Ezt olvasta már?

0

A kormány támogatja a kutatás-fejlesztés erősítését

A magyar kormány az innovációs alapból 19 milliárd forinttal támogat 8 nagyvállalatot, hogy ezzel Magyarországon erősítse kutatás-fejlesztési tevékenységét - hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán.

Hozzátette: a versenyképességi szerződés keretében nyújtott támogatás 70 százalékos intenzitást jelent és a világ élvonalába tartozó kutató-fejlesztő tevékenységek Magyarországra hozatalát segíti. Ezek között van a General Electric (GE) egészségügyi területen megvalósuló ipari internet kutatása, amelynek részleteit szerdán jelentik be.

Az államtitkár kitért arra, hogy tavaly Magyarországon a kutatás-fejlesztésre a GDP 1,3 százalékát fordították és ennek kétharmadát vállalatok adták.

Cséfalvay Zoltán emlékeztetett arra, hogy a magyar elnökség keretében a V4-ek kutatás-fejlesztési, innovációs tevékenységének együttműködési szándékát hétfőn miniszteri szinten vitatták meg, kedden pedig workshopon szakértők tárgyalják meg a kutatás-fejlesztési infrastruktúra nyújtotta lehetőségeket.

Az NGM államtitkára hangsúlyozta: a V4-ek jelentős változás előtt állnak, a gyártás mellett a kutatás-fejlesztésre is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek, és a térség iránt érdeklődő, illetve már itt lévő befektetők is ezt preferálják.

Peter Stracar, a GE Közép- és Kelet-Európáért felelős vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy terveik szerint Lengyelországban és Magyarországon növelik kutatás-fejlesztési tevékenységüket, a lengyel bővítés a repülés és olaj, a magyar fejlesztés az egészségügy területét érinti.

A GE a régióban öt kutató-fejlesztő bázissal rendelkezik, ebből három Magyarországon van, a Lengyelországban és Magyarországon tervezett kutatás-fejlesztés bővítés további 330 kutatónak biztosít állást és meggyőződésük, hogy ezzel a régió versenyképessége is jelentősen növekedni fog - mutatott rá Peter Stracar.

Jacek Gulinski, a lengyel tudományügyi és felsőoktatási miniszter helyettese a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy fontosnak tartják a V4-ek együttműködését a kutatás-fejlesztés és az innováció területén is, s ennek érdekében a rendelkezésre álló forrásokat, infrastruktúrát célszerű hozzárendelni. Szerinte a régióban adottak a megfelelően képzett szakemberek ahhoz, hogy a kutatás-fejlesztés, innováció erősíthető legyen.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Azonnal dobja ki ezt a barackot, nagy baj van vele

A megengedettnél nagyobb mennyiségben tartalmaz ez az aszalt sárgabarack kén-dioxidot, ami nagy bajt is okozhat, ezért visszahívják.

Egyre több fiatalnál diagnosztizálnak rákot – a kutatók sem értik, mi áll a háttérben

Egyre több 50 év alatti embernél diagnosztizálnak rákot. A fiatalok prosztatarákos megbetegedéseinek aránya húsz év alatt a...

Nehogy megegye! Óriási baj van a népszerű sárgabarack termékkel

Figyelmeztetést adott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), miután határérték feletti kén-dioxid-tartalmat mutattak ki...

Bűntudat nélkül nassolnál este? Ezt a 3 finomságot érdemes kipróbálnod

Érdekes tény, de az esti édesség utáni erős sóvárgás gyakran azt jelzi, hogy a szervezetednek hiányoznak bizonyos tápanyagok....

Tisza-kormány: Magyar Péter hamarosan interjút ad, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a...

Egy centit emelkedett csak a Balaton vízszintje: semmit sem ért az eső?

A hétvégi eső után látványosabb változást is várhattunk volna a Balatonnál: október 12-én az átlagos vízállás mindössze egy...

Egyik reggel Polt váratlanul behívatta Fejes Pétert, és öt perc múlva már nem volt főügyész

Egykori bírósági és ügyészségi vezetőkkel próbáltuk rekonstruálni a történteket – de megkérdeztük az érintettet is.

Magyar Péter bejelentése: Történelmi mélyponton a Duna Paksnál, de működik az erőmű

A folyó rekordalacsony szintje ellenére a mederküszöbbel eddig soha nem látott, 61 centiméteres duzzasztást sikerült elérni a...

Robban a bomba a Házasság első látásra utolsó közös vacsoráján

Bőven tartogat még meglepetéseket a Házasság első látásra reality a nézők számára: elérkezik az utolsó randi a döntés előtt,...

Időjárás: Szinte mindenhol kisüt a nap, de ezen az országrészen marad a borús idő

Csendes, többnyire derült kedd estére és napos, alapvetően száraz szerdára készülhetünk. A fagyzugos területeken hajnalra erősebb...

Fordulat a Jeszenszky Gézáék elleni támadás ügyében, megváltozott a bíróság döntése

A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék kedden megváltoztatta az elsőfokú végzést, és egy hónappal meghosszabbította annak a...

0

Sport

Emberségből elégtelen? Néhány órával édesanyja halála után rángatták el doppingvizsgálatra

A gyász pillanataiban egyáltalán nem a sporttal kívánt foglalkozni.

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

Kőkemény kritika: veszélyben van Andoni Iraola állása a Liverpoolnál?

Több szakértő is nekiugrott Szoboszlai Dominik edzőjének.

Bulvár

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

„Több mint visszataszító.” – Bárándy Péter kitálalt a Magyar Péter elleni ügyészségi akcióról

Bárándy Péter szerint az ügyészség méltatlanul mosta össze Magyar Péter ügyét súlyos bűncselekményekkel, de a Seszták-ügyről is kitálalt.

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

Két perc után megszakadt a hívás: kivégzés is fenyegetheti a Dubajban fogva tartott 23 éves influenszert

Éjjel-nappal égő lámpákról, alváshiányról és megszakított telefonhívásokról számolt be a gyilkossággal vádolt fiatal nő édesanyja. A család attól tart, hogy a további hetekig tartó fogva tartás egyre jobban

Kapitány István is reagált a Fidesz felháborító parlamenti jelenetére

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a parlamentben történteket bírálta, miután Magyar Péter miniszterelnök felszólalása alatt fideszes képviselők bingóztak, Pócs János pedig egy „hányinger” fe

0






0