Ezt olvasta már?


A lakosságot támogatni, a vállalkozások terheit csökkenteni igyekeznek az önkormányzatok

Az önkéntesek bevonásával az idős embereknek nyújtott szolgáltatások - ételkiszállítás, bevásárlás - mellett a koronavírus-járvány elleni védekezésben kiemelkedő munkát végzőknek szánt külön juttatással és a tesztelés támogatásával is segíti több város önkormányzata a helybelieket.


hirdetés

Emellett a vállalkozások terhein is igyekeznek könnyíteni.

 

Kaposváron átlagosan 100 ezer forint egyszeri juttatást kaptak az önkormányzat szociális intézményeinek dolgozói a közelmúltban a koronavírus-járványban is mutatott helytállásukért. Szita Károly polgármester tájékoztatása szerint erre a célra 8 millió forintot különítettek el.

A somogyi megyeszékhelyen nem emelkednek a helyi adók jövőre, a vendéglátóhelyek kedvezményeket kapnak a járvánnyal összefüggő korlátozások idejére - közölte a polgármester, jelezve: a lépésre a gazdaság védelméért, a munkahelyek megőrzéséért van szükség.

Szita Károly emlékeztetett, a kommunális adó mértéke öt, a telek-, az építményadó és az iparűzési adó mértéke hét éve változatlan. A likviditási problémával küzdő érintettek a fizetés elengedését, fizetési halasztást vagy részletfizetést kérhetnek.

A vendéglátóhelyekről elmondta, hogy november 1-jétől elengedik a teraszok után fizetendő bérleti díjat, az önkormányzati ingatlanokban működő éttermek, kávézók 90 százalékos bérletidíj-kedvezményben részesülnek. Ennek feltétele, hogy nem bocsátanak el senkit és a fizetéseket sem csökkentik.

Zalaegerszegen - a tavaszi időszakhoz hasonlóan - ismét textil védőmaszkokat varrnak a Hevesi Sándor Színházban és a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum intézményeiben, a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ munkatársai pedig plexi arcvédő pajzsok összeszerelését vállalták. Az önkormányzat a már meglévő textilmaszkokból és a még készülőkből összesen több mint 3800-at juttat el a városi intézményekben és az önkormányzati cégeknél dolgozóknak.

Szombathelyen 150 véroxigénszint-mérőt szerez be az önkormányzat, amelyet a háziorvosok javaslatai alapján osztanak majd szét használatra az arra rászoruló koronavírus-fertőzöttek között - közölte a város polgármestere. Nemény András arról is beszámolt, hogy az egyik helyi vállalkozás ötezer FFP-2-es maszkot ajánlott fel a vírus elleni védekezéshez, valamint tudatta azt is, hogy a kormány felkérésére az összes önkormányzati parkolót megnyitották Szombathelyen, ezek listáját a város hivatalos honlapján is közzétették.

Közölte azt is, hogy a vasi megyeszékhelyen az ezer négyzetméternél nagyobb területű ingatlanok ezer négyzetméter fölötti része után négyzetméterenként kétezer forint építményadót vetnek ki. Szavai szerint az intézkedés 133 céget érint. Kommunális adó bevezetését viszont továbbra sem tervezi az önkormányzat - fűzte hozzá.

A Komárom-Esztergom megyei Nyergesújfalu lakosainak az önkormányzat folyamatosan térítésmentes szűrést biztosít, amelyre naponta öt-tíz ember jelentkezik. Az óvodák és az iskolák dolgozóit szeptember óta rendszeresen szűrik - mondta el Mihelik Magdolna polgármester. Kisbéren az önkormányzat ügyeleti szolgálatot állított fel, melyet a járvány miatt segítségre szorulók éjjel-nappal hívhatnak. Itt várják önkéntesek jelentkezését is, akik vállalják a segítséget kérők helyett a bevásárlást, gyógyszerkiváltást. A rászorulóknak felajánlásból származó, mosható maszkot biztosítanak.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Újszász önkormányzatának munkatársai novemberben 1800, főként helyi kiskereskedőktől vásárolt tisztítószercsomagot osztanak szét a településen - közölte Dobozi Róbert polgármester. Csomagot kap, akinek a nyugdíja nem éri el a 128 250 forintot, vagy rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, lakásfenntartási támogatásban részesül, illetve rendszeres gyógyszertámogatást állapítottak meg neki. Egyedi kérelmeket november végétől fogadnak.

Kiskunfélegyházán Covid-szűrőbusz működik a városi sportcsarnok főbejáratánál. A szűrőhely kialakítása azoknak jelent segítséget, akiknek államilag elismert, gyors teszteredményre van szükségük. A levett mintákat akkreditált laboratóriumban elemzik, a Nemzeti Népegészségügyi Központ által elfogadott eredményt pedig - szükség szerint angol vagy német nyelven is - 48 órán belül garantálják, de a gyakorlat szerint azt már a mintavételt követő napon megkapják az ügyfelek - tudatta Csányi József polgármester.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Akadozik a zöldségellátás

Az elmúlt hetekben Spanyolországnak rendkívüli téli időjárással kellett megküzdenie. A viharos időjárás szokatlan hideget hozott...

Klopp: Óriási pofon ez a vereség, enyém a felelősség

A Liverpool menedzsere szerint most nem kellene a bajnoki címről beszélni, miután csapata hazai pályán kapott ki a Burnley-től.

Lecsaptak a zsaruk: kábítószer-ültetvényt számoltak fel Budapesten és Kunpeszéren, több millióra bukkantak a házkutatáskor

Őrizetbe vettek a rendőrök két budapesti férfit, aki a gyanú szerint kannabiszt termesztett egy budapesti és egy kunpeszéri ingatlanban.

Orbán Viktor elárulta, hányan haltak meg a koronavírusban az elmúlt 24 órában

Orbán Viktor ma reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorának vendége volt, ahol egyebek mellett az aktuális...

Ezt idd a téli, edzős napokon.

A banán igazi adu ász, ha szénhidráttöltésről van szó, vagy arról, hogy szükséged van egy kis energiára. Mutatjuk három aktuális...

Erőből megy a hétvégébe a forint

Erősödött a forint péntek reggelre a dollárral és a svájci frankkal szemben a nemzetközi devizapiacon, az euróval szemben pedig árfolyama...

Kiderült, mikor lehet lazítani a korlátozásokat

Ameddig nincs tömeges vakcinálás, fenn kell tartani a meglévő korlátozásokat – mondta Orbán Viktor miniszterelnök. Minden bizonnyal...

Sorozatban hetedik ligameccsén nyert a Ferencváros

Ezúttal a Vasas csapatát múlták felül.

Indoor farming. Hódító útra lépett az iparszerű zöldségtermesztés?

Az ?indoor farming? nagy szerepet kaphat az egyre zsúfoltabb metropoliszok élelmezésében, nagy a terméshozama és teljesen vegyszermentes. A...

?Küzdöttem az életemért? - megszólalt a gödöllői héven megtámadott nő:

A 47 éves családanya most szólalt meg először a támadás óta.

Hamis euróval akart autót venni két borsodi férfi

Az lett gyanús az eladónak, ahogy pörgetik a pénzköteget. Bűnügyi felügyeletbe helyezték a két csalót.

Orbán mondta ma be a koronaadatokat

Ezer felett maradt az új fertőzöttek száma.

Sport

Az UEFA fontolgatja, hogy 12 város, köztük Budapest helyett egy házigazdája legyen az Eb-nek

Legalábbis Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München ügyvezető elnöke szerint.

Már több mint két hónapja koronavírusos a Győr válogatott kézilabdázója

Puhalák Szidónia még egyszer sem tudott pályára lépni ebben a szezonban.

Világrekorder lett az angol csapat kapusa, aki 96 méterről lőtt gólt

A korábbi rekordot Asmir Begovic állította fel egy Premier League-meccsen.

Dibusz Dénes megkapta Lionel Messi ajándékát - videó

A Ferencváros még a Bajnokok Ligájának csoportkörében találkozott a Barcelonával.

32 évesen a hatodosztályba igazolhat a világbajnok német focista

Kért néhány nap gondolkodási időt, de tetszik neki a TuS Bövinghausen ajánlata.

A Real Madrid kiesése után Barcelona-szégyen a Spanyol Kupában - videó

A harmadosztályú Cornellá kapusa két 11-est is kivédett, hosszabbításban dőlt el a meccs.

A másodosztályból jött, mégis ő döntheti meg Messi uralmát

A Celta Vigo klublegendája megpróbálkozott a Liverpoolnál és a Sevillánál is, de egyik helyen sem érezte magát úgy, mint szülőföldjén.

Újabb világbajnok úszó jelentette be visszavonulását az olimpia előtt

Hiába úszott remek eredményt egy hónapja, amivel valószínűleg Tokióba is utazhatna, 28 évesen, a járványhelyzet által okozott depressziójának is köszönhetően úgy döntött, nem folytatja.

Váratlan, de sokat nem számító vereséget szenvedett a görögöktől a magyar női pólócsapat

Csoportmásodikként jutott a negyeddöntőbe a magyar női vízilabda-válogatott a trieszti olimpiai selejtezőn.

A negyeddöntő küszöbén a kéziseink, veszélyben a budapesti foci Eb

Ezek voltak a legfontosabb sporthíreink csütörtökön.

Bulvár

Olyan adat került nyilvánosságra, ami nevetségessé teszi Orbán járványkezelését

Nekünk nem jön ki a matek, valami magyarázatnak pedig lennie kell erre.

Videón, ahogy 160-nal átrepült és megpördült egy balatoni körforgalomnál egy autós

Azt állította a rendőröknek, hogy 90-nel ment, de a fedélzeti kamerája lebuktatta.

Melania Trump ruhájával üzent az egész világnak

Egy ruha többet mond ezer szónál!

Tilla válaszút elé állította feleségét: Ezt a választ kapta...

Tilla komoly kéréssel fordult párjához, erre a válaszra azonban nem számított a műsorvezető...

Merkel: ?Pusztítóbb járványhullám fenyeget.? Német támogatás a Szputnyik V-nek

Újabb, és az eddigieknél sokkal pusztítóbb járványhullámmal fenyeget az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) B.1.1.7 jelzésű, ?brit? változata Németországban ? mondta Angela Merkel német kancellár Berlinben.

Bemutatták az új Mercedest, az egész világot meglepték vele

Már a csillagos márkának is van kompakt villanyautója, de nem adják olcsón.

Új kórokozót fedeztek fel a magyar kutatók

Az Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (ATK Növi) kutatói 2020-ban számos új fajt fedeztek fel világszinten elsőként, miközben Magyarországon is úttörőként mutattak ki több kártevőt és

Ezt otthagyta Gelencsér Timi: Egy ideje benne volt a levegőben

A szépségkirálynő ezt nem hagyhatja ki!

blogmorzsák

Budai-hegység rejtett csúcsai

Terepfutó Csanya kihívása melynek egy részét sötétben teljesítettem.

Okosóra vagy okoskarkötő – Xiaomi Mibro Air teszt

Jól néz ki, a tudása is rendben van, az ára pedig barátságos, mi bajunk lehet?

Monyo Land - Új Monyo nagyon nagyban

A Monyo április 30-án megnyitja a közönségnek az új főzdét és rendezvényhelyszínt a Monyo Land-et.

Trump végórái

A Republikánus Párt az elmúlt időszakban rég nem látott rossz napokat élt át, Abraham Lincoln meggyilkolása, vagy éppen Richard Nixon lemondása óta talán először.

Kamerafóbia, láthatóság, tanár-diák kapcsolat

Egyetemi oktatók beszélgettek a digitális ok­tatás hatásáról.

PARANORM - Empyrean (2021)

„Jelen cikkünk tárgya egy svéd csapat. Bárhol néztem utánuk, mindenhol a progresszív thrash jelzőt láttam melléjük címkézve.“

F1-miliák

Apák, F1úk és rokonok a száguldó cirkuszban. Cikksorozat Andrettiéktől Winckelhockékig.

BKK: elkúr­juk. Nem kicsit, na­gyon!

Újabb részlet a Rákóczi úti villa­mos ellehetetlenítéséről: a „zöld” városvezetés tudatosan, készakarva csinálja!

Navalnij visszatért – de miért?

Ha valamire nem számítottak az elemzők az Navalnij visszatérése volt. Mi lehetett az oka? Demkó Attila elemzése.

Az orbánista rektor esete a szólásszabad­sággal

„A szólásszabadságot félti. Az amerikaiak szólásszabadságát.“

Putyin titkos luxuspalotája

Alekszej Navalnij 2 órás videója Putyin orosz elnök építtette fé­nyűző, Fekete-tengeri palota­komplexumát mutatja be.

Aggódj kevesebbet!

Az agyunk gyakran gonosz tréfát űz velünk. Nin­cs ez másképp az első benyomás esetében sem.

0






0