A keresztényüldözésről beszélgettek a pécsi Dóm-kőtárban
A keresztényüldözés volt a témája annak a szerdai előadásnak a Dóm-kőtárban, amit a Pécsi Katifi és a Katolikus Egyetemi Lelkészség szervezett.
hirdetés
Közel-Kelet, valamint Ázsia és Afrika több országában jelentősen fokozódott a keresztényüldözés 2014-ben. A polgárháború kitörése előtt 1,8 millió keresztény élt Szíriában, jelenleg 1,1 millióra tehető a számuk, és sokuk menekültként él saját hazájában. Irakban is hasonlóan rossz a helyzet: az Iszlám Állam tevékenysége következtében nagy számban menekülni kényszerültek a keresztények.
Youssef Fakhoury, libanoni magyar közgazdász és a prochristie.hu projektfelelőse tartott előadást a közel-keleti keresztényüldözéséről. Az előadás után kerekasztal beszélgetést tartottak.
Vendégek:
- Dr. Molnár F. Tamás, a PTE ÁOK Műveleti Medicina Tanszékének egyetemi tanára
- Dr. Füzér Katalin szociológus
- Lengvárszky Attila a Pécsi Tudományegyetem oktatási igazgatója
Moderátor: Nagy Norbert egyetemi lelkész
hírek innen, onnan
Lassult az infláció áprilisban Ausztriában
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedésének mértéke az előzetesen közölttel összhangban 3,5 százalékra, 2021. szeptembere óta...
Leandro elmondta, miért váltott büntetőrúgót a derbin
Derbivel zárult az OTP Bank Liga 2023/24-es szezonja. A Ferencváros-Újpest találkozó a tervezett bajnoki fieszta mellett 2-0-s hazai...
Megszűnt Bács-Kiskun vármegyében is a tűzgyújtási tilalom
A jelenleg is tartó esőzésnek és az elmúlt 24 órában lehullott csapadéknak köszönhetően május 18-tól Bács-Kiskun vármegyében is...
KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
A szomszédos országokban 608 forint volt a dízel átlagára, a magyar adat 0,2 százalékkal, azaz 1 forinttal volt ennél alacsonyabb.
5 évvel élhetünk tovább 2050-re, de többet is fogunk betegeskedni
A növekedés azokban az országokban lesz a legnagyobb, ahol most alacsonyabb a várható élettartam.
Horrorbaleset Kiskunfélegyházánál: kiszakadt a motor a kocsiból és 20 métert repült
Elaludhatott a sofőr, ráadásul nem volt bekötve.
Nem találjuk a szavakat Szécsi Debóra formájára
Szécsi Debóra, a híres DJ, Cooky szerelme valami egészen elképesztően jól néz ki, kétszeres édesanyaként is.
Jó, hogy rájöttek, hogy ez a rozsdás valami egy spéci Zippo a vietnámi háborúból
Még jobb, hogy újjá is varázsolták.
Újoncot avatott és Izland ellen nyert a magyar válogatott
A magyar válogatott második mérkőzését is megnyerte a női röplabda Európa-liga ezüst divíziójának csoportkörében, miután vasárnap...
A dél-afrikai atléta a világ idei legjobbjával nyert 800-on
A dél-afrikai Prudence Sekgodiso a világ idei legjobb idejével nyerte a női 800 métert az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat rabati...
Igaz vagy sem, hogy egyeseknek elég napi 5 óra alvás is? Itt a válasz
Nem egy tévhit él bennünk az alvással kapcsolatban!
Közel 100 utas rekedt a budapesti reptéren, csak becsekkolásnál derült ki, hogy nem megfelelő a vízumuk
Nem tudtak felszállni a WizzAir Szaúd-Arábiába tartó gépére.
Sport
Repültek a fogak, szakadtak a szemhéjak Szigetszentmiklóson
Puszta kézzel csépelték egymást, no és volt egy Guinness rekord is.
Nagy öröm Kispesten: visszatér az NB I-be a Bp. Honvéd.
Egy fordulóval a vége előtt eldőlt, hogy a Budapest Honvéd - hét év elteltével - újra az NB I-ben méretheti meg magát a következő idényben.
„Jött a VAR-vizsgálat és a megdöbbentő ítélet” - a bronzról lemaradó Fehérvár védője csalódott, de...
Nem túlzás: a labdarúgó NB I utolsó fordulójában milliméterekkel csúszott le a bronzéremről a Vidi.
Uszik történelmet írt a sivatagi éjszakában, megfosztotta veretlenségétől a Cigánykirályt
Az ukrán a nehézsúly vitathatatlan világbajnoka.
Borzasztó szoros végeredményt hozott az évezred legfontosabb bokszmeccse
Megosztott pontozás döntött, új vitathatatlan királya van a nehézsúlynak.
Csodás magyar siker Japánban: Ekler Luca világbajnok.
Ekler Luca aranyérmet szerzett 100 méteres síkfutásban a para-atlétikai világbajnokságon, a japán Kóbéban.
Két gólt lőtt a magyar válogatott focista, a 94. percben jött a dráma Messiék meccsén
Először fordult elő, hogy Lionel Messi nem hozott össze gólt, vagy gólpasszt.
„Ezt a bunyót én nyertem” - Fury szerint az orosz-ukrán háború miatt álltak Uszik mellé a pontozók
Elégedett volt saját maga teljesítményével a nehézsúlyú ökölvívó, Tyson Fury, hiába maradt alul az immár vitathatatlan bajnok Olekszandr Uszikkal szemben.
Négy távozót jelentett be a Ferencváros
A Ferencváros-Újpest bajnoki előtt a zöld-fehérek négy labdarúgó távozását is bejelentették, Muhamed Besic, Samy Mmaee, Lisztes Krisztián, és Henry Wingo is más klubban folytatja pályafutását.
Egy Mbappé biztosan nem lesz a Real Madrid játékosa
Ethan Mbappét szurkolók támadták le autogramokért és, ha már ott voltak feltették neki a nagy kérdést.
Szomorú vasárnap: legendás játékostól köszönnek el Kispesten
A Honvédban összesen 13 évet játszó Ivan Lovricot a ma délután ötkor kezdődő, Gyirmót elleni találkozón búcsúztatja el a klub és a szurkolótábor.
Ferencváros: megállapodhatott a kulcsjátékossal a 7-szeres bajnokcsapat, távozhat
Egybehangzó mexikói és brazil sajtóértesülések szerint megállapodott egymással Marquinhos és a mexikói UNAM Pumas, így már csak a Ferencvároson múlik, […] A Ferencváros: megállapodhatott a kulcsjátékossal a 7-
Bulvár
Így reagáltak Várkonyi Andrea szülei, mikor meglátták Mészáros Lőrincet a lányukkal: egyetlen dologra voltak k...
Így fogadták Mészáros Lőrincet a Várkonyi-családban.
Ezt a 4 dolgot soha ne dobd ki selejtezéskor
Nagytakarításkor óriási lehet a kísértés, hogy mindentől megszabadulj, ami látszólag feleslegesen foglalja az értékes helyet. Bár a selejtezés mindig nagyszerű ötlet, most összegyűjtöttük, hogy mi az, amit semm
Így üzen a tested, ha bélgyulladásod van: 5 lehetséges jel
Manapság egyre gyakrabban hallhatunk arról, hogy ha a bélrendszerünk egészségesen, kiegyensúlyozottan működik, akkor általában véve is nagyobb valószínűséggel érezzük jól magunkat a bőrünkben. Ha azonban nincs
Sejtik, hogy kik lehetnek a dunai tragédia áldozatai
Magyar fiatalok voltak a kisgéphajón. Érthetetlen hogy mit kerestek a nagyhajók sávjába.
Eltűnt a képernyőkről az ismert műsorvezetőnő, súlyos balesetet szenvedett
Meg is kellett műteni.
Botrány a Vígszínházban, most Rudolf Pétert vádolják: „Hazugság, amiket állít, és nem értem, hogy miért tesz i...
A színházigazgatók élete sem fenékig tejfel. Mindig lesz, aki megbántva érzi magát, de kinek van igaza?
Veszélyes lehet ez a közkedvelt fehérneműtípus - 3 országban betiltották.
Az intim területekről való gondoskodás elengedhetetlen része a megfelelő fehérnemű kiválasztása. Eddig talán nem is gondoltad volna, de bizony akad néhány típusú fehérnemű, melyek súlyos problémákhoz vezethetne
Brit tábornok: Putyin atomháborús tervében Magyarország az egyik kulcs
Az orosz előretörés nem fog megállni a Donbásznál, figyelmeztet a brit hadsereg volt vezérkari főnöke.
Orbán Viktor "állandóan a békéről papol és szembe hazudik" – Akkora bírálat érkezett a kormányfőről, ami a Hol...
Nincs erős Magyarország erős Európa nélkül. Magyarország érdekében olyanokra kell szavazni a június 9-i EP-választáson, akik hisznek egy erős Európában, akik ezért dolgoznak – hangoztatta a DK-MSZP-Párbeszéd ka
Repültek a fogak, szakadtak a szemhéjak Szigetszentmiklóson
Puszta kézzel csépelték egymást, no és volt egy Guinness rekord is.
Drámai fordulat állt be Robert Fico állapotában
Négy nap küzdelem után Szlovákia miniszterelnöke túljutott az életveszélyen.
Titkos katonai kísérleti telep robbant fel, rengetegen haltak meg
A Patriot rakéták robbanófejét is itt fejlesztették.
blogmorzsák
Az Empire State Building hivatalos megnyitója
Ebédelő útjavítók a Széchenyi István téren, keletnémet sportkocsi prototípusok kiállítása és még számos érdekes, ritka fotó a múltból.
A hét szava: gyűlölet
Mindenki mindenki ellen.
Újabb politikus szállt bele páros lábban von der Leyenbe
Ezúttal a zöldpolitikája miatt kritizálták élesen.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.