Ezt olvasta már?

Mai névnapok és eredetük

Rózsa: Magyar eredetű név, a Rosa latin női névből származik. Már az Árpád-korban használatos volt Magyarországon. Jelentése a virág maga. - Pécsi Napilap -


A hosszú hétvége is mozgalmas a martonfaiaknak - videó

A szerdai, ásotthalmi kirándulást követően a hosszú hétvégén is többször hallatták a hangjukat a Pécs melletti Martonfára tervezett menekülttábor ellen demonstrálók.


hirdetés

Csütörtökön, az állami ünnepen a Pécsváradon délelőtt tartott megyei ünnepségre mentek el a martonfaiak egységes fehér pólóban, amelynek az elején a "Ma Martonfa, holnap az egész ország", hátán pedig a "Védjük meg hazánkat" felirat volt olvasható. A nyílt, ingyenes rendezvényre először a helyi rendőrök nem akarták beengedni a martonfaiakat, ezt csak több telefon után sikerült elérni.

Közben szintén csütörtökön Bosnyák András polgármester egy küldöttség élén a fővárosi ünnepi rendezvényeken vett részt, a Jobbik ünnepségén egy kerekasztal beszélgetés volt, amelyre több ezren voltak kíváncsiak.

Pénteken egy motoros túrát szerveztek Pécsváradról Ásotthalomra, hogy megtekintsék az ottani menekülthelyzetet.

Pénteken Pécsett, a 48-as téren tartották meg szokásos demonstrációjukat, ezúttal mintegy száz résztvevővel, majd este bál volt a faluban.

Vasárnap 17.00-kor Hegedűs Lóránt református tiszteletes tart istentiszteletet a martonfai lőtéren, hétfőn Hirden lesz 19.00-kor falugyűlés, csütörtökön pedig 15.00-19.00 között Pécsváradon, a benzinkútnál tartanak félpályás forgalomlassító útlezárást.








0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Három aranyat nyert Hosszú Katinka a világkupán

Hat döntőjéből hármat megnyert Hosszú Katinka a rövidpályás úszó világkupa-sorozat második versenyének keddi nyitónapján Berlinben...

Ezt a 10 szót mindenki rosszul írja: helyesírási teszt estére

Mindössze 10 kérdés, amire azért illene tudni helyesen válaszolni.

Újabb drámai részletek derültek ki a Germanwings tragédiájáról

Nehézségekkel küzdött a repülőgép-vezetés tanulásában az a német pilóta, aki tavaly szándékosan hegynek vezette a Germanwings...

Bréking: Babosnak sikerült az áttörés a US Openen, esélyesként várja a folytatást

Babos Tímea pályafutása során először tagja a legjobb 64 mezőnyének női egyesben a US Openen, miután szoros meccsen, szetthátrányból...

Kezdődik az Eb-selejtező - Nagy-Britannia ellen lép pályára először a magyar válogatott

Kecskemét - A magyar férfi kosárlabda-válogatott szerdán a vendég Nagy-Britannia (18.00, M4 Sport) ellen megkezdi szereplését az...

Jó sokat spórolhat meg: tippek a mindennapi energiatakarékossághoz

Megyei körkép - Használjunk víztakarékos csaptelepet és energiatakarékos izzót, felejtsük el a stand-by üzemmódot, a lakás...

Kézilabda: Ismét győzött a Telekom Veszprém

A címvédő Telekom Veszprém ötödik mérkőzését is megnyerte a férfi kézilabda NB I-ben, ezúttal a vendég Balmazújváros ellen. A...

NB1: Szerb csatárt igazolt a Videoton

A Videoton FC labdarúgóklub leigazolta a görög Olimpiakosztól a szerb Marko Scepovicot. A székesfehérvári klub honlapjának keddi...

US Open: Babos a sírból hozta vissza meccsét

A 31. helyen kiemelt Babos Tímea vert helyzetből fordítva jutott be a második fordulóba kedden az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A 23...

Verratti: Nem szeretem, ha egy valakitől várják a csodát

A sérüléséből visszatért Marco Verratti is azon játékosok között van, akikre számít Giampiero Ventura a Franciaország és az Izrael...

Új korszak kezdődött a Föld történelmében, méghozzá hatalmas robajjal

Az ember korszaka rendkívül csúnyán kezdődött, és még rondábban végződhet.

Egyre több egészséges élelmiszer fogy a Lidl-ben

A változó fogyasztói igényekhez alkalmazkodva a Lidl Magyarország kiemelt figyelmet fordít az egészséges és speciális táplálkozású...

Sport

Képernyőn Hosszú Katinka berlini versenye

Élő sportközvetítések a hazai televíziókban augusztus 30-án, kedden.

Pep Guardiola kipenderített egy ikont a csapatból

Egybehangzó brit sajtóértesülések szerint az olasz élvonalban szereplő Torino labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Joe Hart.

Nyár végi teljes kiárusítást tart a DVSC

Szima Gábor tulajdonos szinte valamennyi piacképes labdarúgóját eladta.

Máris esnek le a betűk az 1 milliárdos oroszlányi sportcsarnokról

A kormány szerint korszerű, modern, látványos és sokoldalú az új sportkomplexum.

Conte nem akarja, hogy a játékosok elfelejtsék az előző szezont

Antonio Conte szerint fontos, hogy játékosai tanuljanak az előző szezonból.

16 másodpercig tartott egy focimeccs Angliában

A pályán történt eset után nem tudták folytatni a játékot a labdarúgók.

Hosszú Katinka három számban győzött

Hat döntőjéből hármat megnyert Hosszú Katinka a rövidpályás úszó világkupa-sorozat második versenyének keddi nyitónapján Berlinben.

Enrique szerződéséről csak jövőre tárgyalnak

Luis Enrique csak a jövő évben tárgyal az FC Barcelona vezetésével szerződésének meghosszabbításáról.

A Vidinél nem viccelnek, újabb válogatott játékost szerződtettek

A jelek szerint Székesfehérváron komolyan veszik azt, hogy hajrá van a nyári átigazolási szezonban.

Hihetetlenül fordulatos mérkőzésen jutott tovább Babos Tímea a US Openen

Egy ilyen forgatókönyvre még Hollywoodban is lecsapnának.

Wayne Rooney marad az angolok csapatkapitánya

Továbbra is Wayne Rooney lesz az angol labdarúgó-válogatott csapatkapitánya.

A 203 centis óriás nem kevés borsot tört Djokovics orra alá

A US Open férfi egyes első fordulójában a világranglistát vezető teniszezőnek szemmel láthatóan problémái voltak. Ha nehezen is, de felülemelkedett ezeken.

0

Bulvár

Megdöbbentő vallomás: A halálos ágyán árulta el, ki ölte meg Kennedyt

Oliver Stone hollywoodi filmrendező arról számolt be, hogy találkozott egy idős férfival, aki a halálos ágyán elárulta neki, hogy egy belsős gyilkolta meg 1963-ban John F Kennedy-t.

Dunába fulladhatott a milliárdos cégek tulajdonosa

A zongorista tavaly novemberben tűnt el, eltűnése után derült ki, hogy milliárdos cégek tulajdonosa legalábbis papíron.

Nagy pofonba szaladt bele a TV2

Az utóbbi időben úgy tűnt, hogy a TV2 legalább a nagy költségvetésű produkcióival le tudja győzni az RTL Klubot. A Star Academy első adása azonban gyengécske számokat hozott.

Optimális testsúly: így számítsd ki a testtömegindexed

Egy egyszerű képlettel kiszámíthatja, megfelelő-e a testsúlya: fölötte vagy alatta van-e annak, ami ideális lenne? Szakértőnk: Dr. Vernes Réka...

Belügyminisztérium: Magyarországon is tanácsos vizet és élelmiszert elraktározni

Egy-két napra, hiszen elég egy erős téli havazásra gondolni, ami elzárja a külvilágtól a települést. Németországban azt javasolják a lakosságnak, hogy halmozzanak fel öt napnyi ivóvizet és tíz napra elegendő élelmiszert. A katasztrófavédelmet arról kérdeztük, hogy Magyarországon van-e hasonló előírás, politikusoktól pedig azt tudakoltuk, miféle információkra alapozhatták a német akciótervet.

Csoportosan erőszakolták meg a 17 éves lányt

Miután többen megerőszakolták, meggyilkolták.

Percek alatt diagnosztizálható a rettegett betegség

A brit egészségbiztosító, az NHS reményei szerint az új, egyszerű teszt, amelynek segítségével percek alatt diagnosztizálható az agyhártyagyulladás.

Már nem menő a comb közötti rés, a sellőcomb a nyerő!

El lehet felejteni a #thighgap hashtaget!

Ha kedves az életed, akkor még most vegyél állampapírt

A legtöbben az éven belül állampapírokat keresik, pedig már ma is érezhetően többet kereshetünk, ha több évre előre gondolkozunk előre. Az egy éves 2,25 százalék helyett a 2026-ban lejáró papír jelenleg 3,8 százalékot fizet, de a nagy előnye ezen felül az, hogy idővel nőni fog a kamatozása. Éppen egy olyan időszak kezdődik, amikor az infláció [...]

Rohamtempóban robogunk Orbánék célja felé

Júliusban tovább javultak a munkaerőpiaci mutatók, ráadásul olyan ütemben tűnnek el a munkanélküliek a piacról, hogy arra még a korábbi években sem volt példa.

Sósavat tett a szexklub síkosítójába

A 62 éves férfi nem árulta el, mi volt a motivációja.

blogmorzsák

Varsó rejtetett történelmi mementója, a PWPW

Építésekor formabontóan újnak számított, létezése alapvetően kapcsolódik a modern lengyel állam létrejöttéhez, két évtizeddel később romokká bombázták, majd eredeti kinézetének megfelelően újjáépítették, hogy ma is ugyanazt a feladatot láthassa el mint egykor.

Mindenki szexközpontú?

Ha a a felelősség felüti a fejét, a másik dobbant, de miért?

Miről győzködi Vona az értelmiségét?

Az előadást egyszer szakította meg a taps, amikor Vona a Harry Potterből vezette le a magyar közéletet.

Hörög az egész osztály − Hajós András a Bayer-ügyről

Becsapódik a bayergránát és megint rendeződni kell. Pulton a szokásos szett. Szól az A oldal meg a B oldal.

Ha nincs meg a 4 millió szavazat

Orbán nyilvánosan beleég a legfontosabb ügyébe.

Szájszag­semlegesítő filérekből

Elég egy apró darab belőle és viszlát hagymaszag!

Nőként az IT-ban

Manapság már nem lehet egy éles határt húzni a férfias és nőies szakmák között.

Titkolózó istenhegyi villa 700 millióért

A bevallottan eklektikus villa kissé túlteng stukkóból és timpanonból.

Fejkendőpárti performansz a hivatalban

"Kísértet az okmányirodában! Ideiglenes személy lett a fiam."

Meghalt Gene Wilder

Az egyik legviccesebb fickó volt, efelől semmi kétség; Richard Pryorral alkotott párosuk hatalmas kedvenc volt itthon is.

Ilyen fenevad lesz 2017 legjobb mobilja

Röviden: laptop teljesítmény és mozis tv felbontás.

Babér, a győztesek koronája

Az egyik legnépszerűbb konyhai társunk ez a fűszer.

0






0