A kiállításon találtak együttműködő partnert további szolgáltatásaikhoz
Reflektorfényben a III. Pécsi Érték Kiállításon résztvevő helyi vállalkozások (1. rész)
Portré sorozatunkban célunk bemutatni a 2017-es III. Pécsi Érték Kiállításon részt vett lokális vállalkozókat, akik a kiállítás révén is nagyobb térhez juthattak hozzá. Sorozatunkban próbáljuk közelebb hozni az emberekhez ezeket a vállalkozókat és megismertetni velük a helyi értékeket!
A III. Pécsi Érték Kiállításon közel 30 helyi vállalkozó mutatkozott be a pécsieknek, amely nem csak a vállalkozóknak rendkívül fontos, hanem a pécsieknek is, akik ezáltal tudnak megismerni olyan helyi értékeket, amelyek a kézműves termékektől a környezetvédelemmel kapcsolatos szaktanácsadáson át egészen a szolgáltatások és főként termékek tömkelegét foglalja magába.
Elsőként A Hidro-Consulting Kft. ügyvezetőjével, Dittrich Ernővel beszélgettünk, aki vállalkozói tevékenysége mellett okleveles építőmérnök, valamint egyetemi adjunktus is.
Mikor alapították meg a vállalkozást, és milyen indíttatásból? Mi a céljuk? Milyen szolgáltatást nyújtanak?
– 2007-től Hidro Consulting Kft. névvel indítottam el vállalkozásomat, melyben vízépítés, mélyépítés és környezetvédelem területén végzek tervezést, szaktanácsadást és K+F tevékenységet. Víztisztítás területen teljes körű szolgáltatást végzünk, mely magába foglalja immár a forgalmazás, tervezés-kivitelezés-üzemfelügyelet teljes spektrumát. Egyedi fejlesztésű természetközeli szennyvíztisztítási technológiánkat országszerte alkalmazzák.
| Házi szennyvíztisztító kisberendezés talajba süllyesztve |
Az Érték Kiállításban való részvétel mennyiben segítheti elő a vállalkozás sikerességét, fellendítheti-e a vállalkozást?
– A kiállítás kiváló alkalmat adott a lakossági kapcsolatok kialakítására. Főként magán emberek érdeklődtek a házi szennyvíztisztítási megoldások iránt, de nagyobb beruházók figyelmét is felkeltették víztisztítási megoldásaink.
| Gyökérzónás szennyvíztisztító |
Ösztökélheti-e a lokális vállalkozókat, hogy akár együttműködjenek vagy ez a piaci verseny miatt lehetetlen?
– Az ökologikus gondolkodás túlmutat a mi tevékenységi körünkön, csak egy részét fedi le annak saját szakterületünk. A kiállítás alatt –nagy örömünkre – olyan partnercégekkel is sikerült megismerkednünk, melyekkel együttműködve további környezetbarát megoldásokat tudunk ajánlani érdeklődőinknek. Gondolok itt napelemek telepítésére, tájépítészetre, kertrendezésre.
| Gyökérzónás szennyvíztisztító |
Dittrich Ernő előadása a gyökérzónás szennyvíztisztításról
A Hidro-Consulting Kft. hivatalos oldalát IDE kattintva lehet megtekinteni!
Továbbra is tartsanak velünk portré sorozatunkban, hogy ezzel is hangsúlyt helyezzünk a lokális értékekre, érték közösségre!
pnl/lockkerdee
hírek innen, onnan
Ezzel a feltétellel találkozna Donald Trump Vlagyimir Putyinnal
Az amerikai elnök egy Oroszország és Ukrajna között elért békemegállapodás esetén ülne le az orosz elnökkel tárgyalni.
Nagyot zuhan, pont ekkor ér ide a 23 fokos, csodás időjárás
Fordulat, amire mindenki annyira várt. A meteorológusok sem hisznek a szemüknek.
Hát innen volt ismerős a Házasság első látásra mindenen fanyalgó Tücsije. Ebben a műsorban szerepelt korábban
Ott sem volt a legegyszerűbb karakter.
Csak rákeresett egy dalra a neten az orosz fiatal, de bár ne tette volna
Szélsőségesnek nyilvánították, így betiltottak egy dalt Oroszországban. Egy magát trükkösnek gondoló fiatal rákeresett a neten, VPN-t,...
Kemény figyelmeztetést jött az Európai Tanácstól: vagy új adók jönnek, vagy jön a fájdalmas pénzmegvonás az unióban
António Costa, az Európai Tanács elnöke új uniós, közös adók bevezetését sürgeti, hogy a tagállamoknak ne kelljen többet fizetniük...
Hatalmas forint cikkcakkok után indul a nap
A kedvezőtlen nemzetközi környezetben hat egymást követő napon keresztül gyengült a forint, megmutatva, hogy még az...
Szörnyű baleset történt a Soroksári úton
Egy ember meghalt, miután két autó frontálisan ütközött a fővárosban a IX. kerületi Soroksári úton - közölte a Budapesti...
Súlyos baleset Győrben: szemtanúkat keresnek egy e-rolleres ügyében
A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy súlyos baleset miatt, amely augusztus 25-én, 22 óra 50 perckor történt. Egy...
Sebestyén Balázs felhívta Vitézy Dávidot a Most Wanted forgatásán: a közlekedési miniszter azonnal felmérte a kecskeméti vonatokat
A televíziós realityműsorok ritkán vesznek igénybe tárcavezetői segítséget a stratégiai megtévesztéshez, az RTL menekülős műsorának...
Hatalmas veszély leselkedik a nyugdíjasokra: ha bedőlnek, minden pénzüket elveszíthetik
Régi csalástípusra figyelmeztet a rendőrség. Azt is összegezték, hogyan kerülhető el, hogy áldozattá válj.
Előkerült Faludy György 65 évvel fiatalabb özvegye: Fanny ezt árulta el a költőről
Faludy György, a Kossuth-díjas költő, író és műfordító kalandos életutat járt be, hosszú éveket töltött emigrációban, versei...
105 millió forintot keresett Schadl György felesége felfüggesztett végrehajtóként tavaly
A végrehajtói kar korrupcióval vádolt volt elnökének felesége, aki szintén a vádlottak padján ül, állandó helyettesítéssel továbbra...
Sport
Szoboszlai Dominik legnagyobb ellensége megalázó helyzetbe került a Liverpool sztárja miatt
Nagy küzdelem után végül nem Szoboszlai, hanem a Manchestr United sztárja lett az év játékosa. Mégis mindenki rajta röhög Angliában.
Zokogott a futballista, miután megtudta, hogy nevelőklubja rákényszerült arra, hogy eladja
Édesanyjával együtt sírt, miután elhagyta a klub edzőközpontját.
Valami történt Lamine Yamallal, az FC Barcelona sztárja eltűnt, a rajongói nagyon aggódnak érte
A világbajnok támadó szurkolói szerint a barátnője teljesen megváltoztatta a fiatal focistát.
Széthullik a Fradi egykori sikercsapata: már a 15. játékosától szabadult meg idén nyáron a magyar rekorder
Széthullik a Fradi kerete: Gavriel Kanikovszki távozásával már 15 játékostól vált meg a Ferencváros idén nyáron. További eladások várhatók.
Dani Olmo nyilatkozata méhkassá változtatta Barcelonát és Madridot is
A Barca csatára meglehetősen őszinte volt.
A Liverpool legendája újra Szoboszlai Dominik miatt háborog
„Csalódott vagyok. Nem vagyok egészen biztos benne, hogy mit fogunk most csinálni azzal a jobbszéllel. Nem tűnik kiegyensúlyozottnak a keret."
Itt az év egyik legelképesztőbb gólpassza: szaltós óriásbedobás után jött az assziszt
A bedobás az új beadás.
3 vármegyében még zivatar várható, újabb hidegfront éri el Magyarországot - Időjárás-előrejelzés
Ismét futó záporok és zivatarok érkeznek, hamarosan újabb kánikula csap le hazánkra.
Világbajnok sportoló lett a Magyar Atlétikai Szövetség új elnöke
Júliusban mondott le tisztségéről Gyulay Miklós.
Ousmane Dembélé klubváltása a címlapon, a PSG-sztár januárban igazolhat a Premier League-be
Luis Enrique aggódhat, mert Hvicsa Kvarachelia sincs biztonságban.
Egyetlen brutális rúgás elvette a magyar tehetség álmát és veséjét
„Ha félórával később kerül szakemberek kezébe, elveszítjük” – mire a mentő Miskolcra ért vele, már a 17 éves sportoló élete volt a tét.
Eltűnt az útlevele, bukta a világbajnoki szereplést
Két nappal a rajt előtt veszítette el a maradék esélyt is, hogy Kína legjobbja szerepeljen a vébén.
Bulvár
Magyar Péternek sikerült, amiről Orbán Viktorék csak álmodtak: teljesen uralja a politikai életet a Tisza?
Tordai Bence és Horn Gábor szerint Magyar Péter valósította meg Orbán Viktor álmát: a Tisza Párt leuralja a hazai politikát, míg a Fidesz erodálódik.
Elmondta három kisgyermek a szüleinek, hogy milyen szörnyűségeket művelt velük a barátjuk, amíg ők koncerten voltak
Elvitte őket fagyizni, majd szexuális erőszakot követett el rajtuk.
Kiderült, ki ül Csányi Sándor székébe, miután leváltották
Csányi Sándor távozott a MATE alapítványának éléről, utódja a fiatal üzletember, Umenhoffer Péter lett. A Kiderült, ki ül Csányi Sándor székébe, miután leváltották bejegyzés először Acnews-én jelent meg.
Háromévesen azt állította, hogy meghalt a 9/11-es terrortámadásban, majd az anyja megdöbbentő nyomra bukkant
Egy hároméves kisfiú különös rémálmokkal és megmagyarázhatatlan félelmekkel kezdte nyugtalanítani a családját.
Ursula von der Leyen: „Ezt nem fogjuk eltűrni”
A lipcsei repülőtéren robbanószerrel felszerelt drónnal tervezett, de meghiúsított támadás újabb eszkalációt jelent az unió területén, és a támadást közvetlenül Oroszországnak tulajdonítják – jelentette ki
"Hál' Istennek, elköltöztünk onnan" - Óriási a felháborodás, épül a Tisza-kormány alatti első akkugyár
A CATL leányvállalata még a Fidesz idejéb kezdett mozgolódni Debrecenben, de csak most értek a célegyesbe.
Londonban, egy G-Mercedesből kiszállva szpottolták Orbán Ráhelt és Tiborcz Istvánt
Ezelőtt még Horvátországban nyaralt a volt miniszterelnök és a családja.
A két magyar műsorvezető eddig titkolta szerelmét: ők jöttek össze
A két magyar műsorvezető most állt a nyilvánosság elé. Egy éve alkotnak egy párt.
Tarjányi Péter: Legyünk őszinték, ha Orbánék félnének, nem mondtak volna le a mentelmi jogról
A biztonságpolitikai szakértő a 24.hu-nak adott interjút, amiben szóba került az NVVH és az elszámoltatás is. Szerinte a hivatal nevetségesen kevés pénzt kapott a kormánytól a feladatra, a NER korábbi vezetőinek cs
Népszerű ital növeli a gyomorrák kockázatát, tényleg sokkoló az eredmény
A gyomorrák megelőzésében több tényező játszik szerepet, de az eredmény most valóban sokkoló.
Elutasította az ügyészség az államtitkárok kifizetetlen járandóságai miatt tett feljelentést
Egy magyar állampolgár aláírással érkezett be a feljelentés.
Ledobta a Mohu az atombombát: búcsút inthetünk a palackvisszaváltás utáni készpénznek?
Az önkormányzatok és a Mohu már tárgyalnak a készpénzes verzió kivezetéséről, ám a közbiztonsági problémát ez nem oldja meg teljes egészében.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






