A helyi közösségeké a jövő
Indulnak a CLLD-pályázatok, amelyeken várhatóan olyan közösségi együttműködéseken és összefogáson alapuló programok kaphatnak majd támogatást, amelyeken több szervezet, így civilek, vállalkozások vagy akár informális közösségek, csoportok vehetnek részt. Vozár Pált, az ÖPE alelnökét kérdeztük.
Mint már írtunk arról, a város által létrehozott Pécsi Helyi Akciócsoport fogja lebonyolítani azt az uniós pályázatot (CLLD), amely során helyi, civil közösségfejlesztésre nyertek 750 millió forintot.
A most folyó társadalmi egyeztetés után (legközelebb egyébként január 23-án lesz ilyen esemény a Civil Közösségek Házában), várhatóan februárban már ki is írják a pályázatot a pécsi civil szervezetek felé. Ezt követően márciusban beadás, majd leghamarabb akár már áprilisban elkezdődhetnek a megvalósítások, amelyekre 1-2 év lesz, és 5-10 millió forintot lehet igényelni. Az erre a programrészre jutó 250 millió forintot kizárólag nagyobb rendezvényekre, közösségi eseményekre, pl. klubfoglalkozásokra, szakkörökre, ismeretterjesztő előadásokra, esetleg képzésekre lehet majd költeni. Kiemelt cél pedig, hogy minél több embert szólítsanak meg és bevonjanak.
– Bár elsősorban civil szervezetek pályázhatnak majd, a program lehetőséget biztosít olyan együttműködésekre, amelyek során egy-egy szervezet, a közvetlen környezetében elérhető partnereket vonjon be, akár vállalkozás vagy másik nonprofit, egyházi szervezet, majd mint egyfajta kisközösség működjenek tovább – mondta lapunknak az Összefogás Pécsért Egyesület alelnöke.
Vozár Pál még azt is mondta, az ÖPE határozott célja, hogy az esetleges városi egyenlőtlen eloszlás lehetőségét kizárna a pályáztató, ugyanis sokkal hatékonyabb, eredményesebb lenne a források felhasználása, ha a potenciális pályázó, például belvárosi civil szervezetek mellett kertvárosiak vagy a nyugati városrésziek is csatlakoznának.
Mindezekért az ÖPE alelnöke azt javasolja a civil szervezeteknek, hogy többen álljanak össze, és egy vezető pályázó szervezet mellett több szervezet valósítsa meg közösen programját. – Mi javasolni fogjuk a pályáztató Pécsi Helyi Akciócsoportnak is, hogy a pályázatok elbírálásánál ezt a szempontot vegyék figyelembe – tette hozzá végül Vozár Pál.
Mindenki és minden közösség számít
Vozár Pál szerint nagyon fontos, hogy az akár a pályázatok során elindult kisközösségek később meg is maradjanak, és tovább működjenek. Mint mondta, ilyen közösségek lehetnek lakóközösségek (társasházak, lakásszövetkezetek), utcai szomszédsági közösségek, de akár nagyobb létszámú baráti közösségek is.
PNL
hírek innen, onnan
Mutatjuk a kormánytagok vagyonnyilatkozatait – jelenleg ő a legtehetősebb
A kormánytagok közül Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter rendelkezik a legnagyobb megtakarítással, értékpapírban és...
Itt az első vb-botrány: Trump országa nem engedte beutazni az afrikai sztárbírót
Nem kapott beutazási vízumot az Egyesült Államokba a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokság szomáliai játékvezetője, Omar...
Putyin brutális dróncsapásokat küldött az ukrán városokra
A légvédelem 146 drónt hatástalanított.
Megint drágább lesz a dízel annak, aki piaci áron tankol
A benzin ára nem változik továbbra sem.
Hibáztak a mentők Gálvölgyi János rosszulléténél: vádat emeltek ellenük
Vádat emeltek két mentésirányító, egy betegszállítás-felvevő és egy mentésvezető ellen Gálvölgyi János ügyében.
Először szólalt meg Christian Eriksen, miután újra összeesett a pályán
Elmondta, mire akar koncentrálni most.
Vádemelés lett a vége annak, hogy nem küldtek mentőt Gálvölgyi Jánoshoz
Négy embert vádoltak meg foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Vádat emelt az ügyészség az Integritás Hatóság elnökével szemben, aki több mint 140 milliós vagyoni hátrányt okozott
Biró Ferenc lapunknak politikai nyomásgyakorlásról beszélt, most szabadságvesztést, pénzbüntetést és vagyonelkobzást kért rá az...
Már elérhető Orbán Viktor utolsó vagyonnyilatkozata
Orbán Viktor utolsó vagyonnyilatkozata: szerény megtakarításokkal zárult egy hosszú politikai pálya.
A Netflixtől a felhőig: Így megy el a fizetésed 10%-a online előfizetésekre
A sok apró előfizetés – a Netflixtől a Spotifyig – észrevétlenül összeadódik, és a hónap végére meglepően nagy összeget vihet el...
Kevesebb csavarás és rövidebb bombák: a foci-vb új labdájának fizikája átírja a játékot
Az előttünk álló labdarúgó-világbajnokság hivatalos játékszerének forradalmi aerodinamikai tervezése alapjaiban változtathatja meg a...
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Bulvár
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






