Ezt olvasta már?

0

A magyar középiskolások csaknem 80 százaléka szerint törvénytelen a fájlmegosztó oldalak használata

A magyar középiskolások háromnegyede még soha nem fizetett internetes letöltésért, 78 százalékuk mégis törvénytelennek ítéli meg a fájlmegosztó oldalak használatát - derül ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) legfrissebb kutatásából, amelynek eredményeit szerdán juttatta el az MTI-nek.


hirdetés

A HENT 2011-ben már készített egy országos felmérést, amely a 16 évesnél idősebb magyarországi középiskolások szerzői jogi védelem alatt álló tartalmakkal és a hamisított termékekkel kapcsolatos attitűdjeit és használati szokásait, valamint a termékhamisításra vonatkozó tapasztalatait vizsgálta 235 középiskola bevonásával.

A friss kutatás adataiból kiderült, hogy a középiskolások 58 százaléka gondolja jelenleg úgy, hogy jól azonosítható az interneten a legális és az illegális tartalom. A megkérdezettek 60 százaléka büntethetőnek tartja a szerzői művek (zene, film, könyv) engedély nélküli másolását és terjesztését. Ennek ellenére csak minden második diák törekszik arra, hogy törvényes úton szerezze be a fogyasztani kívánt tartalmakat, és ennél valamivel magasabb azok aránya (56 százalék), akik a korábban letöltött tartalmak utólagos megvásárlására sem hajlandók.

A diákok internetes letöltési gyakorlatával kapcsolatban Bendzsel Miklós, a HENT elnökhelyettese a közleményben kiemelte, hogy a középiskolások minden eddiginél nagyobb (27 százalékos) arányban tanulnak a szerzői jogról az informatikai vagy számítástechnikai tanórákon. Erre azért is van nagy szükség, mert ezen korosztály háromnegyede még egyszer sem fizetett internetes letöltésért. "Ugyanakkor pozitív eredménynek tartjuk, hogy diákok nagy többsége (78 százaléka) ma már törvénytelennek ítéli meg a fájlmegosztó oldalak használatát" - tette hozzá.

Az interneten elérhető tartalmak közül változatlanul a zenék és a filmek a legkeresettebbek (88, illetve 82 százalék), játékokat pedig a diákok 42 százaléka keresi. Utóbbinál jelentős nemek szerinti eltérés tapasztalható: míg a férfiak körében ez az arány 63, addig a nőknél csak 21 százalék. A filmeket kereső diákok 43 százaléka egyaránt alkalmazza a streamelés (egyidejű, folyamatos adatátvitellel nézhető) és letöltés technikáit, ugyanakkor az utóbbi forma fokozatos háttérbe szorulását jelzi, hogy a 2011-es 78-ról idén 63 százalékra csökkent a filmeket letöltő diákok aránya.

A streamelt filmek elsődleges forrásai a nagy videómegosztó portálok, amelyeket a diákok 75 százaléka vesz igénybe. 2011-hez képest az ismert ingyenes videómegosztók (például Youtube, Inda) látogatottsága 56-ról 75 százalékra nőtt a streamelők körében, míg a filmekre szakosodott, ingyenes oldalaké 78-ról 70 százalékra csökkent.

A streaming útján történő zenehallgatásban szintén a Youtube tölt be domináns szerepet (90 százalék), ugyanakkor optimizmusra ad okot a HENT szerint, hogy az idén megkérdezett diákoknak már 12 százaléka hallgat zenét szakosodott fizetős oldalakon, ami 2011-ben még mindössze 1 százalék volt.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ha gázzal fűt, akkor van két rossz hírünk

A szeptemberi kánikulában sokan megfeledkeztek arról, hogy fel kell készülni a fűtési szezonra. A szakemberhiány miatt a készülékek...

Bizarr módszerrel fogyott 60 kilót az amerikai nő

Leah Sampson az egészsége miatt kezdett drasztikus fogyókúrába. Most, 60 kilóval könnyebben azt mondja, boldogabb, mint valaha.

Végre itt egy lista, amelyen beértük Németországot

Az Institute for Economics and Peace elnevezésű nemzetközi kutatóintézet évről-évre (ez már a negedik év) meghatározza a Globális Béke...

Romlik a helyzet Kína és Amerika között

A The Wall Street Journal értesülése szerint a jövő hét elején szakértői szintű megbeszélések lettek volna Washingtonban, ami...

Tápai Szabina veszélybe került kisfiával és születendő babájával

Tápai Szabina eddig egyetlen dolgot vett születendő babájának. Fotó: Tápai Szabina / Facebook A pici amúgy nem az első gyermeke, hiszen...

Kiszivárgott Meghan Markle legféltettebb titka a hercegi esküvőről

A hercegné Givenchy ruhájába elrejtettek valami nagyon személyeset, amitől bárkinek könnybe lábadna a szeme.

Téli rezsicsökkentés - Már csak pár hétig igényelhető a téli rezsicsökkentés

Még igényelhető a téli rezsicsökkentés azoknak is ahol nincs kiépített gáz- vagy távhőszolgáltatás. Itt van mit kell tenni ebben az...

Rejtélyes völgy karnyújtásnyira Budapesttől: a Holdvilág-árok őszi túrára csábít

A Holdvilág-árok a Visegrádi-hegység gyönyörű szurdokvölgye.

Fidesz: nem lehet olyanokra bízni a határvédelmet, akik kezében ott a kerítésvágó

A kormány nem enged, mert Magyarország képes megvédeni a határait, sőt példát is mutat, hogyan kell.

Macron az elődjénél hamarabb elvesztette népszerűségét

Emmanuel Macron francia elnök hamarabb elérte azt a népszerűtlenségi szintet, mint elődje, Francois Hollande - mondta Gazdag Ferenc, a...

Majka a színpadról üzent Curtisnek

A szombati nagykocerten is szóba került az elválás.

0

Sport

Egy amerikai tehenészfiú birkózta le a verhetetlennek hitt orosz óriást

A Karelin-Gardner sztori az egyetemes sport egyik leghihetetlenebb története. Ahogy Gardner egész élete az.

Máris balhé van a PSG-nél?

A Le Parisien szerint az új edző, Thomas Tuchel és a sportigazgató, Antero Henrique nincs igazán jó viszonyban.

Magyar-szlovák közös közlemény a pénteki huligánakció után

A hoki nem háború, hanem fesztivál, írják a szlovák huligánok akcióját elítélő sportvezetők.

Hazatér a kapus, aki jobban gyűlölte csapatát, mint bárki más

Szombaton este Schalke-Bayern München meccs a Bundesligában. Manuel Neuer története moziba illő.

Maszkos szlovákiai huligánok vertek nőket és gyerekeket Miskolcon - videóval

A DVTK Jegesmedvék-HKM Zvole jégkorong-meccsen tört ki a balhé, akit értek, ütöttek a családi szektorban.

Csodanap a Bundesligában: gálázott a Hertha, Sallai 7 perc alatt gólt lőtt

Történelmi bemutatkozás Freiburgban, Dárdaiék vezetik a bajnoki tabellát!

A videobíró segítette győzelemhez a Real Madridot

A Lopetegui-csapat továbbra is veretlen, a francia világbajnok vezette győzelemre az Atléticót.

Megunta a szakállat: alig lehet ráismerni Messire - fotók

Hosszú idő után levágta szakállát Lionel Messi, a Barcelona 31 éves sztárcsatárja.

Puskás-díjas gól Angliából, ennél tökéletesebb lövés nincs

Az Aston Villa szurkolók egy ideig nem felejtik a csodát, aminek szemtanúi lehettek.

Továbbra is hibátlan a Liverpool, botlott a Manchester United

A címvédő Manchester City a Cardiff vendégeként győzött 5-0-ra.

0

Bulvár

KKi kell venni éjszakára a műfogsort, vagy nem?

Csak régen tartották az éjjeliszekrényen, pohárban a műfogsort. Ma csak a tisztításra kell kivenni, éjszakára a szájban maradhat....

Döbbenetes fordulat: önként jelentkezett egy férfi, hogy bevallja, ő a soroksári gyilkos

A gyilkosság elkövetésével a rendőrség egy most is börtönben ülő férfit gyanúsít.

Szomorú hírt közölt Kállay-Saunders András

Váratlan bejelentést tett Kállay-Saunders András. Nagyon sajnálja, és rajongói megértését kéri.

Szoboszlói fürdőtörténelem: nagy robajjal tört fel a 72 Celsius-fokos termálvíz

Hajdúszoboszló korabeli városvezetése nagyon gyorsan felismerte, hogy hatalmas lehetőséget jelenthet számukra az 1925 őszén feltört termálvíz.

Halálos ugratás - belehalt sérüléseibe a munkás, akinek viccből sűrített levegőt nyomtak a fenekébe

A főnöke szórakozott vele, nyilván rossz viccnek szánta, a férfi viszont azonnal összerogyott. A gyár kamerája az egészet videóra vette, mutatjuk.

300-900 ezer forintot ér egy kód annak, aki jól írja meg

Hetedik alkalommal rendezi meg az NNG a C++ Grand Prix-t. A programozóversenyen tavaly bebizonyosodott, hogy a tapasztalat nem minden harmadik helyen egy középiskolás csapat végzett.

Mikor ne együnk szőlőt?

A szőlő is lehet tiltott gyümölcs. A szőlő egyike lehet a nem kívánt gyümölcsöknek. Most kiderül, miért tiltakozhat ellene a szervezet.

Egy amerikai tehenészfiú birkózta le a verhetetlennek hitt orosz óriást

A Karelin-Gardner sztori az egyetemes sport egyik leghihetetlenebb története. Ahogy Gardner egész élete az.

Török Gábor: ezek az új fiúk egy pillanat alatt Orbán hátába döfik a kést, ha az az érdekük

A magyar miniszterelnök lett Emmanuel Macron Gyurcsány Ference - vélekedett Török Gábor az ATV-nek és a Népszavának adott interjúiban. A politológus szerint Merkel és Macron ugyan az orbánizmust átemeli, de Orbán nélkül. Török továbbá úgy vélte, a kormányfő távolabb került az európai döntési pozícióktól és ezt egy új, szélsőjobboldali frakcióban már sehogyan sem kaphatja meg.

Hivatalos döntés: elég volt a pornós bandából

Van egy jó és egy rossz hírünk.

blogmorzsák

Miért imádják ennyire a magyarok Terence Hillt és Bud Spencert?

Mert ők a gonoszt legyőző népmesei hősök? Mert folyton ismétli a filmjeiket a tévé?

Látványos felvételek a Kelenföldön pusztító tűzről

A beszakadt födém nehezítette az oltást, a lebontásra váró raktár üresen állt, nem sérült meg senki.

A Mandy egy heavy metál-fantasy-horror látomás

Amiben a pszichopata vallási fanatikusok vagy démonokból álló motoros bandák mellett egy jó adag humort is találunk.

Leszedték az Il-20-ast

Az izraeli akció következménye: az oroszok tartják ellenőrzés alatt a szíriai légteret.

Kövér László előadást tartott a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Újságírás nem létezik, az EP aberráltak mellett áll ki, a közszereplőket pedig aljas módon tá­madja a média az Országgyűlés elnöke szerint.

Így készíthetsz te is füstös erdélyi padlizsánt

Erdélyben sem faszénen sütik a padlizsánt, mégis füstös lesz. Most eláruljuk a titkát!

Senki sem migránsozik jobban a magyar keresztényeknél

A rendőrség, és a tűzoltók sem tudják, miért gyulladt ki egy templom, de ők képben vannak.

Része vagy a NER-láncnak

Ez a nemzet ilyen, sőt nemcsak ilyen, hanem nincs minimálisan akcióképes alternatív ideája sem a politikai közösségnek.

Orbánnal rio­gatják majd a nyugati polgá­rokat az uniós válasz­tási kampányban?

Saját fegyverét fordítják most az eu­ró­pai liberálisok Orbán Viktor ellen.

A fika kicsiny könyve

Ez egy nagyon helyes kis könyv, pont arra való, hogy egy jó kávé mellett végiglapozgassuk.

Te titokban négy fal között eszel három óránként?

Hogy lehet az, hogy főműsor időben farkával propellerező férfit nézegetünk, de ha valaki nyilvánosan szoptat, az fúj.

0






0