Ezt olvasta már?

Magabiztosan nyert a Sopron a Pécs ellen

A címvédő Sopron 75-51-re múlta felül a vendég PINKK-Pécsi 424 csapatát a női kosárlabda NB I szombati játéknapján.

0

A jegybank felügyelete alá került a takarékszövetkezeti rendszer

Az Országgyűlés kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bankfelügyeleti ellenőrzése alá helyezte a teljes takarékszövetkezeti rendszert.


hirdetés

A képviselők 119 igen szavazattal, 22 nem ellenében és 19 tartózkodás mellett, kivételes sürgős eljárásban hagyták jóvá a nemzetgazdasági miniszter szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló, hétfőn beterjesztett előterjesztését.

Varga Mihály a változtatásokat azzal indokolta, hogy a kormány továbbra is stabil, versenysemleges, a gazdaság érdekeit megfelelően szolgáló hitelintézeti és bankrendszert szeretne. Jelezte, a felügyelet nemcsak ellenőrizhet, hanem menet közben beavatkozhat, például a takarékszövetkezeti integráció központi bankját átfogó vizsgálat indítására kötelezheti.

A tárcavezető szerint sokkal szigorúbb, egységesebb ellenőrzést jelent, hogy a felügyelet kezdeményezési hatáskörébe kerülnek a bírságok, a szankciók, a felfüggesztések, valamint az engedélyek visszavonása. Fontos módosításként értékelte továbbá, hogy nem jogszabály jelöli majd ki hosszú távon a takarékszövetkezeti integráció központi bankját, ami most a Takarékbank, hanem a versenysemlegességet érvényesítve a szövetkezeti hitelintegrációs szervezetnek lesz nagyobb jogosítványa.

A parlament döntésének eredményeként a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) dönthet majd a jövőben a tisztségviselői felfüggesztésekről.

Demján Sándor korábban nyílt levélben írt arról, hogy a takarékszövetkezeti integráció célja a szövetkezeti szektor eredményének és vagyonának növelése volt, az eddigi események azonban ennek ellenkezőjét támasztják alá. Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke szerint az FHB tőkeemelésénél bizonyos szövetkezeteket kényszerítettek, hogy "a névérték hétszeresén vegyenek új részvényeket". Demján Sándor állította továbbá, hogy egyes üzleti körök "céghálót szőnek" a takarékszövetkezeti szektor köré, és "parazitaként szívják ki erőforrásait".

A miniszterelnök válaszában azt közölte, a kormány sikeresnek ítéli, egyben lezártnak tekinti a takarékszövetkezeti rendszer átalakítását, "kétes ügyletektől való megszabadítását" és feltőkésítését. Jelezte azonban, elfogadja Demján Sándornak azt a véleményét, hogy a takarékszövetkezeti rendszer nem működhet megfelelő felügyelet nélkül. Azzal is egyetért - közölte -, hogy a felügyelet szempontjából a magyar bankszektornak versenysemlegesnek kell lennie.

Orbán Viktor azt is tudatta, a kormány ellenzi, hogy a takarékszövetkezetek további FHB-részvényeket vásároljanak. Ennek megakadályozására a szükséges lépéseket megteszik. Hozzátette, a Demján Sándor nyílt levelében tudomására hozott feltételezett összefonódásokról alapos tényfeltárás után és kellő időben tájékoztatni fogja az OTSZ elnökét.

Varga Mihály tájékoztatása szerint a kormány a jegybank és a bankszövetség munkatársainak bevonásával készítette el javaslatát.

A Magyar Bankszövetség hétfőn jelezte, egyetértenek a parlament elé került jogszabály-változtatás, szerintük ugyanis a javaslat elfogadásával meg tud szilárdulni az európai színvonalú, egységes, a törvényes és az etikai elvárásoknak mindenben megfelelő magyar hitelintézeti szektor. Az MNB szintén támogathatónak nevezte a módosítást és közölte, a felkészült a megújuló keretrendszer megfelelő felügyeletére.








Lassan sorompóba lépnek a pécsi polgármesterjelöltek. Ön kit választana?








0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Pacquiao 40 évesen is hihetetlen energiával bokszol

Egyhangú pontozással verte 11 évvel fiatalabb ellenfelét.

Meghalt Andy Vajna

Életének 75. évében, hosszú betegség után, budapesti otthonában hunyt el.

Federer-Tsitsipas, a generációk csatája - Ausztrál Open, 7.nap, kibeszélő

Ide írhatjátok, amit a meccsek előtt/alatt az aktuális játéknapról gondoltok.

Meghalt Andy Vajna

Életének 75. évében hosszú betegség után budapesti otthonában elhunyt Andy Vajna, a magyar és a nemzetközi filmipar meghatározó alakja,...

113 éves korában elhunyt a világ legidősebb férfija

Elhunyt a világ legidősebb férfija: a japán Nonaka Maszazót 113 éves korában vasárnap érte utol a halál otthonában.

Elhunyt Andy Vajna

Budapesti otthonában halt meg.

Elhunyt Andy Vajna

Életének 75. évében hosszú betegség után budapesti otthonában elhunyt Andy Vajna, a magyar és a nemzetközi filmipar meghatározó alakja,...

Ki volt Andy Vajna, a váratlanul elhunyt filmzseni?

Elképesztő életutat járt be az éjszaka váratlanul elhunyt világhírű producer.

Meghalt Rostás Sándor

Az Újpest korábbi futballistája néhány hónapja már kórházi kezelésre szorult, egy alkalommal vért is kellett gyűjteni részére.

Elhunyt Andy Vajna

Életének 75. évében hosszú betegség után budapesti otthonában elhunyt Andy Vajna, a magyar és a nemzetközi filmipar meghatározó alakja,...

0

Sport

Magyar úszó győzte le Hosszú Katinkát Antwerpenben

Azért az Iron Lady sem maradt aranyérem nélkül.

Egy szemtelenül fiatal zseni rombolhat le mindent

Mindkét konferencia-döntőben egy korszakos játékos egy fiatal trónkövetelővel találkozik az NFL-ben.

Matics: a dán kapus nyerte meg a meccset

Nyilatkozatok a magyar-dán meccs után.

José Mourinho hatalmas öngólt rúgott

Néha jobb egyszerűen csak csöndben maradni.

Nem volt belépője, nem engedték be Roger Federert az öltözőbe

A szabály a világ egyik legjobbjára is vonatkozik.

UFC: 32 másodpercig tartott az év első szuperbunyója

Henry Cejudo meglepetésre 32 másodperc alatt kiütötte T.J. Dillashaw-t.

Meghalt Rostás Sándor, az Újpest legendája

Két nap múlva lett volna 57 éves.

Solskjaer Manchestere verhetetlen, hétgólos drámát nyert a Liverpool

Az MU sorozatban hatodik PL-meccsét hozta, Szalah duplázott.

Kézilabdában nem ismernek tréfát a dánok

A herningi arénában megmutatták, mit jelent az egész napos család program kifejezés.

Nem tud gólpasszt adni, futni és védekezni

Rio Ferdinand nem finomkodott, amikor Jorginhót kellett kritizálnia.

Az AusOpen új szenzációja a biztonsági őr, aki nem engedte be Federert

A szabályok mindenkire vonatkoznak, természetesen Roger Federerre is.

Minimális különbséggel nyertek a németek

A lehető legkisebb különbséggel győztek a németek a zakopanei vk csapatversenyén.

0

Bulvár

Kiderült, ezt a rohamosan terjedő rejtélyes betegséget a PET-palackok okozhatják

A bélrendszerünket károsíthatják a palackokból kioldódó anyagok.

Mutatjuk, mennyien demonstrálnak a kormány ellen Budapesten - fotó

Szombat délután a fővárosban is tüntetnek az úgynevezett rabszolgatörvény ellen. A fotók az Oktogonnál készültek, ekkor nagyjából 500 demonstráló vonult az Andrássy úton.

Magyar úszó győzte le Hosszú Katinkát Antwerpenben

Azért az Iron Lady sem maradt aranyérem nélkül.

Újabb nagy havazás jön, itt várható a legtöbb hó

Nem ússzuk meg a vasárnapot hó nélkül, néhol akár 10 centi is eshet.

Ennyien tüntetnek Budapesten - fotó

A munka törvénykönyvének módosítása ellen demonstrálnak Budapesten. Az MTI fotója.

Hatalmas a baj: nagy erőkkel vonultak a tűzoltók a Balatonhoz

Három településről érkeztek a tűzoltók egy balatonfőkajári tűzhöz.

Ő volt a Romantic együttes fekete bombázója - Az énekesnő nagyon megváltozott

Völgyi Zsuzsit a Romantic együttesből ismerhette meg az ország.

A fényképen még mosolygott, két nap múlva felakasztotta magát

A depresszió tüneteit néha még a legközelebbi hozzátartozók sem veszik észre. Öt megrázó fényképet mutatunk.

Új magyar traktor készül Jánoshalma határában

Ismét magyar építésű traktort fejleszt a hazai agrárgépszakma. A Dutra hagyományaira épülő, korszerű, 50-80 lóerős hazai mezőgép már túl van a próbaüzemen. A két prototípus gép jól vizsgázott, és már rendelkezésre áll 6 darab műszaki vizsgával ellátott erőgép Bács-Kiskun megyében. Az emissziós normák változása miatt még motorcserére lesz szükség, jelenleg pedig a Kubotával tárgyalnak arról, hogy milyen lesz a következő motor. A takarékos üzemeltetésű, könnyen kezelhető és javítható, egyszerű felszereltségű traktort a jánoshalmi Renner Tamás okleveles gépészmérnök tervezte meg, a legendás Dutra traktor hagyományaira építve. Az 50 és 80 lóerős Renner-traktorok 4, azonos méretű keréken közlekednek. A szerkezet megépítése így [...] Tovább...

Egy szemtelenül fiatal zseni rombolhat le mindent

Mindkét konferencia-döntőben egy korszakos játékos egy fiatal trónkövetelővel találkozik az NFL-ben.

Hogyan kell a nappali menetfényt használni? A rendőrség eloszlatta a tévhiteket

Fogadd meg a hatóság tanácsait rossz látási viszonyok között, hogy mindenki épségben hazaérhessen.

blogmorzsák

A szovjet laktanyák titkai

Elszeparált gettókba tömörülő kato­nai egységek, orosz kütyükre áhítozó csencselő magyarok, szovjet mini-lakóparkok – te hogyan emlékezel a nagy testvér megszállóira?

Amikor a gyám­hivatal rajtaütésszerűen megjelenik

A gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai által anyagi csődbe sodort család felnőtt tagja munkát keres.

Az EU-nak elege van abból, hogy egyesek kilopják a szemét

Korrupt, illibeárlis rezsimek nem fosztogathatnak tovább.

A győri újság hogyan tudósított az audis sztrájkról?

A megyeszékhelyen zajló eseményekre ki sem küldték a munkatársukat.

Nagy Blanka, az ösztönös marxista

Nagy Blanka azt üzeni: az nem elég, hogy hol az elit egyik, hol meg másik csoportja üli körül a húsos fazekat.

Igenis szót lehet érteni a tinédzserekkel!

„Szép és emberi ettől a felnőttől, ahogy ehhez a kamasz fiúhoz hozzááll, biztosan remek nagypapa lehet.“

Az üzlet, az üzlet

Sikerült leküzdenünk magunkat az EU második legszegényebb országává.

A világ legidősebb szőlőtőkéje

Ezt minden borkedvelőnek látnia kell, ha Szlovéniában jár.

A Margitsziget névadója és a bizánci császárnő

1270. január 18-án halt meg az Árpád-ház egyik leghíresebb szentje, Szent Margit. Ugyan­ezen a napon emlékezünk meg Árpád-házi Szent Piroskáról is.

Egy rejtélyes irodalmi világsztár

Elena Ferrante és a 40 nyelven megjelent A briliáns barátnőm először az irodalmi világot, majd a a filmvásznat is meghódította. De kit takar a fátyol?

Bürokrácia brit, amerikai és magyar módra

Ügyeket intézni mindenhol mu­száj. De vajon hol jobb és kelle­mesebb: Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban vagy Magyarországon?

0






0