Ezt olvasta már?

0

A laborokban oktatnak

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ és konzorciumi partnerei – a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem – skill laborhálózatot hoznak létre a három egyetemi klinikán és országszerte 16 oktatókórházban 8 milliárd forintos fejlesztéssel.

A Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló kiemelt projekt fő fókusza a skill laborok infrastrukturális feltételeinek és a klinikai-technikai jártasságot elősegítő eszközparkok kialakítása a gyakorlati oktatás minőségének emelése érdekében. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem közös projektje, a „Skill laborok fejlesztése” program keretében ezért klinikai demonstrációs bázishálózatot hoz létre a három egyetemi klinikán és 16 oktatókórházban országszerte. Az egészségügyi jártasságokat korszerű oktatási módszerekkel, a gyakorlatorientált tudást demonstrációs és szimulációs környezetben lehet megszerezni a skill központokban és laborokban. Az orvosképzés és az egészségügyi szakdolgozók képzése, továbbképzése folyamán így megteremthető az elmélet és gyakorlat egysége, és lehetővé válik a magas szakmai színvonalú gyakorlati készségek elsajátítása. Az oktatókórházak eszközparkjának egy része mobilizálható lesz, így a kihelyezett elméleti képzések gyakorlati demonstrációval is kiegészíthetőek. A projekt végső célja a skill képzés gyakorlatának általánossá tétele a hazai egyetemi orvos- és szakdolgozó képzésben.

Nemzetközi színtéren is óriási ütemben zajló folyamat a szimulációs oktatás szerepének növekedése. Ma már csaknem minden, a betegellátáshoz szükséges beavatkozás modellezhető és elsajátítható demonstrációs és szimulációs környezetben. A projekt módszertani útmutatót és egységes skill oktatási és képzési programot is kidolgoz az ellenőrzés és minőségbiztosítás módszereinek megteremtése érdekében.

Az Egészséges Magyarország 2014-2020 Egészségügyi Ágazati stratégia kiemelt hangsúlyt helyez az egészségügy területén – különösen a hiányszakmákban – dolgozók számának növelésére, a pályaválasztás előtt állók motiválására. Különösen fontos az egészségügyi felső- és középfokú képzés gyakorlati képzési részének fejlesztése, figyelembe véve, hogy az orvosi és a szakdolgozói pályán elengedhetetlen a gyakorlati és elméleti tudás ötvözése, a tapasztalaton alapuló, élethosszig tartó tanulás. A projekt az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP-4.2.2-16-2017-00001 „Skill laborok fejlesztése” kiemelt projekt) keretében, az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel.

Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer...

A rejtélyes ok, amiért a levendulaágyásod vonzza a méheket, elűzi a szúnyogokat.

A levendula nemcsak kertünk dísze, hanem igazi titkos fegyver is: míg a méhek bolondulnak érte, a szúnyogok menekülnek a közeléből....

Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz

A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...

Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?

Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.

Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét

A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését

Ezeket a sneakereket szeretik legjobban a magyarok

A sneakerkultúra Magyarországon is évről évre erősebb, és vannak olyan modellek, amelyek szinte minden generáció kedvencei közé...

Bódog: "Kevesen fognak nyerni az Újpest ellen", Szélesi nem ezt kérte - edzői értékelések

Bódog Tamás és Szélesi Zoltán értékelte a szezon első bajnokiját.

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.







0