Ezt olvasta már?

0

A kulákáldozatoknak állítottak emlékművet a Kálvária-dombon

Június 29-én pénteken, a Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Emléknapja alkalmából emlékművet adtak át Pécsett a Kálvária utcában, a hortobágyi kényszermunkatáborokba elhurcoltak emlékére. Az ünnepségen Őri László, Pécs alpolgármestere köszöntötte a túlélőket.

A hortobágyi kényszermunkatábort a kommunista diktatúra hozta létre az 1950-es évek elején Magyarország keleti részén. 1950 és 1953 között mintegy tízezer embert telepítettek ki bírói ítélet nélkül. Fegyveres őrizet mellett, embertelen körülmények között kellett kényszermunkát végezniük a Hortobágy, Nagykunság és Hajdúság környéki állami gazdaságokban.

Őri László, Pécs alpolgármestere felidézte az emlékműavatáson, hogy a kuláklistákon szereplő személyek 1953 után is folyamatos hatósági vegzálások potenciális áldozatai voltak. A nyílt terrort a mindennapos fenyegetés váltotta fel. Az áldozatokat kényszerű hallgatás és dermedt félelem fogta körül.

- Az áldozatok, több tízezer tönkretett élet, emberi sors igazsága vádolja az elkövetőket az örökkévalóságban is. Az áldozatok szenvedése és ártatlansága örökre emlékezni szólít bennünket. Ez az utókor erkölcsi elégtétele, melyet Magyarország polgári kormánya 2012-ben törvénybe foglalt, amikor június 29-t, a kommunizmus kulák áldozatainak emlékére, emléknappá nyilvánította - hangsúlyozta emlékező beszédében Pécs alpolgármestere. Őri László hozzátette: - A kommunista hatalom célja a vidék erejét jelentő közösségek szétverése volt. A hortobágyi kitelepítések ma is fehér foltot képeznek a történelemoktatásban, éppen ezért ideje volt egy emlékmű felállításának. A kulákok elhurcolása nem csak a tankönyvekből maradt ki, de az áldozatok megkövetése is várat magára.

- Péntekre virradó hajnalban arra ébredtünk, hogy puskatussal verték otthonunk bejárati ajtaját. 'Az otthon, s a ház elhagyására' - hangzott a parancs, majd a sellyei vasútállomásra hurcoltak minket, majd marhavagonokban szállították az ormánsági falvakból összeterelt embereket a Hortobágyra - meséli emlékeit Szatyor Győző, faszobrász és grafikus művész, a kitelepítések egyik elszenvedője.

Dr. Guzsvány Mihályné, a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesületének tagja az ünnepi beszédében kiemelte, hogy a hortobágyi kényszermunkatáborok olyannyira nem kerülnek a köztudatba és a történelemkönyvekbe, az érettségi előtt álló diákok elkerekedett szemekkel hallgatják.

- Szinte szemrehányóan olvassák fel a történelemkönyvükből a diákok a kommunista diktatúra munkatáborait, ahol Hortobágyot még csak hírből sem említik. Azt a munkatábort, ahol jól gazdálkodó, baranyai paraszt családok éltek állati körülmények között - mondta el a dr. Guzsvány Mihályné, a kitelepítések másik elszenvedője.

Az ünnepi megemlékezés után a római katolikus egyház képviseletében Kövesi Ferenc plébános és Győrfi Bálint református esperes megáldották, majd az emlékezők megkoszorúzták Szatyor Győző, Koós Károly díjas faszobrász és grafikus művész, a Magyar Művészeti Akadémia tagjának szobrát. Pécs Önkormányzatának és Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesületének közös szervezésében a Baranya megyéből a hortobágyi kényszermunkatáborokba elhurcolt, kitelepített és vagyonát, valamint egzisztenciáját vesztett közel 1000 főre emlékezhetünk a Kálvária dombon.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Megállt májusban a drágulás

A fogyasztói árak májusban az előző havihoz képest nem változtak – tette közzé a KSH. Az előző év azonos hónapjához képest is...

Trump Netanjahunak: Bibi, jobb, ha óvatos vagy, különben hamarosan magadra maradsz

Trump az utóbbi napokban kiújult harcok után beszélt az izraeli miniszterelnökkel, akit óvatosságra intett, mondván: nagyon közel állnak...

Nyílt pályázaton keresi a Miniszterelnökség a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal új vezetőjét

Előnyt jelent a közvagyon-gazdálkodási és korrupcióellenes szakmai gyakorlat.

Hajszálon múlt, hogy áthajtsanak a motoroson, miután elesett az M7-es kellős közepén

Annak ellenére, hogy a másik motorral, amelyik majdnem áthajtott rajta, továbbmentek, gyorsan érkezett a segítség.

Meglepő a friss inflációs adat: ezt senki nem látta jönni

A fogyasztói árak átlagosan 1,8%-kal haladták meg az előző év azonos hónapjának értékeit májusban a Központi Statisztikai Hivatal...

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről tárgyal a parlament

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről és a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról tárgyal az...

Több országgyűlési képviselő is felvette a babaváró hitelt

Több képviselőnek is van külföldi ingatlanja, és politikai oldaltól függetlenül páran felvették a babaváró hitelt. Ez derül ki az...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

blogmorzsák

Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni

Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

0






0