A havazás kedden se könnyíti meg az életünk
Havazás percról - percre
A vasárnap kora este kezdődött havazás folytatódik kedden is.
9:10 - Zalában már járhatók az utak, de több baleset is történt
Zala megyében kisebb intenzitással, de éjszaka is havazott még, a megyében több baleset is történt, de reggelre már a főutak és az alsóbbrendű utak nagyrészt járhatóvá váltak.
A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság keddi tájékoztatása szerint éjszaka öt-hat centiméter friss hóréteg hullt, így a megye területén az átlagos hóvastagság 30 centiméter. A közutak állapota jelentősen javult, a főútvonalak és az alsóbbrendű utak is járhatók.
Keddre virradó éjjel több olyan jelzés is érkezett, amely a hivatásos tűzoltó egységek beavatkozását tette szükségessé, túlnyomó részt elakadt kamionok mentése, valamint fakidőlések miatt érkeztek segélyhívások.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint több baleset történt a megyében, közülük kettő járt személyi sérüléssel. Hétfő este az M7-es autópálya 197-es kilométerénél egy francia állampolgár kisteherautójával a szalagkorlátnak ütközött, és az árokban állt meg. Az ütközés során a férfi könnyebben megsérült. Kedd reggel pedig egy személygépkocsi és egy kisteherautó ütközött össze frontálisan a 74-es úton, a csatári elágazónál. Az ütközés következtében a személyautó 32 éves sofőrje súlyos sérüléseket szenvedett.
8:01 - Kamion okoz forgalmi akadályt Veszprémnél a 8-as útnál
Kamion okoz forgalmi akadályt Veszprémnél a 8-as útra vezető felhajtón - tájékoztatta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese kedden az MTI-t.
Kővári Zoltán elmondta: a körforgalomnál akadt el a kamion.
Az éjszaka az igazgatóság munkatársai a megye több pontján is segítettek a havas, csúszós utakon elakadt kamionokon, így például a 8-as úton Hajmáskér közelében, Veszprémben pedig egy személyautó nem tudott megbirkózni a téli útviszonyokkal - tette hozzá az ügyeletes.
7:53 - Elakadt járműveken segítettek Vasban
Több mint hússzor riasztották az elmúlt huszonnégy órában a vasi tűzoltókat elakadt járművek, főleg kamionok és személygépkocsik kimentéséhez - tájékoztatta a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-t.
Dénes Károly közölte: személyi sérülés egyik esetben sem történt, az elakadt járműveket visszasegítették az útra.
A közútkezelő megyei ügyeletén elmondták, hétfő este a 8-as úton Rábafüzes közelében fordult keresztbe egy kamion, majd éjjel egy óra körül Rönöknél akadt el egy járműszerelvény, mindkét esetben rövid időre lezárták a főutat.
7:18 - Éjszaka újabb kamionok akadtak el Zalában
Keddre virradó éjszaka újabb elakadt és árokba csúszott kamionok miatt folyamatosan dolgoztak Zalában a katasztrófavédelem egységei, kora reggel Zalaegerszeg közelében pedig személyautók karamboljánál is segíteniük kellett - tájékoztatta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete kedden az MTI-t.
Hétfő estétől kedd kora reggelig 12 helyszínre vonultak ki műszaki mentéshez a zalai egységek. Elakadt vagy árokba csúszott teherjárművek miatt a 75-ös főúton Zalatárnoknál és Lenti környékén, továbbá Zalaapátiban és Keszthely térségében, valamint Nagykanizsán két helyszínen is szükség volt a beavatkozásra.
Kedd reggel a 74-es út csatári elágazójánál frontálisan ütközött két személygépkocsi, ott is kérték a tűzoltók segítségét, mert az egyik járműbe beszorult a sofőr.
6:25 - Hétfőn több mint százharminc embert mentett a katasztrófavédelem
Az előzetes összesítések szerint az időjárással kapcsolatban – balesetek és a hideg miatt - hétfőn 133 embert kellett menteniük a katasztrófavédelem tűzoltóegységeinek – mondta Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője kedden az MTI-nek. A meteorológiai előrejelzések szerint kedden inkább a Dunától keletre lévő megyékben várható csapadék, ott is eső valószínű, és csak az Északi-középhegységben lehet néhol havas eső vagy hó.
Országszerte hetven elakadt járművön segített és több mint kétszáz műszaki mentést kellett végrehajtania a katasztrófavédelemnek.
Kedden, kora reggelig már tizenkét műszaki mentésben vettek részt a tűzoltók, főként Vas, Zala, Somogy és Komárom-Esztergom megyében - ismertette a helyettes szóvivő.
Hajdu Márton kiemelte, hogy ahol esett valamilyen csapadék, az ráfagyhatott az útra, ezért mindenkit arra kérnek, hogy figyelmesen és a megszokottnál lassabban vezessen, ha pedig a járműve nincs felkészítve a téli időjárásra, inkább válassza a tömegközlekedést. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az esetleges balesetek miatt kedden is előfordulhatnak torlódások.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat keddre az ónos eső miatt adott ki citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést Somogy, Tolna, Fejér, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Pest megyére, valamint a főváros területére. Emellett az ország nyugati felében nyolc megyében a tartós, sűrű köd miatt is figyelmeztetés van érvényben.
A meteorológiai szolgálat a kedd hajnalban az MTI-hez eljuttatott figyelmeztető előrejelzésében azt írta: napközben számottevő havazás már az Alpokalján és a Kisalföldön sem valószínű. A csapadék egyre inkább a Dunától keletre lévő megyékre korlátozódik, ott is eső valószínű, csak az Északi-középhegységben lehet néhol havas eső vagy hó. Estétől, elsősorban a Dunántúlon, ködre is számítani lehet.
5:53 - A BKV járatai menetrend szerint elindultak
Változó intenzitással havazott éjszaka Budapesten, a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. 85 munkagéppel és 290 hómunkással takarította az utakat. A 149-es autóbuszt leszámítva a BKV valamennyi járata menetrend szerint közlekedik.
Az FKF tájékoztatása szerint éjszaka a főutakat, járdákat, közlépcsőket, gyalogátkelőhelyeket takarították, és olyan területek is voltak, ahol megkezdték a mellékutak takarítását, azonban amikor ismét havazni kezdett, a szóró járművek visszatértek a fő- és közösségi útvonalakra.
A társaság közleménye szerint a II. kerületben a Szép Juhászné úton meghibásodott egy munkagépük, ami akadályozza a forgalmat. A műszaki mentést reggel kezdik meg, ezért arra kérik a járművezetőket, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán közölte, hogy teljes vonalon leállt a 149-es autóbusz közlekedése a jeges és csúszós út miatt, az említett járaton kívül azonban jelenleg nincs egyéb, időjárás okozta fennakadás a fővárosi tömegközlekedésben. A hajnali helyzet szerint a többi járat elindult és menetrend szerint, zökkenőmentesen közlekedik - tudatta a társaság.
0:55 - Helyreállt a közlekedés a 2-es számú főúton
Helyreállt a forgalom a 2-es főúton Nógrád megyében Szendehely és a nőtincsi elágazó közötti szakaszon - közölte Dankóné Nagy Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.
Az útszakaszon hétfőn este azért állt le a forgalom, mert a járművek nem tudtak közlekedni a havazás miatt csúszóssá vált úttesten. Az irányítást, elterelést a rendőrség végezte.
hírek innen, onnan
Alapjaiban változhat meg a Fidesz szervezeti felépítése a szombati kongresszuson, de várhatóan Orbán Viktor lesz az egyedüli elnökjelölt
Havasi Bertalan szerint az esemény nem sajtónyilvános, ennek ellenére a Hír Televízió a hivatalos médiapartnerük.
Trump napokon belüli iráni megállapodásról beszélt, Izrael közben újra támad Libanonban
Kedden egyelőre tisztázatlan okokból lezuhant egy amerikai harci helikopter is a térségben.
„Nem akartam megölni a feleségemet, de provokált és elpattant nálam a húr!” – vallotta a csákányos gyilkos
P. Csaba több mint tízszer sújtott le a kétgyermekes Anitára. a csákánnyal és egy késsel. Megvan a jogerős ítélet az ügyben.
Combos eredmények a baromfiiparban: sokmilliárdos nyereséggel zártak a legnagyobbak
Sikeres és növekedéssel teli évet zártak a hazai baromfiipar meghatározó vállalatai 2025-ben. Miközben a Master Good, a Gallicoop, a...
Vitézy súlyos állításokat tett a mohácsi híd elszaladt milliárdjairól
Több százmilliárd forintos költség, vitatott műszaki döntések és a választások előtti kifizetések – így szállt el egy állami...
Tőzsdére megy az AI-lázat kirobbantó cég
A ChatGPT fejlesztője már megtette az első hivatalos lépéseket a tőzsdei megjelenés felé. A befektetőknek azonban még várniuk kell.
Ez a baja a Pentagonnak a BYD-vel
Több meghatározó kínai technológiai és autóipari vállalat neve is felkerült egy érzékeny amerikai listára. Súlyos következménye lehet.
Ma délben tette meg Magyar Péter a nagy bejelentést. Ez mennyire kemény és minden magyart érint
Erre kell számolni és ez minden magyarnak nagyon fontos.
Vákuumcsomagolt latexben jelent meg Kanye West felesége a rapper szülinapján
Bianca Censori egy testszínű, szinte második bőrként funkcionáló latex bodyban ünnepelte férje, Kanye West 49. születésnapját...
Bennfentes árulta el, mi történt Katy Perry és Justin Trudeau első randevúja után
Katy Perry és Justin Trudeau láthatóan boldogan, egymáshoz érve pózolt a fotósoknak a New York-i Tribeca Filmfesztiválon. És közben a...
Marsi Anikó így él a Tények után: ezzel foglalkozik
Marsi Anikónak bőven akad elfoglaltsága most is, hogy nem szerepel képernyőn.
Magyar Péter miniszterelnöki interjút ad az Egyenes beszédben
Magyar Péter kedden este Rónai Egonnak ad interjút az Egyenes beszédben.
Sport
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön
Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






