A kormányt okolja a DK a reálbércsökkenésért
A kormány gazdaságpolitikát okolja a Demokratikus Koalíció (DK) az öt százaléknál nagyobb inflációért és az ebből következő reálbércsökkenésért.
hirdetés
Varju László független országgyűlési képviselő, a DK pártigazgatója szerdán az MTI-nek nyilatkozva azt hangsúlyozta: az Európai Unióban továbbra is Magyarországon a legnagyobb az infláció, ami a fizetések értékének csökkenését okozta, a gazdaság recesszióba süllyedt, a foglalkoztatottak száma pedig csökkent az előző év azonos időszakához képest.
A politikus szerint a kabinetnek vissza kellene térnie azokhoz a célokhoz, amelyeket a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány kitűzött: az uniós átlagnál két százalékkal nagyobb gazdasági növekedés eléréséhez és a foglalkoztatás bővítéséhez.
Mint mondta, a gazdaság élénkítéséhez elsősorban beruházásokra, vagyis a befektetői bizalom helyreállítására lenne szükség, ehhez pedig elengedhetetlen az ágazati különadók megszüntetése. A növekedés másik alapja a fogyasztás bővülése lehetne, amihez a DK szerint az adórendszer mielőbbi átalakítása szükséges, mert az egykulcsos személyi jövedelemadó erre alkalmatlannak bizonyult - mondta.
mti
hírek innen, onnan
Megjött az Antal Nimród rendezte Metallica film előzetese
Izgalmasnak és brutálisan látványosnak ígérkezik ez a film, ami semmi korábbi koncertfilmhez sem hasonlítható. Mert ugyebár nem teljesen az.
Egy tanú szerint három MSZP-s politikus az őszödi szivárogtató
A férfi a Heti Válasznak azt mondta, ott volt, amikor a pártvezetők átadhatták a felvételt Rózsa-Flores Eduardónak, aki eljuttathatta azt a sajtónak.
A méhek nem bírták a sok munkát: kevesebb lesz a gyümölcs idén
A hirtelen felmelegedés utáni gyors lefolyású virágzás és a kevés méh miatt nem lehet az idén kiemelt gyümölcstermésre számítani.
KSH: tovább lassult a népességfogyás
A halálozások csökkenése nagyobb mértékű volt, mint a születéseké, ennek következtében a természetes fogyás üteme némileg mérséklődött.
Furcsa hasi panaszok? Nem hipochondria!
Puffadás, székrekedés vagy éppen hasmenés? Sokak életét megkeserítő tünetek, amelyeket könnyű hipochondriának bélyegezni.
Gyermeknap Sukorón
Sukoró Község Önkormányzatának Képviselő-testülete nevében szeretettel hívlak és várlak a település gyermeknapjára, melynek időpontja 2013. május 26. vasárnap. Emellett horgászverseny a Horgász Egyesület szervezésében. További inf...
Hősök Napja a KEMPP-ben
2013. május 26-án vasárnap megemlékezést és koszorúzást tartanak a Hősök emlékére a KEMPP-ben. További információ: 06-30-474-7905
Orbán kultusz másként
Sokfelé tartanak, akár gyerekprogramokkal kiegészített Orbán-napot, számos helyen állítanak szobrokat, Szent Orbán-napi bor és hegyünnepeket látunk programként feltüntetve. De tudjuk-e, mire ez a felhajtás mindenfelé, mit ünneplün...
A családi adó sem hozta meg a kedvet a gyerekhez
Az első negyedévében tovább fogytunk, februárban nyolc százalékkal esett a szülésszám.
Felvásárolta a rivális mobilgyártó tizedét a Samsung
Ha Dél-Korea, akkor a legtöbbeknek két mobilgyártó jut eszébe, a Samsung és az LG. Van azonban még ott más is, ahonnan a Galaxy mobilok jönnek, például a felénk szinte egyáltalán nem ismert Pantech. Ennek 10 százalékát vásárolta m...
Többet tud a Galaxy S4, mint az iPhone? Tegyen róla, hogy ne így legyen
Amíg az iPhone 5S nem jelenik meg (és nem tudjuk biztosan, milyen egyedi jellemzőkkel ruházza fel az Apple), addig a legtöbbet kínáló telefon, legalábbis mostanság, a Galaxy S4. Azonban iPhone-unkon is elérhetjük jó pár különleges...
Szabadnapos rendőr fülelte le az ál-orvost
Szabadnapos rendőr fogott el egy csalót Csengeren. Az ál-orvos gyógyhatásúnak hazudott takarókat árult.
Sport
Skaliczki László: nem sikerült tökéletesre a szeged búcsú
Tegnap este egy korszak végérvényesen lezárult a Pick Szeged kézilabda csapatának életében. A Veszprém elleni bajnoki döntő második mérkőzésén a címvédő 26-24-re legyőzte a szegedieket, ezzel története 21. bajnoki címét szerezte m...
Babos Tímea egy lépéssel közelebb került a Roland Garros főtáblájához
Babos Tímea esélyeshez méltóan bejutott a selejtező második fordulójába a Roland Garroson, miután két játszmában legyőzte a hazai színekben induló Myrtille Georges-t. A 20 esztendős magyar játékos következő ellenfele a kvalifikáci...
Kiss Péter lezuhanhatott, Erőss Zsolt eltűnt a Kancsendzöngán, megvertük a Portu...
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Higuaín elfogadta a Juventus ajánlatát
Megállapodott a Juventus csapata Gonzalo Higuaínnal, már csak a Real Madriddal kellene megegyezniük a támadó vételárában.
Erőss Zsolt felesége: a kislányunk tudja, hogy apa nem jön haza többé
Erőss Zsolt felesége már nem reménykedik abban, hogy a Himalájában eltűnt férje visszatér, hiszen ismeri a körülményeket, amelyek közt utolsó napjaikat töltötték az ugyancsak eltűnt Kiss Péterrel. Sterczer Hilda elmondta, tudja mi...
Babos Tímea egyelőre jól érzi magát Párizsban
Gond nélkül jutott túl a Roland Garros selejtezőjének első körén Babos Tímea. A 20 éves magyar teniszező a hazai színekben versenyző Myrtille Georges ellen nyert két játszmában, következő ellenfele pedig az a lengyel Paulo Kania l...
Szilágyi Áron hegymászással és BL-döntővel készül a vb-re
Szilágyi Áron kihagyta a legutóbbi varsói kard Grand Prix versenyt. Távolmaradásának egy örömteli és egy szomorúbb oka volt. Örömteli, hogy jelenleg is vezeti a világranglistát, így nem kellett újabb pontokat szereznie az előrelép...
A jégkorong-válogatott támadója elhagyja Svédországot
Közös megegyezéssel szerződést bontott a magyar jégkorong-válogatott támadója, Hári János és a svéd Modo csapata. A játékos több jégidőt szeretett volna, valamint úgy gondolta, hogy a környezetváltozás is jó hatással lesz a játéká...
Schmittről tárgyal az olimpiai bizottság
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a jövő heti következő ülésén foglalkozik a doktori címétől megfosztott Schmitt Pál ügyével - írta az Origo.
A harmadik Szolnok-Alba döntő következik
Ma este kezdetét veszi a kosárlabda NB I bajnoki döntője, ahol a címvédő Szolnok és az alapszakasz, valamint Magyar Kupa győztes Alba Fehérvár csap össze egymással. A két gárda jelenleg kiemelkedik a magyar mezőnyből, így érdekes ...
Erőss Zsolt felesége már nem reménykedik
A magyar hegymászó felesége, Sterczer Hilda már akkor tudta, hogy baj van, amikor kiderült, hogy egy egész napig tartott a csúcstámadás.
Bulvár
Semmi remény: feladták a keresést - Erőss Zsolték valószínűleg nincsenek életben
A két magyar hegymászónak nyoma veszett.
Rabszolgasorsban Budapesttől néhány kilométerre
Évekig nem kereste senki Gubica Paulát (képünkön). Budapesttől alig néhány kilométerre tartották fogva és kényszerítették munkára. Egy család valóságos rabszolgája lett. Hogy jutott el eddig?
Kolléganőjével csalta meg feleségét! Vége a műsorvezető házasságának
15 év házasság után elválik feleségétől a műsorvezető.
Nem találják Erőss Zsolt hegymászót! - Klein Dávid beszámolója
Erőss Zsolt és Kiss Péter eltűnt, miután sikeresen meghódította a Kancsendzöng 8586 méteres csúcsát. A kialakult helyzetről Klein Dávid hegymászó beszélt a napidoktor.hu-nak.
Bele is halhatunk az ülőmunkába
Az ülőmunka a gerinc fájdalmas betegségei mellett növelheti az agyvérzés, a szívinfarktus, a szívnagyobbodás és a vesebetegség rizikófaktorát is.
Eltűnt magyar hegymászók - megkerülhetnek?
Eltűnt Erőss Zsolt és Kiss Péter, a Kancsendzönga-expedíció két csúcsmászója ereszkedés közben, 8000 méteres magasságban, Az eltűntek megmentésére nincs bevett módszer a Himalájában, a bajba került magyar expedíció szóvivője szeri...
Felkutatják az elvándorolt magyarokat
Jelenleg nincsenek pontos adatok az elvándoroltakról.
Erőss Zsolt felesége: Már akkor tudtam, hogy baj van
Szinte semmi remény nincs arra, hogy a magyar hegymászók életben vannak - mondta a "Magyarok a világ nyolcezresein" expedíció szóvivője, Vincze Szabolcs az M1 Híradóban.
Eltörlik az összes jelszót és PIN-kódot: mi lesz így a biztonsággal?
Megreformálják vagy teljesen lecserélik a jelenleg használt felhasználónév-jelszó rendszert.
Kipróbáltuk: Új Google Maps
A Google fokozatosan élesíti e Maps böngészős verziójának új generációját. A HWSW kipróbálta az okosabb, szebb és személyesebb térképet. A kérdés csupán annyi: miért kellett erre ennyit várni?
Erőss Zsolték - ez történhet most a hegyen
Még nincsenek friss hírek a magyarokról.
Szinte semmi remény, hogy Erőss és Kiss még életben van
Vincze Szabolcs, a a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció szóvivője elmondta, minimális az esélye annak, hogy a Kancsendzöngán bajba jutó két magyar hegymászó, hogy Erőss Zsolt és Kiss Péter még életben van.
blogmorzsák
A gyilkos lebuktatta saját magát
a közösségi oldalon
Május 3-án tűnt el Maribel Ramos, barátai a Yelp-en kértek segítséget. Itt bukkant fel a szobatársa, és gyanúsan kezdett viselkedni.
Éles az Amazon appstore
Mától magyarok is vásárolhatnak az Amazon alkalmazásboltjában.
Elindult a Kedvesem feldolgozási láz
Az első az orosz verzió. Hogy tetszik?
Nyomtatott értesítés a Postától
Egyik szemünk sír, a másik nevet. Azért mégiscsak képes a fejlődésre a Magyar Posta. Bár a fél szöveg nincs a papíron.
Robbanás a Holdon?
Egy durván negyven kilogrammos égitest csapódott be a Hold sötét oldalán májusban. Hatása öt tonna TNT robbanásának felelt meg.
Megszédülhetünk a Mona Lisától?
Létezik-e még személyes kapcsolat egy-egy világhírű műalkotással, vagy már eleve megszédít minket a köré emelt mítosz?
Újabb népesedési csodafegyverrel készül a kormány?
Igaz, hogy 2012-ben több gyermek született,
mint az előtte való évben, de ekkor született
a legkevesebb gyermek az elmúlt évtizedekben.
Fogadjunk? - Monacói esélyek
Hogyan látja a Monacói esélyeket egy, a pénzét kockáztató fogadóiroda?
Az agybetegség netovábbja:
a szakállreklám
Keress pénzt a szakállba csíptethető hirdetéssel.
Orbán a rettegett
Orbán napja május 25 -én van, s a néphagyomány a fagyosszentek közé sorolja őt.

- A Fehér Házban április óta tudtak hivatalosan az adóhatósági belső vizsgálatról
- Obama a reformok folytatásra szólította fel Mianmart
- Tüntetés a családon belüli erőszak törvényért - Frissítve a NANE közleményével
- Áder János részt vesz a csíksomlyói búcsún
- Új bíróságok létrehozása is szóba kerülhet
- "A maffiabaloldal" nem juthat újra politikai vezető szerephez
- Orbán: sosem fogok hátat fordítani a támogatóinknak
- Orbán: béremelés a háziorvosoknak és a tanároknak
- Keresik a Diósgyőriek a Pécs gyenge pontjait
- Nyereségesek voltak a pécsi önkormányzati cégek
- Engem vigyél haza!
- Megverte a Pécset, még életben a Siófok
- Orbán: béremelés a háziorvosoknak és a tanároknak
- "Pécs ledarálja a Siófokot"
- Beolvad a Tettye Forrásház Zrt.-be a Pécsi Vízmű Zrt.
- Fidesz: folytatódik a rezsicsökkentés politikája
- A baloldalon totális a káosz
- Orbán: Európa problémája a gyengülő versenyképesség
- Pollenhelyzet - Tovább csökkent a terhelés az esőzésnek köszönhetően
- Pécsett is hódít a Rukkola
- Vándorgyűlést rendez a történelmi társulat
- Legyen újra természetes az uránvárosi KRESZ-park és környéke!
- A környezettudatosságot népszerűsítő kampánysorozat indul csütörtökön
- Török segítség Pécs oszmán építészeti értékeinek ápolására
- Sikerrel zárult a pécsi akció
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Aszpik - Alkotói piac
- Forgalmi rend változások Pécsett
- Elhunyt Székely György színháztörténész
- Kocsis Zoltán egyelőre nem vezényel és zongoraestet sem ad Pécsen
- Expedíciózz a háztartásban! - Ismét Pécsen





