosítással betonozná be a Fidesz Sulyok Tamást

Nem hagyja magát a nagyobbik kormánypárt, és arra készül, hogy egy esetleges kormányváltás ne hozhasson magával államfőcserét is. A...

Gyorsabban öregedne az ember a Marson, mint a Földön – meg is van a válasz a miértre

Amerikai kutatók számolták ki, pontosan hogyan telik az idő a Marson.

Lesz-e idén fehér karácsonyunk?

A hosszú távú időjárás-előrejelezésekben nagy fokú a bizonytalanság, de az Időkép megtette tétjeit.

Bereczki Zoltán különös sugallatra úszott meg egy autóbalesetet

Bereczki Zoltán felidézett egy évekkel ezelőtti történetet, melyre a mai napig nem talál választ.

A magyarok fele feszült a karácsonyi ajándékok miatt: ez mégis fontos marad

Az emberek érzelmei erősen megoszlanak a felmérés szerint.

Hidegben egy jó akkumulátor biztonságosabb is - téli meglepetések

Közelednek az ünnepek nyüzsögnek a bevásárlóközpontok, piacok, sűrűsödnek a rokonlátogatások és megtelnek a sípályák, valamint a...

0

Sport

Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel

Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.

A női kézi-vb legdögösebb lányai

Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r

Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei

Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.

A kiesett románok össze-vissza beszélnek a magyar válogatottról

Bianca Curment szerint nem félelmetes a magyar csapat.

Arne Slot ezúttal nem dicséret miatt emlegette Szoboszlai Dominiket

A holland szakvezető keserű, de igazságos végeredményről beszélt a szerdai kudarc után.

Gyászol a magyar kézilabda: elhunyt az ország egykori legjobbja, a Veszprém bajnoka

Az egykori világválogatott Éles József is a barátját gyászolja, aki az utóbbi években vízóra-leolvasóként is dolgozott.

Virgil van Dijk visszavágott interjújában

A Liverpool szerda este 1-1-es döntetlent játszott a Sunderland ellen. A vendégek gólja Virgil van Dijk hibájából született, bár ő maga nem így látja. Egy érdekes interjúban visszavágott.

Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott

Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.

Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után

A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben

Szoboszlai megszólalt a Liverpool újabb kínja után, nincs benne sok köszönet

A magyar középpályás őszintén beszélt az érzéseiről a Sunderland elleni szenvedés után.

A Győr legyőzte az újoncot, és már második az NB I-ben

Bepótolták a labdarúgó NB I (Fizz Liga) 5. fordulójának elhalasztott mérkőzését: az újonc Kazincbarcika Mezőkövesden fogadta a Győrt, a két csapat történelmének első élvonalbeli mérkőzését a vendég ETO 3

Bulvár

Rendszerhiba miatt elveszett a Németh Szilárd alapítványa ellen indított 534 milliós per tárgyalási anyaga

Az állami NISZ Zrt. videós rendszere csak 10 percet rögzített a több órás tárgyalásból.

Szabó Győző elárulta, pontosan milyen betegségben hunyt el Kálloy Molnár Péter

December elsején, 55 esztendős korában elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész, a magyar színház- és filmrajongók egyik régi nagy kedvence, Martin Lawrence, Rowan Atkinson és Jack Black állandó magyar hangja. A hí

„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont

„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v

Ez a világ 10 legkoszosabb városa, magyar is van köztük

Sok európai város nem a tisztaságáról híres.

Bevallottam a pasimnak, hány férfivel voltam: ő ledöbbent, de én még jobban a reakcióján

Spoiler: nyilván nem repesett a boldogságtól. De mikor számolunk már végre le a mindent nyitó kulcs és mindenre nyíló zár mítoszával?

Vége, ennyi volt. Négy év után kirúgták Pindroch Csabát a Magyarország, szeretlekből

Most érkezett a hír, már nem ő lesz a műsorvezető. Vajon mi áll a háttérben?

Brutális árakkal nyitott meg az új élelmiszerlánc Magyarországon

Bár sokan Mere néven várták, végül Basket Plusz néven nyitott meg a rendkívüli olcsóságáról elhíresült üzletlánc.

Török Gábor: Nem vagyok biztos abban, hogy a Fidesz jelenlegi helyzetében ez a legjobb stratégia

A Fidesz ugyanis nem a Tisza által vállalt tervekkel vitatkozik.

blogmorzsák

Nem lehet segíteni annak, aki nem akarja

"Okos ember, kreatív, életrevaló, tényleg sokra vihetné, mégse sikerül neki soha semmi. És nem hiszi el, hogy a pia miatt. Én se hittem el soha senkinek..."

0






0